Juhász Gyula: Munkások a hídon
Hajnalba vágtat a vad gyorsvonat,
A füstje száll, mint kóbor földi felhő,
De én meglátom a munkásokat,
Egy percre komoran megállanak,
A kalapács az izmos barna kézben
Lehanyatlik s ahogy fölkél a nap,
És bronz karjukra hull kacagva csókja.
A támadó láng így ünnepli őket
És száll a földre víg szikrák salakja,
Utánuk lengetem még keszkenőmet!