Juhász Gyula: Magyar idill
Magyar idill
Alkonyodik. Aranyos köd
Száll a földre. Szól a pásztor
Méla tülke. A lugasban
Oly sötét lesz a borostyán
És az égen szende búsan
Indul a hold kék mezőkre.
A napverte ablakokban
A muskátli újraéled
És a kertben harmatot sír
A verbéna. A csicsergő
Fecske mind ereszre röppen.
És a nap szelíd halállal
Elköszön a barna tájtól.
Esteledik. Most az élet
Mélyebb s tágabb a világ is.
Messze gyárnak búg a kürtje
És munkások andalognak
Hazafelé hűs homályban.
- Homlokomon csókod érzem
- Drága vendég, boldog ihlet
- És fölnézek áhítattal,
- Mint a gyermek, mint a táltos,
- Ázsiából ősi pásztor,
- Kerek égnek földerengő
- Első, halvány csillagára.
Száll a földre. Szól a pásztor
Méla tülke. A lugasban
Oly sötét lesz a borostyán
És az égen szende búsan
Indul a hold kék mezőkre.
A napverte ablakokban
A muskátli újraéled
És a kertben harmatot sír
A verbéna. A csicsergő
Fecske mind ereszre röppen.
És a nap szelíd halállal
Elköszön a barna tájtól.
Esteledik. Most az élet
Mélyebb s tágabb a világ is.
Messze gyárnak búg a kürtje
És munkások andalognak
Hazafelé hűs homályban.
- Homlokomon csókod érzem
- Drága vendég, boldog ihlet
- És fölnézek áhítattal,
- Mint a gyermek, mint a táltos,
- Ázsiából ősi pásztor,
- Kerek égnek földerengő
- Első, halvány csillagára.
