Juhász Gyula: Japánosan
És nem szereztem sápadt kincseket,
A vágyaim a végtelenbe laknak
S minden pompád enyém, szent kikelet.
* |
Arany tányérja a kék ég falán
És bánataim oly távol bolyongnak,
A mennybe szálltak boldogan talán.
* |
És annyi emlék s úgy tetszik nekem,
Hogy régi életeim szenvedését
Békélt gyönyörrel újra ízlelem.
* |
Mely fekete, akár az éjszaka
És benne egy szál jázmin, régi emlék,
Oly hervadt, mint az életem maga.
* |
Kiket az élet űz, e rengeteg.
Az őz szeméből könny és vér szivárog,
De boldogabb már, mint az emberek!