Juhász Gyula: Ádám halála
Ádám halála
A rögön ült s a csillagokba nézett,
Melyek az Édenkertben is ragyogtak,
Ó, messze, távol, gyönyörű igézet
És érezte, hogy már nem látja holnap.
Melyek az Édenkertben is ragyogtak,
Ó, messze, távol, gyönyörű igézet
És érezte, hogy már nem látja holnap.
A verejték ült fáradt homlokára,
Mely egykor az üdv fényében derengett,
Már közeleg a bokrok közt halála,
Mint az angyal, ki elvevé a kertet.
Mely egykor az üdv fényében derengett,
Már közeleg a bokrok közt halála,
Mint az angyal, ki elvevé a kertet.
A szelíd Ábel hívja nyugovóra,
Ki a komor Kainnal egy a földben
S míg tekintete a mezőre röppen,
Ki a komor Kainnal egy a földben
S míg tekintete a mezőre röppen,
Eszébe jut az első boldog óra,
Mikor Évának a szemébe nézett
És érzi: ez volt a vég és enyészet!
Mikor Évának a szemébe nézett
És érzi: ez volt a vég és enyészet!
