Juhász Gyula: Magamról, messziről
Imádta ő
Reménytelen
S dalolva ment,
Hódolva ment
Keresztül téreken és réteken.
Bús titkosan
Vérzett szegény
S azt hitte mind,
Hogy ő szelíd,
Hogy ő csöndes, fásult, fáradt legény.
Virrasztva mély,
Vak éjeken,
Föltört kevély
Nagy zokszava
S belédöngött az ájult végtelen!
Sápadt szivek
Nézték merőn,
Mi láng lobog
Oly vészesen,
Lidércesen e földi temetőn?
![Arcanum Újságok](https://maps-static-cdn.arcanum.com/media/uploads/promo/adt-hu.jpg)