Juhász Gyula: A csataló
Elébe fogva két öreg, iromba állat,
Két szürke paripa, két szomorú egér,
Míg jobbra, balra, új batárok zaja vágtat.
A másik csatamén, rokkant és sántikáló;
Ó harcok tavasza, mely nem tér meg soha!
Örökre itt maradt, igába törve Ráró.
Olyan rideg vidék, ők más tájakra vágynak,
Az egyik csöndesen áhítja a falut,
A másik a tüzes, a vad, szabad csatákat!
Az únt melódiát, mely mindig visszajár itt,
Harcok harsány zaja fülébe cseng neki
És hallja letiport rétek rőt trombitáit!
S megzendül a zene s a nagydob fölujjongat,
Irigyen nézi a kis katonalovat,
Mely délcegen topog, hallván a cifra szókat.
És hosszasan nyerít, hogy fölriad a párja
S míg a hadizenét beissza nagy füle,
Rágondol komoran halott tábornokára!