József Attila: (TEHERVONATOK TOLATNAK...)
a méla csörömpölés
könnyü bilincseket rak
a néma tájra.
mint a fölszabadult.
önnön árnyukon fekszenek,
csillognak
maguknak,
úgy a helyükön vannak,
mint még soha.
szilánkja ez a sulyos éj,
mely úgy hull le ránk,
mint a porra a vasszilánk?
Ha majd árnyat fogad az ágy,
abban az egész éjben
is ébren
maradnál?
előtt poros lámpa ég.
Csak látszik, nem világit,
ilyen az ész, ha áhit.
Pislog élénken, holott
nagy halott
fény az ég.