József Attila: KÖDBŐL, CSÖNDBŐL
Vagyok úgy, ahogyan lehet.
Ha sok a nap, hát soká fogy.
Már csupán a lámpába néz.
Ha vér ömlik, hát van elég.
Aki sajnál, nem sajnálom.
Mert én már éhes sem vagyok.
Történt valami énvelem,
De nem halál s nem türelem.
S egyszer mégsem káromkodtam.
A nagy fényességek mögött.
Hogy túl harcom vad zörején,
A szegényé csupán a csönd.
Én már ködből, csöndből vagyok.
Elbukik egy vak ároknál.
Várni, várni, míg vége lesz.
Mígnem valaki megdöbben,
Ködből, csöndből föl a holdig,
Aki irtózattal átkoz,
S legelőször is engemet.