József Attila: SZEGED ALATT
Halkan susogja régi bánatunk.
A Nap bucsúzik. Tört örömre festvén
A messzit; és az Éjfa rám borul.
Hűs lombja, rajta nem terem virág,
De béborítja csöndbe síri ágyam,
Ha majd lefekszem, én is - bús diák.
Rokon hang zendül vissza rá szivemben.
- Mért is kell búmat rímbe önteni?
Szeretném szépen felköszönteni
Magányos, árva, bús Juhász Gyulát.