József Attila: FOHÁSZKODÓ ÉNEK
Szelence s rajta nem fogott a rozsda.
Nyitott tenyéren nyujtom a magosba
S a hajnalbíbor ércén megremeg.
Kifosztott, földre vert bús jómagamnak -
Ha vagy és vélem terveid is vannak,
Ó, add, a csókját ifjan érjem el!
Csak öklöm ütné kétkedők hadát
S ha nem teszed meg, bárha szeretetből,
Úgy hogy sikolt, mint süllyedő naszád
Bús kürtje távol barna part felé.