József Attila: Nyugasztaló, melyet Villon szerzett önmagáért és cimboráiért, várván, hogy vélük fölakasszák
Nyugasztaló, melyet Villon szerzett önmagáért és cimboráiért, várván, hogy vélük fölakasszák
| Testvérek, immég életben valók, |
Ám minket, szegényeket, szánjatok,
majd benneteket is szán istenünk.
Összekötözve ím hatunk, hetünk, -
hizlalt husunknak bőséges leve
rohad, ha föl nem habzsolták vele
s mi, bordák, porrá és hamuvá lészünk.
Ne kacagjon bajunkon senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!
| Sírunk testvérek, meg ne szóljatok, |
Ám tudjátok, okosak, józanok
mi emberek mind nem is lehetünk.
Hát elült szívvel ejtsétek nevünk,
rimánkodván a Fiúhoz, tegye,
irántunk meg ne szikkadjon kegye,
ha pokolbéli villámoktól égünk!
Holtak vagyunk, ne bántson senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!
| Minket az eső mosott, mosdatott, |
kivájták szemünk égi állatok,
tépték szakállunk és szemöldökünk.
Mi soha, soha nem pihenhetünk,
hol így, hol úgy, de kénye kedvire
csak lóbál minket a szél ereje,
gyüszűgödörnél több a csőrcsipésünk.
Ne ossza sorsunk soha, senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!
Ajánlás
| Jézus király, kinek hűbérese |
ne légyünk, azzal nincsen számvetésünk.
S itt ne gúnyoljon ember, senkise,
de kérje istent, irgalmazzon nékünk!
