Garay János: KONT FEGYVERNÖKE
A hőset, a keményt,
Harmincz nemes bajtársival,
Szivem sugalltaként.
Haltak mint honfiak,
S haláluk szép volt és dicső,
Mert elvért haltanak.
A hű fegyvernököt?
A harminczkettedik nemest,
Ki együtt halt velök.
A hűséges legény,
Ott álla most is s látta, mik
Történnek György terén,
Harminczan egyiránt,
Mint álla Kont, mint hulla e1
Egy félország gyanánt.
Utána porba hull,
Nagy veszteségét érezi
Ki mondhatatlanul.
A hősek csillaga,
Egész hazában serget ért
Karával egy maga,
Békében áldomást,
Ki ád helyette énnekem,
Ki ád kárpótolást?»
Föltépik kínjai,
Könyűt nem ismert két szeme
Tengernek árjai.
A véres holt felett;
Csak a király bámúl maga
Ily hűséges szivet.
S kérdőleg széttekint -
Ki egy felségsértő felett
Érezhet ennyi kínt?
- Kiált a hű legény -
Kontért, a hős- és honfiért
S gazdámért sirok én.
Kulcsolta szíverét,
Kivágtad a hű ihszalag
Kölcsön tenyészetét.
S mely éltetett, nevelt,
Tátott koporsóvá tevéd
A gazdátlan kebelt.»
«Nem ad kárpótolást,
Oh nem, nem ad, sem föld, sem ég
Kontnak helyébe mást!»
A csonka tetemet
Közelb szorítja ajkihoz,
Sír, átkoz és nevet...!
Ily nagy hűség fölött:
,Kelj föl - kiált - helyed legyen
Testőreim között.
Te veszteségedet
Királyilag kipótlom én,
Ha szolgálsz engemet.´
S mint rém reá mered:
«Inkább a poklok ördögét
Mint tégedet - cseh eb!»
A hűséges legény,
A harminczkettedik nemes
Szent Györgynek vérterén:
Ki törvény s jog helyett
Önkény alá hajtand vala
Egy hősi nemzetet.