Garay János: HASZSZÁN.
Budának ősz basája. |
Éjfél virad reája. |
Szél légy magad, lovad vihar;
A föld s az ég daczára |
Hölgyet hozunk Budára.´ |
Homálya menni nem hagy; |
Ló és lovásza megfagy.» |
Vésztől a bajnok nem remeg,
Ma föld és ég daczára |
Hölgyet hozunk Budára.´ |
Térdig megy a fenyéren, |
Farkas jár éhen - ébren.» |
Gyorsabb futók a lovasok!
Elő, elő a lóval, |
A legsebesb futóval.´ |
Völgyeknek és hegyeknek, |
Ha tengerárt kergetnek. |
Mért dúl szivében indulat,
Ha tárgya vad tüzének |
Boszú és düh levének. |
Szép Zolna udvarába; |
Sarkalja hajlokába. |
Egén borút korán se sejt;
Sejt egy gyönyörvilágot, |
Szerelmet s boldogságot. |
A kék egek magzatja, |
A föld felé lehajtja: |
Hópatyolatban ékesen,
Fején a myrthus ága |
Egyetlenegy virága. |
Érzelme tengeréve: |
Mi ér föl e cserével? |
Az üdv közelb, közelb vonúl,
Csillagja szerelemnek |
Lesz napja életemnek.» |
S felnéz a hős szemébe, |
Hullámos örvényébe: |
Tiéd a sírig, érezem;
S ha van siron túl élet, |
Ott is csak érted éled.´ |
Ég már a nász gyertyája, |
S a vig seregnek árja, |
Legvégre a pap s két gyerek;
Szép Zolna mondhatatlan |
Érzelmi harcz között van. |
A vészt Haszszán haladja, |
Kitűnik büszke hadja. |
Az ég ürébe szó robog:
«A föld s az ég daczára |
Hölgyet viszünk Budára!» |
S az is fegyver hiában, |
Oltára csarnokában: |
Istenre kardodat ne fend!
Kelj a sikon csatára, |
E ház az úr oltára!» |
És szent az úr oltára, |
S Mohammed a szolgája.´ |
Miként az égen egy a nap,
Tenéked Allah néven, |
A nagy Jehova nékem.» |
Előbbre megy s előre! |
Segitségért az égre; |
A hangos ének égbe csap,
Jézus bor- és kenyérben, |
Hallatszik zengzetében. |
Haszszán csak szép leányt lát, |
Mint mondja szent imáját. |
Arczán a lélekolvadás,
Szép ajka énekében |
Jézus bor- és kenyérben. |
Magasra felmutatja, |
Csengetve hírűl adja. |
Földig borúl e Zolna szép,
S érzéstől elkapatván |
Földig borúl le - Haszszán. |
Szép Zolna elmegy, itt hagy! |
Kün ló, lovásza megfagy. |
Nagy Allah Játja, nem viszünk
Ma föld és ég daczára |
Hölgyet magas Budára.» |
Az innep éri végét, |
Kiáltja esküvését: |
Csak hősömet szerethetem;
Borúban és derűben |
Ég érte láng e szűben. |
Nincs e világon ozmán, |
,Megállj, - kiá1t föl Haszszán - |
Te jó, te szent vagy, - ám fejed
Fiú, az átok érje, |
Ha nem leszesz hű férje!´ |
Nyugodt kebellel Haszszán, |
Öröm sugárzik arczán, |
A diadalmi hőssel mén,
Utána szél zugása |
A szolga nyargalása. |