Garay János: A SÍR.
Egy halvány ifju ült,
Fölötte vész az égen,
Alatta sír terült.
Alattad mely sir ez?´
«Tekints e puszta kőre,
Megmondja, mit fedez:
E nagy világ ölén,
Legkedvesebb barátom
Itt nyugszik, - a remény!
S halmán itt hervadok,
A temető lett kertem,
S kertésze én vagyok.»
S az írást olvasom,
Nagy borzadalmat érzek,
Remeg minden tagom:
Magamra ismerek;
S a sírásó szemében
Saját könyűm remeg.