Fazekas Mihály: Álom
Álom
A történeteken s a sok ezer bajon,
Melyek rendre velünk játszanak, a minap
Melyek rendre velünk játszanak, a minap
| Gondolkozva ledűlék |
| Egy kis rózsabokor tövén; |
Ott, a szenderedés angyali lágy-meleg
Álom ködjeivel béhehegének, és
Álom ködjeivel béhehegének, és
| Selymes kis kezeikkel |
| Szemhéjam lesimítgaták. |
Már játékos eszem képzete szárnyain
Hintázgatta magát, már csuda testeket,
Hintázgatta magát, már csuda testeket,
| Tündér-várakat és más |
| Holmit kezde teremteni. - |
Hát egy érdemes ősz toppan előmbe, kit
Jámbor képe s egész szivreható szeme
Jámbor képe s egész szivreható szeme
| Nemcsak tiszteletessé, |
| Sőt még mennyeivé teve. |
Tündér teste nem is századokat, hanem
Kezdetbéli öregkort mutatott, arany
Kezdetbéli öregkort mutatott, arany
| Száján ült az igazság, |
| S melljén a szeretet feküdt. |
Nyájas, mégis azért átszegező szeme
A vállam közein mintha jeges vizet
A vállam közein mintha jeges vizet
| Öntött volna le, minden |
| Részecském nekiborzadott. |
Mozdító inaim megmerevedtenek,
Béforrott ajakam. Végre reám mutat
Béforrott ajakam. Végre reám mutat
| Márvány ujjaival, s int, |
| Hogy menjek vele felfelé. |
Én reszketve tudám hajtani térdemet,
S félénken követém nyomdokit, egy magas
S félénken követém nyomdokit, egy magas
| És még semmi halandó |
| Lábbal nem tapodott hegyen. |
Feljutván, mutat egy völgyre, hová soha
Még a napnak arany fényje le nem hatott,
Még a napnak arany fényje le nem hatott,
| Köddel van beborítva, |
| Melyet gőzölög untalan. |
Nádtorzsok, s megavúlt zsombokok öbliből
Egy nyálkás habarék, benne teménytelen
Egy nyálkás habarék, benne teménytelen
| Nép dűlöngözik. Innen |
| Felnyúlt egy hegy az ég felé! |
Tüskés oldalain állanak ördögi
Gyűlölséggel az éj ostoba lelkei,
Gyűlölséggel az éj ostoba lelkei,
| És mérges dühödéssel |
| A békétlen irígykedés. |
Egy kápolna ragyog fent az öreg tetőn,
Egy szép kert közepén, melyet örök tavasz,
Egy szép kert közepén, melyet örök tavasz,
| Nyár és ősz vetekedve |
| Ékesgetnek, az éj oda |
Kormos gyermekeit fel nem eresztheti,
Mert szent hely az. Egész táborok omlanak
Mert szent hely az. Egész táborok omlanak
| Feljebb onnan alólról |
| A kápolna felé; hanem |
A gyengék tapadó sárt, az erős karúk
Érccé lett köveket szórnak utánnok, és
Érccé lett köveket szórnak utánnok, és
| A félkéz okosocskák |
| Lúd szárnyakkal is üldözik. |
És így csak kevesen jutnak az égi fény
Látására; sokat visszacibálnak a
Látására; sokat visszacibálnak a
| Sárfészekbe; sokaknak |
| Mérész lábokat eltörik. |
Eltévednek az út tüskéi közt sokan,
S tikkadtan lefelé tartanak; egy midőn
S tikkadtan lefelé tartanak; egy midőn
| Nagy gőggel szaladott, a |
| Kert árkába töré nyakát. |
Ládd: úgymond az öreg, mennyi nem éri el
Azt a mennyei célt, melyre teremtetett,
Azt a mennyei célt, melyre teremtetett,
| Lássák, mit cselekesznek! |
| Ott áll órrok előtt az út. |
Nincs oly cél az egek bóltja alatt, hova
Baj nélkül szabad eljutni, az út nehéz
Baj nélkül szabad eljutni, az út nehéz
| Voltán aki megijjed, |
| Válasszon gyepesebb nyomot. |
Nem nyér ám koszorút, aki puhálkodik.
Menj, láss dolgod után. Azzal odább mene,
Menj, láss dolgod után. Azzal odább mene,
| És én el nem akartam |
| Többé tőle szakadni; hát |
Rettentő szemeket hánya reám; s vele
Csak mentem. - De mit ért? - a kegyes Ámeli
Csak mentem. - De mit ért? - a kegyes Ámeli
| Néhány rózsalevélkét |
| A képemre lehúllatott. |
S felrezzentem. Ihol büszke eszünk kevély
Fellengzéseit is hogy teszi semmivé
Fellengzéseit is hogy teszi semmivé
| Egy-két rózsalevéllel |
| Egy kis furcsa leány keze. |
