Dsida Jenő: Felhők fejedelme
Felhők fejedelme
Egy viharterhes éjszakán
sötét felhők királlyá tettek,
leszálltak hozzám gomolyogva
és hódolattal körülvettek.
sötét felhők királlyá tettek,
leszálltak hozzám gomolyogva
és hódolattal körülvettek.
E viharteljes éjjel óta
egyre jönnek a ködcsomók,
jön a sok újabb szürke felhő,
halk tisztelgés, sok furcsa bók.
egyre jönnek a ködcsomók,
jön a sok újabb szürke felhő,
halk tisztelgés, sok furcsa bók.
S velem maradnak mindörökké,
beléjük merül homlokom,
ha könyvbe nézek, gépen írok,
vagy csilingel a telefon.
beléjük merül homlokom,
ha könyvbe nézek, gépen írok,
vagy csilingel a telefon.
Felhő-ország lett az országom.
Ködbe veszett a világ képe.
Senki sem láthatja az arcom,
s én se nézek a más szemébe.
Ködbe veszett a világ képe.
Senki sem láthatja az arcom,
s én se nézek a más szemébe.
Suttogó, tompult szürkeségben,
mely ködpárás verset fakaszt,
álmodok távoli országot,
kéjremegésű friss tavaszt,
mely ködpárás verset fakaszt,
álmodok távoli országot,
kéjremegésű friss tavaszt,
egy részeg, erős szép királyfit,
ki napsütésben tántorog...
Felhők, felhők, fekete felhők,
miért lettem királyotok?
ki napsütésben tántorog...
Felhők, felhők, fekete felhők,
miért lettem királyotok?
Kolozsvár, 1927. április 29.
