Dsida Jenő: Árnyék a falon
- hej, rég kísér már, átka rég nyom! -
holdfényes falon éles árnyék,
árnyék, árnyék, az én árnyékom!
valami ősöm, zord vitéz,
ki sírhelyéről minden éjjel
eljön hozzám és szembe néz.
búsulok, mint a rögi-béka...
Rámeredek üveges szemmel,
s vagyok árnyékom bús árnyéka.
legalább tudja: fekete,
legalább tudja: jó kezében
mindig készen áll fegyvere.
én nem tudom, hogy mi vagyok -
ünnepelek-e zeneszóval,
vagy gyászolok, vagy siratok?
remegő, lázas nyűg alatt
s előtte félős babonával
hajtom meg mélyen magamat.