Csokonai Vitéz Mihály: A tanúnak hívott liget
A tanúnak hívott liget
Itt a liget. Zőld rejtekébe,
Hogy e cserfák setét enyhébe
| Lillám, avégre hívtalak, |
| Velek szemközt állítsalak. |
Ezek tanúk, ezek hallották
Gyakorta vissza is hangzották
| Szerelmem gyászos énekét, |
| Búson a Lilla szép nevét. |
Halld csak, Lillám! mi bágyadt szellő
Nézd, mint ingatja a zőldellő
| Sohajtoz fenn az ágakon. |
| Levélt a gyenge lombokon: |
Mind, mind az én sohajtozásim,
Kiket gyakor panaszkodásim
| Kik ott a fákon lengenek, |
| Mellyemből feltekertenek. |
Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja
Bár reggel ólta szárogatja
| Még mostanság sem szikkadt fel, |
| A nyári nap hévségivel; |
Ezen magános rejtekemnek
Az én kiszáradt két szememnek
| Mindennapos harmatjai |
| Saját könnyhullatásai. |
Ezekkel e virágtölcsérek
Hogy e virágok íly kövérek,
| Megtelve vagynak úntalan. |
| Ah, nékem az be sokba van! |
