Csokonai Vitéz Mihály: A szélhez
Elmék ingadozó bélyege, esti szél?
Hát füst-fogta hazámnak |
Nem borzasztnak üszögjei? |
Pernyében heverő lantomat? A kacaj
Bosszantó gyönyörűség |
A boldogtalanok között. |
Természetnek örök szűze s az emberi
Mesterség, ez a hérós, |
Egy tűkörbe kacsonganak. |
aestheticához valónak tartom: Ez okból teszek odaalább helyette Nizidert
S hagyj engem szabadon Dácia pallagán
Elnémúlva zokognom |
A nád-lepte fedél alatt. |
Szikrából eredett lángokat egy szegény
Özvegynek fedeléről |
Szórád vad hahoták között? |
házáról, Debrecenben
Füstnek gombolyagin mennybe tolongani,
A Mindent-tehetőnek |
Zsámolyszékihez, akinek |
Tapsoltad. Szomorú dűledezési közt
Most a gyász s a halálos |
Csendesség fia zsibbadoz. |
64 eszt. állott a fala pusztán.Ez egy jeles példája a góthusi építés módjá-
nak, és eredete elvész a Debrecen és Magyarország históriájában
S a zsoltárok erős sérafi * zengzete
Megnémúlt. Igaz írét |
Vallásába se lelheti |
Házának hamuját hinti fejére már.
Óh, óh, mégis örömre |
Ingerlesz, te kacérozó! |
Víg dalt adni nekem Kalliopé, mikor
Vulkán a Helikonnak * |
Szent berkét tövig égeté? |
szintúgy a lángok zsákmánya leve
Elsírt csillaginak könnyivel a babért?
Nem lát'd sárba keverve |
Pernyés köntösinek havát? |
Tőszomszédja, Ovid) hasztalan éltetém
Itt a mennyeieknek |
Környékén bizodalmamat, |
lásd a kesergését, Trist. I. El. 3. v. 29-34. Az én hajlékom is közel volt
a Nagytemplomhoz és szomszédjában a Collegiumnak
Hol víg gondolatim szárnyra repűltenek.
És a rózsalugasnak, * |
Amelyben Philoméla s én |
gondolat, hanem természet után van festve
Nincs árnyéka tovább. Hagyj nekem, esti szél!
Hagyj békét s pici lantom |
Törd ízekre ... De mit, de mit |
És Széchényi nevet hallok a Hesperus
Bíbor pitvara mellől |
Hajh, mégis csak örűlni kell! |
Ellent szívem erős duzzadozásinak:
Lantot, Píeri, * lantot! |
Száz víg hang veri nyúgotot. |
O testudinis aureae |
Dulcem quae strepitum, Pieri! temperas. |
Vagy más boldog öröm zengedezése az?
Jertek, gángesi szellők, * |
Melyek Veszta ölének ért |
nyarát oly édessé teszik; amikor ez az óda is készűlt. Veszta a főld,
vagy a természet
Szárnyakkal, vigyetek, jertek, emeljetek
Túl a fellegeken, túl |
Már-már szárnyra emelkedem. |
Hol Corvin ragyogott s hajdani nemzetem,
Látom már Nizidernek |
Csendes tűkribe képemet. |
Thétis, túl az öreg Pán teli tulkait
A kastélyba behajtja, |
És Céres maga tőlti meg |
Tombol Liber atyánk * s víg adományival
Kínálgatja az Ikvát: |
Ikvának szeme ég, ragyog. |
A szomszéd ligetek hőlgyei (óh, kegyes
Látás!) dalra fakadnak: |
Haj! hogy zeng az egész vidék. |
Hírmondó Nro. 38. Told.
Ízis, nyájas anyánk! éljetek! éljetek!
És a boldog aranykort |
Óh, kezdjétek elől megint!" |
A boldog szeretet kellemes asszonya,
Szennyetlen viseletben |
Hoz két égi szövétneket. |
volt istenasszonya, minden testi gerjedezés nélkűl: az amathusi pedig a
két nem között való testi, de mégis törvényes szerelemnek. A páfusi Vénus-
nak a fajtalanok áldoztak
Húgával jön az én Kolliopém kegyes *
Dísze s gyámola; szívén |
Hogy csillognak az érdemek! |
L. I. Od. 1. v. 2. és 11. Od., 17. v. 2., 3.
Rózsáját kötözém rátok. Az égi tűz,
A vidám, a hibátlan, |
Lángolt bennetek, édesim! |
Hív lelkek, nemesek: majd unokáitok
Fogják ősz korotokban |
Számosbítni ez innepet." |
Szép testvére, ama rózsatekintetű,
A szellős Amatusról |
Hattyúin ide jön s felel: |
S Battyánin Amatus rózsakötése majd;
És néktek liliomszál |
Légyen béretek, és babér." |
ságok menyegzőit
Vígan visszonozák istenek, emberek.
És én, pallagi dallos |
Bort és kedvet ivám velek. |