Berzsenyi Dániel: A MÚZSÁHOZ
Égi lángra gerjeszted,
Felvonsz a porból, s szememet
A nap felé függeszted;
Öntözgeted fejemet,
S örökké zöld pálmáiddal
Feded bé ösvényemet;
E pindusi szálokat,
Tömjénem, myrrhám meggyujtom,
Fogadd el illatjokat!
Gyenge esztendeimet,
Te osztod fel vállaidra
Még most is terheimet.
Szívemet elcsüggesztik,
Áon myrtusligetei
Öledben felélesztik.
Reszketnek kormányaim,
Ilissus virulmányain
Rengetnek szép álmaim.
Lassanként elrepűlnek,
A szép orca kellemei
Komor ráncokra gyűlnek.
Érzeményit bájolja,
Utóbb hideg értelmünknek
Homlokát megráncolja.
Lassanként elhervadnak,
Legforróbb képzeményeink
Egyszerre majd megfagynak:
Ragyogsz bús éjszakánkon,
S a Léthe csendes révéig
Kísérsz setét pályánkon.
Az élet halvány képét,
Rózsaszínekkel hímezed
A sír gyászos környékét.
Tenéked szentelhessem,
S örömimet, gondjaimat
Kebledbe kiönthessem!