Batsányi János: A szenvedő
"Lehelletem elfogy, napjaim megrövidültek, |
és csak a koporsóm vagyon hátra." |
Jób, XVII. rész. |
(KÁLDI) |
Magamba térvén, s zárhelyem
Ezernyi könyveimmel áztatott
Porába hajtván térdemet,
Mennyei nagy felségedet!
Leborulva csudálom
Megfoghatatlan bölcs tetszésedet!
"Honnan, s miért van ennyi rossz?
Mért szenved így a jámbor erkölcs?
S mért győzedelmes a gonosz?"
Lánctól törődött két kezem,
S nedves homályban lábbogó,
Halálra vált, bús képemet,
Elődbe terjesztem szokott kérésemet,
Halld meg keserve tengerének mélyiből
Hozzád kiáltó lelkemet!
Bocsásd fejemre csak egy súgárodat!
Ne hagyd el, ó Irgalmazó!
Ne hagyd el alkotmányodat.
Ó én Teremtőm! én Atyám! Oltalmazóm!
Én egy Uram!
Egy Istenem!
Úgy van; megint köny nedvesíti képemet!
Megint megáradott
Szívemnek elszikkadt ere!
Megszánta már, megszánta bágyadt lelkemet
Az Úr kegyelme; s irgalom-pálcája íme
A kősziklából bő vizet vere!
Szívemnek öldöklő fájdalmai!
Szakadjatok,
Ti nem remélt örömömnek édes árjai!
Szakadjatok; s a szenvedők kegyes
Vígasztalójának hálákat adjatok!
Zengd Alkotód dicséretét!
Serkenj, te bús, te gyászos elme,
Serkenj fel, és vígadva hagyd el ezt
A síralom helyének durva rejtekét!
(Nem tiltja szárnyaid szabad repűletét,
Nem tiltja senki meg neked.)
Repülj fel régi hazád boldog határihoz,
Túl a setétlő fellegek útjain
A halhatatlanok dicső hajlékihoz!
Úgy zengjed, úgy hirdesd
Örvendező víg éneked
Legszebb s legérezettebb hangjain:
Mely jó az Úr! s mi nagy
Az Ő kegyelme
A földnek elhagyott lakossihoz!
S jertek ma mindnyájan,
Ti lelkes és lelketlen állatok!
Jertek, s örök vígasztalómnak
Most énvelem forró hálákat adjatok!
Te gyászos ősz komor szele!
Völgynek sebes folyója, zúgj!
Partok, zuhogjatok vele!
Szálas fenyők! harsogva döngjetek!
Kőszikla-bércek! béborult
Havas tetők! bömbölve rengjetek!
Hangozni megszoktattalak,
Kínos keserveimnek gőzitől
Elnedvesült bús kőfalak!
Jertek, s magasztaló dicséretimre most
Új hangokon felelve zengjetek!
* |
Ah! mit cselekszem, így unszolván títeket?
Mire kérem én
A tí segedelmeteket?
Ó értelem nélkül szűkölködő,
Érezni nem tudó,
Lelketlen állatok?
Hogy énvelem hálákat adjatok?
Hogy az Úrnak énvelem
Illő dicséretet mondhassatok?
Méltán dicsérjelek?
Hogy Tégedet, Mindenható!
Dicsérni merjelek?
Nevezhetetlen,
Gondolhatatlan,
Isteni-nagy felségedet?
Téged, ki mindenkor valál!
És lenni fogsz
Szünetlenűl!
Némulva áldjad,
Némulva rettegd és imádjad
Az Örökkévalót!
Hogy el ne hagyjon illy örvényeidben!
Bár véghetetlen! ámbár isteni
Az ő kegyelme!