TÖREDÉKEK
a gaz helyett virágokat kaszál
adjatok a királynak
de bellül a szigoru tél nyög
agyamban mér és kalapál
szigorral egy iszonyu mérnök
ó rettenetes ez a tél
vonalakkal egyszinü tábla
ó zsarnok és rab aki mér
iszonyú a sivatag ábra
esze van, de mégis gép csak
vakon kalapál és szögez
és minden ötlete jégcsap
Én vagyok, mégis idegen,
lélek, noha lelke nincsen
s bár puszta eszközöm nekem
ő tart iszonyú bilincsben
s a mérnök maga is az volt
és játszva tervezett s hiu
diákos örömmel rajzolt
S én még biztattam: "Jer diák
tervezz [nekem egyenkint] százat
és rajzolj nekem Indiát
kifesteni mappa-tájat"
De később azt mondtam neki:
"Rajzolj egy kertet utakkal
lelkem a szellő beveti
szellőröpítette maggal
Jól mérd ki az ágyásokat
hogy a burján föl ne verje
s ha kedvesem meglátogat
De a virágok már virulnak,
miket letapostak a csizmák
hátamon
majd fölveti a dombot
kupola-bugyborékaikkal
csak látomások, szemtelen
torony-hullámaik hiába
feccsentik égnek
kertem, gyönyörűség
áldjon a derűs ég!
mi uj jel
tűnik föl az égen?
Az ég egy
nagy fekete tábla
amint a szilvát szedi
nem mint Éva hajdan
nem tennék meg akkor se ha tudnák,
hogy teljesen büntetlen maradnak.
Nem! nem! ők nem tennék!
Nem tenném!
épület...
földagadnak, mint a vitorlák.
spanyolfal mögé állitott cipő
a mezők füve,
már ott sárgáll a kankalinok
népes serege
Rugáshoz szokott zsidó
aki nem ismer semmi szentet
- Isten hallgassa meg!
ki csodákat tesz, de
meg nem magyarázza
(Szívemben esztendők tudják hogy nem lehet
egyszerre élni és szeretni)
De te hidd
mert a hit
üdvözit.
meglátogat gyakorta a halál.
az örök tengernek néha már
messziről érzem.
de az most kezd múlni
s elhalványúlni
e nap növő fényében
kikél a sírból érted.
melyben az emberek emléke van,
hadd folyjon el a füvön szétömölve
hol semmivé száritja sugaram.
Bőven buggyan belőle a dal.
Ugy látszik, mintha játszana csak.
Óh rettenetes!
Óh rettenetes!
Dalol, dalol, s ide-oda csap.
Veszély fenyeget, de mégse futsz.
és az élet vége rossz...
Hazudjunk-e egeket?...
Keressük az egeket!
Talán van még valami...
Be nehéz kimondani!...
S megszólal nemsokára hárfája a jázminoknak.
Jó lesz némán ülni a dombon.
Páncélomat kibontom.
Lelkemig fúj a szél, s a karcsú kóristák inognak.
Vendégek jönnek-mennek, és jön és megy az élet.
Én már csak így maradok, nagyon sokat tudok.
láttuk, vagy képzeltük csak, kelni már
sirod fölött... Ugy tündökölt az emlék
mint a tükörben égő napsugár.
az emberagyból született vasak
emberagyakba visszaszállni készek.
Gépek ítéletnapja fenyeget.
De lásd, azért az élet megy tovább.
Sohasem volt a mainál vitézebb.
higgadtan mint az öngyilkos esze...
szép utak hátán szabadon bolyongtam
Duna mentében, Tolna vármegyében,
meg-megpihenve eperfák tövében.
Égen a felhők, s a földön a földek
nyúltak, terültek, köribém kerültek,
még a földek is szinte fölrepültek.
diák ahogy irkál
kinek más terve vagy korlátja nincs egy
üres ív papirnál...
mozduló kéz árnyéka, surran...
Se veled, se nélküled.
valami Circe vagy Kalipszó.
üvegen át - azaz hiszen
nyitva az ablak, s minde szépet
én tárt vonatból élvezem
hármas fényjelt vetett felém
a lejtőn fölszaladnak
bolond bocik és barikák
De arról én nem tehetek
jött ami jött, te nem siettél!
Mi lenne ha kávéd helyett
bölcs tejet innál, s lefeküdnél
olyan sírás hogy hol egy csöpp a földre
hull könyeiből, könyek fája nőjön
és könyet záporozzon minden ág
és mégis mennyit sírt szegény -
Nem őszintébb vagyok-e én?
soká éltem, soká haldokoltam.