Babits Mihály: UJJONGÁSA JÉZUS NEVÉRE
te adsz szivünknek örömet.
Se méz, se semmi nem lehet
jelenlétednél édesebb.
nincs, se dalolni muzsika,
sem elgondolni idea,
mint Jézus, az Isten fia.
betű föl nem jegyezheti,
csak aki tudja, hiheti,
mit tesz Jézusért érzeni.
igazság kútja, fényözön,
gyönyör, túl minden gyönyörön,
kihez a vágy közel se jön.
s szomjasabb lesz, aki iszik,
de másra már nem szomjazik,
csak Jézusért óhajtozik.
ágyamban Jézust keresem:
titkon vagy fényes tereken
csak őt szeretem, őt lesem.
sírjához megyek s nem lelem;
nyögve és sírva keresem:
szivem keresi, nem szemem.
a tért betölti sóhajom,
Jézus lábaihoz bukom,
testét csüggve szorongatom.
sírva csókolom ajakát,
hogy nyerhessem bocsánatát
s teljes malasztja hasson át.
fényedből fényességet adj,
elménkben ködöket ne hagyj,
ki e világnak méze vagy!
az igazság fölragyog ott,
a hiúság elpárolog
s a mélyben szeretet lobog.
édességgel telisteli,
ezerszer inkább isteni,
mint ki tudhatnám mondani.
véred ömlése bizonyít,
mely útat váltságunkra nyit
s Istent szemlélni megtanít.
szerelmed bővét érzenem,
színed előtt lenni jelen
s glóriádba tekintenem.
Mikor jössz Jézus? kérdelek.
Mikor vidítsz föl engemet?
s elégited ki lelkemet?
ajtót, kaput elébe tárj,
köszöntsd a győztest, harsonálj:
"Üdvözlégy, Jézus, nagy király!"