Babits Mihály: ADY ENDRÉNEK
ADY ENDRÉNEK
1911.
E rég elavult verset, melyet kedvetlen órában az
ismeretlen Adynak írtam: ajánlom ma a bajtársnak
és a jó barátnak
E rég elavult verset, melyet kedvetlen órában az
ismeretlen Adynak írtam: ajánlom ma a bajtársnak
és a jó barátnak
1.
Hajdan mint bajnok társa mellett,
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.
melletted mentem harc elé:
neked egyfelé győzni kellett,
nekem harcolni kétfelé.
Győztél; s a harc új harcot ellett,
visszáját úntig meglelé,
s harccal a szívem úgy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?
visszáját úntig meglelé,
s harccal a szívem úgy betellett:
alélva kérdem: több jön-é?
Ó te rég ismert ismeretlen,
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:
ki mellé csúful emlegettek,
kinek nem tudtam lenni társa,
de egy anyánk volt: Magyarország:
Mégis vérek vagyunk mi ketten,
bár ellentétek, együtt eggyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok íme hozzád:
bár ellentétek, együtt eggyek,
harcom a harcod folytatása,
s testvérül szólok íme hozzád:
2.
Kit nem értek, kit sohse láttam,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,
ki mellé csúful emlegettek,
ki vagy, bár nem szeretsz, barátom,
jobb mint sokan, akik szerettek;
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,
egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy színnel némább lesz a rajz itt,
halld, már a hangom alig hallszik,
mint lámpa, melyet elfeledtek,
egyedül és lassan kialszik,
s a koncert egy hanggal fakóbb,
s egy színnel némább lesz a rajz itt,
hol együtt voltunk hallhatók:
megint álomba hull Magyarhon?
szólnak már titkos altatók.
megint álomba hull Magyarhon?
szólnak már titkos altatók.
Még egyedül te állsz a parton,
éjig a bukó napba nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony
éjig a bukó napba nézve,
s hogy jő mögötted, nő az alkony
hátad mögött, nem veszed észre:
Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,
mig a hazug hold megigézne?
Ébresztő, ébredj! Vagy kivárod,
mig a hazug hold megigézne?
Neked kell mindent megcsinálnod,
azt is ám amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)
azt is ám amit én akartam:
te kiállod! (Én már kiállok.)
Én már elhallgatok zavartan.
Nem értek hangos lenni. Téged
meghallanak. (Én már meghaltam.)
Nem értek hangos lenni. Téged
meghallanak. (Én már meghaltam.)
És kincsemet hagyom tenéked:
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,
elődöm voltál, légy utódom:
az üszköt, ami bennem égett,
máglyádra vetve, elhuzódom.
3.
Nem! amit mondtam, fájdalom volt.
Nem! nem! bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szívem arra gondolt,
Nem! nem! bűn volt, amit beszéltem,
mikor a szívem arra gondolt,
hogy szálljon el dalom a szélben:
amit zengtem, örökre zengtem,
és nem halhatok meg, ha éltem.
Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen
amit zengtem, örökre zengtem,
és nem halhatok meg, ha éltem.
Nem értek néma lenni. Nem, nem!
S szavam pelyhét nem vethetem
idegen ajk sodrába. Ennen
törvényem lenni végzetem...
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
s mig képet oltáromra vágni,
avagy színnel igézni bírok,
s mig képet oltáromra vágni,
avagy színnel igézni bírok,
idegen kép nem fogja látni
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,
hajolását acél nyakamnak,
s csak oly istent fogok imádni,
akit én alkotok magamnak.
