Arany János: III.
Rózsa Ibolyához akkor ekképen szólt:
"Ibolyám, szerelmem, szívem legelője!
Egyet mondanék én, kettő lesz belőle.
De tátossal víni nincs egy szikra kedvem.
Azt mondják, a nyílnak tenyerét kitartja,
Hozzá vág az ember, s elolvad a kardja.
Az a sütni való boszorkány mostohád!
Így veszének el sok hercegek, királyok,
Intésemre szolgál szomorú példájok."
Arany zabot eszik Szellő jó paripám,
De egyék majd otthon: jer, nyeregbe veszlek,
Apád birodalmán reggelig túlteszlek."
Szöknöm éjnek éjén válna szégyenemre.
Eredj, kérj apámtól; minek elcsüggedni? ,
Igaz szerelemnek nincsen nehéz semmi!"
Monda Rózsa bátran - "eb fog elcsüggedni:
Holnapi nap, mely már neveztetik mának,
Megkérlek apádtól, életem párjának."
Látta, hogy már szépen szőkéllik hajnalra;
Ada egy csókot a lyánynak, elmenőre,
Hogy akár huszonnégy telt volna belőle.