Arany János: AZ ÚJ GÖRÖG DALNOK
Hol Sappho égett s énekelt,
Hol terme harc és bék' müve, -
Delos megállt és Phoebus kelt!
Örök nyár hint még rá sugárt, |
De, napján kűl, minden leszállt. |
A hőskoboz, szerelmi lant,
Más parton él hírben, nem itt;
A hang, szülőföldén kihalt,
Bár Eccho távolabb veti |
Mint ősink "Boldog Szigeti". |
S Marathon a tengerre néz;
Ott álmodoztam egykor én
Hogy még Göröghon szabad lész:
Mert, állva perzsa sir felett, |
Nem hittem szolga-létemet. |
Mely néz le Salamis fölé;
Ezrével ott lenn a hajók,
Had, nemzet-számra: - mind övé!
Megolvasá napköltekor - |
De hol valának este, hol? |
Hazám? Partod némán hever;
Nem zendül itt a hős koboz -
Nem dobban itt már hős kebel!
S lantod, az oly soká remek, |
Ily kézre száll-e, mint ezek? |
Bár szolganép közt, láncokon, -
Pirulni honfi módra, mint
E dalra most is homlokom;
Mert, haj! mi itt költői bér? |
Pír a népér' - könny a honér'. |
S pirúljunk - Haltak őseink.
Add vissza, föld, kebeledből
Spartai elhunyt hőseink!
A háromszázból hármat adj: |
És Thermopylaenk újra nagy! |
Ah! nem; - a holtak hangja kél,
Mint távol omló zúgatag,
Felelvén: "Egy kezdjen, ki él -
S megyünk, megyünk, vezessetek!" |
Élőn kivűl, nincs más siket. |
Kelyhedre tölts Samos borát!
Harcot török csordákra bízz,
Vért neked ontson a borág!
Ha! lám, alig hogy szólalál - |
Mint érti sok vad bacchanál! |
De hol a pyrrhi harcirend?
Feledségbe e kettő közűl
Mért a nemesbik lecke ment?
Kadmos betűje fennvagyon - |
De rabnak szánta-e, vajon? |
Kedvetlen e tárgy, hagyjuk ezt!
Az ihleté Anakreont,
Ki szolgált - de Polykratest. -
Térdünk ha szint' akkor hajolt, |
A zsarnok mégis honfi volt. |
Szabadságnak hő bajnoka;
E tyrann Miltiades volt!
Oh! bár efféle zsarnoka
Volna a jelennek! Láncai |
Soká fognának oldani. |
Bérces Sulin, s a pargai
Parton, van még egy faj, minőt
Szültek a dórok anyjai; *
S van hintve mag, ott valahol, |
Kikben Herakles vére foly. |
Ezek királya vesz, meg ad:
Miben süker reménye él,
Csak honfi kard, csak honfi had;
Ozmán erő, latin cselek, |
Megrontanák hős vértetek. |
Árnyékba' lejtnek szűzeink -
Ím mint ragyog dicső szemök;
De, nézve lángzó szépeink,
Enyém forró könnyekben ég; |
E kebleket rab szopja még! |
Hol senki, mint én, s a habok
Hallgassuk egymást búgni, míg
Dallal, mint hattyu elhalok;
Hon nem hazám, mely láncot hord - |
Csapd földhöz a samosi bort! |