Arany János: ANYAGOND
Magam én azt fontam s nyűttem vala tőrül. -
Mikor a mosolygó kék ibolyát szedtem,
Mikor a takácshoz fonalát elvittem:
Kinek ez? nem tudtam előre.
Angyal jelenik meg, csecsemő alakban,
Gyolcsom neki pólya, takaró, lepel lesz,
Úgy szorítom hévvel dobogó szivemhez,
Szerelemtől megteljesülve.
Magam magam előtt vagyok immár szentség,
Mert bennem lakozik ama szentek szente:
Egy lény, kit az isten életre teremte;
Magam ővele többre becsűlöm.
Tartottalak eddig, - jer ide, ölemre!
Most szabni akarlak, oly örömest varrlak
Reggel idején már s az esteli fénnyel, -
Munkát egyesítve reménnyel.