Arany János: MAGYAR MISI
Kivált mikor a bajuszát felpödri nyalkán,
Félreüti darutollas túri süvegét,
Majd megbolondul utána a fehércseléd.
Minden ujján egy szerető, mégsem unja meg;
Ha megúnja, cserbe hagyja őket a hamis:
"Válassz babám, nálam immár szebbet-jobbat is."
Nem bolond, hogy érte magát a vízbe ölje:
"Verje meg a három isten" csak ezt kivánja,
Káromkodik nagy bujában egyet utána.
Van neki ott embersége, mig pénzébe' tart;
De ha elfogy a hitele, parancsolni kezd,
Töri magát Icig zsidó, ha ő ráijeszt.
Még az utcán elmenőre is köszöngeti;
De jaj annak, aki osztán abból nem iszik!
Szerencse, ha lepedőben haza nem viszik.
Szereti ő mutogatni erejét s magát;
Máskülönben áldott ember, a légynek se vét,
De ne próbáld kisebbítni a becsületét.
Rászedi őt, megcsalja őt akármi bolond;
Agyonütne, ha elvennél tőle egy kovát:
De egy szóért odaadja legszebbik lovát.
Tanulhatott volna ő, de gondolá: minek?
"Nem lehet pap minden ember" - így okoskodék,
"Annyi a tudós közöttünk, hogy fele se kék."
Legfölebb a vásárokra, hogy tinót vegyen;
Mert van elég apai juss, hogy megéljen ő;
Három vékás földje után - a közlegelő.
De henyélni jobb szeret ám barna hűs alatt;
Nem is azért dolgozik ő, hogy talán szeret:
Csak ezér', hogy ne bántsa a lelkiösmeret.
De ha egyszer belekapott bizony párja sincs;
"Hadnagy uram!" így kiált fel magyar-miskásan:
"Vágjuk le mind s menjünk haza, kérem alássan."
Csak az a kár, hogy maga is ezt nagyon hiszi;
Bölcsesége sem hiányzik, mert nagyon tud ám
Néha-néha bölcselkedni... kivált kár után.