Ányos Pál: A megaggott világ-fiának emlékezete
A megaggott világ-fiának emlékezete
1
"Reménség, reménség! be hamar megcsalál;
Vasmaeskával festve be heába valál!
Szomoru szivemet béborittá halál,
S valamerre szemem vetem, mindenütt gyászt talál."
Vasmaeskával festve be heába valál!
Szomoru szivemet béborittá halál,
S valamerre szemem vetem, mindenütt gyászt talál."
2
| Szép termet, rózsaszint mutató ábrázat, |
Megrontott sok ifjat, nem kettőt, sem százat;
Elpusztittott sok szép várat és sok nemes házat.
2b
| [Kis ajak, gyenge kéz hányat széditthetnek? |
Hogyha kifedve szép mellyek piheghetnek,
Melly szivnek van olly bástyája, kit meg nem győzhetnek?]
3
| Életem tavasszán én is rabjok lettem, |
S ha csak egy csókját is kihizelkedhettem,
Paradicsom öröméről majd elfelejtkeztem!
4
| Mulattam hivemmel kertek árnyékában, |
S áldozatot tevén Venus templomában,
Bemetszettük neveinket a hársfák héjjába.
5
| Táncoló paloták, ti kedves heleim! |
Hány szivre repdeztek érzékenységeim,
S hány ezer nyájos szorittást érzettek kezeim!
6
| Elmultak mind ezek, elmult vidámságom; |
Jelenti képemen csüggedt pirosságom,
Hogy már végére hanyatlik - ifju bolondságom!
1782-1784
