Amade László: LXXXIX. AH! ÉN UGYAN MIÉRT KINLÓDOM...
Ah! Én ugyan miért kinlódom,
S ollyan szivrül gondolkodom,
Az ki másnok rabja
S szivbárkámnok habja?!
Ki ezreket hitegetett,
Méz-méreggel megétetett,
Gyilkossága' béri
Végét mégsem éri.
Van szivének hány árvája!
A kit megcsalt sziv-lárvája,
Áldását hogy várja,
Mert ebben nincs párja.
Jobb, másokrúl ha tanúlok,
Bár éltembül igy kimúlok,
Szabadon szenvedek
Inkább, mint rab legyek.
Eleget is elmélkedtem,
Kimondjam-e kit föltettem,
Hogy hozzá hódulok
S lábához borulok.
Tusakodtam s titkon főztem,
De magamat csak meggyőztem,
Hogy nem declárálom
S csak igy contentálom.
Boldog Isten, melly nagy kin az,
Azért hogy valaki igaz,
Kell néki titkolnyi
S tovább megfontolnyi.
Mivel egész világ tele,
Hogy néki nincsen hitele,
Mégis megpróbálom
S magam föltalálom.
Hogy titkon fogom szeretni,
S senkivel sem ésmértetni,
Igy megcsal, nem félek,
Bátron halok s élek.