Ady Endre: Strófák
Strófák
I.
Viaskodik, csatáz a lelkem,
Hogy önnön-gyászát csak hazudja,
Hogy útja a bolondok útja
És én magam még meg se leltem...
Hogy önnön-gyászát csak hazudja,
Hogy útja a bolondok útja
És én magam még meg se leltem...
Viaskodik, csatáz a felhő,
Hogy ő eget bevenni jött el
S a szomjas földre hull özönnel,
Ha perce, a lehullás, eljő.
Hogy ő eget bevenni jött el
S a szomjas földre hull özönnel,
Ha perce, a lehullás, eljő.
A felhő csak úgy sejt az égrül,
Én már vagy kétszer belenéztem
S nem láttam mást a ködnél mégsem.
Én már vagy kétszer belenéztem
S nem láttam mást a ködnél mégsem.
Lehullani csatázás nélkül:
Ez nagy!... S így szólni a viharban,
Lehullottam, de - így akartam.
Ez nagy!... S így szólni a viharban,
Lehullottam, de - így akartam.
II.
Én édes, első asszonyom,
Tudásnak érett almafája:
Te bűnöd az én Gascogne-om!...
Tudásnak érett almafája:
Te bűnöd az én Gascogne-om!...
Ki asszonycsókot kért s kapott már,
Sem bolond, sem bölcs nem lehet,
Gőggel telt lelke csak sajog, vár...
Sem bolond, sem bölcs nem lehet,
Gőggel telt lelke csak sajog, vár...
Én édes, első asszonyom,
Teáltalad lettem futó bölcs,
Te bűnöd az én Gascogne-om!...
Teáltalad lettem futó bölcs,
Te bűnöd az én Gascogne-om!...
