Ady Endre: Óh, Debrecen...
A művész-pártoló nevet,
Engedd, hogy néhány, rövid sorban
Elzengjem én is érdemed!
Művész ugyan aligha volnék,
De jámbor költő csak vagyok,
Ennélfogva megrónál érte,
Ha érdemedről hallgatok!...
Szinházba tódul télen át,
A szépért való lelkesültség
Itt, Debrecenben él tehát,
kus darabokat, nem pe-
dig pikáns bohózatokat és
nem kevésbé pikáns ope-
retteket - mindjárt
nincs közönség. Ebből
tehát az a tanulság:
Utól is érted csakhamar,
A pikáns lett a te országod,
Mely ápol s majdan eltakar.
Neved s hired ők szeretik,
Te pedig dúsan, bő kezekkel
Aranyakat fizetsz nekik,
illetők, s olyan hölgyek is
vannak köztük, akik sze-
paréba is elmennek. El-
lenben, ha igazi művészek
keresnek fel, gyöngéden
hagyod őket éhen halni.
Mi ebből a tanulság?
Itt nem kell más, csak orfeum,
Mert másképpen (a rím kedvéért)
Az ágyba fektet Morfeum!...
De azért keggyel megbocsáss,
Ha néha-néha versbe ömlik
Egy-egy keserü vallomás.
Müvész ugyan aligha volnék
- Az arcom csúf, hangom hamis -,
De falaid közt éhen veszhet
Nemcsak müvész - poéta is!...