Ady Endre: Locsarekné nyugalomban
Locsarekné nyugalomban
Nyugodni tér a komikáné,
Megunta már a színpadot,
A sok gyönyört, mit a közönség,
A tetszés és a taps adott.
Nyugodni tér a komikáné,
A lelkünk fáj e tény miatt:
Mulandó minden a világon,
»Nincsenek már ma férfiak...«
Hányszor zúgott a taps, mint orkán,
A »hogy volt!« hányszor harsoga!
S a tapsnak már örökre vége,
Orkánként nem zúg fel soha,
Nem nevetjük holttá magunkat
Egy-egy pajkos kuplé miatt,
Locsareknét nem halljuk többé:
»Nincsenek már ma férfiak...«
Megunta már a színpadot,
A sok gyönyört, mit a közönség,
A tetszés és a taps adott.
Nyugodni tér a komikáné,
A lelkünk fáj e tény miatt:
Mulandó minden a világon,
»Nincsenek már ma férfiak...«
Hányszor zúgott a taps, mint orkán,
A »hogy volt!« hányszor harsoga!
S a tapsnak már örökre vége,
Orkánként nem zúg fel soha,
Nem nevetjük holttá magunkat
Egy-egy pajkos kuplé miatt,
Locsareknét nem halljuk többé:
»Nincsenek már ma férfiak...«
Amit leélt, szép volt az élet,
Volt sok dicsőség, sok virág,
Sajnos, hogy az idő úgy eljár
És oly hálátlan a világ,
A szép multat úgy elfelejti
A mai, játszi fény miatt,
Nem becsülik meg már a multat:
»Nincsenek már ma férfiak...«
Volt sok dicsőség, sok virág,
Sajnos, hogy az idő úgy eljár
És oly hálátlan a világ,
A szép multat úgy elfelejti
A mai, játszi fény miatt,
Nem becsülik meg már a multat:
»Nincsenek már ma férfiak...«
Nyugodni tér a komikáné,
Megunta már a színpadot,
A sok gyönyört, mit a közönség,
A tetszés és a taps adott,
Szégyelhetjük bizony magunkat
E gyászos, sajnos tény miatt,
Locsareknét nem halljuk többé:
»Nincsenek már ma férfiak...«
Megunta már a színpadot,
A sok gyönyört, mit a közönség,
A tetszés és a taps adott,
Szégyelhetjük bizony magunkat
E gyászos, sajnos tény miatt,
Locsareknét nem halljuk többé:
»Nincsenek már ma férfiak...«
