Ady Endre: Hal helyett kígyót
Máté evangéliuma VII. 10.
Tarkaságos árnyékaikra
Csók-emlékekből csiholódik
Egy-egy íves, szomoru szikra.
Ha lábam dobbant, hangom mordul
S egy-egy fehér arc csúfolódva
Perdül vissza a húzó sorbul.
Remegő keblükre terítve,
Egynek zászlója a törlőrongy,
Másé illatos, régi csipke.
Hányszor fojtogatott kivánat,
Mindig egyforma áhitattal
Sírván esthajnali imámat.
S ti néztétek messze tükörbül,
Mintha nem az én szám lett volna,
Mikor bolond sirásra görbült.
Be egyformán hagytátok cserbe,
Be sokszor sírtam öleletlen
S be többször sírtam megölelve.
Ajkamnak immár nincs parancsa,
Melletekről egyenlő kincsü
Zászlótokkal föl-föl, magasra.
Még megmozdul vágyva, feszítve
S azután, mint két fojtott kígyó,
Mellemre-kulcsoltan esik le.