Ady Endre: Egy stájer dombon
Lenn csöndes fényben lobognak a lángok
S fenn őrült lángban fénylik a szivem,
Szeretnék más lenni, mint amilyen.
Völgyi erkölcsök tisztes, sima útján,
Dombon is lassan s lassan a mezőn,
Kocsi-táborban előgyeledőn.
Vígak a sorsok vert bilincseikben,
Okért a jókedv nem kutat sokat
S bennem a bánat is már válogat.
»Küldd le a lelked, én összefoltoznám,
Fognám a vágyad, óvnám a szemed.«
Most már így is jó, nem kell, nem lehet.
Vágyam vágtasson, ameddig csak bírja.
Ne irigykedj, én rendetlen szivem:
Minden szív rendes, mikor elpihen.