Ady Endre: Ünnep a Dombon
Hírmondói a valaha soknak,
A régi sasoknak,
Kik itt a Dombon várták
Lengyel határ felől
Ez napon a kigyúladt fáklyát,
Tán több, mint negyven éve.
Sziveket és sarukat
Reszketve és mormogva oldtak:
Libertás-zászló lobogott itt,
Midőn gyermekek voltak
S győzőn vert a verőfény
Ott fönt, a Domb merész tetőjén,
Hova roskatag lábbal
Most ünnepelni kéne menni,
Öregesen emlékezni.
Még a Domb aljáig sem érnek
S fönt fáklya gyúl és fáklya alszik
S bús, erős, ifju torkokból
Így veri le őket az ének:)
- - - - - - - - - - - - - - -
Utánunk ne jöjjön,
Egyszer aki látta,
Hogy ezen a Dombon
Mint gyúladt a fáklya.
Hamvadását látták,
Azok halálára
Oltunk most mi fáklyát.
Kik óvni nem tudtak,
Most halón, sír szélén
Ünnepet hazudnak.
Nem kell semmi emlék,
Mi mindent másképpen,
Kurucabban tennénk.
Tiszte már nem vót itt,
Mért nem hoztatok volt
Egy különb Rákóczit?
Tele búval, gyásszal,
Mi jót csinálhattok
Egy vén búsulással?
Bizony másként kezdjük,
De nem az aggokkal
S túlélőkkel együtt.
Fog még kapni észbe,
De nem fog befúlni
Az emlékezésbe.
De azt mi csináljuk
S alkudó úrékat
Nem Majténynál várjuk.
Fiatalok Dombon,
Öregek emléken
S fiatalok gondon.
És irtó a példa
S ha a Ma bilincses,
De sohse lesz léha.
Hogyha karunk ráért,
Emlék-ünnepeknek
Nem fogunk okáért.
Vagy törünk, csinálunk,
Vagy nem lesz itt semmi,
De nem fogunk titkon,
Vénen ünnepelni.
S új ének az ének,
Most már a sor rajtunk,
Pusztuljatok, vének.
Fiatalok Dombon,
Öregek emléken
S fiatalok gondon.