Az Előljáró-család 1415. évi címereslevele.
Az Előljáró-család 1415. évi címereslevele.
Középkori címeresleveleink közül egyike a koraiaknak az Előljáró-, később más néven Gálffy-*család armálisa 1415-ből, melynek létezése a tudomány előtt ugyan eddig sem volt ismeretlen,* mégis maga a címereslevél szövegszerint, sem pedig az arra festett címer képe eddig közzétéve nem lett.
Csánki: Magyarország földrajza a Hunyadiak korában. II. k. 822. a családot csak Gálffy de Ivanócz néven ismeri.
Turul, XXIV. (1906.) évf. 22.
Ami a Vas vármegyei, régen kihalt Előljáró- (később Gálffy-) családot illeti, erről eddig nem sokat tudtunk, és a család ezen a néven a kiadott forrásművekben vagy éppen nem, vagy csak nagyon ritkán említtetik, noha a családnak egykor Vas vármegyében elég tekintélyes számú ingatlana volt. Legrégibb tagjait egy 1598-ból származó följegyzés említi. Ez a Festetics hercegi család keszthelyi levéltárában őrzött Sallér-levéltárban található, s a következőképpen hangzik:
«Az minemó leweleket Nadaszdy Pál wram Batiam en kezembe adot Die 25 Augusti anno 1598. anak szama az mynt köuetkezyk etc.
1. Donatio et statutio Danieli et Tobie előliaro sive Galfy 1403. ..........» stb.*
A herceg Festetics-család keszthelyi levéltárában őrzött Sallér-családi levéltárában: fasc. 89. nro. 44.
Ebben a följegyzésben tehát fölsoroltatnak bizonyos, az Előljáró-családra vonatkozó oklevelek, melyek részben ma is megvannak az említett Sallér-levéltárban, részben pedig hiányoznak. Így nincs meg az imént feltüntetett 1403. évi oklevél sem, amely az Előljáró-családot és annak tagjait legelőször említi. Ez az 1403. évi adomány- és iktató levél tehát Előljáró Dánielt és Tóbiást nevezi meg, akikről sem 1403 előtt, se pedig ezután többé semmit sem tudunk. Ezért nem tudjuk még azt sem eldönteni, hogy ezek a címereslevelet szerző Előljáró János fiának Gálnak rokonai-e és milyen fokban? Ilyenformán tehát az Előljáró-családnak ez a két tagja, akiknek egymáshoz való rokonságát sem ismerjük, a családfán töredékként szerepelnek. A most említett családtagokon, vagy rokonokon kívül a címerszerző leszármazási vonalában a források Előljáró Jánost, a címereslevél szerzőjének apját említik, de rendszerint csak fiával kapcsolatban, magát a szerző Előljáró Gált pedig tudomásunk szerint egy 1406. évi oklevél említi először, amikor a Nádasdiakkal a hegyháti jószágokat illetőleg egyességet köt.*
Sallér-levéltár: fasc. 89. nro. 5.
1407-ben megtudjuk, hogy az Előljáró-család Vas vármegyei ingatlanoknál volt érdekelve. Ugyanis Zsigmond király a vasvári káptalannak ekkor meghagyta, hogy «Gallus de Elewyaro»-t, a Vas vármegyei Nádasd, Maczfalva,* Németfalu, Almás, Halogy, Csepencz,* Markócz, Ivanócz, Endre,* Kucseczvölgye* és Petenincz azaz Petáncz birtokok harmadrészébe iktassa be, ami 1407 február havában ellenmondás nélkül meg is történt. Ugyanebben az évben Előljáró János fiáról, Gálról úgy értesülünk, hogy dobrai várnagy és kövér ember volt, mert az oklevél hátára valaki XVI. századi írással ezt írta: «Az kövér Gálfy es a Nádasdiak között walo Concordia az Hegyhaty joszagrol». Előljáró Gál nem volt Jánosnak egyetlen fia. Egy 1408. évi oklevél Gál fivérét, Lászlót is megemlíti; Zsigmond király pedig kettejük kérelmére írja át a budai káptalan 1406. évi és a vasvári káptalan 1407. március 21-én kelt oklevelét.* Hogy Gál nemcsak kövér, hanem kistermetű ember is volt, azt egy 1409. évi oklevélből tudjuk, mely szerint Garai Miklós nádor előtt Vas vármegyének Vasváron tartott közgyűlésén «Gallus parvus de Eleujaro» a maga, felesége és fia István nevében Nádasdi Tamás fiait Andrást és Illést Petáncz (Petenich), Balásháza, Markolcz és Endre (Enrych) ingatlanok elidegenitésétől, fölsőlindvai Herczeg Péter mestert, Nádasdi Darabos Jakab fiát Jánost, Boryhidai Boryh fiát Istvánt és ennek fiát Jánost pedig ez ingatlanok megszerzésétől tiltja.*
«Mochfalva», ma Maczfa néven puszta Nádasd mellett.
Azaz Csipincz, ma Csöpinc szent Gotthárdtól délre.
A mai endrődi major helyén Széplak határában keresendő.
A mai Kükecs, Muraszombattól északkeletre.
Sallér-levéltár: fasc. 89. nro. 5.
Ugyanott: fasc. 51. nro. 2.
Az eddig fölsorolt ingatlanokon kívül Gálnak része volt Berencsen is. 1410. június 1-én Budán Garai Miklós nádor előtt, fia István nevében is, előadja, hogy Berencsi István fia Péter leányával Erzsébettel választott bíróság közbejöttével Berencs (Berench) birtokon és egyéb birtokrészeken megosztozott.* A címereslevél megszerzése előtt egy évvel, 1414-ben Zsigmond király Montecalvoban kelt oklevelében a vasvári káptalannak meghagyja, hogy Előljáró János fiát Gált, továbbá Nádasdi Tamás fiait: Andrást és Osváldot Maczfalva, Németfalu, Almás, Halogy, Csipencz, Markolcz, Kuczevölgye, Ivanócz (Iwanouolch), Endre, Alsó-, Felső- és Középsőpetáncz birtokokba, valamint Nádasd részébe új adomány címén iktassa be, ami azután meg is történt.*
Ugyanott: fasc. 95. nro. 35.
Ugyanott: fasc. 89. nro. 6.
1415-ben Előljáró Gál már nem dobrai várnagy, hanem királyi udvari ember és hihetőleg már több éve szolgált az udvarban, mert nyilván ebben a minőségben tehetett szert azokra az általunk – sajnos – nem ismert érdemekre, amelyeket Lombardiában és Németországban Zsigmond király kíséretének tagjaként szerzett. Kétségtelen, hogy emez érdemeiért kapta osztályos atyafiával, Nádasdi Tamás fiával Andrással együtt, saját kérelmére a királytól 1415 március 10-én Konstanzban a szóbanforgó címereslevelet, melynek szövege a következő:
29(S)igismundus Dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex, omnibus Christi fidelibus tam presentibus quam futuris, presentium notitiam habituris, salutem in eo, qui dat regibus regnare et victoriose triumphare. A claro lumine troni regii, velut e sole radii, nobilitates legittimo iure procedunt et omnium nobilitatum insignia a regia dignitate dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non proveniat regie dignitatis. Sane ad universorum, tam presentium quam futurorum notitiam harum serie volumus pervenire, quod fidelis noster Gallus filius Johannis dictus Eloeyaro, aulicus nostre maiestatis coram nostra celsitudine personaliter constitutus, propositis et revisis suis fidelibus servitiis et fidelium obsequiorum gratuitis meritis sincerisque complacentiis utique acceptis et laudandis, quibus ipse sacro diademati ac celsitudini nostre maiestatis is in Lombardia et Almanie partibus in prosperis nostris agendis et adversis, persone et rebus suis non parcendo, indefesse studuit complacere, reddiditque se gratum et acceptum, 30arma seu nobilitatis insignia in presentium literarum nostrarum capite depicta maiestati nostre exhibendo, ab eadem maiestate nostra eadem arma seu nobilitatis insignia sibi et per eum Andree filio Thome de Nadasd, condivisionali fratri eiusdem ac heredibus et posteritatibus ipsorum universis ex liberalitate nostra regia dari et conferri humiliter et devote supplicavit. Unde nos prefati Galli gratis affectibus intuentes obsequiorum merita, quibus studiis diligentibus ac indefessis actenus erga nostram claruit maiestatem, cottidieque a modo et in antea eo quidem studiosius clarere poterit, quo se et suos singularioribus honorum gratiis sentiet decoratos, animo deliberato et ex certa nostra scientia eidem Gallo et per eum predicto Andree, ipsorumque heredibus et posteritatibus universis, ad prefati Galli supplicationis instantiam, prescripta arma seu nobilitatis insignia hic depicta ac pictoris magisterio distincte descripta, virtute presentium conferimus, ymmo de habundantiori plenitudine specialis nostre gratie ad maiorem eiusdem Galli et aliorum supradictorum nobilitatis gloriam proprio motu concedimus et presentibus elargimur, ut iidem Gallus et alii supradicti eorumque heredes et posteritas universa, nata et nascitura, hec arma seu nobilitatis insignia, prout presentibus literis nostris circa principium appropriatis et coloribus diversis inserta pictura denotat et declarat, a modo in antea in preliis, hastiludiis, torneamentis et in omni exercitio militari gestare valeant et deferre. Gaudeant igitur favore regio, ac de tanto munere singularis gratie antefatus Gallus, necnon alii supradicti eorumque posteritas merito exultent, tantoque fideliori studio ad honorem regium eorundem in antea solidetur intentio, quanto ampliori favore preventos se conspiciunt munere gratiarum. Presentes autem ad premissorum memoriam perpetuam cum pendenti secreto nostro regio sigillo, quo ut rex Hungarie utimur, prelibato Gallo et aliis supradictis duximus concedendas. Datum Constantie, in dominica Letare, anno Domini millesimo quadringentesimo quintodecimo, regnorum nostrorum anno Hungarie etc. vigesimo octavo, Romanorum vero quinto.
Vizfoltos, kissé rongált hártyán, melyről a függőpecsét elveszett, a keszthelyi herceg Festetics-levéltárban őrzött Sallér-levéltár íratai között: fasc. 82. nro 10. Kívül újabbkori írással: Gallfiak czimer levele.
A címereslevél megszerzésekor Előljáró Gál már idős ember lehetett, s utána már nem sokáig élvezhette a királyi kitüntetést, mert egy 1419-ben kelt oklevél már néhainak mondja. 1419. május 21-én ugyanis a vasvári káptalan előtt Halstói Miklós fia Bertalan és Előljáró János fiának Gálnak özvegye, Ilona, a Henchel fia, György felesége, Orsolya és Keresztúri Domonkos felesége, Margit ellen bizonyos Vas vármegyei birtokok miatt folyó perük tárgyalását elhalasztják.* Ebből az oklevélből azt is megtudjuk, hogy az elhúnyt Előljáró Gál felesége Ilona volt, de ennek családi hovatartozását nem tudjuk megállapítani. Előljáró Gálnak Ilona asszonytól úgylátszik csak egy fia volt: István, akit egy 1462-ben kelt oklevél Ivánóczi Gálfia (de Ihwanowcz) Istvánnak nevez. Következik ebből, hogy ekkor a család törzsszékhelye Ivanócz, ahol kúriájuk is megvan nevezve. Ekkor István és fia a Nádasdiakkal Zala és Vas vármegyékben osztályosok.*
Ugyanott: fasc. 35. nro. 2.
Ugyanott: fasc. 89. nro. 9.
Az eddig ismert és elsorolt családtagok között a címerszerző Gál lehetett a legsúlyosabb és legtekintélyesebb egyéniség, mert utódait később róla – az Előljáró név elhagyásával – Gálfiaknak nevezték el. Így 1472-ben Imrét egy oklevél már «filius condam Stephani Galfy de dicta Iwanowcz»-nak nevezi. Ebből azt is látjuk, hogy Imre atyja, István ekkor már nem élt. Az oklevél szerint Imre ekkor hűtlenségbe esett, mivel a győri egyházzal ellentétbe került, bizonyos egyházi pénzek megfizetését nem teljesítette. Ezért excommunicálták és interdictum alá is vetették. Mint egyházilag kiközösítettet I. Mátyás király egyben hűtlennek is tekintette és birtokait a királyra visszaszálltaknak jelentette ki. 1472 augusztus 26-án Győrben kelt oklevelével azokat, nevezetesen Ivanóczot a kúriával és szőlőkkel, továbbá az «Endrycz, Kychaczdolya, Chypyncz, Markowcz, Lakos, Halogh, Almaas, Nemethfalw, Maczfalwa et tribus Pethanycz»-on lévő részeket Győri máskép Huzichi Antal horvátnak («de Jaurino alias de Hwzych regni nostri Croacie») adományozta.* Az adományozás azonban csak eszmei maradt és Huzics a Gálfy-ingatlanokat soha kezéhez nem kapta és részére soha iktatás nem történt. Valószínű ugyanis, hogy Imre kifizette az egyháznak járó pénzeket, mire a kiközösítés alól mentesítették, és így a hűtlenség alól is feloldatott, minélfogva a király a Huzicsnak kiállított adománylevelet is valószínűleg semmisnek nyilvánította. Ezt a következő oklevelek tartalma is valószínüsítí: 1492 november 11-én Budán Báthori István országbíró előtt Ivanóczi Gálffy István fia Imre, továbbá Petróczi Henczelffy Lőrinc fia István és Keresztúri Meggyessy István fia László között néhai Előljáró Gál leánya, Keresztúri Domonkos fia János felesége után az előbb elsorolt Vas vármegyei birtokokból járó leánynegyedet illetőleg békés egyesség jön létre.* Azokból a leánynegyedet nem Győri avagy Huzics, hanem Gálffy Imre adja ki. 1504. június 14-én pedig Sárfői Ferenc mester vasvári kanonok a vasvári káptalan előtt Nádasdi Márton nevében Ivanolczi Gálffy Imre fiát, Tamást tiltja az Ivánóczon, a három Petánczon, Csipinczen stb. már ismert ingatlanokon lévő részek elidegenítésétől.*
A király a fölsorolt birtokrészeket, «que alias Emerici filii condam Stephani Galfy de dicta Iwanowcz prefuissent, sed ex eo, quod idem animo indurato et rebelli in sententia excommunicationis aggravationis, reaggravationis et interdicti, quas ratione non solutionis quarundam pecuniarum in sede Jauriensi incurrisset, ad hoc usque tempus tanquam infidelis in contemptum ecclesie perseveraret, ad collationem nostram rite et legittime devolute existunt», Győri alias Huzics Antalnak adományozza. Sallér-levéltár: fasc. 82. nro. 2.
Ugynott: fasc. 33. nro. 26.
Ugyanott: fasc. 82. nro. 39.
A mohácsi vész után a Gálffyak egy új ága: a Meszlényi Gálffy-ág tűnik föl. Ez az ág mindenesetre rokona lehet az ivanóczi ágnak, lehet, hogy tagjai Előljáró László leszármazói. De ezt csak sejtjük, 31bizonyítani nem tudjuk. I. Ferdinánd király 1548. július 25-én Bécsben kelt oklevelében a vasvári káptalannak meghagyja, hogy nemes «de Mezlen» Gálffy Imrét, Benedeket és Gergelyt a Vas vármegyei Meszlényen lévő egy teleknyi birtokába iktassa be, amely telek dél felől Gálffy Imre telkével határos.*
Ugyanott: fasc. 30. nro. 1.
Az 1504-ben említett Gálffy Imre fia Tamás 1549-ben már nem élt. Ekkor már csak «Thome Galffy de Iwanowcz» özvegye, Anna, és leánya, Margit, Bagonyai Kövér Mihályné élnek; és talán életben vannak még Gálffy Tamás fiai: István és Ferenc, akiket azonban egy 1554-ben kelt oklevél már szintén néhaiaknak mond; sőt azt is hozzáteszi, hogy halálukkal a Gálffy-családban magszakadás állott be.* Ettől kezdve az oklevelek az Előljáró alias Gálffy de Ivanócz családról végleg hallgatnak. Az előadottak alapján a család leszármazása a következő:
Ugyanott: fasc. 51. nro. 4, 6, 7.
? Előljáró Dániel, Tóbiás (1403.); Előljáró János; Gál ~ Ilona; László; István de Ivanócz; Leány (?) ~ Kereszturi Domonkos fia János; Imre; Meszlényi Gálffy Imre, Benedek Gergely; Tamás ~ Anna; István †; Ferenc†
Iványi Béla.
