Bartal Aurél: Fadd monografiáfa. 1941. Szerző kiadása. Taizs József könyvnyomda, Pécs. 105 l. + 1 térkép.
Bartal Aurél: Fadd monografiáfa. 1941. Szerző kiadása. Taizs József könyvnyomda, Pécs. 105 l. + 1 térkép.
A szerző neve folyóiratunk olvasói előtt már ismeretes. Azok közé a magyar földesurak közé tartozik, akik földbirtokuk élvezésével kapcsolatban kötelességüknek tartották, hogy megvizsgálják az élvezett földbirtokkal való kapcsolatukat. Így született meg első munkája, melyben családjának majd egy évezredes multját tette vizsgálat tárgyává (Ism. Turul 1938. évf. 44. l.) Ezután öröklött birtokának, a tolnamegyei Faddnak a multjával foglalkozott, melynek eredményeit ebben a munkában tette közzé.
Fadd környéke őskori települések nyomait takarja, de első okleveleinkben is feltűnik már a koraközépkor elején a község neve, mely a Megyer-törzs szállásbirtokai közé tartozott. Szent István király a Koppány-féle felkelés leverése után várbirtoki kezelés alá vette ezt a vidéket is, nemsokára ezután azonban a község különböző részeiből egyes egyházi testületek kapnak birtokadományokat Így 1002-ben a veszprémi apácák, 1055-ben a tihanyi bencésapátság, a XII. sz. közepe táján a keresztesek székesfehérvári konventje kap egyes részeket Fadd határából. Az egész középkoron át azonban csak a keresztesek fehérvári konventje tudta megőrizni birtokait. A XIV. sz.-ban a veszprémi egyház, majd a század második felében a fehérvári káptalan, illetőleg prépostság tűnik fel az újabb birtokosok között. A birtokok tulajdonosai közben állandó pereskedésben állanak egymással, ami a XV. sz.-ban már ádáz marakodássá fajul, s ezt azután a tolnaváriak és keresztesek, illetve a keresztesek fehérvári konventje és saját perjelségük közötti jogtalan foglalások, rablások; hatalmaskodások stb. tarkítják. A községnek Szt. Márton püspökről nevezett egyházát 1427 óta említik okleveleink. A középkori település nem a mostani község helyén feküdt, hanem attól északra. Egyes középkori oklevelek oppidumnak nevezik; ez azonban az ottani lakosság és földesura közti viszonyra kihatással nem bírt. A középkorban a község lakói gabonatermeléssel, állattenyésztéssel, erdőkitermeléssel és halászattal foglalkoztak. Lakóinak száma az 1470-es években 400–500 lehetett. A török hódoltság elején a község még nem pusztult el. A XVI. sz. második felében még lakott hely, sőt, amint az adójegyzékekből megállapítható, lakóinak száma magyar elemekkel szaporodott és a község magyar jellege az adójegyzékek be felvett személyek neveiből kétségtelenül kitűnik. 1572–3-ban 190 lakott ház fizet adót. 1585–89 között pedig Fadd első újkori adománybirtokosának. Pisky István tihanyi várkapitánynak, aki 1585 előtt kapott Faddon királyi adományt, még 49 ház adózik. A XVII. század végére azonban már teljes pusztaság lett a hajdan elég népes községnek a helyen. Pisky István magtalan halála után a birtok visszaszállott a koronára. 1610-ben Abaffy Miklós tokaji és Balogh Péter kapornaki várkapitányok kapnak Faddon nádori donációt.
Majd ismerteti a szerző a Faddon az újabb korban birtokos családoknak a község birtoklásával kapcsolatos történetét és a birtok öröklésének a rendjét. 1703-ban Abaffy László az Abaffyak hencsi és faddi birtokrészét, vagyis az egész területnek a felét Balogh Ádámnak és feleségének Festetics Juliának eladja, amiből azután a perek olyan hosszú sorozata keletkezett, amely Fadd újkori birtokosait a legújabb korig szembeállította egymással. A Nagyabafalvi és Felsőlehotai Abaffy, valamint a Béri Balogh-család után Faddnak az újabb korban harmadik birtokadományos családja a Mindszentfalvi és Megyefalvi Petrovszky-család. Petrovszky József 1723-ban III. Károly királytól 1000 rajnai forintért vegyes királyi adományba kapja Faddnak és Hencsének azt az egyharmadát, mely Balogh Boldizsár hűtlensége és jószágvesztése következtében a koronára szállt. A Tolnai Festetics-család zálog, illetőleg vétel, a gr. Széchenyi-család pedig zálog útján lett az újabb korban Faddon birtokos. A nem egészen világos jogügyletek következtében ezek a családok hosszantartó pereket viselnek egymással. A Petrovszky-család alig nyolcvanéves birtoklás után magtalanul kihalt. Faddi és hencsei birtokrészeit V. Ferdinánd király 1837-ben Csallóköz egyik legnagyobb fiának, Ethrekarchai és Beleházi Bartal Györgynek, akkor a m. kir. udvari kancellária referendáriusának adományozta. Bartal György és fia, szintén György kitartó munkával rendbehozták a birtokot és a vegyes adományozás következtében vállalt adósságot rövid idő alatt letörlesztik. Ez az adományozás volt az utolsó királyi birtokadomány Magyarországon. Érdekes adatokat kapunk e munkában a jobbágyság vagyoni viszonyaira és láthatjuk a jobbágymegváltás lebonyolításának a menetét, melyben országos viszonylatban is példaadóan járt el ifj. Bartal György. Faddon a család birtokterületének a jobbágyok nagy száma miatt ekkor 43%-át, szántóterületének pedig 64%-át veszítette el. Ezt a veszteséget azonban Bartal György és utódai vásárlásokkal gyarapították, annyira, hogy a XIX. sz. végére 1600 kat. holdat tett ki a faddi birtok. Az 1924–26. évi földreform ismét lényegesen csökkentette a birtokállományt.
A község a XVII. század 80-as éveiben lakatlan hely. A század vége felé azonban már gyér lakosságot találunk itt. A XVIII. század elejéről való összeírásokból megállapítható, hogy a lakosság magyar. Az ezután betelepültek református vallásúak voltak, akik legnagyobb valószínűség szerint Tolnából kerültek Faddra, mert ekkortájt onnan kiüldözték őket. A lakosság száma aránylag rohamosan emelkedik és mind nagyobb mértékben veszik művelés alá a parlagon heverő területeket. A Rákóczi-felkelés után előállott nagy hanyatlás itt is éreztette hatását; a jobbágyok száma nagy mértékben visszaesett, sőt nagy részük megszökött. A gr. Mercy Claudius-féle telepítési akció során Tolna megyébe is nagyszámú sváb telepes került, Faddra azonban a földesurak a XVIII. század közepén a Felvidékről főleg tótokat hoznak, akik hamarosan megmagyarosodnak és túlsúlyra juttatják a katolikus elemet. A jobbágymegváltás során látjuk, milyen 41érzékenyen érintette ez a földesurat, mert Tolna megyében a földesúr a birtok akkori forgalmi értékének csak 20%-át kapta meg, de nem készpénzben, hanem csak kötvényekben. Ennek következtében főleg a kisebb birtokos magyar nemes családok mentek tönkre.
A szerző művét szorgalmasan felkutatott, gazdag forrásanyag felhasználásával, a történettudomány által megkövetelt módszerrel és élvezetes stílusban írta meg, minélfogva hasonló jellegű feldolgozásokhoz mintául szolgálhat.
Bottló Béla.
