TELEPÜLÉS ÉS NEMESSÉG GÖMÖR MEGYÉBEN A KÖZÉPKORBAN. | Turul 1883-1950

1TELEPÜLÉS ÉS NEMESSÉG GÖMÖR MEGYÉBEN A KÖZÉPKORBAN.

Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1939 november 9-én tartott közgyűlésén.
(Első közlemény.)

Gömör megyének azt a részét, amelyen a történelem folyamán a magyarság gerincét alkotó közép- és kisnemesi társadalom kialakult, a magyarok már a legkorábbi középkorban, kevéssel a honfoglalás befejezése után, teljes egészében birtokukba vették. A határt a kishonti Osgyán-Rimaszombat, valamint a gömöri Felsőbalog–Szkáros-Gice–Pelsőc-vonal alkotja, amely így egyben a legrégibb magyar nyelvhatárt is jelöli.* A megye népiségtörténetére végzett kutatásaink során kitűnt, hogy e nemesi réteget azonos népi tulajdonságok jellemzik* és ezek átterjednek a területén élő magyar jobbágyságra is, szükségessé vált tehát, hogy megvizsgáljuk e kisebbik részében még ma is élő nemesi nemzetségek eredetét és azt tisztázzuk. Azok a népi sajátosságok ugyanis, amelyek egyformán megállapíthatók a Sajó, Vály, Balog és Gortva folyók völgyein települt legősibb magyarság utódainál, e vidékek mai lakosságánál, csak abban az esetben lesznek kellőképpen értékelhetők, ha tisztán áll előttünk e magyarság eredete. Az eddig megjelent, vonatkozó munkák alig adnak e téren valamelyes támpontot. Ez nem is volt kimondott céljuk, de felhasznált anyaguk elégtelensége sem igen adott volna módot arra, hogy az eredet kérdését felvessék, és megoldáshoz juttassák.* Megvizsgáljuk tehát e dolgozat keretében megyénk legrégebbi települési és kialakulási viszonyait, bemutatjuk az egyes vidékek birtoklástörténetét és ennek alapján a birtokos nemzetségek családtörténeti viszonylatait, azaz kapcsolatba hozzuk egymással a település és családtörténet eredményeit, hogy ezáltal megtaláljuk azt a fejlődésvonalat, amelynek útmutatásával a jelen teljes megértéséhez juthatunk el. A cél elérésére okleveles adataink mellett segítségül hívjuk a tárgyalandó területek teljes földrajzi és helynévanyagát, az egyes nemesi nemzetségek genealogiáiból kivonható családtörténeti bizonyítékokat, továbbá e nemzetségeknél megállapítható legrégibb család- és keresztneveket.* Sajnosan kell nélkülöznünk az annyira fontos 2archeologiai bizonyítékokat. Gömörben ugyan leletet találtak bőven, azonban ezek feldolgozása ezideig nem történt meg. Előrebocsátjuk, hogy nem az egész megye településtörténetét kívánjuk tárgyalni, hanem csak azokét a tájakét, amelyeken a közép- és kisnemesség a történelem folyamán állandóan nagyobb tömegben élt, ahol tehát ez a réteg a megszálló és őslakó. E tájakon túl alakult ki a nagybirtok és ennek egészen más típust képviselő telepítései, amelyek tehát ez alkalommal figyelmen kívül maradnak.

Ez a határ a Sajóvölgyön, a pelsőci Nagy-Hegy körül az Ákosok telepítése révén lényegesen feljebb tolódott és a XVII. században az akkorra már elmagyarosodott Rozsnyó fölött húzódott, ahol ma is áll. Magyar nyelvterületnek számított már a középkorban Krasznahorka környéke, az újkorban pedig egyre szaporodott a Csetnekvölgy magyarsága Csetnekig és a Jolsvavölgyé Jolsváig.

Ezek leginkáb a nyelvben, az ú. n. palóc nyelvjárásban és a szokásokban mutatkoznak. Összefoglaló ismertetésük hiányzik. Legkimerítőbben foglalkozik velük a megyéről a Magyar Városok és Vármegyék monografiája sorozatban megjelent kötet (Bp., 1910.). V. ö. továbbá Horger Antal: A magyar nyelvjárások, Bp. 1934. 19. és Visky Károly: Etnikai csoportok, vidékek. Bp. 1938. 17–19. Mindkettőben idézve az eddigi vonatkozó irodalom is.

Használható munka e tekintetben Forgon Mihályé: Gömör–Kishont vármegye nemes családai., 2 k. Kolozsvár, 1909. Feldolgozásánál nagy anyaggyűjtést végzett, a megye birtokviszonyait azonban nem vonta munkája körébe, ami nyilván nem is volt célja. – Karácsonyi: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig (1–3. k. Bp. 1900–1901.) c. munkájában a nagy nemzetségeken kívül Gömörből csupán a Hanva, Ottrokocs és Zágráb-Korpás nemzetségeket tárgyalja.

E tekintetben szem előtt tartjuk a Kniezsa által «Magyarország népei a XI. században» (Bp. 1938. Kny. a Szent István-emlékkönyv II. kötetéből) c. munkája elején lefektetett elveket. Munkánk nyelvészeti megállapításaiban Kniezsa István egyetemi ny. rk. tanár úr személyes szívességét is igénybe vettük, amiért neki hálás köszönetünket fejezzük ki. Mivel megyénkre a teljes névanyagot összegyűjtöttük, az eddig teljesen ismeretlen forrásokból is (v. ö. erre Gömöri levéltárak c. dolgozatomat, Levélt. Közl. 1939.), megállapításainkat tehát az eddiginél lényegesen nagyobb adattömegre építhettük.

Gömörről Anonymus krónikája azt jegyezte fel, hogy meghódítása már a honfoglalás korában megtörtént; az e célra kiküldött vezérek a hevesmegyei Pásztótól indultak el, eljutottak a Hangoly folyóig és ezen átkelve a Sajó folyó völgyében folytatták útjukat. Elfoglalták a földet a Szepes-erdőig, továbbá a mai Gömör és Nógrád megyék területeit.* Amint újabb irodalmunk kimutatta, a névtelen jegyző elbeszélésének főleg a Tisza vidékére föltétlen történeti értéket kell tulajdonítanunk.* Az alábbiakból ki fog tűnni, hogy a krónikás értesülései Gömörre sem nélkülözik az igazságot, és ha nem is éppen a honfoglaláskor, de kevéssel utána és éppen Heves megyéből kiindulva történt meg e megye, valamint Nógrád birtokbavétele is olyan korán, hogy ez Anonymus idejében már joggal volt a honfoglalás korának mondható. A Heves felől történt előnyomulás ugyanis történelmileg, de földrajzilag is az egyetlen tényleges lehetőség. A honfoglalás legészakibb határa e részeken éppen a mai Heves és Borsod megyék; itt telepedett le a magyarokkal még a honfoglalás előtt egyesült kabar törzs.* Az egyenes irányban északra történő terjeszkedés lehetőségét elzárták a Bükk és a Mátra erdős hegyei, természetes irányként kínálkozott viszont erre Borsodból a Sajó mellékfolyóival, Hevesből pedig a Nógrádba és a nógrád–gömöri határra vezető folyóvölgyek, a Tarna, de főleg a Zagyva völgyei. Meg is indult a kabarság, mégpedig elsősorban az Aba-nemzetség mindjárt a honfoglalás után mind a két jelzett irányban. Borsodon keresztül jutottak Abaújba és Sárosba, Nógrádon keresztül pedig Gömörbe.* Nem kétséges, hogy a további terjeszkedésre az indító ok egyrészt a védelem megszervezése, másrészt pedig a megszállatlanul maradt hatalmas területek birtokbavétele volt. Íme, így található meg a krónikás elbeszélésében az alábbiakban bővebben kifejtendő történeti igazság.

18. és 32–33. fejezetek. Pais Dezső kiadását használtuk (Magyar Anonymus).

Olv. erre Melich János és Németh Gyula eredményeit (A honfoglaláskori Magyarország, Bp. 1925.; A honfoglaló magyarság kialakulása Bp. 1930.). A történész szemszögéből Hóman szólt a kérdéshez több munkájában (A magyar történetírás új útjai. Bp. 1932. 365. s köv. l.).

Hóman Bálint: A honfoglaló törzsek megtelepülése, Turul 1912. és a Magyarok honfoglalása és elhelyezkedése, Bp. 1923.

A kétirányú terjeszkedés aligha indulhatott meg egy időben, a korábbi Nógrád felé vezetett, hiszen erre szabadon állott az út, maga Nógrád is meghódítatlan volt még. A másik irányban viszont előbb utat kellett keresni, hiszen Borsodban telepedett a Bors-Miskolc és Örösur-nemzetség.

Gömör területén négy olyan települési táj különböztethető meg, amelyeket a magyarság igen korán, csekély időbeli eltéréssel vett birtokába, s ebből magyarázható, hogy e tájakon jóformán azonos települési típusok és jelenségek figyelhetők meg. Elhatárolásukat tehát inkább a település időpontja és a települt nemzetségek rokoni kapcsolatainak kimutathatása végett tartjuk célszerűnek. E vidékek a Hangony és Sajó folyók völgyei, a Sajótól keletre eső terület a keleméri és Szuhavölggyel fel egészen Hosszúszóig és Kecsőig, a Túróc és Balog folyók közötti vidék a Rima alsó folyásával egészen Jánosiig, végül a Gortva melléke a hevesi és nógrádi határig.* Az ezeken kívül eső területeken keletkeztek a gömöri nagybirtokok nem magyar népiségű telepesekkel. A felsorolt négy tájon, a megye kisebbik részén, a magyarság foglalóként jelent meg és érintetlen tömegben él ott ma is. Folyóvölgyei, termékeny földjei nemcsak a megszállók létfenntartását biztosították, hanem előző élelemszerző területükhöz hasonló környezetet adtak nekik.* A legalkalmasabb vidék itt is a Sajó völgye és itt is jelennek meg a megye területén az első foglalók, a Hanva- és Hangonyi-nemzetségek, valamint a Keszi- és Kér-törzs leszakadt töredékei. Csak ezután következik a már kissé alkalmatlanabb tájak elfoglalása. Legutolsónak marad a Gortvavölgy, amely tényleg a legkevésbbé lehetett kívánatos a szállást kereső magyarság számára. Hogy az említett első foglalók nem sokkal a honfoglalás után, de mindenesetre még jóval a királyi várispánság megszervezése előtt érkeztek területeikre, szépen bizonyítja az a tény, hogy tetszésszerinti nagy területeket vettek igénybe létük fenntartására, ami pedig csak első foglalás jogán képzelhető el. A Hanva-nemzetség eredeti szállásterülete a már Borsodba eső Várkonnyal kezdődik és folytatódik a Hét Málé, Abafalva, Sajó folyó, Kerepec, Runya, Iványi és Lénártfalva által bezárt hatalmas területen, amelyen – bár kisebb része később királyi kézbe került – a Hanvák tizenkét egymással határos falut alapítottak és birtokoltak az okleveles korra, tahát a XIII. századra.* 4A Hangony folyónak Várkonytól kezdődő részét egészen annak forrásáig a Hangonyi-nemzetség szállta meg és hat, nagyhatárú falut alapított rajta.* A Keszi-törzstöredék a Sajó balpartját foglalta el a Hanva-földtől fölfelé és kétségtelenül beletartozott a mai Sajókeszin kívül a körülötte körben elterülő négy kisebb község: Szentkirály, Lóc, Nenke (ma: Sajólenke) és Hubó.* Nem találtunk e területeket illetőleg egyetlen olyan adatot sem, mely ezek adományjellegére utalna; ellenben több olyant idézhetünk, amelyek első foglalásra mutatnak. Legjellemzőbb a következő: A Hanva-nem földje a Túróc torkolatában, Runyánál megszakad és a folyó mentén a sík területeket átugorva, közel az erdőhöz folytatódik ismét. A közbeeső területek már a királyi várhoz tartoztak. Kétségtelen tehát, hogy amikorra a Hanvák terjeszkedése ideért, már várföld állotta útjukat és csak ezen túl, a gyepü előtt terjeszkedhettek tovább. A Hanva-szállásterület semmiesetre sem tartozhatott a királyi várhoz, mert különben érthetetlen lenne földjük imént vázolt két részre szakadása. Még világosabbá válik e megállapításunk, ha tudjuk, hogy a Hanvák szállásterületük biztosítására mindjárt ideérkezésük után megszervezték védelmüket is, aminek emlékét őrzi a már erdős vidéken kialakult, a Drenóvölgyben fekvő ősi birtokuk Strázsa neve. Nem lehet vitás, hogy ezt az őrséget a Hanvák szintén korán, nyilván mindjárt idejövetelük után megszervezték. Erre mutat ennek elhelyezése is. A várispánság kiépítéséig rendelkezésükre álló idő azonban már nem volt elég ahhoz, hogy a vidéket egészen idáig birtokukba vegyék. Így került a Túróc völgye egészen Alsófaluig a várszerkezetbe, a fölötte következő lakatlan erdős rész az idehelyezett Hanva-őrséggel azonban továbbra is a Hanváké maradt, akik ezen irtással egészen a Túróc forrásáig haladva tizenkét falut létesítettek. E falvak benépesítői ugyan már idegen nemzetiségűek, főleg tótok, de a magyar Hanva-nemzetség munkája kapcsolta be ezeket Magyarország testébe.* Mivel pedig a Keszi- és Kér-törzstöredékek, valamint a Hangonyi-nemzetség szállásterülete érintkezett a Hanvákéval s mind a két terület természetes és a Túróc-völgyi terjeszkedésnél lényegesen alkalmasabb lehetőségnek kínálkozott volna a Hanva-nem részére a megszállásra és mégsem ezeket szállották meg, ez a tény azt igazolja, hogy ezek a Hanvákkal egy időben, mindenesetre még a várispánság megszervezése előtt jöttek e vidékre és így ugyancsak első foglalás jogán birtokolnak. Az sem látszik kizártnak, hogy egy települő rajjal érkezett mind 5a négy nemzetség és itt, a Hangony és Sajó völgyein egy időben ütötték fel sátraikat.* Erre mutat az a körülmény is, hogy a Hangonyi-nemzetség ősei szintén őri szolgálatot láttak el a Hangony mentén és még a XV. században is él ennek emléke a gömöri nemességnél. Tanúvallatások szerint a Hangonyiak ősei Stras és Thubol nevű testvérek.* De éppen így ki lehet mutatni az őri jelleget a Keszi-törzsnél is; sőt adataink szerint a Sajóvölgy őrsége, a későbbi gömörőrség a legnagyobb részben e törzsből került ki.* Nem kétséges ezek után, hogy e négy nemzetségben kell látnunk Gömör megye legjobb területeinek első foglalóit, legrégibb őrségét és egyben betelepítőit. Hogy ezek mely irányból jöttek Gömörbe, már előadtuk, t. i. Hevesből. Most már bizonyítékainkat soroljuk fel. Kezdjük a Hanva-nemzetséggel.

L. erre és a továbbiakra is a mellékelt térképvázlatot. Elkészítéséért Glaser Lajos kollégámnak ez úton is köszönetet mondok.

A megye föld- és természetrajzi viszonyait leírja a vármegye már említett monografiája. XVII–XVIII. századi eredeti források alapján képet adtam a megye talajviszonyairól és megélhetési adottságairól: A gömöri jobbágyság a XVII–XVIII. században az úrbérrendezésig. Bp. 1938. 7.

E terület az állattenyésztésre és legeltetése a legalkalmasabb, erdős és hegyes része alig van, azt szabadon hagyták. A középkorban egyideig birtokolták a Hanvák az arlói patak mellett Arló helységét is Borsodban; hogy azonban ez ősi birtokuk volt-e, nem lehetett eldönteni. Bizonyos, hogy a XV. században már nincs a kezükön. Csiz eredetileg szintén szállásaikhoz tartozott és később valami úton-módon idegen kezekbe került, bizonyítja az a pör, amelyet e helységért 1274-ben folytatnak azon a jogcímen, hogy Csiz is Hanva-föld és ősi birtokosa szintén a Hanva-nemből való. (Múzeumi Törzsanyag (rövidítése: Múz. Ta.) 1935. II. 15. nádori kiadv.) – Ugyancsak Hanva-terület volt Iványi és Zádorháza, amelyet a Hanvákkal rokon Sztregovaiak ezek beleegyezésével 1245-ben adtak el. (Szepesi káptalan hiteleshelyi orsz. levéltára) [rövidítése: Szep. kpt.] Scrin. X. f. 2. nr. 9.; Orsz. Levt.: Dl, 24,934. – Föltétlen a Hanvéké volt eredetileg a Hangonyvölgy Center és Sajónémeti helysége is, hiszen különben nem tudtak volna Várkonytól kihajtani a sajómenti legelőkre. Ezek azonban már igen korán, még a XI. században, királyi adományból idegen kezekre kerülhettek. – A felsorolt hét falut még a következő öt egészíti ki: Hanva, Krizsán (ma puszta) Hegyfő (teljesen elpusztult), Bánréve és Miklósfalva (ma puszta). – A továbbiakban idézett mindama forrásanyag, amelynek őrzőhelye külön nincs feltüntetve, az Országos Levéltárban található.

Alsó- és Felsőhangony, Szentsimon (már a XIII. század elején a Balogok birtokába jutott), Szilakszó (ma puszta), Sikátor és Domaháza (mindkettő már Borsodban).

Úgy ezekre, mint az előzőleg említett helységekre idéz XIV–XV. századi adatokat Csánki: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. I. k. Bp. 1890. 121. l., korábbiakat is Forgon id. munkájában. Az összefüggéseket megvilágító okleveleket alább közöljük.

A Hanva-nem birtokainak helyzetképét a Hanvay- és Abaffy-családoknak az Orsz. Levéltár múzeumi levéltárában elhelyezett levéltárai alapján vázoltuk. Strázsára a legkorábbi adat a Hanvay lt. egy 1296-ból való oklevele 1589. évi átírásban. A helynév késői feltűnése arra mutat, hogy az őrség és a falu kialakulása nem csatlakozott közvetlenül egymáshoz, ami érthető, hiszen a hely eléggé bent van az erdőben. A tradíció azonban élt és így nyerte a kialakuló helység az itt elhelyezett őrségről a Strázsa nevet, amely egyben arra is mutat, hogy a környék névadó lakói szlávok voltak. – Az irtott falvak nevei: Alsófalu, Szkáros, Felfalu, Visnyó, Sztrázsa, Borosznok, Újvásár (első neve: Szentkereszt, Keresztúr, az újkorban Ribnik), Szásza, Répás, Prózsa, Forró (két utóbbi ma puszta) és Fillér. Az első kettő az újkorban magyar lakosságú, a többi azonban legnagyobbrészt szláv népiségű, Fillérben találunk németeket is.

A Kesziek földjére a legbővebb adatokat tartalmazzák az Orsz. Levt.-ban őrzött Dancs és Hubay levéltárak. – A Kérek szállására Dl. 8391 (1274); Leleszi országos levéltár (rövidítve: L. o. l.) Met cott. Gömör nr. 1. (1338). – A Hangonyi nemzetség levéltára a Hanva-család levéltárában maradt ránk.

1455. Regestrum super examinatione testium (Hanvay lt.)… ipsi nobiles de utraque Hangon sunt exorti de genere duorum fratrum stras et Thubol… quod Johannes Perselth est de genere Stras et Petrus de Hangon de genere Thubol…

Erről alább részletesen szólunk.

3E vázlat elsősorban a települési tájak szemléltetésére szolgál s csak a legfontosabb neveket tartalmazza.

Ha részletesebben megvizsgáljuk e nemzetség birtoklás- és családtörténetét, arra az eredményre jutunk, hogy az teljesen azonos a nagy honfoglaló törzseknél a honfoglalás utáni századokban megfigyelhető állapotokkal. Az egész szállásterület eredetileg a Hanva-föld nevet viseli és még az okleveles korszak kezdetén is csak ezt a nevet találjuk az egész területre, kivéve a nyilván átvett Krizsán és Kerepec helyneveket. A név eredetét a nyelvtudomány ezideig nem tudta megfejteni, csupán annyit tart kétségtelennek, hogy szlávból nem magyarázható. Nézetünk szerint a szóban a nemzetség valamely ősi, a XIII. századra azonban egészen eltorzult személynevét kell látni, esetleg már tovább képzett formában.* A szállásterület központjában, a mai Hanva területén a nemzetség megalapítja még a XIII. század előtt Szent György tiszteletére a maga külön nemzetségi monostorát és a körülötte elterülő földekben még a birtokelkülönülés korában, tehát a XIII. század végén is birtokolnak a nemzetség összes ágai.* Úgy ez, mint az előbb mondott tények csak úgy értelmezhetők, ha ki lehet mutatni, hogy a nemzetség eredetileg birtokközösségben élt. Ezért nem találunk tehát kialakult helyneveket még a XIII. század elején sem és ez fejeződik ki a monostor körüli ági birtoklásban is. És bár találunk a közös birtokban 1232-ben ilyen elnevezéseket: Vencel földje, János földje,* az egész területnek osztály útján történt elhatárolása még nem jött létre. Fennállott bizonyos fokig az eredeti birtokközösség és ez késleltette a falvak kialakulását. Bizonyos, hogy e nemzetség idejövetelekor teljesen állattenyésztő 6életmódot folytatott; ehhez kellett a nagy szállásterület és ez magyarázza a birtokközösséget is. Nyilvánvalóvá válik ez, ha egy pillantást vetünk a térképre és szemügyre vesszük az eredeti Hanva-szállásterületet. A Sajó folyó melléke sík területeivel, valamint a kissé védettebb, hegyektől körülvett Várkony környéke úgy nyári, mint téli szállásokra alkalmas lehetőségeket nyújtottak. A nemzetség szállásterületének elhelyezkedése így a legjobb bizonyítékot szolgáltatja a települési típusra és a települők életmódjára.* Amikor azután a szállásterületen, az ágakra válás után, kezdenek a helységek kialakulni, akkor csaknem minden új falu első neve Kishanva, így : Hegy, másként Kishanva, Lénártfalva másként Kishanva, Abafalva másként Kishanva. Érezteti hatását a nemzetségi összetartozás teljes mértékben a terület osztódásánál és az új helységek névadásánál is,* sőt a nemzetségből kivált Abaffy-családot pl. az egyik oklevél még 1343-ban is a külzetén Hanvai-nemesnek nevezi, bár a szövegben már Abafalváról valónak mondja.* Az eddig elmondottak pedig elsősorban honfoglaló nemzetségeinket jellemzik; az Ákos-nemzetségnek Gömörbe szakadt ágánál pl. ki lehet azt is mutatni, hogy a messzeeső ősi nemzetségi monostor mintájára Pelsőcön megalapítja a maga külön nemzetségi monostorát.* Mindezek figyelembevételével nyugodtan állíthatjuk, hogy a Hanva-nemzetség valamely nagy honfoglaló nemzetség leszakadt ága. A leszakadás és az okleveles kor eljövetele közötti időben azonban olyan nagy a távolság, hogy az oklevelekben az eredeti nemzetségi hovátartozásnak többé már nyomát sem találjuk, mert ekkor már úgy köz-, mint birtokjogi helyzete szempontjából tökéletesen elégséges volt a Hanva-nemhez való tartozás emlegetése. Közvetett adat alapján az Aba-nemzetséget kell az anya-törzsnek tartanunk. Közös neveket és elnevezéseket hiába keresünk, mert a kirajzás olyan korán történt, amikor még helynevek 7egyáltalán nem alakultak ki. Legfontosabb érvként említjük, hogy a Hanva-nemzetség, illetve ennek Héthy és Abaffy ágai birtokoltak Abaújban, Homrogdon és Abacécén (a mai Alsó- és Felsőcéce), sőt ez utóbbi helység a középkorban használatos eme nevét éppen az Abaffy-ág névadó ősétől nyerte.* E helység területére célozhat az az 1288-as oklevél, amely szerint az abaújmegyei Pere és Tuzsa helységek szomszédságában az Aba-nem birtokol.* Különben igen könnyen érthető, ha az Aba-nemzetség, amely kétségtelenül Hevesből került Nógrádba és – a Gömörbe való terjeszkedésénél későbben – Abaújba, az itt szerzett új területekből részeltette a belőle kiszakadt és a XII. századra már nagyon elszaporodott Hanvákat. Ezzel meg lehetne magyarázni azt is, hogy a Hanva-nem több ágát, így Hét birtoklóit, nem tudjuk első előfordulásuknál tovább vezetni, holott 1255-ben hat személlyel szerepelnek.* Föltehető, hogy ezek Abaújba költöztek Homrogdra. Ennek birtokosait ugyanis az oklevelek hol e helységről, hol pedig Hétről nevezik.* Úgy Hevesben, mint Abaújban az Abák két ősi birtoka Karácsond, viszont a Hanva-nembeli Abaffy-család névadójának, a XIII. század első felében élt Abának atyja ugyancsak Karácsony, amiből azt kell következtetnünk, hogy a mai Abafalva neve, ha egy nemzedékkel korábban történik az osztály, ugyancsak Karácsond vagy Karácsonfalva lett volna. Ezt, bár Karácsonyi nem ismeri e nemnél a Karácsony keresztnevet, a mondottak alapján az okleveles korszak előtt fel kell tételezni.* Maguk a Hanvák birtokoltak Hevesben is;* birtoklásuk ősisége és jogcíme azonban nem volt megállapítható. Rá kell mutatnunk arra a körülményre is, hogy a Hanváknál, a korai kirajzás ellenére, hagyományos és igen használt személynév lett az Aba, sőt e néven ágazott ki e nemzetségből a ma is virágzó Abaffy-család.* Ennek pedig legelfogadhatóbb magyarázata az, hogy a kirajzás utáni századokban az eredeti törzsi hovátartozást fejezték ki e névvel. Rokonságban állott a Hanvákkal a nógrádi Sztregovát birtokló család is, amelyben ismét gyakori személynév az Aba a XIII. században, s a megye monográfiája, forrás megnevezése nélkül, de bizonyára az általunk idézendő oklevél alapján, tehát nem ok nélkül e családot Aba-nembelinek mondja.* Az idézett indirekt bizonyítékok után, hozzávéve még azt a már említett földrajzi lehetőséget, amely szerint a Hanvák csak Heves felől jöhettek új szállásterületeikre, most már állíthatjuk, hogy ezek az Aba-nem korán leszakadt ága. A nemzetségi hovátartozást azonban, mivel e nemzetségre első okleveles adatunk csak 1266-ból van,* oklevelek nem emlegetik.

Felsoroljuk itt Árpád-kori előfordulásait eredeti alakjaiban. 1266: terra Honua (1384-es átírásból); 1271: Honoa (eredeti, személynévben); 1274: terra Honowa (1338-as átírásból); 1283: Honwa (eredeti, személynévben); 1289: terra Hanawa (1479-es átírásból); 1290: terra Hanwa (1479-es átírásból); 1293: terra Honua (eredeti); 1295: terra Hanua (1336-os átírásból); 1298: terra Hanva (1479-es átírásból) és Honowa (eredeti, családnévben). Az 1274-es adat: Múz. Ta. és 1298-as második: Szep. kpt. Scrin. 11. f. 1. nr. 27., Szathmáry Király lt. f. X. nr. 641. a többi Hanvay lt. A név későbbi előfordulásai is mindig a már felsorolt alakokat mutatják. A név magyarázatára l. Smilauer: Vodopis starého Slovenska, Praha 1932. 498. l. Sem szlávból sem magyarból nem tudja magyarázni. Magyar irodalma a helynévnek nincsen. Kniezsa egy. tanár úr szerint a szó bizonytalan eredetű, de szlávból magyarázni nem lehet. Néhány indirekt adalékot hozunk fel, amely szerintünk a személynévi és magyar eredet mellett szólhatna. A nagy terület helynevei kivétel nélkül személynévi és nagy részük magyar elnevezések, kivéve Runyát, amely talán a szláv Rumina (vöröses) szóból ered. A terület legnagyobb folyói, a Hangony és a Sajó magyar elnevezések, a Rima ismét bizonytalan. Hanva határjelei között 1293-ban találjuk a Ragyolc szláv folyónevet, amely megvan később is, de egyéb határjelei szintén, magyarok, szintúgy a Hanvaföld többi helységeinél is. Élt ugyan e szerint e vidéken is szlávság, de olyan csekélyszámú, hogy annak, az egész szállásterület elnevezése alig tulajdonítható, hiszen mindössze egy két név származik tőle.

A monostort első ízben 1293-ban említik, de hogy sokkal régebbi alapítás, mutatja az a tény, hogy ugyanennek az oklevélnek a határjárásában Hanva határában Apátrévi határjel említtetik a Sajónál. (Hanvay lt. júl. 14.). A birtoklásra szép adatokat tartalmaznak az 1479-es pörös oklevélben átírt s az előző jegyzetben már idézett oklevelek.

Dancs lt. Miklós nádor 1247-es átírásában Keszi határjárása.

Megfelel ez az elhelyezkedés, a nyári és téli szállások tétele a honfoglaló magyarság települési szokásainak. Olv. erre Hóman: A magyarok honfoglalása és elhelyezkedése 43. l. A honfoglalás után megszállt vidékre v. ö. Mályusz: Turóc megye kialakulása, Bp. 1922. 98–9. l.

Ez a vagylagos elnevezés az egyes helységeknél olykor nagy zavarokat okoz, mert ugyanazt a nevet, nyilván a régi birtoklási formák és hagyományok alapján, még a XV. században is egyszerre több különböző helységre alkalmazták. Négy hasonló tárgyú oklevél terminologiáját mutatjuk itt be.

Abaffy lt.

Honfoglaló nemzetségeink településére olv. Hóman és Karácsonyi id. munkáit. Az Ákos-monostorra, amely ugyancsak Szent György tiszteletére épült és amelyet az ág őse, Szár Detre alapított: Dl. 2774. (AO. III. 7.)

Abaffy lt. 1344; 1346. márc. 19.; 1346. jan. 16.; 1388. jan. 20. Cécét 1346-ban az oklevél még Alcécének nevezi, 1388-ban már Abacécének.

Karácsonyi id. m. 53. l. (Debrey-ág.)

A Héthy-család iratai Héthy Lajosnál Héten, fényképben az Orsz. Levéltárban.

V. ö. erre Abaffy lt. 1344. és 1346. márc. 19., továbbá Hanvay lt. 1372. máj. 5. és Dl. 32,693.

Karácsonyi I. k. 42. Hanva Karácsonra l. a mellékelt leszármazást.

Abaffy lt. 1461. jan. 21.

Pais a régi személyneveink jelentéstanáról végzett kutatásaiban megállapítja (Magyar Nyelv XVIII. – 1922. 26. l.), hogy a hagyomány e téren teljes mértékben érezteti hatását és az előkelőbbek még a XIII. században is a honfoglaló és kalandozó ősök neveit viselik.

Szep. kpt. Scrin. 10. f. 2. nr. 9. Az 1498-as átírásban fennmaradt oklevél szerint a Sztregovaiak 1245-ben eladják a gömörmegyei öröklött földjüket, Iványit és ehhez az eladáshoz hozzájárul rokonuk Lőrinc fia Hunt, aki Iványi mellett maga is birtokol, s így csak Hanva-nembeli lehet, noha a családfába nem illeszthető bele. A Sztregovai-család leszármazása a következő:

Ictor (Hector); Aba 1245; István; Domonkos; Aba; János; Woth; Deodatus; Péter 1301; fiai; István 1245; Mikó 1245; István; Bozó 1301

A források az említett oklevélen kívül Dl. 2420, Melczer lt. 1420. V. ö. a Magyar városok és vármegyék monografiájában Nógrád megye kötetének 41. lapját.

Hanvay lt. 1384. febr. 11-i nádori átírásban.

1455.

Lycze alias Abafalva

Kyshanwa alio vocabulo Kysabafalwa

Kysmale alio nomine Liberfewlde

–

Licze alias Janosfalwa

Hanwa alio nomine Miclosfalwa

Abafalva Borsodban

1456.

u. az

Kysabbafalva al. nom. Myklosfalva

Myklosfalwa al. nom. Kysmale

Kelechen al. nom. Lyberthfelde

Janusfalwa

–

Abafalwa al. nom. Kyswarkon.

1464.

u. az

Janusfalva al. nom. Ljcze

–

u. az

1502.

–

1456-os alak

u. az

Kelechen predium

Janosfalva

Myklosfalwa al. nom. Lenardfalva

–

Ma.

Abafalva

Miklósfalva puszta

Kismálé, a mai Málé egy része

Eltűnt helység

« »

Lénártfalva

Várkony Borsodban.

Az elsorolt adatok mind az Abaffy levéltárból valók és az Aba-törzs, ill. Abaffy-család birtokaira vonatkoznak. Igen szemléletesen mutatják az elnevezések a birtokosztódás következtében lassan kialakuló helységek történetét. Hasonló példákat idéz Mályusz Turócra id. m. passim.

Arra a kérdésre, mikor vált ki a Hanva-nem eredeti törzséből és mely időben foglalta el szállásterületeit, az eddigi bizonyításaink határozott feleletet adnak. A kabar-törzs a honfoglalást követő nagy kalandozó hadjáratoktól távol maradt, ebben csupán a nyugati törzsek vettek részt, figyelme így természetesen a még meghódítatlanul maradt területek felé fordulhatott. 10Az a feladat jutott neki, hogy a törzsi letelepedéssel rövid időre megszakadt honfoglalást folytassa, az elfoglalt területek védelmét megszervezze és a még birtokba nem vett részeket beillessze az ország testébe. E feladatának megfelelően mindjárt az elhelyezkedés után, már a X. század első felében e célok elérésére rajokat bocsát ki, amelyek részben megállnak Nógrádban, részben tovább jönnek a Rima völgyén Gömör elfoglalására. Egy ilyen foglaló rajt kell látnunk a Hanvákban, amely a X. század közepére juthatott el a Sajó és Hangony folyókig. Ez időpontot több ok igazolja. A nemzetség a megye legjobb területét foglalta el, ami korai szabad foglalásra mutat. Birtokai elhelyezkedése igazolja, hogy szállásterületét jóval a királyi várispánság megszervezése előtt szállta meg. Szent István korában már Felfalu környékén terjeszkedett a nemzetség, amit bizonyítanak az itt talált, ez időből származó pénzek.* E lelet ugyan önmagában csak e vidék lakottsága mellett szól, összekapcsolva azonban azzal a ténnyel, hogy éppen e vidéken találjuk a Hanvák őrtelepét, a későbbi Strázsát, és hogy a határőrzést nem az itt talált népekre, hanem az e célra rendelt törzsi elemekre bízták, nyugodtan mondhatjuk, hogy e lelet valóban a Hanva-határőrség jelenlétét bizonyítja. Mindezek a megállapítások pedig hathatósan alátámasztják a megszállásnak fönt említett időpontját.

Kniezsa id. m. 471. l.

8Hanva nemzetség.

1. Kócs törzs.*

A leszármazás a Hanvay-, Héthy- és Abaffy-családok oklevelei alapján készült. A nevek mellett olvasható évszámok a nevezett levéltárak okleveleire utalnak. A Vay grófi-család berkeszi levéltárából a következő oklevelek használhatók: No. 28, 429, 439, 441, 442, 443, 461, 569, 640, 666, 667, 672, 764, 1188. L. még a szövegben hivatkozott okleveleket is.

Kócs («Koch») «nobilis de Hegh» 1255; Vencel (1231: Vinguzlou, 1255: Weceneg, 1274: Vinclov); Miklós 1266–1274; Karácson «de Hegh» 1255; Aba szolgabíró 1289; Vencel 1274–1298; Péter 1274 † 1315 előtt; Miklós «nobil. de Scarus» 1325; János «Bok dictus» 1332; Péter 1318; Gergely 1318; Miklós 1318; János 1318; László 1318; János 1328; László «Fithke» 1328–1391; Péter 1328–1365; Dénes 1296; Dezső 1337; István 1337–1384; Márk 1372; Mátyás 1385; István 1328; Ilona 1352; Erzsébet 1352; Margit † 1346; Dénes 1420; Miklós 1416; Farkas 1300; Ferenc 1379; György 1427; Fityke-ág: István † 1417 előtt; Balázs 1385–1413; Elek «presbiter» 1413–1448; Benedek 1417; Márton magtalanul † 1456; Szkárosi-ág: János «Fodor» 1365–1385; Tamás deák 1414; István 1435; Péter 1435; Tombold-ág: Tombold 1365; Kristóf (Crystal) 1386; György 1370; Imre 1404; István 1444; János 1448; Imre 1487; Imre 1444; Márton 1409; Miklós 1409; István 1481; Benedek 1417; György 1433; Péter 1444; Tamás 1435; Tamás 1480; Gáspár 1521; Ferenc 1503; Jakab «Parvus» 1420; János 1456–1464; László 1456; Dezső 1456; Jakab «Jakabcsa» 1456–1502; Sebestyén 1487; László † magtalanul 1487–1490; László de Abafalva 1416; Abaffy-ág: Mihály 1455–1470; Imre 1455–1465; László 1502; Albert 1502; Márton 1502; Várkonyi-ág: István 1371; János 1369; Jakab 1383; András 1402; János 1402–1456; Miklós 1502; Tamás 1456–1464; Benedek 1464; Péter 1374; Tamás 1384; Abaffy-ág: Imre 1400; László 1388; Mihály 1388; János «Aba» 1379–1452; Balázs 1460; Kristóf kanonok 1455; Demeter 1455; Albert 1463 Krakkóban tanul Mindannyian pálos szerzetesek †; László 1416–1455; Miklós 1465; Péter 1455; Szórád 1487–1502 Szórád újkori-ág névadója; István 1490–1508; Bernát 1490–1502

9Hanva nemzetség.

2. Hunt törzs.*

Adatok: Hanvay levéltár. Karácsonyi i. m. II. 136. lapján 2. szám alatt közölt kis leszármazás szintén Márkhoz kapcsolódik, amint az az 1266-os oklevélből kitűnik, de ennek szövege olyan pongyola, hogy belőle megnyugtatólag a rokonsági kapcsolatot nem lehetett megállapítani.

Márkus 1266; Hunt «comes» 1266; János 1289–1334; Albert 1353; László 1340–1358; Kerepeci-ág: Albert 1361–1384; Miklós 1434; Péter 1479; Mihály 1493–1506; Péter 1435; István 1413; Farkas 1328–1372; Farkas-ág: Tamás 1381–1456; János 1456; László 1381; János 1381; Szaniszló 1381; Konya 1385; Péter 1413; András 1413; János 1435; Tamás 1289; Botóc; Péter 1328; Soldos-ág: András 1372–1434; Tamás; Vince 1435–1479; Péter † 1457; György 1384–1435; Elek 1290; Lőrinc 1315; Jakab 1315; János; Albert 1352; † az ág 1385-ben; Miklós 1290; Miklós; Péter 1315; Pál 1290; Pál 1315; Sándor 1315; János 1328–1378; Péter; Darvas-ág:* András 1385–1434; Bálint 1466; Gergely 1466; Dávid 1466; András; Jakab; Miklós 1384; Márton 1434; Demeter 1471; Mihály 1447; Ferenc 1471; Miklós 1471; Márton 1466–1479; Demeter 1434; Frank 1434; Miklós 1453; Mihály 1452; Péter 1328–1378; János «de Visnyo» 1383; Lesták 1413; Balázs 1413; Péter; Tamás 1434; András 1328–1361; János «Veres» 1383–1413; Imre 1434; Jakab 1384; Benedek 1466; István; Mihály 1434; Erzsébet 1457; Margit 1457; János 1434; Mihály 1466; Sándor 1386; Sándor-ág: Jakab 1434; Benedek 1466; Péter 1446; János; Mihály 1466; Fülöp 1436; Vid; András «Deák» 1433–1446; Sandrin 1450; Péter 1466; László 1426; Miklós «Nagyszájú» 1379–1384; Nagyszájú-ág: Mihály 1413; György 1422–1435; Ozsvát 1466
3. Kozma törzs.
(Lénártfy- és Kisbesztercei-ágak)*
Kozma 1274–1290; Lőrinc «nobilis de Nehe» 1318; Miklós; András 1284–1318; György 1335: «de Orly»; Lukács; Tőlük származik a turóci Kisbesztercei ág; János 1381; Ferenc 1442; László de Lénártfalva † magtalanul 1442; Domonkos 1289; Lénárt 1366–1374; Lénártfi-ág: Péter 1379; László 1402–1423; Miklós 1379; Katalin 1452; Orsolya 1452; Zsuzsánna 1452; Péter 1290.

A Darvas család ősét kizáró módszerrel sikerült megállapítanunk. Ugyanarról az ügyletről szól egy 1385-ben és egy másik 1386-ban kiállított oklevél (Hanvay lt.). A nevek azonos felsorolási rendje mellett először Andreas filius Petri szerepel, de 1386-ban már Andreas dictus Darvas, tehát e Péter fia András a Darvas-család őse, eltérően az eddigi feltevésektől. Szerepel az oklevelekben János fia András is, de mind a két évben, tehát nem lehet Darvas-ős, amint eddig feltették.

Múz. Ta.: 1284. (1340. évi átírásban); 1318. (AO. I. 451.); 1335. 1274 (1338-as átírás); Hanvay lt.: 1289, 1290, 1374, 1379. és 1423; 1366: Szept. kpt. Scrin. XI. f. 3 nr. 16.; 1381: Putnoky el. f. 8. nr. 18.; 1442: Nagyzabláti lt.; 1452: Dl. 14,585.

Az eddigi kutatás a Hanva-nemzetséget részint a Hont–Pázmány-nemzetségből származtatta, részint pedig ezt el nem fogadván, az eredet kérdését megfejtetlenül hagyta.* Hisszük, hogy a fentiekben sikerült eloszlatni azt a homályt, amely e nemzetség származását eltakarta és sikerült ennek a kérdését, ha nem is tökéletesen megoldani, de helyes útra terelni. A nemzetség tagjai a Hanva-nemzetségi jog védőpajzsa alatt mind meg tudták őrizni ősi szabadságukat és a tőlük származó családok a megyei tekintélyes nemesség soraiba emelkedtek.* A közös törzsből fakadó Kócsnak és Huntnak az ága már a XIII. század elején annyira elválik, hogy a XII. század végén élt ősök rokonsági fokát többé nem lehet megállapítani. Rokonságukra az oklevelek egyáltalán nem is céloznak s ez csak a közös birtoklásból és a későbbi pörökből tűnik ki. De 1274-ben a Csizért folyó pör alkalmával említett Hanvák* rokonsági fokát sem lehet többé megállapítani, ami arra mutat, hogy a törzs ebben az időben 11már nagyon szétágazott. Összesen tizennégy család vált ki a középkor folyamán a Hanva-nemzetségből és ma is él belőlük az Abaffy-, Darvas-, Hanvay-, Héthy-, Sándor- és Soldos-család; kihaltak a Farkas-, Fityke-, Kerepeczy-, Lénártfy-, Nagyszájú-, Szkárosi-, Tombold- és Török családok.* Az eddigi kutatás is ismerte e családokat, de az Abaffyt, Héthyt és Lénártfyt nem származtatta a Hanvákból. Az elsőre Karácsonyi és utána Forgon is átvette Nagy Iván meg nem okolt állítását, hogy az a Pók-nemből származik.* Adataink, amelyek alapján az Abaffy-család középkori, itt közölt leszármazása hiánytalanul összeállítható volt, kétségtelenül bizonyítják e családnak a Hanvákból történt kiágazását. Egyébként ennek tudata a családnál még 1479-ben is élt, amikor a család éppen ennek bebizonyításával akarta visszaszerezni azt a földet, amelyet ősei, mint a nemzetségi monostor körül bírt részüket 1298-ban eladtak.* A Héthy-család eredetét Forgon nem is kutatta, és mivel a család oklevelei csak igen töredékesen maradtak ránk, így leszármazását mi sem tudtuk összeállítani. Őseik ama Hanvák között keresendők, akik 1255-ben a névadó helységet, Hétet a Zágráb–Korpás-nemzetségtől pénzért megvették. Ezek közül is főleg Simon és Kócs jönnek tekintetbe.* A Héthy-család különben az egyetlen a Hanva-nemzetségből, amely kúriális faluját szolganépséggel maga művelte, jobbágyai nem voltak, így tehát a későbbi időben a kisnemességhez számított. Ennek oka kétségtelenül a család nagy szaporaságában keresendő. Ez lehetett az ok és a kevés birtok a Lénártfy-ág őseinél is, akik királyi szolgálatba álltak és érdemeik jutalmazására 1284-ben adományba kapták Túrócban Kisbesztercét s később az oklevelek erről nevezik őket. Egy későbbi osztálynál e birtokszerzők a gömöri ősi birtokokat átengedik osztályos testvéreiknek és Túrócba költöznek.*

A régebbi irodalom és a család egyik kitűnő tagja, Hanvay Zoltán kötötte össze a Hanvákat a Hunt-Pázmányokkal. Érvelésében kétségtelen a leghathatósabb bizonyíték a címerkép, nem tud azonban semmi közös birtokról vagy osztályról, amely az eredet kérdését döntően befolyásolhatta volna. (Sötét lapok. Rimaszombat 1904. – A Hanva-nemzetség. U. o. 1909.) Karácsonyi és utána Forgon természetszerűleg kétségbe vonták e származást, mondván, hogy az azonos címerkép, a kecskebak és két azonos személynév még nem lehet alap a közös eredetre. Forgonnak válaszolt ismét Hanvay Zoltán a legerélyesebben védve a saját álláspontját, de csupán korábbi érvei alapján, újakat nem tudott felhozni. (A Hanva-nemzetség. Rimaszombat 1909.) Hogy Forgon követte a helyes utat (i. m. I. 276. l.), azt a fentiekben bebizonyítottuk.

Nem lehet tisztán látni a Nehei-család esetében. Feltehető, hogy a névadó ős egy Noé nevű személy (v. ö. Pais fejtegetéseit e névre Magyar Nyelv XII. 1916. 80.) ez pedig használatos volt a Hanváknál (Múz. Ta. 1395. II. 15. nádori kiadv.). Lehetséges tehát, hogy a névadás tőlük származik. Nehe helység, amelyből később Bánréve vált ki, várbirtok volt és várjobbágy lakósai 1281-ben szabadultak fel a vári kötelezettség alól. Az itt előforduló nevek között nem szerepel Hanva-tag, viszont 1318-ban a lénártfalvi ág ősét, Kozmát, mint nehei nemest a máléi egyház patrónusai között találjuk az 1281-ben felszabadítottakkal együtt. (AO. I. 451.) Mivel a személynevek, de meg a helység fekvése után ítélve is, e terület kétségtelenül beletartozott eredetileg a Hanva földbe, lehetséges, hogy a nehei várjobbágyok is a Hanvákhoz tartoztak és ebben az esetben e nemzetségnek egyetlen olyan ága volt, amely nem tudta megőrizni ősi szabadságát. E család három ága a következő:

Paska (Pascha); Miklós 1318; Péter; Pál 1359; Balázs 1390; István 1359; Simon 1372; Egyed 1318; Bodor; Jób 1318; Pous; Lőrinc; János «Csujtor» 1392; István 1390; Szőke 1318; Wecske; Pál; János «Sulyok»; János † magtalanul 1390; Zsocsod 1281

Úgy az itt felsorolt, mint a többi családokra l. Múz. Ta. 1390. márc. 3. Benne át van írva a felszabadító oklevél is.

Fejér VII/4. 156. Eredeti átírva Pál országbíró 1338-as kiadványában (Múz. Ta.)

Kiágazásaikra és leszármazásukra l. a családfákat. Nem volt ez megállapítható a Török-családnál. E családokra vonatkozó adatokat részletesen nem idézzük, megtalálhatók azok Karácsonyi, Forgon és Csánki id. munkáiban.

I. m. I. k. 23. l. Az itt idézett Aba semmi esetre sem lehet az Abaffy-család őse, mert ennek fia Márkus Abafalván sohasem birtokolt, illetve az Abaffyak sem birtokoltak sohasem Simonyiban. Különben is gyanus az oklevél, mert az Abaffy lt-ban levő eredetin vakarás látható és arra mutat, hogy az Aba szót utólag írták be.

A Hanvayak, Abaffyak, Soldosok és Sándorok azt állítják, hogy «ab una et eadem stirpe originem sumendo, fratres essent generationales et condivisionales.» A bíróság a közös leszármazást nem is vonja kétségbe. (Hanvay lt, Mátyás király kiadványa.)

A Héthy-család iratai Héthy Lajosnál Héten, fényképen az Orsz. Levéltárban.

Múz. Ta. 1340. és 1335. VI. 6.

Amit a Hanva-nemzetségről megállapítottunk, lényegesen kisebb méretekben ugyan, de nagyjában érvényes a ma már ágaiban is kihalt Hangonyi nemzetségre is. Amint már korábban említettük, e nemzetség ősei mint őrök vették birtokukba a Hangony folyó völgyét a Hanva területig, azaz Várkonyig. Alig lehet kétséges tehát, hogy bennük szintén a kabar törzs előretolt gyepüőreit kell látnunk. Erre mutat, hogy e területre sincs olyan adatunk, amely annak adományjellegére utalna. Csak szabad foglalás jogán vehették azt birtokukba a Hangonyiak, mégpedig a Hanvákkal egyidőben; hiszen ellenkező esetben ezek terjeszkedtek volna itt tovább. 1214-ben már az akkor élő három testvér sok rokonát emlegeti egy oklevél.* E területen az első elnevezés kétségtelenül a folyó neve s ettől kapta az egész vidék is nevét, pl. Szentsimon legkorábbi elnevezése is ugyancsak Hangony puszta, holott már ekkor a Balogok birtokában van.* Részben ezért, részben pedig a helységek késői kialakulása miatt itt is fel kell tennünk az eredeti birtokközösséget, ami az őri szolgálatot ellátó nemzetségeknél természetes állapot volt. Későn ugyan, de a nagy nemzetségekhez hasonlóan a Hangonyiak is alapítanak Mária anyja Anna tiszteletére pálos monostort,* 12amely nemzetségi temetkezőhelyül is szolgál. Hogy e nemzetség ősei, honnan, mely törzstől szakadtak el, erre az oklevelekben semmi nyom nincs. Bizonyos, hogy ősi birtokuk volt a Bél-nemzetség szomszédságában Borsodban Mogyorós, amelynek lerombolása miatt a sasvári várjobbágyokat és a daróci várnépeket 1220-ban megtámadták,* ugyancsak régi birtokként osztoznak az abaújmegyei Redmecen, sőt a nemzetség egyik ága e helységben telepedett meg és róla is nevezte magát.* Nem férhet kétség e nemzetség magyar származásához sem. A kétségtelenül általuk adott Hangony név* magyar, de ugyancsak magyar, az általuk alapított hangonyvölgyi falvak: Hangony, Eldvölgye vagy Bosdárvölgye* (Felsőhangony szomszédságában, de már a középkorban eltűnt), Szilagszó (ma puszta), Sikátor és Domaháza* vagy Hangonyfő (e két utóbbi már Borsodban) neve is. Tiszta magyar nyelvű e helységen kívül az egész völgy földrajzi névanyaga is,* nem kevésbbé magyar neveket viselnek a nemzetségből kivált családok. A fentiek után tehát nem lehet kételkedni e nemzetség magyar eredetében. Ennek tudatában viszont, figyelembe véve ősi birtokaikat, azt kell mondanunk, hogy e nemzetség is, a Hanvához hasonlóan, a Mátra és Bükk alján telepedett kabar törzs előretolt őri eleme. Hátra van még az a kérdés, mely irányból foglalták el a Hangonyiak őri szállásaikat. A legtermészetesebb volna feltételezni, hogy a Hanvákkal együtt jöttek Heves felől, erre mutathatna szállásuk is. Ezt a lehetőséget azonban gyengíti ősi birtokaik, itt is főleg Mogyorós fekvése, mert bizonyos, hogy ezt már birtokolták, amikor a Hangony völgyére jöttek, vagy helyesebben mondva, erről a vidékről indultak fölfelé és Mogyorósban talán éppen az ős, illetve anyatörzsük első szállásbirtokát kell látnunk. Így inkább amellett foglalunk állást, hogy a Hangonyiak a kabar törzs Borsodban szállt nemzetségeiről váltak le és innen kerültek a Hangony völgyébe őri szolgálat ellátására. A Hangonyi-törzsből a XIV–XV. századok folyamán kiváltak a Perselth-, Hangonyi-, Hangonyfői-, az abaúji Redmeci- és a Fekete-családok.*

1214: Körmendi lt. (hg. Batthyány-Strattmann-cs. lt. Körmenden) Acta antiqua alm. 5. lad. 6. nr. 104. és Hanvay lt. 1387. nádori kiadvány, amelyben át van írva II. András 1216. évi oklevele. V. ö. a 16. jegyzetet is; az első oklevél kritikájára pedig Szentpétery: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Bp. 1933. 293. szám.

Az előző jegyzetben idézett 1214-es oklevélben a Balog nembelieknek «Hongun» praediuma említtetik, amelyet a Hangonyiak leromboltak. Mivel pedig később e völgyben csak Szentsimont találjuk állandóan a Balogok birtokában, bizonyos, hogy ennek első nevét kell látnunk az idézett praedium nevében. Egyháza védőszentjéről kapta új nevét. Ennek első előfordulása 1300 körül egy keltezetlen oklevélben olvasható. (Körmendi lt. Acta antiqua, alm. 3. lad. 4. nr. 54.)

Első említése 1410-ben (Szep. kápt. Scrin, IX. f. 10. nr. 35.); fennállott azonban már jóval korábban.

Karácsonyi–Borovszky: Váradi regesztrum, 244. l. nr. 243. Itt ugyan a lerombolt praedium nincs névszerint kitéve, de hogy csak ez lehet, kitünik a következőkből: Semmiesetre sem állhat meg Karácsonyi megállapítása, amely a panaszban nevezett Sasvárat Ugocsába teszi, mert ebben az időben kizártnak tekinthető, hogy ugocsai népek ily messze, Gömörbe jöttek volna hatalmasodni; a Hangonyiaknak pedig Ugocsában sohasem volt birtokuk. Teljesen helytálló azonban e kérdésre Marjalaki Kiss fejtegetése (Magyar nyelv, XXI–1925. 47.), aki Sasvárban a borsod-gömöri határon fekvő mai Vasvár pusztát látja; Daróc pedig csak Tibolddaróc lehet szintén Borsodban. A kettő között, közelebb ez utóbbihoz fekszik Mogyorósd, amit leromboltak. Hogy ezt a Hangonyiak birtokolták, igazolja egyebek mellett: Kállay lt. saec. XIV. nr. 214; Abaffy lt. 1371. máj. 16. Ez oklevelek a nemzetséget e helységről is nevezik. A székelyek által lakott másik Sasvárra l. Jakubovich: Magyar nyelv. XXVII. 205–209.; Szabó: Ugocsa megye, Bp. 1937. 80. Itt a korábbi irodalom is meglelhető.

Osztálylevél Hanvay lt. 1371. máj. 13.

Kniezsa i. m. 462. l. 37.

A névadó Eldnek 1326-ban már Egyed nevű unokájáról olvasunk; Bosdár nevet nem találtunk adatainkban. (Kállay lt. saec. XIV. nr. 214.)

A névadó Dama de Hangonyfő; 1360-ban Imre és János fiai élnek. (Dancs lt. 1360.)

A földrajzi neveket itt nem idézzük, mivel a «Magyarság és Nemzetiség» c. sorozatban a következő évben megjelenő munkánk teljes összeállításban fogja azokat közölni.

E családokra l. Forgon id. munkáját. Adataink ugyan a nála közölt családfákat némileg kibővítik és tovább vezetik, tárgyunk megvilágításához azonban azok teljesen elégségesek.

Forduljunk most a Hanvákkal egy időben telepedett Keszi- és Kér-törzsi töredékek felé. Itt meg kell állapítanunk, hogy közülök a Kér a Turóc torkolatától kissé feljebb telepedett meg, a szállásterületét őrző Alkér nevet azonban ma már pusztanévként sem találjuk. De bizonyára ennél nagyobb területet kellett birtokolnia. Erre mutat maga a helynév is. Felkért ugyan adataink nem említenek, az Alkér elnevezés magyarázatát azonban másban, mint a települők és birtokaik elhelyezkedésében, ebben a korai középkorban, alig találhatjuk.* A XIII. században e területen mindössze egyetlen család él, amely 13származhatik a Kér-törzstöredéktől. Leszármazása a következő.*

E helység 1338-as határjárása: L. o. 1. Met. cot Gömör nr. 1. E szerint ekkor Királyi, Lenke, Hubó, Kerepec és Méhi között terült el. Nem lehet azonban kétséges, hogy eredetileg hozzá kellett tartozni a mai Méhi és Királyi területének is. (Az okleveles korban ez a Jolsvafői Tekesek, míg Méhi a Záchok, majd a Cselénfiak birtoka. Dl. 8391; Méhire l. az elől id. oklevelet.)

1395-ben kihalt és Alkért a király mint magvaszakadt birtokot adományozza. A nemzetségre vonatkozó összes oklevelek át vannak írva Zsigmond király 1395-ös oklevelében és ezekből a leszármazás is összeállítható. (Dl. 8391.)

Csene; Demeter 1274; Tamás; András 1274; László † magtalanul 1337; N.; Pál 1326; Gergely † 1326; Kelemen; Miklós 1337; Péter 1375; Miklós 1339; László 1339; Mihály 1381; Mátyás 1381

A Keszi-törzstöredék szállásterülete a Hanva- és a Kér-nemzetségek szállásai között a Sajó balpartján húzódott, központja a Keszi folyó völgye, hozzátartoztak a körülötte elterülő helységek és lenyúlott egészen Hétig.* Míg azonban Kér területén legalább egyetlen a törzstől leszármazott családot találunk, addig Kesziről már a XIII. század első felében a szláv eredetű Zágráb-Korpás várjobbágy nemzetséget nevezik okleveleink.* Mivel pedig a Keszi-törzs ilyen rövid idő alatt ki nem halhatott, hiszen szállásbirtoka csaknem a Hanva-földhöz hasonló nagy terület volt, fel kell tennünk, hogy eredeti szálláshelyéről tovább ment, tehát természetes terjeszkedési irányban a Sajóvölgyön felfelé kell a Keszieket keresnünk. Kétségkívül a Kér-törzsi elem is ebben az irányban terjeszkedett, aminek természetes magyarázatát is megtaláljuk abban, hogy mind a két törzs, mint csatlakozott török fajú nép, védelmi feladatokat látott el,* már pedig erre elsősorban a Sajó völgyén és a hozzátartozó kisebb völgyekben volt szükség: e részeket kellett biztosítani és hozzácsatolni az ország testéhez. A Túróc völgyének védelmét a Hanvák látták el, a Sajó völgyének biztosítása viszont e két törzsi elem feladata lett. Valójában, ha Keszitől felfelé indulva vizsgáljuk a Sajómellék telepedését, megtaláljuk az őrségnek és azoknak a szabad elemekből kisarjadzott nemzetségeknek nyomait, amelyeknek eredete kétségtelenül az őrségből kivált, honfoglaló népelemekre vezethető vissza. Az első nyom Tornalja a Tornallyay nemzetséggel. E helységben a régi, őri célokat szolgáló váracskának ma is láthatók némi maradványai, a XIV. század elején még két tornyát emlegetik az oklevelek és Sajógömör határjárásában mint határjelek vannak feljegyezve,* viszont a várnak a forrásokban olyan említését, amelyből annak akár a tatárjárás előtti, akár pedig utáni jelentőségére következtethetnénk, sohasem találjuk. Azt kell tehát megállapítanunk, hogy benne csak a régi őrség emléke maradt fenn, amire különben jó bizonyíték a körülötte kialakult helység elnevezése is. Először állott itt kétségtelenül az őrtorony, a hozzátartozó váracskával s csak azután, nyilván az őrség továbbhelyezésével itt maradt személyek alapításában alakult ki a helység.* Az őrség emlékét kell látnunk a Szárazvölgyet az erdő felé elzáró Trizs helységben is,* fölötte a katonai térképen ma is Vaskapu nevű hely olvasható. Itt már az erdős-hegyes terület kezdődött, amely összefüggött a Szepes felé húzódó nagy erdővel, indokolt volt tehát az őrség. Feljebb azután már csak Berzéténél találunk ismét a gyepük nyomaira, az oklevelek 14a XIV. század közepén emlegetik őket.* Itt azután a mai Gömör területén az őrség megszűnik, jelentkezik azonban ismét a nagy erdőn túl a mai Szepesben a Göllnic és Hernád folyók vidékein. Fekete Nagy Antal kimutatta, hogy a XIII. század végén és a XIV. elején Szepesnek azt a részét, ahol az itteni magyarság ősei, a tízlándzsások falvai kialakultak, legnagyobb részében a gömörőrök földjének nevezték az oklevelek.* Nem lehet vitás, maga az elnevezés is igazolja, hogy e gömörőrségben a sajómenti őrség egyenes folytatását kell látnunk, azaz Gömör határai eredetileg, a legrégibb korban felnyúltak egészen a Hernád völgyéig. Berzététől tehát az őrség tovább haladt, a nagy erdőn túl megszervezte Szepes védelmét is és így neki tulajdonítható e területnek bekapcsolása az ország gazdasági életébe. Mivel pedig Gömörből a Szepességre más út nem vezetett, csak Berzétén keresztül, hiszen a XIII. századi oklevelek szerint Szepeshez ez volt dél felé a legközelebbi lakott hely* és éppen itt találtuk a gömöri gyepük utolsó emlékét is, világos, hogy a Sajóvölgy idáig ért őrségét kell keresnünk Szepes megye első őreiben és telepeseiben, a gömörőrökben. Arra a kérdésre, hogy kik voltak ez őrök, azt kell felelnünk, hogy a Keszi- és Kér-törzstöredékek Gömörbe szakadt népelemei, amelyeknek eredeti szálláshelyét a saját törzsnevük jelöli, de ezekről tovább mentek egészen Szepesig. Hogy ez csak így lehet, igazolja ezt egyrészt az, hogy a szomszédos Torna megye, ahonnan esetleg jöhettek volna népek a Sajtóvölgyére, csak későbbi, mégpedig jó részében Gömör felőli település,* másrészt kétségtelenné teszi a Sajómentén a középkorban élt nemzetségeknek az alább bővebben tárgyalandó szabad népségből való eredete. Így magyarázható meg a föntebb előadott tény, miért találjuk a XIII. században Kesziben a szláv Zágráb-Korpás várjobbágynemzetséget. Nem kétséges, hogy mivel e gömörőrségben mégis csak nagyobbszámú népséget kell látnunk, amely nem is lehetett eredetére nézve sem e korai időben teljesen homogén, hiszen a törzsszervezet bomlása után az elhelyezkedni nem tudó elemek mindenfelé vándoroltak szállás szerzése céljából, közéjük a Hanva-nemből, sőt más török fajú népelemek is keveredtek. Ezeket sem a helynévi, sem földrajzi vagy személynévi anyag alapján ugyan különválasztani nem tudjuk, de a Murán személynévnek a XIII. század vége felé ismételten való előfordulása erre mutat. Mivel e név sem a tótban, sem a csehben még a XIV. században sem fordul elő saját népiségű egyén jelölésére, Melich megállapítja, hogy e névvel ebben az időben a szláv környezet csak mohamedán vallású, török népiségű személyt jelölhetett.* E Sajó-menti magyar őrség összetételében tehát túlteng a török elem. Erre mutat igen meggyőzően és jellemzően maga a megye elnevezése: a Gömör 15török név,* amely ez őrségre, illetve ennek a gömöri vár körül maradt, kivált részére vezethető vissza. Személynévi elnevezést kell benne látnunk, ami az őrségtől ered és az ország más részében is előfordul.* Ha a Sajómellék* ma is magyar vidékének helynévanyagát nézzük, kitűnik, hogy ezek mind magyar nyelvi névadások, így: Tornalja, Csoltó, Beretke, Tiba, Melléte, az idegen eredetű nevek is a magyar névadás szabályai alapján keletkeztek, pl. Sztárna, Panyit stb.* E nevek, valamint a korai határjárásainkban olvasható szlávnyelvű határjelek azonban arra vallanak, hogy laktak e területeken szlávok is, akiket a magyarság békésen meghódított, szolgálatába állított és tőlük már addig is meghonosodott és később alkotott saját nyelvű elnevezéseiket átvette.* Ilyen név azonban a Sajó völgyében aránylag igen elenyésző számban található, nagyobb mennyiségben tőle keletre és főleg a Szuhavölgyön, valamint Pelsőc vidékén fordulnak elő.

Az alábbiakban részletesen tárgyalandó Lenke, Hubó, Lóc, Szentkirály és valószínűleg Náprágy is ide számítandók. Egy 1255-ös határjárás szerint Hét területe határos volt a Zágráb-Korpás nemzetségével, mivel pedig ez a Keszi-föld egy részét szállta meg, így Hét valójában a Keszi-földdel volt határos. (Héthy Lajos oklevelei Héten. 1255. évi egri káptalani kiadvány Mátyás-kori átírásban.)

Dancs lt. 1232. Endre király kiadv. (1347-es átírásban). Keszi birtokáért a Zágráb-Korpás-nemmel pörbe keveredett a Zách-nem és ez utóbbi hamis oklevelek alapján akarta azt megszerezni, de a király az előbbieknek ítélte oda.

Németh Gyula id. m. 264. s köv. l.

Dl. 1332. ÁUO. X. 17, 52. «meta pervenit penes quandam Torn in possessione Tornalya alio nomine Kewy constructam».

1245-ben az oklevelek még egyszerűen «terra» néven emlegetik; a helynév első előfordulása csak az előző jegyzetben id. oklevélben olvasható. Tornyaira és várára: 1325. jún. 8.; 1343 és 1353. Múz. Ta. Az utolsó megvan a Tornallyay-család levéltárában is. Mivel mind a kettő igen rossz állapotban maradt ránk, a tartalom megállapításánál egyik a másikat kiegészíti.

Az okleveles korra már a Kacsics-nemből kiszakadt Bejei-család birtokolja, itt tehát az őrség korán megszűnt és mint királyi adomány került e család kezére, 1275-ben már osztoznak rajta. (Dipl. Más. gyüjt.)

1352, 1363. Máriássy lt. Márkusfalvi rész nr. 125. Másolatban: nr. 747. A határjárás, amelyet az egri káptalan IV. Béla 1243-as oklevelének figyelembevételével hajt végre, Berzéte, Körös és Szalóc között emlegeti a gyepüt. Hogy e hegyes és erdős vidéken az «indago» alatt a határőrzésnek tényleges emlékét kell értenünk, igazolja az a körülmény, hogy az oklevél szerint ez a gyepü a Sajó mentén húzódik és mellette a Sajón keresztül átkelő hely (portus) volt.

A Szepesség területi és társadalmi kialakulása, 18. l. Mivel Gömör mai területén a «gömörőr» elnevezést nem találjuk meg az oklevelekben, bizonyos, hogy ez az elnevezés itt, Szepes déli területén kezdődött abban az időben, amikor a Sajómentének őrsége nagyobb számban idáig ért és mikor e területnek betelepedése után nevet kellett adni. Ez viszont azt is mutatja, hogy ez őrség elfoglalt szepesi területe eredetileg bizonyosan Gömörhöz tartozott. (1243-ban is felnyúlik még a határ egészen a Göllnic folyásáig, Fejér IV/1. 287.) Ez őrségben látja Fekete Nagy a szepesi tízlándzsások őseit (259. l.).

Fejér VI/1. 304, IV/2. 299, VIII/3. 130, 132, Dl. 2890.

Kniezsa szerint a magyarság itt a XI. század eleje és a XIII. század első évei között telepedett meg. (i. m. 380. l.) Egerszeg és Telekes környékén telepítette le a király a gömöri királyi halászóvizek őreit, Tornavára környékét pedig a Gömörben birtokos Tekes-család kapta adományba. (1295: Jászóvári országos levéltár – rövidítve: Jv. o. lt. – Met. f. 6. nr. 7. – Fejér VII/5. 527.; 1300 körül: Zichy Okmt. II. 329.; 1386: Kapy lt. S. f. l. nr. 13; 1399: Dl. 25,164.)

A Tornallyay-nemzetség Sztárnai ágának egyik tagját 1274-ben Murán-nak hívják (Akadémia okl. 2. db.). – A Harmac melletti Melléte (már a középkorban eltűnt) birtoklója a XIII. század fordulóján ugyancsak egy Murán volt, aki azonban birtokolt a ma is meglevő Mellétében is. (Andrássy-cs. betléri lt. Krasznahorkán. Acta extr. famil., f. 66. nr. 7.) Sőt a Turóc melletti Kisfaludon, amely már a Balog-melléki táj településébe esik, a XIII. század végén ugyancsak egy Murán nevű ember élt mint birtokos. (Múz. Ta. 1355. június 11.) Jelentésére l. Magyar nyelv, XXII–1926. 196.

Legújabban Rásonyi Nagy László: Ung. Jahrb. XV–1936. 548.

Belitzky: A magyar törzsek és nemzetségek vándorlása. (A Gr. Klebelsberg Kuno Magy. Tört. Kutató Int. Évkönyve V–1935. 77.) Részben ennek, részben egyéb bizonyítékoknak az alapján úgy gondolja, hogy a Gömör besenyő személynév és Gömörben, de a szepesi tízlándzsások területén is nagyszámú besenyő népelemet tételez fel. Vizsgálódásaink eredményei nem zárják ugyan ki, hogy a Sajómellékének őrségében besenyő elemek is találhatók, hiszen Hevesben, ahonnan a Hanvák kétségtelenül jöttek, szépszámú besenyőt mutat ki Széll Farkas és Németh Gyula (A Nagybesenyői Bessenyey-család története, 1890. – Magyar nyelv, XXVII–1931. 145. l.), mégis azt kell mondanunk, hogy a Sajómenti ősfoglaló népek zöme már elmagyarosodott török fajú elemekből került ki és így arra semmi okunk, hogy a Gömör név török eredetét kétségbevonjuk; sőt kutatásaink ezt egyenesen megerősítik.

Maga a megye főfolyója, a Sajó neve is magyar. (Horger: A Sajó és társai, Magyar nyelv, XXIII. 497. és Melich id. m. 298.)

Az elsőt kivéve, mind személynevek, a névadó Beretke, Tiba és Sztárna személyeket okleveleink ismerik is, míg a többiek ismeretlenek. (Forgon i. m. I. k. 165; Dl. 3046; Akadémia okl. 2 db. 1274.)

Kniezsa id. m. 407. 6. jegyzetében felsorol néhány ilyen korai szláv földrajzi nevet, amelyeknek egy részét ma is megtalálhatjuk. Így pl. az 1245-ből idézett Kamunavölgy, ma Kemenye, az ugyanebben az oklevélben olvasható mons Angolnicza ma Tornalya határában Angyalca.

Amint már leszögeztük, a törzstöredékek a Sajó-melléki szállásaikra a Hanvákkal egy időben jöttek és terjeszkedésüket a Hanvákéhoz viszonyítva, akik Szent István idejében már Felsőfalu környékén tartották őri szállásukat, első királyunk korában ezek is elérték kétségtelenül Pelsőc vonalát. Erre több bizonyítékunk van. Elsősorban a már felsorolt helynevek, amelyek mind törzs- vagy személynévi eredetűek minden hozzátétel nélkül, ez pedig a legrégibb magyar névadás, visszanyúlik a X–XI. századra. Továbbá a legrégibb királyi birtokok elhelyezkedése. Ilyenek voltak: Méhi, Királyi, Kövi (eltűnt helység Tornalja mellett), Sajógömör, Gömörpanyit és Özörény, majd Pelsőcardótól kezdve a megye teljes északi része egy tagban. Ha a térképre nézünk, mindjárt megállapíthatjuk, hogy az elsorolt helységek a törzsi szállások és a gömörőrökből kisarjadt családok ősi foglalású földjei között fekszenek, kétségtelenül hozzátartoztak tehát eredetileg ezek is a szállásbirtokokhoz, azonban az őrség továbbvonulása után lakatlanul maradván, mint Sajókeszi területe, az őri eredetű családok megtelepedése után királyi birtokba kerülhettek.* Az a körülmény pedig, hogy az északi erdős részek érintetlenül csatoltattak a királyi várbirtokokhoz és itt ősi foglalású terület nem található, kétségtelenné teszi, hogy a gömörőrség első királyunk idejére csak Pelsőcig jutott. Hogy azután innen Berzétén keresztül mikorra ért Szepesbe a Hernád mellékére, e tekintetben a vélemények megoszlanak. Fekete Nagy szerint a XI. század közepén, Kniezsa István pedig egy századdal későbbre teszi nyelvészeti bizonyítékai alapján ezt az időpontot.* A kérdés eldöntése nem könnyű, mégis azt gondoljuk, hogy az igazságot talán a két vélemény között a középúton 16kellene keresni. A Pelsőctől egészen Szepesig húzódó összefüggő erdőségen kellett az őrségnek áttörnie, amit tehetünk félszázadnál hosszabb időre, de e célra másfélszázad viszont kissé hosszúnak tűnik fel. Mert azt biztosra vehetjük, hogy a felfelé haladó, honfoglaló őrség nagy cézurát feladata elvégzése közben nem tarthatott.

V. ö. az 54. jegyzetet. Hogy pl. az első két helység mint be nem népesített szállásterület juthatott királyaink kezére, igazolja az is, hogy róluk sem a Tekesek, sem a Záchok részére királyi adományt nem ismerünk, ennek tehát igen korán kellett történnie. E tény pedig jól kapcsolódik a sajóvölgyi honfoglalók terjeszkedéséhez, akik eredményeink szerint már a XI. század közepe előtt elérték Berzétét, tehát szállásterületük egy része így királyaink által korán adományozható volt. Kövi eladományozása viszont csak 1245-ben történik, lehetett tehát halálozás révén hárámlott várföld is. (W. VII. 193.) Az összefüggő várterületre l. Fejér IV/1. 287.

Id. munkáik 25, illetve 381. lapjai.

Arra éppen semmi támpontot vagy adatot nem leltünk, hogy e gömörőrök ősei mely irányból foglalták el első szállásaikat. Egyformán lehetséges a Sajó-völgyi előretörés dél felől, de lehetséges a heves-nógrádi kirajzás is, hiszen ezeken a részeken, főleg Nógrádban a törzsi szállásoknak legtöbb nyomát találjuk.* Éppen ezért ez utóbbit tartjuk valószínűbbnek, habár ebben az esetben, amikor egyéb bizonyítékok alapján a népiséget ki tudtuk mutatni, a kirajzás iránya nem bír többé tárgyunkra döntő jelentőséggel.

L. Belitzky összeállítását (id. m. 55. l.), amely szerint Nógrádban csupán a Nyék törzsnév nem szerepel helynév gyanánt. A délről történő előnyomulás elfogadása azért is nehéz, mert a Sajó völgyén Miskolctól a Rima torkolatáig a magyarság nyomai igen gyérek, ellenben annál több a szláv nyom. A Sajó alsó folyása mellett telepedett az Örösur-nem is, tehát nem valószínű, hogy lakott területeken törtek volna előre a törzstöredékek. (Kniezsa i. m. 380. l.)

A Sajóvölgy vázolt települési viszonyaiból kell ezek után levezetnünk az egyes helységek kialakulását, történetét és a gömörőrségben, e vidék legrégibb népségében kell a völgy ősi nemesi családjainak eredetét keresnünk. Az őrségből ugyanis egyre távolabb történő helyezésével állandóan maradtak vissza családok a már megszervezett védelmi pontokon, akik azután ott, mint szabad emberek, első foglalás jogán megalapították falvaikat és megvetették későbbi birtokaik alapját. Természetesen ezek az elemek jogilag már nem léphettek fel olyan nagy biztonsággal és a nemzetséghez tartozás önmagában is előnyöket jelentő jogai védelme alatt, mint az együtt maradt Hanva-nemzetség, ami azután meglátszik későbbi jogi helyzetükön és társadalmi elhelyezkedésükön. Némelyek korán a király környezetébe kerültek, megtartották így ősi szabadságukat, a király «híveivé» lettek, érdemeket szereztek és ezáltal alkalmuk nyílt birtokaik megsokasítására és hatalmuk, társadalmi helyzetük legelőnyösebb kiépítésére. Mások ezzel szemben függő viszonyba kerültek a királyi várszervezettel, és ha ki is vívták idővel ismét korábban elvesztett szabadságukat, a hátrányt többé nem tudták behozni és nagyobbrészt a kuriális, vagy pedig az 1–10 telkes kisnemesség soraiban helyezkedhettek csak el. Az elsőre példa a ma is élő Tornallyay- és a már kihalt Csoltói nemzetség. A Tornallyay nemzetségi birtok magva a ma is a család birtokában levő váracska, terjeszkedési iránya pedig a Szuhavölgy felé mutat. Itt ugyan a tájat még a XI. században is erdő takarta, a patakvölgyeken azonban a terjeszkedés és az irtás lehetségessé vált. Hogy ez milyen korán történt, legkésőbben már a XII. században, mutatják az irtott helységek elnevezései: Uras, Vasas, Cselén és Lapsa, mind személynévi elnevezések; ma már csupán puszta- vagy tájnévként élnek.* Birtokaik délről határosak a Keszi-földdel, sőt egyik helységük, Szanács (ma puszta Sajólenke és Keszi között) ebből vált ki. E nagy birtokot a nemzetség a XIII. században már birtokolta, nem kétséges, hogy az ősök már Szent István korában itt éltek, így viszont csak a gömörőrség leszármazottait láthatjuk bennük. Erre mutathat ősi címerük is a bástyával, amely hihetőleg a tornaljai őrtornyot jelképezi.* De ezt bizonyítja továbbá birtokaik elhelyezkedése és az is, hogy ezeknek adományjellegére adatainkban a legkevesebb nyomot sem találtuk. Az 1245-ben feltűnő ős, aki a tornaljai-ág első ismert tagja, az oklevélben fidelis noster-nek van nevezve. A nemzetség tekintélyére jellemző, hogy az 1427-es adóösszeírás a megye területén öt faluban nyolcvankilenc portáját jegyzi fel. E nemzetség a középkorban a Tornallyay, Benkus, Cinege, Faczián és Sztárna székhellyel Sztárnai-családokra szakadt. Legnagyobb hatalomra emelkedett az első, amelynek ősi címerét a király 1519-ben Szapolyai János címeréből bővíti ki.* A nemzetség középkori leszármazása a következő:*

Úgy e helységekre, mint általában a nemzetség birtokaira l. a már eddig id. adatainkat és a Forgonnál (II. k. 314.) közölt okleveleket.

Eredetiben a családi levéltárban.

Az általunk már közölt és a Forgonnál található adatokon kívül főleg a családi levéltár, a Múzeumi Törzsanyag, a Szepesi káptalan hiteleshelyi levéltára és a 4–4379. jelzetű táblai pör szolgáltatták az adatokat. Az egyes évszámok az oklevelek keltét jelzik, amelyekben a családtag előfordul.

17a) Tornallyay-ág

Bolok 1245; Gál 1274; János 1325; Pető 1325–1338; Faczián-család; Miklós 1360; Demeter 1359; Mihály; János; László 1470; Rafael 1507; Domonkos 1425; György 1423; Miklós 1325–1360; János «Deák» 1325–1375; Tamás 1366; László 1414; Jakab 1367; András; Demeter 1412; Benedek; Benedek 1367–81; Mihály; Cinege-család; János 1379; László 1470; Bálint 1509; Balázs 1359; László 1384; Tamás 1359; László 1425

b) Sztárnai-ág

Gal 1274; Murán 1274; Felicián; János 1300; László 1367; Péter 1390; Benkus (Benedek) 1353–64; Benkes-család; Miklós 1410–1427; Mihály 1427–1446; Miklós 1353; István 1375; Pál; Miklós 1300; György 1373; Miklós 1382; Pál 1353–61; Miklós 1379; Jakab 1375; János 1300; Mihály 1347–66; László 1359; Péter (Pető) 1359–1384; László 1425; Gergely; Péter 1425; Benedek 1475; Miklós 1367; Pál 1375; János 1420; Péter 1274; János; László 1300

A Csoltói-nemzetség birtokait a Sajó mellett elválasztja a Tornallyayak területétől a gömöri és panyiti várföld, de mivel a terjeszkedési iránya e nemzetségnek is az erdő felé mutat, Cselénnél (ma Cselén erdő) határaik összeérnek. A legkorábbi adatunk e nemzetségre 1292-ből való, amikor tagjai osztoznak a sajómenti ősi Beretke és Csoltó, valamint a szerzett szuhavölgyi Ragály birtokon.* Az 1427. évi adóösszeírás szerint a nemzetség e három faluban ötvennyolc portával rendelkezett.* Ősi birtokaik fekvése és az a tény, hogy a források e területen királyi birtokokról nem értesítenek, jogossá teszi azt a feltevésünket, hogy ez a nemzetség is a gömörőrség leszármazói közé tartozott. A belőle kivált családok: Csoltói, Beretkei, Bazsó, Ravasz és Ragályi közül ma már egy sem él.*

Forgon i. m. I. k. 165.

Orsz. Lt.: Dl. 35,801.

E családokról Forgon tudósít i. művében. A Csoltói-család legkorábbi leszármazását közli, ezt adatainkból csak tovább lehet vezetni. Sajnos, az általa a Lossonczy levéltárból idézett 1292-es, a nemzetségre vonatkozó legkorábbi oklevelet e levéltár oklevélállagának átnézése alkalmával nem sikerült feltalálnom. A Beretkei- és Ragályi-családok kiválását nem szemléltetik adataink, csupán a következő legrégebbi leszármazást: (ÁUO. X. 281; Dl. 12,174 (Zichy O. III. 85; AO. V. 589; Csoma lt. 1355; Sztáray O. I. 306; Szep. kpt. Scrin. XI. f. 3. nr. 16.; Fejér X/3. 85.)

Ragályi: Miklós 1297; Imre 1297; Egyed 1335; Márton 1388; János 1359; Lesták 1307; Beretkei: Ivánka 1292; Oliv (Olip) 1337; István 1337; György 1366; Ákur (Ákos) 1355; Péter 1427 (dicajegyzék); István 1292; János 1352

E két nemzetséggel szemben áll a Lóczi-, Hubói-, Nenkei- és Szentkirályi-nemzetség, amelyek véleményük szerint ugyancsak a sajóvölgyi ősi magyar foglaló népség leszármazói, azonban szabadságukat, legalábbis az első három, elvesztették és a gömöri királyi várhoz udvarnoki szolgálattal tartoztak. Adatok vannak arra, hogy Hubót vagy legalábbis egy részét ugyancsak Keszinek hívták a XIII. században* és éppen így hozzátartozott 18a Keszi-földhöz Lóc is.* Mivel pedig Nenke (ma Lenke) Hubó sorsában osztozott és Keszi határjárása 1232-ben külön név nélkül együtt említi a két helység területét «terra udvarnicorum» néven, ez is beletartozott a Kesziek szállásterületébe.* Szentkirály első említése osztályban 1300-ban olvasható.* 1232-ben Keszi határjárásában még csak Lóc van említve udvarnokföldként, ami kétségtelenül bizonyítja, hogy ekkor Szentkirály területe még Lóc határába tartozott, mert különben Szentkirály földje mint szomszédos határ valahogyan jelölve lenne. Nyilván ennek emlékét őrzi az említett 1300-as oklevél «nobiles de Sancto Rege sive de villa Lywche» kifejezés. 1254-ben Náprágy határjárásában már «terra Andreae et Stephani» megjelöléssel fordul elő Szentkirály,* jeléül annak, hogy ekkor már külön birtok, ha még nem is önálló névvel. Így kimutatva a négy helység azonos eredetét és sorsát, fel kell tenni ennek alapján, hogy a róluk nevezett négy nemzetség eredete és sorsa is közös. Az igaz, hogy Hubó és Lóc szláv nyelvi elnevezések, e neveket azonban az e vidékeken és a Szárazvölgyön szép számban élő szlávság adta e helységeknek, amit főleg Hubó esetében az is bizonyít, hogy a helynév csak a XIV. század elején tűnik fel,* tehát csak ekkor lett annyira különálló, hogy a környezet szükségesnek tartotta elnevezni. Lóc neve pedig teljesen megmagyarázható, mert magyarul vadászt, vadászit jelent, tehát nyilván az itt élő udvarnok népségnek ez volt a szolgálata. Kétségtelenül ilyen vadász-udvarnokok lakták Szentkirályt is, amit bizonyít ennek az imént ismertetett, Lócból történt kiválása és a fenti vagylagos név Lócra értelmezhető második tagja. A Szentkirályi-nemzetség különben a későbbi időkben is állandóan birtokolt Lócon, a mondottak után nem kétséges, hogy a közös eredet és az azonos condició alapján.* Hogy pedig e nemzetségek nem a vidéket nagy számban lakó szlávok közül emelkedtek ki, hanem mint ősi szabad magyar elemek, szabadságuknak feltehetőleg elszegényedésük következtében történt elvesztésével kerültek vári szolgálatba, azt a következőkkel bizonyítjuk: Főleg Szentkirály és Hubó határában a középkorban igen jelentős számú magyar eredetű határjelet találunk és ezek éppen inkább a dűlőket, völgyeket, általában a kulturált területeket jelzik,* a kevés szláv névadás pedig inkább a kiemelkedőbb pontokat jelöli* igazolva, hogy e táj kialakításának munkája teljesen a magyaroktól származik. Ha e nemzetségek szlávok lettek volna, e tájon, mivel Kesziben a Zágráb-Korpás szintén szláv nemzetség élt, olyan zárt tömegű szláv népiség alakult volna ki, amely kizárólag a maga elnevezéseit alkalmazta volna az egész vidékre és természetesen, e tömb érintetlenül megtarthatta volna nyelvét és egyéb népi jegyeit. Ám ennek 20ellenkezője történt. E helységekben tehát a magyarok rátelepedtek az itt talált idegen elemre, és mint ilyenkor történni szokott, átvették annak addigi elnevezéseit. Csattanós bizonyítékot szolgáltat továbbá a Hubay-nemzetség, amikor 1381-ben a királyi fiskus pörbe fogja a megyegyűlésen, hogy területük condicionárius föld, azt nem nemesi jogon bírják, minélfogva azt a király eladományozhatja. A nemzetség tagjai ekkor bemutattak egy IV. Béla által kiadott oklevelet, mely szerint már ekkor élt ősük, Kathey nemesi jogon birtokolta Hubó területét, mire a király el is ismerte helységüket nemesi földnek.* Hogy azonban kikiáltói condiciójuk tényleg fennállott, bizonyítja az a tény, hogy 1411-ben e szolgálat alól őket a király felmenti és egyben nemesi jogon új adományként (nova donatio) nekik adományozza Hubót.* E két oklevelet már most úgy lehet magyarázni, hogy a nemzetségben élt a szabad származás tudata, amelyből vári szolgálatba süllyedt.

Fejér V/2. 409. Az oklevél szövege ugyan meglehetősen értelmetlen, de bizonyos, hogy erről a földről van szó 1353-ban és 1366-ban, amikor is ezért a Zágráb-Korpás-nembeliekkel pörösködnek. Itt az oklevelek hol Keszinek, hol Keszivölgynek, hol pedig Hubónak nevezik azt. (Hubay lt.) Különben a határjárás szerint e terület határos volt Lóccal, ami ismét kétségtelen bizonyíték.

Erre csak az előző jegyzetben Fejértől idézett okleveles bizonyítékunk van és egy 1282-es oklevél, amely szerint a Zágráb-Korpás nem osztozik egy Lóc nevű birtokán is (HO. VIII. 225. l.) Bizonyos, hogy e helység Lócnak egy része volt. Az első oklevélnek az eredetijét nem találtuk meg kutatásaink során, így, ha helyes szöveget közöl Fejér, akkor a Kesziben birtokló Hubóiak 1277-ben öröklött földet bírtak Lócban is.

Dancs lt. (1347-es átírás).

Dl. 7180.

Hanvay lt. 1254. okt. 18.

A név a Hubay levéltár iratai között 1345-ben fordul elő először; Forgon szerint (I. k. 306. l.) már 1315-ben. Utóbbi iratot, azonban, nem sikerült feltalálnom.

AO. I. 517. l. A Lóczi-nemzetség egyébként patrónusa a szentkirályi egyháznak is. (Múz. Ta. 1318. jan. 18. AO. I. 451. l.)

Szentkirály határában 1300: Dobuspatak rivulus, Haliagus rivulus, Zenthkiralpataka rivulus, Balasreue vadus (DL. 7180.); 1337: Kuechusholm promontorium (DL. 3050. – AO. III. 329. l.); 1340: Zylfa arbor (Dl. 3321); 1347: fonticulum wlgo seed, arbores termuleae wlgo feyrnyar, Halaguszad vallis, Zegrethepatak alveus (Dl. 3891.); 1390: Berchuth via, Azyurew quidam locus (Dl. 7641.) stb. Hubóban 1332: Palus particula terrae (Jv. o. lt. Antiqua.); 1345: Noguegh (Nagyvölgy); 1353: Berch, Holm vallicula, Orum monticulum (Hubay lt.). Lócra és Nenkére nincsenek középkori határjeleink és földrajzi neveink, de mind a kettőre lehet következtetni az idézett nevekből, hiszen Lóc egy terület volt Szentkirállyal, Nenke pedig Hubóval.

Szentkirály 1300: Graduch quaedam locus (nyilván kis szláv váracska lehetett); 1340: Louch fluvius, több szláv elnevezés egyáltalán nincs. Hubó 1353: Vyzoka mons, adatainkban erre sem találunk több szláv elnevezést. (Jelzeteket l. az előző jegyzetben.)

Hubay lt.

Hubay lt. Mivel a Hubói-nemzetség «in dicta possessione eorum Hwbo… a temporibus diuturnis uti condicionarii nostri regii, videlicet castri seu congregationum generalium praetacti cuttus Gvmeryensis pro tempore celebratarum proclamatores hucusque stetissent et perseverassent, ad praesensque forent et haberentur ac eandem sub praemisso titulo condicionario tenuissent et possiderent», a király őket «a praemissa conditionaria servitute» felmenti és besorozza az ország nemesei közé.

19Szentkirályi nemzetség.

I. Szentkirályi-ág.*

A leszármazások adatai megtalálhatók a 82., 83., 85–87. jegyzetekben idézett és a következő oklevelekben: 1318. jan. 18: Múz. Ta.; 1335: Dl. 2894; 1336: Forgách lt.; 1340: Dl. 3322.; 1344. jan. 29 Múz. Ta.; 1345: Dancs lt.; 1363: Dl. 5187; 1370. Dl. 5888, 1780., 1397: Dl. 8232.; 1398: Dl. 8350, 8369.; 1399: Dl. 8435.; 1406: Dl. 9242, 9261.; 1417: Dl. 10573.; 1423: Dl. 11350.; 1455: Dl. 14937.; 1466: Hanvay lt.; 1475: Dl. 17650.; 1480: Jv. o. lt. Intr. et Stat. Lit. S. f. 2. nr. 48.; 1489: Dl. 19574.; 1518: Dl. 23126.

István 1300; Márk 1300; «Zayn» 1300; Csenez 1344 ~ Niger András; Gerolt 1318; Mayus (Moisi); Miklós 1318; László 1318; Miklós; Beke; Margit 1340 (Hazuga); Erzsébet 1340 (Csala); Klára 1347; Borbála 1347 (Bancs); János 1348; Pál 1319; leány 1345 ~ Cinege Miklós; leány-ág: ~ Lőrinc fia Tamás «de Wyslam» 1347; Imre 1370; László 1406; Gergely «Deák» 1370; János † magtalanul 1397; Balázs 1370; István 1345; János 1345; András 1398; Jakab 1345; Gergely pap 1370; László 1363–1397; Jakab 1398; Gergely 1423–1466; Pál 1423; Jakab 1300; Balázs 1300; Gergely; Ferenc; Berec; Nesthe 1398; Tamás 1423; Imre; István; Benedek; László 1480; Simon 1347; Margit 1440 ~ Sajónémetii Bekény Tamás; Péter 1470; István 1489; Péter; János; Sebestyén; László; János; Miklós; Erzsébet; Ilona; Margit; Imre; György; Ferenc; Egyed 1398; Miklós 1398; Dorottya 1417; András «Seteth dictus» 1398; Ilona 1417; Skolasztika 1417

2. Bon-ág.*

Bon; Suno 1300; Simon 1300; György 1337; Radnót 1318; Pető 1336; Miklós 1370; János 1370; Fülöp pap 1363; Péter 1370; Lőrinc 1370; András deák 1443; András 1398; Domonkos; Sinka; László 1335; Miklós 1406; Tamás 1423; Péter 1423; János; Sebestyén; Miklós 1466

E két lényeges bizonyítékkal most már kimondhatjuk, hogy e négy nemzetség szabad magyar népségtől származik és mivel birtokuk beletartozott a Sajómentén letelepedett törzstöredékek szállásterületébe, eredetük csakis ezekre vezethető vissza. De mert ezek legnagyobb része tovább ment Szepes felé, e kicsiny földjükön itt maradt, úgy látszik, igen népes családok a társadalmi elhelyezkedés idején csak egy eredeti állapotuk alatt levő fokon tudtak elhelyezkedni. Felszabadító oklevél – mint imént láttuk – csak a Hubói-nemzetségről maradt ránk, bár a másik három is a nemesek között említtetik már a XIII. század végén. Az is feltehető, hogy éppen úgy, mint a Hubóiaknál feledésbe ment a condició és minden privilégium nélkül kerültek, egyszerűen a szokásjog révén a nemesek rendjébe, de már csak a kisnemesek közé. Az 1427-es adóösszeírásban fel vannak véve a Lenkeiek tíz, a Szentkirályiak 11 portával, a Hubóiak és Lóczyak jobbágyportát az összeírás szerint nem birtokolnak, ami elsősorban arra mutat, hogy birtokaikon nem is élt jobbágyság, tehát határaikat saját gazdaságukban művelték. E kisnemességre az oklevelek csekély számban maradtak fenn, a leszármazást nem is tudtuk összeállítani csak a Szentkirályi, ma már kihalt nemzetségnél. A másik három nemzetség ma is virágzik, különösen a Hubói és Lenkei él számos népes ágon.*

A Szentkirályi-nemzetség leszármazását l. a táblán. A többi nemzetségek újkoráról bőven tudósít Forgon munkája, középkori leszármazást azonban egy esetben sem tudott összeállítani. A középkorból nekünk is csupán két töredék-leszármazást áll módunkban közölni:

Lóczi: Péter; László; Aba; Miklós; Máté 1360; Pál 1318; Bekény; Pál «Bekény dictus» 1334; Péter «Buken dictus» 1406; Lenkey: Filente 1289–1360; Makó 1365; Domonkos 1406; Dávid 1406; István 1381

(AO. I. 451.; Dancs lt. 1360.; DL. 2861., 6765. és 9242.; HO. VII. 208.; Abaffy lt. 1406.)

A Sajó-menti szállásterülethez kell soroznunk végül Náprágyot, amelyről földrajzi helyzete alapján szintén nem vélekedhetünk másként, mint hogy azt a Sajóvölgy honfoglaló magyarságának már birtokba kellett vennie. Később, bizonyára Lóc sorsában osztozva, a királyi várhoz csatoltatott és mint várföldet kapják cserébe 1254-ben a borsodmegyei Elke és Muhul testvérek*. Az oklevél e személyek származásáról közelebbit nem mond. Tőlük ered a ma már kihalt Náprágyi Szamár-, Sándor- és Török-család. Leszármazásuk a következő:*

AO. I. 517. l. A Lóczi-nemzetség egyébként patrónusa a szentkirályi egyháznak is. (Múz. Ta. 1318. jan. 18. AO. I. 451. l.)

A három testvér közül Domján fiaiban kihalt (Dl. 2861.), minélfogva a két család csak a két testvértől származhatik. (Dl. 8081., 9379. és Hanvay lt. 1381. szept. 23. stb.)

21N.; Domján; fiuk 1334; Elke; Muhul; Ezektől származnak: Szamár-család; Sándor-család; Péter 1334; Sándor (Sánd) 1334; Domonkos 1381; János; Pál; István 1334; János 1381; György 1364; János 1364; Miklós 1364; Miklós; Antal 1408; László 1395; Gergely 1375; István 1364; János 1395; Benedek 1399

E gömörőrség, illetőleg a tőle származott szepesi tízlándzsások más, Szepesben kisarjadzott leszármazójának kell tekintenünk a Batiz- és a vele vérrokon Máriássy-családokat. Megyénkbe a Batiz-ág adomány révén származott át, majd a Máriássy-ág megszerezte leányjogon Berzétét és környékét. Utóbbi ma is él.*

A család eredetére l. Fekete Nagy id. m. 103–104. l., megyénkbeli szerepére Forgon id. m. II. 109. l.

Nem lehet eldönteni a Pelsőctől délre eső Melléte, Herény és Tiba helységeket birtokló nemzetségek származásának kérdését. Az egyszerű személynévi névadás után ítélve e vidék megszállása is korai; nemsokára a gömörőrség ideérkezése után megtörtént. Emellett nincs nyoma, hogy e földeket a király adományozta volna, vagy pedig a rajtuk élő nemzetségek vári szolgálatban álltak volna. E helységek éppen a határán fekszenek ama hatalmas területnek, amely már észak felé egy tagban volt a király kezén, aki így is adományozta azt 1243-ban. Az ekkor végrehajtott határjárás alkalmával Melléte határos Licével.* Mégis, mivel a velük egy szinten fekvő Horka és Pelsőcardó, amint az az idézett határjárásból kitűnik, már várföldek voltak, feltehetjük, hogy e helységek is a királlyal bizonyos függő viszonyba kerültek. Erre magyarázhatjuk a Mellétei-nemzetség 1226-ban kelt oklevelét, amely szerint ennek őse, Tivadar egy hadjáratban a király személyének megvédésében szerzett nagy érdemeiért adományba kapta Özörény várföldet. Az oklevél ugyan hamisítvány, de éppen arra jellemző, hogy a nyilván függő viszonyban levő nemzetség hamisítással akarta ősi birtokos voltát oklevélileg is igazolni.* A nemzetség a XIV. század elején már annyi ágon tűnik fel, hogy a rokoni és leszármazási kapcsolatot közöttük többé megállapítani nem lehet, jobbágyporták fölött azonban nem rendelkeztek, mert az 1427-es dicajegyzékben nincsenek felvéve. A XIV. század folyamán a következő családok váltak ki belőle: Barna, Abács, Báróc, továbbá az Özörényi Sós. Az első ma is él több ágon.* A Herényi-nemzetség nem szakadt ágakra. A Tiba-nemzetségnél az 1334-ben élt Kozmától származik a Tibai Kozma-család.*

Fejér IV/1. 287. Újkori egyszerű, igen gondatlan másolata a Máriássy levéltárban (Márkusfalvi rész nr. 20.).

ÁUO. I. 217. Szentpétery hamisítványnak mondja. (Krit. jegyz. 139. l.)

Tudósít az első háromról Forgon- és a Barna-család leszármazását is közli Nagy Iván után, amit azonban maga sem tart hitelesnek. A Báróc-család névadó ősét idézi. (I. m. I. k. 23, 71, 78.) Néhány hiteles töredékes genealogiát az alábbiakban adunk:

1. Abaach 1360 (1358: Albert); Jakab; Miklós; László 1360; Máté 1372; János † 1454; Berec 1372; Miklós 1423; Bakó 1423; György 1423; Bendek 1479; Tamás 1479; 2. Simon; Pál; Miklós 1381; Antal 1393; 3. Bothó 1372; Lukács; János 1381; Frank 1424; György 1397; István 1397; 4. István 1360; Benedek 1369; János; Jakab 1423; Imre 1423; Márton 1423; Pál 1423

Az Abach-Albert azonosságára, a közölt leszármazásokra, valamint az Özörényi Sós-családra: Orsz. Lt. Post adv. 95–9.; Dancs lt. 1360.; Soós lt. oklevelei 1372-ből; Andrássy-cs. betléri ága lt. Act. extr. fam. f. 66. nr. 7.; Bertóthy lt. Dl. 38,985.

Az oklevelek alig mondanak valamit róluk. A Herényit illetően l. Forgon i. m. I. k. 290. l.; a Tibai Kozma-család névadója 1334-ben mint királyi ember fordul elő. (Dl. 25,777.)

Az eddigiekben ismertettük Gömör megye 22eredeti szállásterületeit. Összefoglalólag megállapíthatjuk, hogy az itt telepedett magyar honfoglaló és őri elemekből, nem számítva a Náprágyi-nemzetség három családját, negyvenkét közép- és kisnemesi család származott, amelyeknek egy része ma is ott él az ősök által elfoglalt földön.

Gömörnek a Sajótól keletre eső vidéke és a hozzácsatlakozó borsodi és tornai tájak egységes települési területet alkotnak, ami abban jut leginkább kifejezésre, hogy teljes egészükben királyi kézre kerültek és jelentős szláv lakosság élhetett már ekkor rajtuk.* Hegyes-erdős vidék, településre csak folyóvölgyei alkalmasak, a későbbi helységek mind itt keletkeztek. Hogy rajta nagy birtok nem alakulhatott ki, mint az északi részek királyi területein, elsősorban a Sajóvölgye korai megszállásának tudható be, mert a Szárazvölgy, de részben a tornai táj is ennek mintegy vonzó, terjeszkedési területe lett. Amint már rámutattunk, erre gyarapították birtokaikat a Tornallyay- és Csoltói-nemzetségek, a Keszivölgy új birtoklói, a Zágráb–Korpás várjobbágynem terjeszkedésében ugyancsak elért a Szuhavölgyére, de kétségtelenül a sajóvölgyi megszálló elemekből kerültek ki Zádorfalva és a környékén fekvő Csákány (ma már pusztaként sem ismeretes) 1251-ben élt névadói,* s birtokoltak itt a Szentkirályiak* is. Ami e korai megszállásokon felül továbbra is megmaradt várbirtoknak, arra a legkülönbözőbb nagy nemzetségek kaptak korábban vagy már az okleveles korban királyi adományt. Így szerezték meg a Szuhavölgyét Alsószuhával együtt az Ajtonyok, ugyanők megkapták Zubogy földjét is, miután annak Dama nevű várjobbágybirtokosa magtalanul elhalt, felnyúlott azonban birtoklásuk egészen a mai Imoláig.* Kétségtelenül ők szerezték meg e tájból a legnagyobb területet. Hozzájuk csatlakoznak észak felül a Kacsicsok, akik eredetileg Jolsvatapolcát bírták és innen terjeszkedtek déli irányban hatalmas területen, amelyet a szintén birtokukká lett Hosszúszó, Kecső, Agtelek, Kánó, Imola és Trizs helységek zárnak be.* Szuhafőt és környékét a később kialakult Latránfalvával (ma puszta) az okleveles korban a Miskolc-nemzetség leányága birtokolta, régebbi birtoklása azonban a Sajóvölgyéhez kapcsolódik.* Szuhafő és Zádorfalva között egy területet, amelyet Szuha másként Apáti névvel neveznek okleveleink, az Aba-nemzetség birtokában találunk, mely azonban már 1251-ben eladja azt a Zágráb-Korpás-nemzetségnek.* A Kelemér-völgy két faluját, Kelemért és Poszobát a Gutkeled-nemzetség népesítette be és bírta azt az ezt birtokló ága kihalásáig;* míg Putnok a körülötte fekvő, de korán eltűnt négy faluval 23együtt a Rátold-nemzetség adománybirtoka lett.* Amint látjuk e vázlatból, e területen kereken tíz nemzetség osztozott, hozzászámítva a gömöri királyi halászóvizek őreinek nemzetségét is, amelynek ugyancsak itt találjuk szállását, Kovácsit, a mai abaújtornamegyei Egerszeg vidékén.* A vidék helyneveiből két figyelemreméltó településtörténeti tény domborodik ki. Az egyik, hogy falvait legnagyobb részében szláv nevekkel nevezték, mint pl. Novák, Imola, Kurittyán, Trizs, Ragály, Zubogy, Szuha, Poszoba, Putnok, magyar csak a kisebbik rész: Kecső, Agtelek, Csákán, Zádorfalva és Kelemér. Meg kell tehát állapítanunk, különösen ha hozzávesszük még a határjáró okleveleknek éppen a nagyobb csúcsokra és folyókra vonatkozó szláv elnevezéseit,* hogy e tájon nagyobb számban élhetett szlávság már a magyarok idejövetele előtt. Hogy azonban ezek a nagyobb folyók mentén és az erdőkben szétszórtan, minden szervezet és a táj minden kultúrája nélkül, legfeljebb kezdetleges földvárakat építve* éltek, igazolják – és ez a második tanulság – a felsorolt szláv nevek, amelyek a magyar helynévadás szabályai szerint alakultak, tehát e tájakon a szlávok a magyarok előtt helységeket nem szerveztek. Legjellemzőbbek e tekintetben a személynevek, Putnok, Poszoba, Zubogy, Ragály, amelyek minden hozzátétel nélkül jelölnek egy települést, nemkülönben a Szuha folyónév. Még olyan esetet sem találtunk, hogy pl. ugyanaz a helynév előfordult volna a magyar és szláv névadási törvények szerint két alakban, amint azt a Turóc völgyén látni fogjuk. E tény pedig megdönthetetlenül igazolja, hogy a helynévadás a magyarságtól származik, mégpedig korán, a XI–XII. században. A fentemlített nemzetségek tehát még ekkor átültették e tájakra a magyarságot, rátelepedtek békésen az itt talált szlávságra, folyó- és személyneveiket átvették, a táj képének kialakítása azonban már az ő kultúrmunkájukhoz fűződik, amelyhez felhasználták természetesen a meghódított idegen népséget is, amire elsősorban a szláv helységnevek mutatnak. De hogy kellett velük jönni nagyobb tömegű magyar szolgarétegnek is, abból következtetjük, hogy a dűlő- és pataknevek, a kisebb határjelek és egyéb feltűnő határpontok elnevezései, amelyek már csak a kultúrtáj kialakítása után keletkezhettek (hiszen ennek egyes részeit jelölik), kevés kivételével magyarok, tehát részben az idejött magyarság adta azokat, részben pedig az ennek hatására elmagyarosodott szlávság.* Ez a felszívódás elég gyorsan történt, mert a XV. század végére, amikor e területről az első jobbágynevekkel rendelkezünk, ezek már nagyrészt magyarok, vagyis a külön szláv népiség már a nevekben is megszűnt ekkorra.*

Kniezsa i. m. 380. l.

Dancs lt. 1368.

Hanvay lt. 1323. máj. 8.; 1345. Egri kápt. kiadványa átírva az egri kápt. 1479-es oklevelében, Dancs lt. A Szentdemeterrel határos Szuha más néven Márkrétét bírják, hogy ősi birtok, mutatja az elnevezése, amely a XIII. században élt Márk itteni birtoklását tételezi fel.

Karácsonyi i. m. I. k. 93. l. Az adománylevelet csak Zubogyra ismerjük, a többi birtokok adományozása 1282-nél jóval korábban, legalább a század elején történt.

Adománylevelet egy esetben sem ismerünk és nem kétséges, hogy itt is korai donációval van dolgunk. E nemzetség a Zách-nemzetséggel együtt, mint a szomszédos Nógrád nagykiterjedésű uradalmainak talán még első foglaló birtokosai, együtt kerültek át Gömörbe, első itteni birtokaik is egymás mellett terültek el. A Kacsicsok egyik helységük nevét, Kálnót is magukkal hozták Nógrádból. Karácsonyi és Forgon is e nemzetségnek csupán Jolsvatapolca birtokát ismerik. De hogy a többiek is a Kacsics-neméi voltak, igazolja az egri káptalan 1295-ben kelt oklevele, amelyben Novák öröklött földjüket (a mai Imola egy része) adják el a Kacsics-nembeliek és ehhez hozzájárulnak a nemzetség többi ágai is, amelyek Gömörben nem is birtokosok, csak Nógrádban. (Jv. o. lt. Met. fasc. 6. nr. 7.) A nemzetségre Karácsonyi i. m. 2. k. 266. s köv. l., a Záchokra 3. k. 141. l. A gömörmegyei birtokaikra vonatkozó adatokat a belőle kivált egyes családoknál alább idézzük.

Szep. kápt. o. l. Scrin. XI. f. 2. nr. 19. 1292. Itt Szuhafő Miskolc Sándor fia János öröklött birtoka, aki azt nőtestvére leányának adományozza. E leány férjéről, akinek leszármazói e helységet a középkorban állandóan birtokolták, az oklevél semmi közelebbit nem mond, az bizonyos, hogy szabad nemes ember volt.

Dancs lt. 1368.

1232-ben Keszi határjárásában már birtokolják a két helységet, a határleírásban még névvel nem nevezve, a Gutkeledek. E nevekből ki is egészíthetjük Karácsonyi adatait, t. i. nála Dorog két felmenője ismeretlen, ez adatok szerint pedig atyját Péternek, nagyatyját «Bothou»-nak hívták, így föl lehet tenni, hogy az egyedmonostori ág őse ez utóbbi személy. Az említett határjárásban olvasunk még egy Móricról, aki ugyancsak Kelemér és Poszoba területén birtokolt, tehát szintén Guthkeled. (Karácsonyi i. m. 2. k. 45. és 54. l.; AO. V. 79. l. és a 100. jegyzetben id. 1251-es oklevél.)

E helységek: Pogon, Igalon, Pokai és Dénesfalva, később birtokolták Málét is. 1283-ban e birtokokon már osztoznak. (Karácsonyi i. m., 3. k. 16. l.)

Zichy Okmánytár (rövidítve: Z. O.) II. 329. l.

Keszi, Náprágy, Novák, Csákány és Zubogy Árpád-kori határjárásait közli, – csak kiadott szöveg alapján – Smilauer (id. m. 170, 172, 185, 186. l.); hozzávehetők még Nyárád és Teresztenye, a megyével határos területek határjelei is. (u. o. 186, 188. l.)

Gömörre nem találtunk ilyen nyomot, ha csak annak nem vesszük Szentkirály határjárásban 1300-ban említett «Graduch» nevű határjelet (Dl. 7180.), a közeli Boldva melletti Borsod helység határjárásában azonban «quodam fossatu wlgariter Feldwar vocato» határjel említtetik 1334-ben, ami kétségtelenül egy ilyen földváracskának a maradványa lehet. (Egri kápt. o. l. AC. nr. 320.)

V. ö. a 106. jegyzetben felsorolt határjárásokat. Az itt olvasható idegen eredetű határjelek mellett, a XIV. századtól kezdve újabb szláv elnevezéseket többé nem lelünk, az újonnan felmerülő földrajzi és egyéb nevek mind magyarnyelvű elnevezések. A magyarság alapította tehát e táj helységeit, ő kapcsolta bele az ország testébe és e munka eredménye szemlélhető a táj legkülönbözőbb neveiben.

Erre ezúttal csak néhány oklevelet idézünk: Látránfalva: Dl. 18,931, 21,875. (1484, 1508): Ragály: Jv. o. lt. Prot. A. fol. 20/a. (1480); Ivánfalva: Dl. 18,931. (1484); Alsószuha: Jv. o. lt. Prot. A. fol. 70, Dl. 21,504. (1488, 1505) stb. – Melich e szláv népséget nem északi, hanem délszlávnak mondja (id. m. 107–109. l.).

A település természetéből folyik, hogy e vidéken találunk a legnagyobb számban olyan középnemesi családokat, amelyeknek eredete nagy nemzetségeink valamelyikéhez vihető vissza. Mivel az ideszakadt ágak, kivéve a Rátold-nembeli Putnokyakat, az ősi, nagykiterjedésű nemzetségi birtokaiktól messze estek s ezért az ott bírt részeikről osztályban rendesen le is mondtak, a nagy szaporodás miatt pedig egyre sűrűbb osztályokban az itteni birtok mind jobban megoszlott, a környező megyékben viszont már nem nyílott lehetőség további birtokszerzésekre, az 24egyes családoknak nevet adó helységek, amelyekben egyben – a kisnemesség módjára – állandóan laktak is, középnemesi birtokká alakultak. E körülménynek természetesen nem kis része volt abban, hogy a terület idegen népi eleme asszimilálódott és gyorsan felszívódott. A nagybirtokon ez, ha egyáltalán bekövetkezik, lényegesen lassúbb folyamat lett volna.* Legtekintélyesebb volt közöttük a Rátold-nembeli ma is élő Putnoky-család, amelynek 1427-ben a dica-jegyzék száznegyvenhat portáját jegyezte fel öt gömöri helységben, ami már kétségtelenül a nagybirtokosok közé sorolja ebben az időben ezt a családot.* Később birtokállománya az osztódások következtében csökkent. A Gutkeled-nemzetség dorogi, majd ennek kihalása után dobi ágának Keleméren és Poszobán 1427-ben együtt hatvankilenc telke van.* A Kacsics-nemzetség gömöri ága itteni birtokai szerint vált három családra, éspedig a Bejei-, Kálnói- és Kecsői-családokra. Legutóbbit Agteleki-családnak is nevezik, mert e helység is birtokához tartozott.* 1427-ben a felsorolás rendjében birtokállományuk ötvennégy, huszonegy és ötven porta. Leszármazásukra a következő táblákat közölhetjük:

E Magyarország népiségtörténetében eléggé közismert tényre itt csupán a Balog-nemzetség gömöri nagybirtokait idézem, habár a többieket is lehetne. Ezek helységeit jó részben e nemzetségből kivált családok alapították, leginkább írtással, és hogy eleinte ebben a munkában a magyarság tekintélyes számban résztvett, igazolják a messze bent a bükkerdőben alapított helységek első és olykor félszázadon át is egyedüli magyar elnevezései, valamint első ismert lakósainak részben magyar nevei. Az elmagyarosodás mégsem következett be, mert a nagybirtok életformája ezt nem mozdította elő, sőt ennek következtében az idetelepült magyar elem vesztette el eredeti népiségét. (V. ö. Dl. 24,706, 35,801 (1427-es dicajegyzék), 14,377, Rákóczi–Aspremont-cs. levéltára (rövidítve: Rák. Aspr. l.) C. 47. f. 1. nr. 25.).

Leszármazását és történetét bőven ismertetik Karácsonyi (i. m. 3. k. 3 s köv. l.) és Forgon (i. m. 2. k. 200. l.). A családi levéltár, amelyet 1890-ben Balogh Béla Putnokról írt munkájában még felhasznált, azóta nyomtalanul eltűnt. A Rátold nemzetségi levéltár Sajókazán őriztetik, kutatási engedélyt azonban ide nem kaphattunk.

Korai leszármazását ismerteti Karácsonyi (v. ö. a 103. jegyzetet). A család Kelemérben várat is építtetett, amelynek azonban a XIV. században csupán a helyét emlegetik az oklevelek. (Gr. Andrássy betléri ága lt. Monak fasc. 30. nr. 7.)

Bejei-család:*

Hogy e család a Kacsics nemből származik, észrevette már Wertner (Turul, 1908, 129. l.), de gömöri birtokairól Bején kívül nem tudott. Hogy pedig a másik két családdal egy törzsből ered, a közös birtokok és osztályok kétségtelenné teszik. A nemzetségi levéltárat a Váradi Török-család levéltára őrizte meg, a leszármazás legtöbb adata innen való. Ezenfelül Fejér IV/1, 287. (1243-ban Kövi határjárásában a «Tobiaslesi» kifejezés e család legrégibb ismert tagjának a birtokára vonatkozik, elírás Tóbiás ülése helyett, Tapolca); Gr. Andrássy-cs. betléri-ág lt. Csetnek f. 15. nr. 17.; Jv. o. lt. Met fasc. 6. nr. 7.; Egri kp. o. l. AB. nr. 3. 10.; Dl. 3876, 11,534; Rédey lt. 1349; Fejér X/3, 123; Múz. Ta. 1475. XI. 13.

Tóbiás 1243; Tóbiás «Sceph» 1292; Simon 1292; Miklós 1295; Tamás 1295; Dénes 1291; Simon 1295; György 1291; Dezső 1295; Éliás 1325; Miklós 1325; Bertalan «Bartal» 1349; Simon 1349; István 1350; László 1346; János 1337; Ilona 1424 ~ Benedek nemtelen ember; János alispán 1391; Tamás 1424; Miklós, György 1424: de Stris. Strist természetben megkapták leánynegyedként; Miklós 1434; János 1475; László 1475; Mihály «Bey» 1492–1521; István 1492–1521; László «Bey» 1492–1521; Tamás 1492–1521

Kecsői (Agteleki) család:*

Közös tőről ered a nógrádmegyei Kálnoi Ettre családdal. A rávonatkozó adatokat l. előző jegyzetben. Sem Kecsőnek sem Agteleknek a névadóit nem ismerjük, de nyilván személyi névadások, így minden bizonnyal a család valamely okleveles kor előtti ősének a nevét őrizték meg.

Ettre «Etheruch»; Ettre 1295; Miklós 1337; Ettre 1344; János 1344; Péter 1375; Egyed 1360; Tamás 1390; László 1357; Miklós 1389; Fülöp 1391; György «de Agtelek» 1390

25Kálnói család:*

Fejér VII/5. 527. és Z. O. II. 329. A későbbi adatokat nem lehet összefüggésbe hozni. Hogy azonban ez a család is rokon az előbbiekkel, bizonyítják az oklevelek, amelyek hol Kálnóról, hol meg Kecsőről, vagy Agtelekről nevezik őket, tehát osztályos atyafiak.

András; Fábián 1291; Póka 1291; János 1291; Albert 1348

A Szuhavölgy legnagyobb részét uraló Ajtony-nemből ágaztak ki: a Szuhay-család, amelyet neveznek Imoláról és a borsodmegyei Kurittyánról, sőt Nyárádról is, a Zubogyi-, Szuhay-, Orros- és a később teljesen Csanád megyébe szakadt Serjéni-családok. A négy család megyénkben 1427-ben négy helységben hetvenkét portát birtokol. Közülök csak a Zubogyi-ágat lehet visszavezetni a Karácsonyinál közölt Ajtony-törzsi leszármazásba. Hogy azonban a négy család osztályos atyafiságban, azaz vérrokonságban állott egymással, bizonyítják a közös osztályok, amelyek az Ajtony-nemzetség csanádmegyei ősi birtokait is érintik. Ezeket kapta végül is osztályban a Serjéni és a Serjéni Orros-család, a többiek kihaltak.*

Karácsonyi i. m. I. k. 91–94. Forgon a Szuhafői-családot is az Ajtony-nemből származtatja (i. m. 298. l.), ez pedig nem áll meg. A Serényi-család középkori oklevelei, amelyek közösek a Szuhay-családdal, megmaradtak a Teleky-család nagyzabláti levéltárában. A végleges osztály 1464-ből való, amikor a Szuhayak átengedik csanádmegyei részeiket a Serjénieknek, ezek viszont a gömöri birtokaikról mondottak le a Szuhayak javára. A Karácsonyinál és Forgonnál idézett oklevelek és az említett, legtöbb adatot tartalmazó levéltár mellett még a következő adatokat idézzük: Fejér VII/5. 527; W. XII. 635; Fejér VIII/7. 113.; Kubinyi: Monumenta II. 133.; Dancs lt. 1360. Bebek országbíró kiadv.; u. o. 1368. László nádor kiadványa; Múz. Ta. 1381. VII. 27. Garai nádor kiadv. (Fejér IX/7. 428.); Dancs lt. 1416. Egri kápt. kiadványa.

Szuhai-család:

Lőrinc; Miklós 1278; Miklós 1298–1299; Bors; Pál 1295: De Szuha, 1297: de Noak, 1299: de Kurittyán; Lukács 1315; Miklós 1315; László 1315; Atyuz (Ogus) 1315; Albert 1315; Dénes 1344; Péter 1344; Demeter 1368; János 1360; Miklós 1360

Zubogyi-család:

János 1278; Heim 1278; Demeter 1278; László † 1296; Albert 1281; Lukács 1323; Miklós 1335; Péter aradi cantor 1356; Beke 1335; Lukács 1359; István 1359; Mihály 1367; Domonkos 1323; István 1379; János; Gáspár 1488; Vince «Deák» 1459; Lázár 1464

Serjéni-, Serjéni Orros- és Szuhai Orros-családok:

András «nobilis de Zuhavelge» 1381; Pető; Orros-ág: János 1381; Miklós 1416; István; András; Dániel 1416; György 1416; Demeter; Josue «József»; Ankó; Margit; Mihály 1464; Miklós 1464; László 1464; Balázs 1459; Serjéni ág Orros ágak: Bálint; László; István; Mihály 1503

26A Szuhafőt birtokló nemzetségből kivált a középkorban, a Somogyi- és a Latránfalvi Latránd-család. Utóbbi a kiválás után megalapította őseiről nevezett külön faluját, Latránfalvát, ma már puszta Szuhafő mellett, amelynek határából osztály útján vált ki. A családok közül, melyek 1427-ben két helységben 32 portát bírtak, ma is él a Látránd-család. Csupán a Somogyi-családnál volt összeállítható a következő leszármazás:*

A nemzetség eredetére v. ö. a 102. jegyzetet. Latránfalva névadója a XIV. század elején élt Latrand, akinek területe 1368-ban Felsőszuha határjárásában így van jelölve «terra Jacobi filii Latrandi», tehát nyilván Felsőszuhának egy része. (Dancs lt. 1368. László nádor kiadv.). A már id. okleveleken kívül még a következőket említjük: Dancs lt. 1360, 1375, 1414; Szep. kp. Scrin. XI. f. 2. nr. 19.

Sándor «de Miskolch»; János 1292; leány ~ Mogyorósdi Kilián fia Barnabás 1292; Klára ~ Péter «dictus Somogy»; Miklós fia 1292; János 1360; Péter 1379; András «Literatus» 1360; István 1405; László 1414; Mihály 1413; Tamás 1360; Miklós 1375: parvulus

A Zubogy, Imola és Ragály között elterülő eltűnt helységet, Csákányt egy Becse nevű őstől származó nemzetség bírta. Származására nincs adatunk; de kétségtelen, hogy függő viszonyban volt a gömöri királyi várral és ősei a sajómenti nagy magyar elemből szakadtak ide,* amint ugyanezt kell feltennünk a már Tornában letelepített vízóvókról is, akiknek feladatához a gömöri halászó vizek őrzése tartozott. Kovácsi nevű földjük később Egerszegre változott és e néven ma is megvan.*

1351-ben említi az egyik oklevél e Becsének fiát Csákánt éppen e vidéken, ez volt tehát a névadó. (Dancs lt. 1368.) 1277-ben e Csákánnak Ádám nevű fia említtetik (Fejér V/2. 409.). A Csákányi-család Domokos és István nevű tagjaiban magtalanul kihalt, birtokaik részben a Pelsőczyek, részben a Telekesyek kezébe kerültek. Bizonyára ez utóbbiakhoz tartozik az a család, amelyet az oklevelek később Csákányi néven emlegetnek. Ebből válhatott ki azután még a középkorban a Csákányi Dely-család. (V. ö. Forgon i. m. 148. és 193. Oklevelein kívül l. még a következőket: Gr. Andrássy-cs. betléri ág lt. Csetnek f. 15. nr. 17.; Dl. 7836, 1838, 7838.) Birtokolt e helységben vétel útján a Zádorfalvai Zádor-család is.

E vízóvók egész történetét elmondja egy 1348. évi oklevél (Z. O. II. 329. l.), amelyből az alábbi leszármazás állítható össze:

Buhte; Péter; Simon; János; István; László; György

A két Szuha között elterülő helység, Zádorfalva, valamint a Zádorfalva határai között a XIV. században kialakult Ivánfalva nemzetségéből kiváltak a középkor folyamán a Berthók-, Deme-, Dér- és Zádor-családok, továbbá az Ivánfalvi család. A középkor végére azonban már újabb családok is birtokosok itt. Az 1427. évi adóösszeírásban e helység nem szerepel, már ekkor kuriális volt. Nemessége az újkor folyamán egyre szaporodott és a megyének mondhatni legtipikusabb kisnemesi kuriális helysége lett. Névadója után következtetve ősi magyar telep és a Szárazvölgynek ma is emlegetett nemesi birtokos magyar faluja.*

Adataink nem alkalmasak arra, hogy összefüggő leszármazást adhassunk. Még a névadók közül is csupán a két helység nevében megörökített személyeket ismerjük 1251-ből és 1368-ból (id. a 98. jegyzetben). A felsorolt nemes családokra l. Forgon id. munkáját a megfelelő nevek alatt.

Az eddig ismertetett családok között egy sincs, amely az itt talált szlávokból emelkedett volna ki. Ilyen azonban a Zágráb–Korpás-nemzetség. Ám ennek ősi területe jóval feljebb keresendő, ahonnan úgy költözött ide le, megtartva amazt is. Pelsőc 1243-ból idézett határjárásában délen határos Malahhal, amely Zágráb várjobbágy birtoka,* de ennél is ősibb földjét 27kell látnunk a Lekenyével határos és Hosszúszó mellett fekvő Zágráb helységben, amely okleveleinkben már a Kacsics-nemből származott Kecsői-család birtokaként szerepel. Még nagyobb bizonyságként megemlítjük, hogy e néven a katonai térképen ma is egy patak található, Szográgy pataka, amely éppen onnan ered, ahol Zágráb falu feküdt. Mivel ez az egyetlen szláv eredetű várjobbágycsalád ezen a vidéken és nála a Zágráb név hagyományos családnév, annyira, hogy a helység is elnevezését tőle kapta, nem kételkedhetünk abban, hogy a folyó és a helység e nemzetség legrégibb szállásának nyomai.* Hogy pedig e nemzetséget a magyarság itt találta, bizonysága ennek, hogy tőle vette át a Zágráb nevet, mégpedig a g-h hangzó változás, tehát a XII. század vége előtt. E tény továbbá arra mutat, hogy a XIII. században ismert Zágrábot semmiesetre sem tekinthetjük a névadó ősnek, hanem ez jóval korábban, bizonyára még a XII. században élt. E nemzetség népisége kérdésénél tekintetbe kell vennünk azt az igen nyomós körülményt, hogy az általa Haripánban alapított egyházat Szent Demeter martir tiszteletére szenteltette fel. E szent kultusza pedig a balkáni szlávok között és hazánkban a déli részeken volt otthonos. Kétségtelennek tekinthető tehát, hogy úgy e nemzetség, mint általában a gömöri elszórt szlávság nem az északi, hanem a déli szlávokhoz tartozott és innen ered a szláv vértanú tisztelete is.* A gömöri földvár körül élt kevésszámú délszlávok egyik törzsének leszármazóit kell tehát e nemzetségben látnunk, akiknek ősi szállását a király a Kacsicsoknak adományozta és éppen e törzs után kapta e szállás későbbi nevét is. Feltehető, hogy talán éppen ez adományozás után igyekezett a már elszaporodott törzs új szállást keresni, amire jó alkalmul kínálkozott a gömörőrség által üresen hagyott Keszivölgy, s maga a király is szívesen látta az új telepeseket, akik egyben a királyi várgazdaságot és védelmet is gyarapították. Ha Keszi 1232-es határjárását nézzük,* mindjárt látjuk, hogy a megszállt területre rányomta e nemzetség népiségének bélyegét. Ott találjuk a még a Keszi-törzstöredék által adott Keszi folyónevet és hegyneveket, de a kisebb folyók és bércek elnevezései már szlávok, annak jeléül, hogy ezeket már az új telepesek nevezték el. A magyar neveket átvették az itt maradt Keszielemtől, a hubói és lóci udvarnokoktól, de az általuk alapított két falunak már a Recske és Haripán szláv neveket adták s csak a későbben kialakult Kövecses kapott magyar elnevezést. Haripán neve a XV. században egyházáról véglegesen Szentdemeterre változott, amely pusztaként ma is megvan. Teljesen szláv eredetre mutatnak a nemzetség legrégibb nevei: Hutizlaus, Gurguk, Bosdár és Pancsik, bizonyára szláv személynév Malach helységük neve is.

Ez később is állandóan birtokukban van, sőt területéből újabb községet is alapítottak, a ma is meglevő Horkát. (Fejér IV/1. 287.)

Az előző jegyzetben említett határjárásban e helység területét már a Kacsics-nemzetség birtokolja, a helység neve azonban itt még nincs feljegyezve, bár ekkor már meg kellett lennie. Első említése adatainkban 1337-ben Lekenye határjárásában mint ezzel szomszédos faluja a Kacsicsokból kiszakadt Kecsői-család őseinek (Forgách lt. Egri kápt. kiadv.).

Haripán egyháza a Hubay lt. okleveleiben sűrűn szerepel, alapítási ideje bizonytalan. A pápai tizedjegyzékekben 1332-ben már benne van. A kultuszra és annak jelentőségére olv. Mályusz: A középkori magyar nemzetiségi politika (Századok, 1939. 266–267.) Melich megállapítása a tornai délszláv lakosságról (109. j.) Így átterjed Gömör szláv népességére is.

Teljes szövegében közölte Smilauer és a neveket helyes nyelvi magyarázatokkal látta el, valamint topografiailag is rögzítette. (i. m. 170. l.)

A nemzetség – megítélésünk szerint – teljes középkori okleveles anyaga megmaradt egyik ágának, a Kövecsesi Dancs-családnak a levéltárában. Nem lehet azonban még így sem az egyes ágakat a közös ősre visszavinni, annyira elszaporodtak a XIII. század közepére. Egy részük 1275-ben kapott nemességet a vári szolgálat alól. Ugyanez ennél korábban történhetett a főágnál, Zágráb és Korpás leszármazóinál, erről azonban adataink nem tudósítanak. Az bizonyos, hogy a magyar környezetben a hatás gyorsan mutatkozott és a már említett szláv nevek megmaradtak ugyan, de újabbak nem keletkeztek, jeléül annak, hogy a nemzetség elmagyarosodott, magyarrá vált. Ez a XIV. századra már személyneveiben is érezhető. 1427-ben a dicajegyzék szerint a nemzetség tagjai öt helységben negyvennégy portának a birtokosai. Belőle a középkor végére nyolc család vált ki: a Kövecsesi Dancs-, Kövecsesi vagy Malahi Cinege-, Malahi-, Malahi Gubacs- és Szurkó-, Horkai, Horkai Buzgó- és Barna-családok. Közülök ma csupán az első él. 28E családokat az irodalom egy-kettő kivételével eddig is ismerte, a Cinege-család idetartozását azonban kétesnek tartotta. Adataink e kétséget teljesen eloszlatják.*

E nemzetségre és családjaira főforrás az említett családi levéltár. A genealogia közlését elkerülhetővé teszi az a tény, hogy a Forgonnál Cinege név alatt közölt leszármazást egyszerűen kapcsolni kell a Kövecsesi Dancs-családnál közölt leszármazás Lőrinc fia János nevű tagjával, (i. m. 178. és 183. l.), azaz a két családnál közölt János azonos személy. Erre a kapcsolatra, amely a Cinege-családot is kétségtelenül bekapcsolja a Zágráb-Korpás-nemzetségbe, s amelynek lehetőségét Karácsonyi elveti (i. m. 3. k. 189. l.) és Forgon sem tekinti bebizonyítottnak, lásd: Múz. Ta. 1321. jún. 21.; 1325. okt. 22.; a többi adatok a Dancs levéltárban. – A Malahi- és Horkay-családokat tárgyalja Forgon (i. m. 2. k. 105. I. k. 297.), bár ez utóbbi vérrokonságát a Zágráb-Korpás nemnek – Horkáról nevezett családjával csak valószínűnek tartja. A nemzetségi levéltár adatai szerint a sok osztály után az újkori Horkay-család attól a Györgytől származik, akit Forgon a Malahi genealogián közöl, mint Lőrinc fiát. E helység a család ősi birtoka volt és kezén is maradt kihalásáig. Az irodalomban számon nem tartott Gubacs, Szurkó, Buzgó és Barna-családokra idézünk nehány adatott: Múz. Ta. 1423. IX. 30.; Dl. 18,330, 21,945; Jv. o. lt. Judic. Lit. FFF. f. 1. nr. 10; u. o. Intr. et Stat. Lit. L. f. 1. nr. 24; Dl. 21,945. – A Zágráb és Korpástól leszármazott Keszői és Recski-családokról lehet szó a Turul 1905. évf. 127. lapján és ezzel magyarázható, hogy a Recski-család a Keszői Jakabnak 1415-ben adományozott címert a XVIII. században magáénak tekintette.

Összefoglalva a Sajótól keletre eső települési táj eredményeit, e területen a középkorban huszonhét családot számlálhatunk, amelyek közül nyolc ugyan eredetére idegen, de már a középkorban teljesen magyarrá lett.

ILA BÁLINT.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem