Sipeki Balás Károly: Családi feljegyzések. (Kézirat gyanánt.) Budapest, 1929. 47 l.
Sipeki Balás Károly: Családi feljegyzések. (Kézirat gyanánt.) Budapest, 1929. 47 l.
Genealogiai műveinkben a Sipeki Balás-család története és leszármazása igen hiányos és gyakran zavaros. Ez elégtelenségek megjavítására nyujt segédkezet Balás Károlynak a saját családja multjához adatokat szolgáltató füzete. Mint címe és kéziratjellege is feltünteti, nem a tudományos genealogia körében mozgó és a források teljes kiaknázására törekvő családtörténet megírására vállalkozott. Tudja, hogy a közlevéltárakban, így elsősorban Nógrád vármegye, a váci káptalan, a garamszentbenedeki konvent (és nem káptalan!) levéltáraiban, az Országos Levéltárban, a Nemzeti Múzeum levéltárában stb. családjára vonatkozólag sok adat rejlik; ezek felkutatását azonban nem tűzte ki feladatául. Még az ismert, kiadott anyaggal sem foglalkozik bővebben. Célja kizárólag a családja birtokában őrzött és a saját tudomásában levő, elkallódásnak, illetve feledésnek könnyen kitett adatok megmentése volt a rokonok és utódok számára; amit megtenni kultúrkötelességnek tartott. Ebből a szerényebb s inkább csak a rokoni kör érdeklődésére számító elgondolásból folyik s indokolható, hogy művében sokszor aprólékos, családias közlések, születési körülmények feljegyzése, eugenetikai jellemzés stb. is előfordulnak, amilyenekkel genealogiai művekben általában nem igen találkozunk. Ezek között azonban sok kedves, megkapó leírást olvasunk.
A mondottak szerint tehát forrásanyaga két részből áll: a pozitív írott emlékekből és a családja körében, nagyrészt felmenő családtagjaitól hallott, tudomáson alapuló adatokból. Előbbiekhez tartozik a család birtokában lévő négy eredeti, a füzet végén fényképes facsimilében közrebocsátott okirat, a váci káptalan által a felsődobonyi birtokba való beiktatásról 38kiadott 1780. évi oklevél hiteles másolata és a rimóci róm. kath. egyház anyakönyvei. A hallomáson alapuló közlések a genealogusok számára sokszor becses támpontok, de a régebbi időkre vonatkozókat a szélesebbkörű okleveles kutatás hivatott megerősíteni, esetleg ki is egészíteni. A négy eredeti oklevélről szerző hét fejezetből álló munkájának II. fejezetében értekezik. A legrégibb, Mátyás király egy 1470-ben kelt adománylevele, a Sipeki Balás-családot csak birtoktörténetileg érdekelheti, amennyiben többek között az anyai örökségképen jóval később, csak a XVII. században reászállt felsőpestmegyei Zsidó községbeli birtokainak régi birtokosait mutatja be. Ezek előbb a Csőyek, majd a Pilissyek és Szilassyak voltak. Ez az oklevél is annakidején hihetőleg a birtok megszerzésével jutott a Balás-család levelesládájába. Ezért az ezzel az oklevéllel kapcsolatban felvetett kérdésre bátran kijelenthetjük, hogy az, s így a benne előforduló Balás is, a fenti vonatkozáson kívül semminemű más összefüggésben nincs szerző családjával. Az oklevél Balása világosan a Szilassyak őse.
A család első és saját birtokában eredetiben fennmaradt oklevele a II. Ferdinánd király által 1635. február 25-én Balás Gergely és hozzátartozói részére adományozott és a következő évben Losoncon kihirdetett, festett címerképpel ellátott címeres nemesítő levél. Sikerült fényképes hasonmása a füzet végén látható. Nagy Iván és Siepmacher Wappenbuchja is e címert hibásan közli. A griff jobb markában a karddal együtt tartott három fehér rózsát – hihetőleg csak pecsétek után – három csillagnak nézték és a kard éle hosszában helyezték el. Egyedül a Magyar Nemzetségi Zsebkönyv adja először helyes, a Balás Károly művében közölttel egyező leírását. A «Nagy Iván» című folyóiratban (1900. évf., 119. l.) a Heves vármegye levéltárában őrzött címeres nemeslevelek felsorolásánál egy hiteles másolatban meglévő, 1634. augusztus 19-én Balás Máténak és családtagjainak adományozott s e megyében ugyanezen évben kihirdetett armálisról is van említés, melyet a közlő a Sipeki Balás-család őseinek tulajdonít. Itt a család valamely más ágának a nemesítésére lehetne gondolni; valószínűbb azonban, hogy téves megállapítással állunk szemben.
A harmadik oklevél Pálffy Miklós nádor 1725. évi nova donatiója a legéndi birtokra; a negyedik pedig a nógrádmegyei Sipekre szóló, 1743-ban kelt adomány, ahol egyébként zálogjogon a Balások már korábban is bírtak. Szerző valamennyit részletesen, következtetések levonásával taglalja. A további fejezetekben lelkiismeretes pontossággal összeállított, fentebb említett forrásanyaga alapján úgy apai, mint anyai őseinek elágazásait és leszármazóit ismerteti. Apai részről a címer- és nemességszerző Gergelynek Mihály nevű fiától és ennek feleségétől, Bibithi Horváth Katalintól származott két unokája két ágnak lett ősatyja: a Gergely és az István ágáé. Mindkettőt külön tárgyalja. Önálló fejezetet szán édesanyja, Tótlipcsei Pajor Ilona, családjának s röviden kitér nagyanyja, Siroki Egry Mária családjának ismertetésére is. A Pajor-család Regensburgból származik s eredetileg Baiérla-nak hívták ősei hadiérdemeikért 1659-ben, régi nemességük megújítása mellett, a magyar nemességet kapták. Szerző a birtokában levő hiteles másolatról szószerint közli a címerleírást és az érdemek felsorolását tartalmazó részt.
A füzet mellékletei között az említett négy oklevél-facsimilén kívül 15 lapnyi terjedelemben genealogiai táblák vannak.
Az itt ismertetett munka – mint említettük – nem a tudományos világnak készült, csupán rokonok számára. Mindamellett írója arra is figyelemmel volt, hogy a további esetleges kutatásoknak is szolgálatot tegyen. Leszögezhetjük, hogy ezt a célját is elérte. A könnyen veszendőbe menő adatok közrebocsátásával a genealogiai kutatás számára is csakugyan hasznos és alapos anyagot nyujtott s ezért hálára érdemes és követendő példára buzdító munkát végzett. A Sipeki Balás-család jövő kutatójának pedig nem szabad megfeledkeznie annak más megyékbe, így a XVIII. század közepe táján Hevesbe, Hontba, az 1700-as évek végén Temesbe elszármazott ágairól sem, s a fentemlített levéltárakon kívül a vármegyék és ama káptalanok, meg konventek levéltárait is át kell kutatnia, melyek körzetébe e területek tartoztak.
Czobor Alfréd.
