Bártfai Szabó László: A Sárvár-Felsővidéki gróf Széchenyi-család története. III. kötet. 1820–1920. Gróf Széchenyi István. Kiadja …
Bártfai Szabó László: A Sárvár-Felsővidéki gróf Széchenyi-család története. III. kötet. 1820–1920. Gróf Széchenyi István. Kiadja a Kir. Magyar Egyetemi Nyomda. 1926. 1–600. lap.
A gróf Széchenyi-család áldozatkészsége lehetővé tette, hogy a szerző még a háború előtt kiadott két hatalmas kötete a most megjelenttel kiegészüljön, az egész mű befejezést nyerjen és a magyar családtörténeti irodalom a Széchenyiek multjának a teljes ismeretével gazdagodjék. A családtörténet, ha komolyan megfelel a hivatásának, mindig a nemzet történetének egy lapjára vet világot, hogy mennyire jellegzeteset, azt egyrészt a feldolgozó készültsége és tárgyszeretete, másrészt az illető család történeti szerepe szabja meg. Így van általánosságban. Ebben az esetben azonban, különösen ezt a III. kötetet nézve, meg kell vallanunk, hogy a fenti célkitűzés hibásan szegényes volna. A Széchenyi-család története a XIX. század nagyobbik felében gróf Széchenyi István személye körül forog s az ő életét talán még a legdurvábban anyagias történeti iskola sem merészelheti nemzeti szempontból részletjelentőségűnek minősíteni. A legnagyobb magyar túlnő bármily előkelő és nagy család keretein is, az ő élete a korabeli Magyarország szívverése. Így a Széchenyi-család krónikásának talán meg is lett volna a joga az István gróf életrajzi vázlatával való megelégedéshez. Hiszen az ő életpályájának pontosabb kidolgozása kétségkívül elvezeti az írót a szűkebb értelemben vett családtörténet talajáról. Annál nagyobb elismerés illeti a szerzőt, amiért ezzel a jogával nem élt s ahelyett, hogy egy adalékot szolgáltasson a magyar reformkorszak történetéhez, ezeket a nevezetes évtizedeket tulajdonképpen a lényegükben rekonstruálta. A kötet java gróf Széchenyi István sokoldalú és érdekesen megírt életrajzát adja az olvasó kezébe, a családi levéltár és a Széchenyi-irodalom újszerűen bőséges értékesítése mellett. Plasztikusan bonyolódik ki előttünk a legnagyobb magyar egyéniség tragikus végzete, az életvidám huszártiszttől a nemzet nagy ébresztőjén keresztül, a meghasonlott, minden elkövetkezett szerencsétlenségért magát okoló döblingi remetéig. A gróf egész szellemi élete, az ország küzdelmeiben a nagy- és a napi politikában való elhelyezkedése, ambiciózus és odaadó értelmezőre lelt a szerzőben. Ami az érzésvilágát illeti, ez persze körülbelül megoldhatatlan feladat. Ilyen végtelenül szubtilis, sötét elborulásokra és általában pesszimizmusra hajló, majd egészen súlytalannak látszó lelki érintésektől új erélyre kelő, lelke mélyén folytonos emésztő küzdelemben álló személyiséget mindenekelőtt az érzései adaequat ábrázolásával és lélektani definiálásával lehetne jellemezni. Annál is inkább, mert ezek a politikai működését és harcait, mint erre nem egyszer maga is reámutat, állandóan és sokoldalúan átjárták. Könyvünk szövege derekas kísérlet ebből a szempontból is. Seilern Crescentia grófnő személyének és a grófra való hatásának leírása a munka egyik erős oldala. Az ő emberien átlátszó, önmagával körülbelül mindig tisztában lévő, rajongójára, majd későbbi férjére éppen meleg biztonságával ható egyéniségét szerzőnek, nézetem szerint, híven és találóan sikerült megfesteni. A halála után is állandóan visszajáró és Széchenyi lelki elsötétülésében kétségkívül a leglényegesebb szerepű Meade Karolina ellenben továbbra is rejtély marad. Ennek a kérdőjelnek a feloldására mintha az életrajz nem is akart volna komoly kísérletet tenni.
Széchenyi István gróf igazán tiszteletet parancsoló apparátussal megírt életén kívül, a kötet gróf Széchenyi Ferenc többi gyermekének, Lajos és Pál grófnak, továbbá Franciska és Zsófia grófnőnek a részletes életrajzát is tartalmazza. A következő nemzedék, illetve nemzedékek sorsát viszont szöveggel kísért pontos 91leszármazási tábla ismerteti. Ezeknek a fejezeteknek az anyaga természetesen már nem vethetett fel olyan izgatóan érdekes problémákat. Ez már csak családtörténet. De nem érdektelen és életteljességet kereső. Különösen Lajos gróf gondolatvilágának a feltárása fogja meglephetni az olvasókat. Ez a visszavonult, alig említett nevű magyar főúr a bécsi kongresszus kortársa, a Habsburg-monarchia látszólagos fénykorában olyan világosan látta a birodalom bomlasztó tényezőinek a lassú, de mindinkább gyorsuló kiérését, hogy a bekövetkezett tragédia szemtanui bízvást elcsodálkozhatnak az éleslátásán. A Széchenyi Ferenc teremtette nemes milieu a család egészére reáütötte a bélyegét. Nem egy leszármazottjából hiányzik ugyan a szívós és céltudatos munka kultusza, egyik-másikukat az újat- és nagyotakarás délibábos utakra vitte, de a családtörténeti kép végeredményben mindvégig a nemzeti jövendőt szolgálni igyekvő nemzedékekről számolhat be. A mult tiszteletének és megbecsülésének pedig éppen a családtörténet megjelentetése a beszédes bizonysága.
–H–N.
