AZ ÁRPÁDOK ÉRCPECSÉTEI.
AZ ÁRPÁDOK ÉRCPECSÉTEI.
Mint az egész középkori magyar okleveles gyakorlatot: a Nyugatról vettük át az ércpecsétek használatát is. A magyar diplomatikára főleg a német és a francia hatott, de nem maradt befolyás nélkül az itáliai, sőt bizanci sem.
Mind e területeken szokásban volt ércbullák használata s kérdés már most, mely forrásokból táplálkozott a magyar gyakorlat.
Nem érdektelen még egy ilyen részletkérdésben is nyomon követni, hogy milyen hatások alá kerül a magyar szellem, milyen külföldi szokásokat fogad el követendő példaként, hogyan dolgozza fel azokat, hogyan olvasztja egybe különböző kultúrterületek kisugárzásait s végül is saját lábára állva, hogyan asszimilálja saját igényeihez az átvett hatásokat s hogyan építi ki ezek segítségével a külföldiekkel analóg, de önálló intézményeit.
Az első megmaradt ércbulla II. Géza ólombullája; ugyanőtőle való az első, aranybullát említő oklevél, míg az első ránkjutott aranypecsét III. Béláé. Már felületes szemléletre is nyilvánvaló, hogy ezek az ércpecsétek kiütköznek a magyar viaszpecsétek sorából, mégis a mind eredetében, mind további életében is különálló magyar ércpecsétfejlődést nem lehet a magyar viaszpecsét fejlődése nélkül vizsgálni. Ezért megkísérlem pár vonással vázolni a magyar királyi viaszpecsét történetét, az ércpecsét speciális szempontjai szerint, az első megmaradt királyi pecséttől, Szent Lászlóétól kezdve, az utolsó Árpád: III. Andráséig. Minthogy pedig viasz- és ércpecsét csak az ábrákban érintkeznek és hasonlíthatók össze egymással, a viaszpecsétet illető vizsgálataim is csak az ábrákra terjednek ki.
Szent László és a XII. századi Árpádok II. Bélától III. Béláig – II. László és IV. István kivételével, kiknek pecséte nem maradt meg – nagyjából ugyanazon típusú, egyoldalú nagy pecsétet használtak.
Összehasonlítva ezeket a XIII. századiakkal: az Imre óta használatosakkal, a XII. századiak és Szent Lászlóé egy külön, rajzban, köriratban primitivebb, igen konzervatív, aránylag – főleg II. Béla óta – igen kevéssé változó típushoz tartoznak, melyből az egy Kálmán királyé ütközik ki idegen fajként.* Valamennyi, az ú. n. tróntípust ábrázolja: a trónuson ülő királyt teljes koronázási díszben: fején a koronával, kifelé fordított, testétől távoltartott jobbjában a királyi pálca vagy sceptrum, ennek csúcsán liliom, kifelé fordított baljában a kereszttel díszített országalma, a köriratban pedig, melyet két koncentrikus, folytonos, vagy gyöngykör foglal be, a király neve, míg az egész királykép belül marad a köriraton.*
Kálmán pecsétje különállására Jakubovich Emil hívta fel figyelmemet.
Igen figyelemreméltó Szent László pecsétén a körirat: Sigillum Ladeslai ... regis, mert a «sigillum» pecsétlegendán a XI. században csak Angliában fordul elő.
13I. II Géza ólombullája.
2–3. Barbarossa aranybullája.
4. III. Béla brakteatája.
5–6. III. Béla aranybullja.
7. Byzánci ólombulla a XII. századból
8–9. VI. Henrik császár aranybullája.
10. Byzánci ólombulla 1187–1190.
Míg Kálmán pecsétje pontos utánzata német kortársa, IV. Henrikének* addig a többi, XII. századi magyar király pecsétje nem tiszta típusú. Eredetét nehéz megállapítani, mert legközelebbi elődjét: a megelőző magyar pecsétet nem ismerjük. Így Szent László pecsétén egy fejlődési vonal keresztmetszetével van dolgunk, melyben a francia és a német gyakorlatra egyaránt jellemző tulajdonságok 14vannak. A pecsét egésze még legközelebb Rudolf német ellenkirályéhoz áll.* Német jellegű a király ábrázolása: testtartása, az összes koronázási jelvények: a korona, liliomos királyi pálca, kereszttel ékesített országalma s ezek elrendezése. Még a Szent László-féle hosszú királyi pálca is megvan III. Henriknél,* – noha ez inkább franciás jelvény – színtúgy a franciás gyöngykör Rudolfnál. A német pecsétnek felel meg az is, hogy a király-ábra a köriraton belül van elhelyezve s nem nyúlik be abba, mint a francián.
Ld. Baróti Lajos: A pannonhalmi apátság kiváltságlevele hitelességének kérdéséhez. 65. l. Turul, 1896., aki azonban V. Henrikéhez fűzi. Jakubovich Emil kimutatta, hogy a minta IV. Henriknek Posse I. 17. 4. sz. a. közölt pecséte volt. L.: A tihanyi alapítólevél olvasásához. Magyar Nyelv, 1923. 78. l. 1. jegyzet.
Posse, Otto, Die Siegel der deutschen Kaiser und Könige. Dresden, 1909. I., 18., l.
Posse, u. o. I. 14., 2.; I. 15. l.
Szent László után, II. Bélától III. Béláig nem változott meg lényegesen a királyi pecsét. II. Béla bevezeti a keskeny – meg nem állapítható állatok fejével és karmával díszített – franciás trónust, melyet Franciaországban I. Fülöp vésetett rá elsőnek második pecsétére, 1082-ben.*
Douet d'Arcq: Collection des sceaux de l'empire. Paris, 1863–1868. I. 271. l. 34. sz. (Inventaires et documents publiáés par l'ordre de l'empereur sous la direction de ... de Laborde.)
(Ez Szent Lászlóén még nem állapítható meg elég pontosan.) II. Bélánál a király – mint Szent Lászlónál – erősen kifelé tartott jobbjában – ellentétben Szent László hosszú, lándzsaszerű királyi pálcájával – rövid, de szintén liliomban végződő virgát, kifelé fordított baljában nagy kereszttel ékített országalmát tart. A köriratot befoglaló koncentrikus körök megmaradtak folytonos vonalnak s ezeket csak II. Géza, III. István és III. Béla változtatták gyöngykörökké. E legutóbbi valósággal elfajulását mutatja be a Szent László-féle típusnak: III. Béla igazán művészietlen nagy pecsétével a magyar viaszpecsét megérett a reformra.
Ebből a vázlatból is kitűnik, hogy a Szent Lászlótól III. Béláig, de még inkább a II. Bélától III. Béláig használt pecséttípus igen konzervatív, megfelelően a pecsét természetének és rendeltetésének.* Megbontja a XII. századi pecsétek állandóságát egyfelől II. Géza új anyagú pecsétek: ércbullák bevezetésével, majd Imre a viasz nagypecsét ábrájának megváltoztatásával.
Ld. ehhez Ewald W.: Siegelkunde. München u. Berlin, 1914., 190. l. (Below–Meinecke: Handbuch, IV.) Magyarországra pedig, Hóman Bálint: A magyar címer történetéhez. Turul, XXXVI. (1918–21.) 6. l.
Az Imre-féle új, művészibb rajzú, finomabb kivitelű pecsétábra megtartja a tróntípust, de részleteiben eltér az előző típustól. Mintája pedig francia, VII. Lajos és II. Fülöp (Ágost) pecsétei. Franciaországban ekkor már 100 éve – I. Henrik (1031–1060) óta – uralkodik a németektől átvett, tulajdonképpen pedig bizanci eredetű tróntípus* s ezen az uralkodó – mint a német – kifelé, testétől el, a pecsét széle felé tartja baljában a liliomos hegyű kormánypálcát, jobbjában az egyszerű liliomvirágot. VII. Lajos (1137–1180), aztán befelé fordítja, térdére támasztja a virgás balkezet, ami megmarad IV. Fülöpig (1285–1314), vagyis a magyar Árpádok kihaltáig.* Ebben a francia gyakorlat igen következetes.
Bresslau Harry: Archiv für Urkundenforschung. 1916.
De Wailly: Éléments de paléographie. Paris, 1838., II. 104–5.
Különösen jellemző a francia királyi pecsét tróntípusára, hogy a trónus két oldalát 1082 óta állatfejek és karmok szegik be (lásd fentebb), még inkább, hogy VII. Lajos, II. Fülöp (Ágost) és VIII Lajos alatt, – vagyis 1137-től 1226-ig – a virga végi liliomot egy rombusz foglalja körül; azonkívül, hogy a királyábra koronája, a virga vége és a trónzsámoly, rajta a király lábával, belenyúlik a köriratba egészen a pecsét széléig.
Ugyanezek a vonások jellemzik Imre új nagypecsétjét, szemben a XII. századiakkal. Ő is baljában tartja a kormánypálcát, ezt a karját befelé fordítja s kezét lábára támasztja. A pálcavégi liliom nála is rombusszal van körülfoglalva s az országalma is, – melyet kettőskereszt díszít* – az eddigi tartásnak megfelelően: kifelé fordított jobbjába kerül. Trónusa Imrének is keskeny s két oldalt sas, vagy griff-fejekkel és karmokkal van szegve s koronája, virgáján a liliom, lábai s a trónus széli állat karmai az ő pecsétjén is belenyúlnak a köriratba A körirat is megváltozott: elmaradt belőle a «tercii Bele regis filius» rész.
Ld. ehhez Hóman, i. h. 5. l. és 2. jegyzet.
Annak ellenére, hogy Imre pecséte egy angol pecséthez: (III.) Henrik ifjabb királyéhoz (1170–1182) áll legközelebb, még sem lehet ő nála angol, hanem csakis francia hatásról szó.
Henrik pecséte ugyanis erősen kiüt a különben egységes, igen konzervatív angol fejlődésből, melybe ő új – csak ő általa használt – típust vezetett be, még pedig francia hatás alatt. Minthogy a magyar és az angol okleveles gyakorlat között egyébként sincsen közvetlen kapcsolat, míg a franciával mindkettő érintkezik, legegyszerűbb, ha Imre és Henrik pecséteinek hasonlóságát sem közvetlen átvételre, hanem egy közös – még pedig francia – ősre vezetjük vissza.*
Hajnal István mutatott rá, hogy miként a magyar oklevelek írásának, úgy pecséteinek is francia hatás alatt kellett állaniuk. (Írástörténet az írásbeliség felújulása korából. Budapest, 1920. 55–7. ll.) Hozzátehetem az ő fejtegetéseihez, hogy a «sigillum» a király nevének genitivusával a pecsétiratban nálunk már Szent Lászlónál előfordul, ez azonban – minthogy magyar előzményeit nem ismerjük – elszigetelt jelenség a magyar sphragistikában. Ez a szerkezet II. Géza ólompecsétjén és III. Béla aranybulláján keresztül csak II. András kettőspecsétein állandósul. (Imre arany bulláján még nem.) Itt tehát lehet szó francia, de lehet pápai hatásról is. A külföldön először Hitvalló Eadwardnál, a XII. század közepén a svédeknél szerepel. Hitvalló Eadwardra ld. Bresslau Harry: i h. 57–8. ll., u. itt a svédekre 1164–67-ben. – A pecsétek átvételénél pedig nem csupán a kancelláriai hatásokra, hanem az ötvösművészetére is tekintettel kell lenni, ami azonban túlhaladná a magunk elé szabott kereteket.
151. Imre viasz nagypecsétje.
2–3. II. Fülöp (Ágost) viaszpecsétje a contra sigillummal.
4. (III.) Henrik angol ifj. király viaszpecsétje.
16Ellentétben bátyja franciás tendenciájával, II András, a nagy német barát, IV. Ottó császár pecsétjét vette mintául, pedig tulajdonképpen ennek ellenfeleivel volt rokonságban:* felesége német volt s az Árpád-korban a külföldi hatásoknak jelentékeny közvetítői az uralkodók idegenből jött feleségei s környezetük.
Ld.: Pauler Gyula: A magyar nemzet története. Budapest, 1899. 2. kiad. II. 32., 43., 48. ll.
II. András pecsétein – három nagy viaszpecsétet, két viasz kettőspecsétet és egy aranybullát használt* – az összes, Imrétől elütő módosítások IV. Ottó pecséteiről valók: a keskeny trónust a padszerű trónus váltja fel, e mellől eltűnnek az állatfejek és karmok, a királykép nem ér többé a pecsét széléig, hanem csak a kettős körirat belső körébe ér be, a virga visszamegy a jobb kézbe, végén nincs meg többé a rombusz, az országalma a balba kerül – ahol a XII. századiakon volt – a második nagypecséten a király két válla mellett megjelenik a nap és a hold megkülönböztetésül az elsőtől, ami átmegy az evvel egykorú aranybullára is.* Nemcsak, hogy mind ez elemek megvannak IV. Ottó pecsétein, hanem a rajzok hasonlósága kétségtelenné, teszik azt is, hogy II Andrásnak ez volt közvetlen mintája. Csak a kettős körirat s az országalmát tartó balkéz befelé fordításának: mellhez szorításának forrását nem találom sem IV. Ottó pecsétein, sem máshol.
Ld.: Szentpétery Imre: II. Endre pecsétei. Turul 1916.
A német pecséten azonban a félhold szarvai között nincsen csillag, mint András pecsétjén. Ez a motivum a pecsétábrák állandó forrásából: a pénzekről, András szlavón pénzéről való. Ld.: Hóman: Pénztörténet, 332., 334. ll.
IV. Ottónak – az angolokkal szövetkezett Welfnek – pecsétjén pedig több angol motivum észlelhető. Mindenekelőtt a nap és hold, mely először Angliában jelentkezik: Oroszlánszívű Richárdnak, IV. Ottó anyai nagybátyjának (1189–1199) második nagypecsétjén található, az elsőtől való megkülönböztetésül.* Így hát újabb kapcsolat létesül az angol és magyar gyakorlat között, ezúttal Anglia az első forrás és Németország a közvetítő.
Ld.: Wyon: i. h. 35. és 37. sz.
II. András – mint ismeretes – új viaszpecséttipust is bevezetett Magyarországra: a függő kettőspecsétet. Erről Szentpétery meggyőzően kimutatta, hogy 1213 előtt nem volt használatban.* Minthogy pedig előlapján a királynak az első, – 1213 őszén Gertrud királyné megölésekor elveszett* – pecséten ábrázolt képe van, úgy vélem, hogy e kettőspecsét még az első nagypecsét életében, tehát 1213 első kétharmadában keletkezhetett. Nem valószínű ugyanis, hogy az elveszett, hitelét vesztett nagypecsét képét vésték volna az új pecsétfaj nyomójára.
Ld.: Szentpétery Imre: II. Endre király pecsétjei az oklevélkritika szempontjából. Turul, 1916. 7–10. ll.
Ld.: U. o. 4. l.
II. András az új pecsétfajt főkép egy speciális, tartalmilag és formailag kevésbbé ünnepélyes, rövidebb szerkezetű oklevélfajra alkalmazta,* vagyis az új pecsét bevezetése összefügg egy új oklevélfaj kialakulásával.
U. o. 8. l.
Az európai kettőspecsétek eredetét illetőleg Harry Breslau* a középkori okleveles gyakorlat nemzetközi kölcsönhatásait kutatva kimutatta, hogy annak keletkezése Angliában és Dániában – hol legelőször, már a XI. század elején volt használatban – a két ország egyesítésével függ össze. Nagy Kanut dán birodalmához kapcsolván az angolt, e kettős uralma kifejezéséül pecséte mindkét oldalára a tróntípust vésette: egyikre angol, másikra dán királysága szimbolumaként. Ő tőle maradt meg – eredeti értelmét elveszítve – Angliában, hol az első fennmaradt kettőspecsét Hitvalló Eadwardé; és Kanuttól örökölték ezt a pecsétfajt dán utódai is.
Archiv für Urkundenforschung. 1916. 57–8. ll.
Ugyanez az előzménye – két tartomány egyesítése – VI. Lipót osztrák és stejer hercegnek a magyar kettőspecséttel közel egykorú osztrák-stejer pecsétének.* VI. Lipót, 1194-től Stiria hercege, 1198-ban hűbérül nyerve Ausztriát is, itt eleinte apja pecsétjével élt: a hagyományos lovastípussal, melynek pajzsán az osztrák sas volt s ezen a pecséten a stiriai hercegség csak a köriratban szerepel. Csak 7 év mulva, 1205-ben egyesítette két hercegsége pecséteit egy kettőspecséten: az előlapra Ausztriáét, a hátlapra Stiriáét alkalmazva. Mindkét oldal a hagyományos osztrák és stejer pecsétképeket: a lovast ábrázolja, pajzsán és zászlaján az osztrák sas, illetőleg a stejer párduc címer ábrájával.
Ld.: Siegenfeld, A. von: Das Landeswappen der Steiermark. Graz, 1900., III. 1. kül. 145–8. ll. (Forschungen zur Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte der Steiermark. III. Bd.)
Nem így Csehországban, mely szomszédság és Magyarországgal való kapcsolatok révén szintén a legközelebbről érdekelhet.
A cseh kettőspecsét 1158 után keletkezett, annak egyik következményekép, hogy Barbarossa a cseh hercegséget ez évben királysággá emelte. Az addigi pecsét, mellyel a cseh hercegek éltek – kimutathatólag 1142–1147. óta – Szent Vencel tróntípusát ábrázolja őrá vonatkozó körirattal.* Ez a hercegség pecsétje, tehát országos pecsét volt, nem a herceg személyes pecsétje. 1158 után aztán a királyi méltóság kifejezésére I. Ottokár, a királyi tróntípust vette fel. Ez került a hátlapra, a királyra vonatkozó körirattal.
Ld.: Breslau H.: i. h.
171. III. Edward nagypecsétje.
2–3. Imre aranybullája.
4. Habsburgi Rudolf pecsétje.
18Vagyis: a külföldi, Magyarország szempontjából legközelebbi analógiát szolgáltató osztrák és cseh kettőspecsétek elseje két tartomány egyesítéséből, másodika az ország rangemeléséből származik.*
Nem is kell említeni, hogy az angol-dán és osztrák-stejer pecsét közt összefüggés nincs, ezek csak hasonló helyzetek hasonló eredményei. Ld.: Bresslau H.: i. h.
Magyarországon a kettőspecsét bevezetésénél e két előfeltétel egyikéről sem lehet szó. II. András 1213-ban nem csatolt Magyarországhoz újabb tartományt, sem az ország rangemelésben nem részesült. András legfeljebb annyit kölcsönzött osztrák és cseh szomszédaitól, hogy érempecséthez viaszt is választott anyagnak Ábrákat azonban az új kettőspecséthez hazai mintáról: Imre aranybullájáról vett: az előlapra a tróntípust, a hátlapra a családi címert. (Ha nem is vonásról-vonásra.)
Evvel szemben sem az osztrák, sem a cseh érempecsétek a magyar kettőspecsét ábráira semmiféle hatást nem gyakoroltak. Erről az aranybullákkal kapcsolatban bővebben lesz szó.
IV. Béla pecsétje állandóbb II. Endréénél. Az előlapon csupán a trónus alakja változott: 2–2 lábon áll jobbról-balról és eltűnt párnaszerű teteje, azonkívül a király országalmát tartó balkeze hajlik kifelé, a pecsét széle felé, míg Imréén a jobb. A virga liliomvége igen nagy. Annál lényegesebb a hátlap reformja: a királyi ház családi címere – a pólyás címer – helyére a keresztény magyar királyság, a királyi hatalom és az ország jelvénye: a kettőskereszt került.*
Ld.: Hóman Bálint: A magyar címer történetéhez. Turul, 10. l. 1918–1921.
Lényegesebb változás – apróbb stiláris módosítások leszámításával – István ifjabb király és Béla szlavón herceg pecsétje hátlapján a lovas-típus, melyet István stejer herceg korában, stejer mintára magyar pecsétére is bevezetett.*
Ld.: Von Siegenfeld: i. h. 169–170. l. 3. sz.
V. István királyi és Kún Erzsébet pecsétjén a tróntípus két szélén ismét megjelenik a két állatfej (griff? oroszlán?), a hátlap kettőskeresztjén pedig egy koszorúszerű ornamens.
IV. László aztán még II. Andráson is túltett a pecsétváltoztatásban,* de maga a pecsétrajz lényegesen nem módosul, csupán az állatfejek tűnnek el az V. István-féle typariumról s László második pecsétjén balját az országalmával melléhez szorítja, mint II. András. Egészen hasonló az övéihez III. Andrásé.
Ld.: Szentpétery Imre: IV. László király pecsétváltoztatásai. 312–3. ll. (Levéltári Közlemények. I. évf. 3–4.)
Egészben véve: a XIII. századi Árpádok pecsétei annyira hasonlóak egymáshoz s ez a csoport oly szembeszökően tér el a megelőző XII. századitól, hogy Imre nagypecsétjével egészen pontosan kitűzhető a határkő az első magyar királyi ház pecsétei két – XII. és XIII. századi – periódusa közt. Az elsőt – a XII századit – az ábrák primitív volta és állandósága jellemzi az egyes uralkodóváltozások alig jelentenek pecsétváltozást, a pecsétképek állandók s közismert, köztudatba átment mintákat követnek (megfelel ennek a Szent Istvántól II. Gézáig forgalomban volt pénzek ábráinak állandósága s minthogy a pecsét mindig lassabban halad a pénznél, itt is elmaradt mögötte pár évtizeddel,*), míg a másodikat művészi kidolgozás, új típusok bevezetése, meglévők módosítása jellemzik. Nem, mintha a pecsét konzervatív tendenciája megváltozott volna. Láttuk, hogy Imre és II. András utódai csak apróbb módosításokat eszközölnek s valójában csak Imre és András voltak radikális újítók. Azonban a hamisítások elharapózása az egyes típusok módosítására kényszeríti az uralkodókat – innen a nagypecsét és a viasz kettőspecsét változtatások; – a megnövekedett oklevéladás s ennek következésekép új oklevélfajok alakulása új pecséttípusok bevezetésére készteti őket, – így történt a viasz kettőspecsétnél egyszerűbb szerkezetű oklevelek számára, így az aranybullánál a címzett különös megtisztelésére – míg az Imre által kezdett és II. András által befejezett nagy változást – melynek szerény előfutárja III. Bélának II. Gézáéhoz képest művészies aranybullája – bizonyára a műízlés kifinomodása okozta: III. Béla valóban ízléstelen nagypecsétje nem elégíthette ki azok igényeit, akik Imre korában az Angliába is átment francia típust vették mintául.
Ld. Hóman Bálint: i. h. 4. l. és 6. l.
Evvel nagy vonásokban előttünk áll az Árpád-kori magyar királyi viaszpecsétek történetének vázlata. Honnan származik ezek után, melyek további életének feltételei és milyen viszonyban van a viaszpecséthez a magyar ércpecsét? A fennmaradt magyar ércpecsétek sora II. Géza 1156. ólombullájával kezdődik s említés történik az ő okleveleiben aranybulláról is.
Összehasonlítva II. Géza ólombulláját a külföldi egykorú, ránkmaradt ércpecsétekkel, azonnal szembeszökik nagy hasonlósága német kortársai: III. Konrád és Barbarossa aranybulláival.
*
A továbbiak illusztrálása végett álljon itt a német ércpecsét-fejlődés rövid vázlata. A legrégibb megmaradt német aranybulla II. Henrik 1022. aranypecséte (Ewald i. h. 146. l. képét Posse nem közli, de Ewald i. h. 146. l. 5. jegyz. szerint identikus az ő ólombullájával: közli Posse, i. h. I., 11. tábla 4–5. sz. és Ewald, i. h. Taf. 24. No. 5–6.).
19Ez előlapján a király szembenéző félalakját ábrázolja (Id. Ewald, i. h. 188. l. is) – a viaszpecsét eredeti királyábráját – két concentrikus gyöngykör közé foglalt körirattal († Henricus di gratia rex), hátlapján négy sorba osztott felírással (Renovatio–regni–franco –rum), e körül egy gyöngykörrel. II. Henrik halála után az aranypecsét eltűnik: II. Konrád és III. Henrik ólommal pecsételnek a viasz mellett. (Posse i. h. I. 13, 7–8; 14., 3–4; 15, 3–4.) Ólombulláik előlapján az uralkodó profil félalakja van ábrázolva, a királyi (császári) címmel, mint körirattal, hátlapján 1033 óta az «arany Róma» elképzelt látképe, a «Roma caput mundi regit orbis frena rotundi» jelmondattal mint körirattal. IV. Henrikkel viszont az ólombulla szokása szűnt meg, neki csak aranybullája maradt meg, mely (1065 és 1078. Posse, i. h. I. 16, 5–6 és 17, 1–2) apja és nagyapja ólombullái mintájára készült: az uralkodó profil félalakját, a hátlapon az «Aurea Roma-t» ábrázolja, a Roma caput mundi idézett körirattal. V. Henrikre vonatkozóan csak említése maradt annak, hogy a wormsi concordatumot aranypecsét alatt adta ki (Ewald, 147. l.), míg utódja Szász Lothár egy aranybullát hagyott hátra. Lothár új typust vezetett be: az uralkodó eddigi profil alakja helyére annak szembenéző félalakját, mely körívet alkotó városfalból nő ki, míg a hátlapon megmaradt az Aurea Roma módosított képe, mely ezentúl igen gyakran esik át stiláris módosulásokon. Ez marad lényegében Barbarossa aranypecséte is (Posse, i. h. I. 21, 3–4; 22, 3–4; Posse-nál nem közölt eredetije a vatikáni titkos levéltárban, Sig. Aur. 1. = angyalvári levéltár új katalógusa: 7. sz.), míg VI. Henrik – és nem II. Frigyes, mint Ewald, i. h. 199. l. és Erben, W. Urkundenlehre, München u. Berlin 1907, 232 (Below-Meinecke Handbuch, IV. 1.) állítják – bevezeti a tróntypust. Ábráit ld. Posse, i. h. I. 23, 5–6, és Posse-nál nem közölt eredetije a vatikáni titkos levéltárban, Sig. Aur. 2., angyalvári levéltár új katalógusa 8. sz.) Első megmaradt aranybullája 1192-ből való. IV. Ottó 1209 és 1210-ből megmaradt két aranybulláján is rá van vésve a tróntypusú királykép jobb válla mellé a nap, a bal váll mellé a félhold, mint viaszpecsétjén, a trónusnak pedig nincs támlája. Sváb Fülöpöt, II. András sógorát elmellőzhetjük, mert aranybullája nem maradt, II. Frigyesnek azonban elég nagy számban, úgy is mint német királynak, úgy is mint sziciliainak, melyek az eddigi VI. Henrik-féle német typust követik, szintúgy Frigyes fia, (VII.) Henrikéi is. (Posse, i. h. T. 28, 2–5. és 30, 2–7; II. Frigyesre és u. o. 31, 6–7; 34, 5–6; (VII) Henrikre.) Ez a XI– XIII. sz.-i német ércpecsét történetének gerince, melyből a magyar ércpecsét idejére eső rész: III. Lothártól I. Frigyesig a következő étape-okra oszlik: A) Előlap I. Lothár bevezeti a szembenéző, városfalból kinövő félalakot. 2. VI. Henrik bevezeti a tróntypust (1192.). 3. IV. Ottó a támlátlan trónust, a napot és holdat. 4. II. Frigyes elhagyva IV. Ottó újításait visszatér a VI. Henrik-féle typusra. B) Hátlapja valamennyinek ugyanaz: az «Aurea Roma» látképe, melyet 1033-ban II. Konrád az ólombullára bevezetett. Ezt azután IV. Henrik átvette az aranypecsétre, ahol megmaradt egészen I. Miksáig (1493–1519) a ki ehelyett címert alkalmazott. (Ewald, i. h. 200.) A német ércpecsétek tehát – ólom- és aranybullák – egységes fejlődést mutatnak: amíg mindkét anyag használatos, ólom- és aranypecsét egyformák, miután az aranypecsét átengedi a teret az ólomnak – II. Konrád alatt –, ez az eddigi aranytypust folytatja s későbbi alakjai – II. Konrád és III. Henrik alatt – ennek továbbfejlesztései. Csak újabb étape-jai a XI. sz.-ólombulláknak és nem önálló jelenségek a IV. Henriktől II. Frigyesig használatban volt aranybullatypusok, melyek a XI. sz. végén – IV. Henrik óta – az ólmot kiszorították. A legszembeszökőbben az «Aurea Roma» demonstrálja a német arany- és ólompecsét-fejlődés egységes voltát.
*
Egymás mellett szemlélve II. Géza ólombulláját (1156), a vele egyidős német aranybullákkal, kétségtelen, hogy az 1156-ból való magyar ólompecsét mintája az egykorú – tehát Barbarossa-féle 1154-iki – német aranybullatípus. Az uralkodó kinövő félalakja egyezik a kettőn s még az eltérések is az átvétel mellett szólnak. Géza bulláján ugyanis az a városfal, melyből a német bullán – a császárkép kinő, félholdalakú ornamenssé alakult át, a német bullán ábrázolt városfal két szélső, toronyféle házteteje II. Gézáén egy-egy nagy, azok fölött és azoktól kétoldalt három-három kisebb gyönggyé alakult át, a Barbarossáéra vésett középső torony vagy háztető pedig háromszögbe, egymásmellé sorozott gyöngyökké módosult. A hátlapon ábrázolt «Aurea Roma» látképe helyére – magyar király pecsétjén ennek nincsen értelme – felírás lépett: Sigillum Geise regis. (Ebből arra következtetek, hogy a német bullák előlapján a városfal szintén Rómát jelképezi s a magyar pecséten ezért kellett ezt megváltoztatni. Ilyesféle szimbolumnak volna értelme a németeknél, noha a német irodalom erről nem szól.)
Eltekintve az anyag és a forma új voltától – ugyan nem tudjuk, hogy II. Géza előtt valóban nem használtak-e magyar királyok ércpecséteket – a pecsétrajz nem újítás Magyarországon. II. Géza félalakja, kifelé fordított két kezében kereszttel (vagy kormánypálcával) és országalmával ismeretes ábrázolás volt: már uralkodása elején szerepel első brakteatáin. (Corp. Num. Hung I. 269. sz. itt – helytelenül – IV. Bélához sorolva, lásd évvel szemben Hóman Bálint: Magyar pénztörténet, Budapest, 1916. 252. l. II. Gézához sorolva. E lemezpénz II. Géza-kori voltát a magyar ércpecsétábrák fejlődése is támogatja, lásd ehhez lejebb, III. Béla aranybullájánál.)
Az előlap rajza tehát német eredetű, a hátlapé valószínűleg önálló újítás, de lehet az egész ércpecsét szokásával együtt a pápai kancellária, vagy régebbi német bullák hatása is. Szembenéző félalak az előlapon, vízszintes sorokra osztott felírás a hátlapon gyakran fordul elő bizánci aranybullákon.* Mégis a fentiek alapján a német 20minta a valószínűbb, annál is inkább, mert a bizanci bullák többnyire Krisztus, Mária és a szentek képeit ábrázolják, ezek pedig Magyarországon teljesen ismeretlen pecsétképek, felírásaik többnyire jelmondatok, invocatiók, ami magyar király pecsétjén szintén nem fordul elő.
Ld. Schlumberger: Sigillographie, passim.
III. Béla azután – kitől a második magyar ércpecsét, egy aranybulla maradt meg, – bevezeti az előlapra a tróntípust, míg a hátlapon megmarad a felírás, melyben csupán a király neve változott meg. Minthogy a német VI. Henrik (1190–1197) volt az, aki a római császári aranybullákra a tróntípust bevezette, igen közelfekvő lenne III. Béla pecsétmódosításánál megint német mintát feltételezni. Ennek azonban több akadálya van, mindenekelőtt a kronológia.
VI. Henrik csak 1190 közepén lép trónra, első fennmaradt aranybullája 1192-ből való s 1191 április 4-iki császárkoronázása előtt ilyennel nem is élt. Német mintát feltételezve, III Béla aranybullái korát 1191 és 1196 közé kellene korlátolni. Már pedig Bélának egy 1188. oklevelén aranybulla függött.* Ez oklevélnek hitelét kétségbevonták, Jakubovich Emil szíves közlése szerint azonban több ok szól a hitelesség mellett, mint ellene. Vannak ezenkívül Bélának keltezetlen oklevelei is, melyek aranybullával voltak pecsételve s melyeket csak önkényesen lehetne 1191 mögé datálni.* Pray, nem tudom mi okból, a facsimilében közölt aranybulla évét 1190-re teszi,* Fejérpataky viszont ezt a kétségtelen hitelű 1193. oklevéllel hozza összefüggésbe, amire azonban a puszta lehetőségen kívül egyáltalán semmi támaszték nincsen. Így tehát a kronológia is amellett szól, hogy III. Bélának VI. Henrik nem lehetett mintája. De, ha magukat a bullákat nézzük is: III. Béla és VI. Henrik aranypecsétei előlapja között szó sem lehet arról a kézzelfogható, teljes megfelelésről, ami II. Géza és Barbarossáé között. Sőt nemcsak, hogy a két rajz mindenben eltérő, de van a III. Béla-féle ábrázoláson egy igen jellemző elem, mely VI. Henrikén nincsen meg: a király jobb karja befelé hajtva tartja a virgát, míg VI. Henrikén a régi német típus szerint mindkét kar kifelé tartva. De nemcsak VI. Henriknél, hanem általán a német pecséteken a befelé fordított kéz csak egészen kivételesen fordul elő: II. Frigyes sziciliai királyi (1212), IV. Konrád 1236 és Konradin pecsétén.* Ezek is részben későbbiek III Bélánál, részben – Konradin kivételével – balkezükben, az országalmát fordítják befelé, testük felé. Mint láttuk, a befelé fordított kar szokás a franciáknál, VII. Lajos (1137–1180) óta, míg a jobbot a liliomvirággal kifelé tartják. De itt is a balkar hajlik befelé a kormánypálcával, amiben a francia gyakorlat igen következetes. III. Béla befelé hajlított jobb karjának magyarázatát pecsétrajzon máshol sem találom. A választ a numizmatika adja meg. Hóman Bálint mutatott rá a magyar pénz- és pecsétábrák összefüggésére s ez az általa felfedezett és a magyar címer történetében értékesített kapcsolat érvényes III. Béla brakteatáira és aranybullájára, sőt, mint fentebb láttuk, II. Géza brakteatája és ólombullájára is. III Béla tróntípusú brakteatáján* – uralkodása kezdetéről – megtalálható a jobb kar jellegzetes behajlítása s a balban kifelé fordított országalma; ez a veret különben is, egész rajzában hasonlóságot mutat az aranybullához. Itt tehát ugyanaz történhetett, ami III. Béla kettőskereszt ábrájú pénzei és IV. Béla pecsétei hátlapja között: a pénzábrát átvették a pecsétre.*
Knauz: Mon. Strig. I. 137. l. 118. sz. Ennek hitelét kétségbevonták. Irodalmát ld. Szentpétery Imre: Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. 148. sz.
Ld.: Szentpétery Imre: i. h. 159. a., 161. sz.
Syntagma. VI. tábla. 5. sz.
Ld.: Posse: i. h. I. 27., 3–4. és 5. s egypár királynéén; ld.: u. o. 24. l.; 26. l.;. 32., 1., 2., 33., 1., 2. és Konradiné: 33., 4.
Corpus Nummorum Hungariae. I. 271., ott tévesen IV. Bélához sorozva; ld. evvel szemben Hóman B. Pénztörténet. 253. és 258. l.
Ami III. Béla aranybullája alakját illeti, az ránk erősen körülnyírva maradt: az előlapon a királyábra lábai, a hátlapon a négysoros felírás alsó sorának fele hiányzik, még kalapácsütések nyomai is felismerhetők rajta. De a kalapálás lényegesen nem változtatott eredeti alakján. Az eredeti német és sziciliai aranybullák vizsgálata alapján úgy vélem, hogy úgy mint ezek, III. Béla aranybullája is, eredetileg is lapos volt: két lapja érintkezett egymással, legalább is annyira, mint amazokon. A körülnyírásnak ugyanis volt értelme: evvel aranyat lehetett nyerni. De az összelapításnak haszna nincs s evvel okvetlen meg kellett volna sérteni mind a királyábrát, mind a felírást, amint a kalapácsütéseknek is megmaradt a nyomuk. Már pedig – eltekintve a kalapácsütésektől – mind az ábra, mind a felírás épen maradt ránk mai napig.
Tekintve ezek után, hogy II. Géza ólom- és III. Béla aranybullájának hátlapja egybevág, hogy előlapjuk fejlődése – király félalakban, tróntípus – megfelel a II. Géza és III. Béla brakteátáira vert s az ércpecsétekkel nyilván összefüggő képek fejlődésének, kétségtelen, hogy III. Béla aranybullája egyenes folytatása II. Géza ércpecsétjének, másrészt, hogy II. Géza arany- és ólombullája éppúgy identikusak, mint a mintául vett német arany- és ólompecsétek.
III. Béla aranybullájánál még kevésbbé lehet bizanci mintáról szó, mint II. Géza ólompecsétjénél. Elég egymás mellett szemlélni korabeli bizanci tróntipusú ércpecsétet és III. Béla aranybulláját, hogy erről meggyőződjünk.
Imre vezeti be az aranybullák újabb, a sphragistikai irodalomból ismeretes formáját, melyet megtart II. András és IV. Béla is. Ez a bullaforma magyar specialitás, az egykorú külföldi bullák – igaz, hogy csak németek és sziciliaiak 21maradtak ránk – laposra vannak préselve, ahogyan III. Béláé is volt.
II. András aranybullája.
II. András aranybullája.
IV. Ottó császár aranybullája.
IV. Ottó császár aranybullája.
Ami az új bulla pecsétrajzát illeti, Imre, ki már a viaszpecsétnek is reformátora volt, az aranybulla módosításában még messzebbre ment. Nemcsak az előlap tróntípusát változtatta meg, hanem a hátlapra az eddigi felírás helyett a királyi ház családi címerét vésette. Evvel elsőnek alkalmazott címerképet magyar királyi pecsétre. Maga a címerkép is szakít a magyar pecsétek III. Béláig észlelhető konzervativizmusával. III. Béla még az uralkodása vége felé pénzeire veretett kettőskeresztes, pajzsba foglalt országos címer kedvéért nem vésetett új pecsétnyomót,* Imre már ugyanakkor rávezeti aranypecséteire a családi címert, amikor öccse, András herceg szlavóniai pénzeire.* Az előlap egyaránt kiütközik az ezt megelőző és követő arany- és viaszpecsétek királyábrái közül. Miniatűrszerű, finom királyalakjával; filigrán trónusával, szintúgy külföldi eredetre mutat, mint az ő franciás nagypecsétje. Az aranybulla is egy angol pecséthez, III. Henrik második nagypecsétjéhez áll legközelebb. (Használta 1259-től 1272-ig.) Ugyane típushoz tartoznak Angliában még I., II. és III. Edward pecsétei is.* Itt sem valószínű – minden egyéb diplomatikai érintkezés híján a közvetlen átvétel.*
Ld.: Hóman Bálint: A magyar címer történetéhez, i. h. 6. l.
U. o. 5. l.
Ld.: Wyon: i. h. 43. sz., az Edwardokra pedig u. o. 47., 49., 51. és u. o. 196. l.
Igaz, hogy a pecséttörténetben a pecsétvésőkre: az ötvösművészekre is tekintettel kellene lenni, de ez még a Nyugaton is leküzdhetetlen akadályokba ütközik a XII– XIII. század fordulóján; ld. .Ewald: i. h. 138. l.
22Itt azonban a helyzet nehezebb, mint a viaszpecsétnél: az angol pecsétpublikáció magyarázó jegyzete nem jön segítségül, itt nem állapítja meg a francia hatást, mint (III.) Henrik ifjú királynál. Mégis valószínűvé teszi közös francia ősét Imre aranybullája és III. Henrik viaszpecsétjének, a király családi címerének felvétele a magyar bullába. Igaz ugyan, hogy az egyetlen közel egykorú francia aranybulla – VII. Lajosé – csak említésből ismeretes, míg az egyetlen ekkori francia kettőspecsét hátlapja a lovastípust ábrázolja – angol mintára.* Mégis, címerábra a pecséten e korban a francia királyok ellenőrző pecsétein fordul elő.* A német királyok a birodalmi sast használják ugyan, de csak Habsburgi Rudolf óta.* Így hát – lehet – itt is avval a jelenséggel állunk szemben, mint a viaszpecsétnél. Csakhogy, míg a viaszpecséteknél alig egy-két évnyi különbség van angol és magyar közt, addig az Imre-féle aranybulla félszázaddal megelőzi, feltehető francia őse angol leszármazóját. Ebben leli magyarázatát az angolnak művészileg jóval fejlettebb kivitele is.
Ld.: Ewald: i. h. 147. l., 3. jegyzet és u. o. 196. l.
Ld.: Ewald: i. h. 197. l. és 20. tábla. 4.
Ld.: U. o. 197. l.
II. András viasz kettőspecsétje.
Imre aranybulláján csak egy motivum forrását nem találom: a balkézben mellhez szorított országalmáét.
Ez a bulla* 1202-ből éppoly jelentős a magyar viasz, mint az ércpecsét történetében. Ez első érempecsétünk: első pecsétünk, melynek mindkét oldalán kép van, ábrái pedig – tróntípus, családi címer – mintái lesznek a II. András által 1213-ban bevezetett, nagyrahivatott viasz kettőspecsétnek.
Megmaradt példánya 1202-ből való, jelenleg a bécsi Staatsarchivban őrzik.
A kétoldalú ábrázolás viaszpecsétre alkalmazása tehát lehet osztrák, stejer vagy cseh hatás, de maga az ábrák tartalma Imrének francia mintát követő aranybullájáról való.*
Ld.: Szentpétery Imre: II. Endre pecsétei. Turul, 916. 7–10. kül. 10. ll.
Evvel egyesül az eddig külön életet élő magyar viasz- és ércpecsét s II. András aranybullájának előlapja a vele egykorú második viasz nagypecsét tróntípusát viseli, IV. Béla viasz kettőspecsétje pedig csaknem teljesen összevág aranybullájával.
II. András viasz kettőspecsétje.
Ez utóbbival röviden végezhetünk: az előlap új karakterisztikumait már láttuk a viaszpecséteknél, csupán a hátlap van még hátra. Erre – mint ismeretes – IV. Béla az eddigi családi címer helyére az első királyok óta használatos, III. Béla által megkettőzött és pénzábráin pajzsba foglalt apostoli keresztet vésette : a keresztény magyar királyság – a királyi hatalom és az ország – jelvényét.*
Ld.: Hóman B.: A magyar címer története. Turul, 1918–21. 6. 8., 10. ll.
A magyar ércpecsétek története tehát a ránkmaradt példányok alapján a következő főmozzanatokat mutatja: II. Géza, Barbarossa mintájára bevezeti a király szembenéző félalakját ábrázoló (arany- és) ólombullát. Ezt III. Béla módosítja, rávésetve brakteátáiról a tróntípust, amivel az 23első lépést tette meg az ércpecsétnek a viasszal való asszimilációja felé. Imre – a viaszpecsétnek is reformálója – aranypecsétje mindkét oldalára francia mintájú képet alkalmaz, előfutáraként az 1213-ban megalapított viasz kettőspecsétnek s meghatározza a ránkmaradt XIII. századi aranypecsétek alakját. Pecsétábrái tartalmát – tróntípus, családi címer – átveszi II. András, mind aranybullájára, mind 1213-ban – idegen hatásra – bevezetett viasz kettőspecsétjére, az aranynak előlapját a második viasz nagypecsét ábrájához szabva. Fia, kitől az utolsó Árpád-kori aranybulla ránkmaradt, arany és viasz kettőspecsétjét egyformára vésette. Evvel véget ér az Árpád-kori ércpecsét külön története, nemcsak, mert a fennmaradt bullák sora a IV. Béláéival megszűnik, hanem, mert II. András óta – közelebbről 1214 óta – az aranybulla lassanként egybeolvad a viasz kettőspecséttel. Eleinte – II. András alatt – csak külső alakban egyezik meg a két pecsét, de IV. Béla idején már jogi funkció tekintetében is.
IV. Béla aranybullája.
Ezek után áttérhetek dolgozatom kiindulópontjára, IV. Bélának a vatikáni titkos levéltárban őrzött nyolc aranybullájára.
Ez a szám jelentékeny a magyar aranybullák közt is. Imrétől van I., II. Andrástól 4,* IV. Bélától 2, a Nemzeti Múzeum levéltárában, egy Régiségtárában, egy az Országos Levéltárban, egy a zirci apátság birtokában. A Vatikánban őrzött 25 darab XI–XIII. századi német, görög és sziciliai aranypecsétnek pedig majdnem egyharmadát teszi ki IV. Béla 8 bullája.
Ld. felsorolva őket Szentpétery Imre, Turul, 1916. II. l. jegyzet.
IV. Béla aranybullája.
Valamennyi ismert, Theiner által, vagy egyebütt is kiadott oklevélen függ s Theiner minden egyes darabnál jelzi is az aranypecsétet, az I. k. 229–30. llon kiadotton kívül.* Ez azonban csak szórakozottság lehetett Theiner részéről: az egész aranypecsétes oklevélsorozat mellett ennél az egynél elfelejtette az aranybullát jelezni. A vatikáni levéltár Theiner példányán ehhez az oklevélhez Czobor Béla 1895 április 15-én bejegyezte: bulla aurea, tehát ő ennek a bullának tulajdonképpeni felfedezője. Az angyalvári levéltár új katalógusa szerint, egy IV. Béla-féle aranybullás levél elveszett (599 sz.), egy másikról pedig a bulla hiányzik (607. sz.). Ez utóbbiról (Theiner I. 279. l., 512. sz. 1265-ből), a hátára írt pápai kancelláriai feljegyzésből tudjuk, hogy ... littere patentes cum bulla aurea regis Vngarie ... volt.
Sig. Aur. 55. = Theiner: I. 229.l. 437. sz. 1254-ból; Sig. Aur. 56. = Theiner: I. 232. l., 441. sz. 1254-ből; Sig. Aur. 57. = Theiner: I. 230. l., 439. sz. 1254-ből; Sig. Aur. 58. = Theiner: I. 282–3. l., 516. sz. 1266-ból; Sig. Aur. 59. = Theiner: I. 281. l., 514. sz. 1265-ből; Sig. Aur. 60. = Theiner: I. 170. l., 308. sz. 1237-ből; Sig. Aur. 61. = Theiner: I. 230–2. ll., 440. sz. 1254-ből; Sig. Aur. 62. = Theiner: I. 229–30.ll. 438. sz. 1254–ből.
Külső alak tekintetében a vatikáni magyar aranybullák teljesen összevágnak IV. Bélának a Nemzeti Múzeumban őrzött aranypecséteivel.
Az oklevelek, melyeken függenek, tartalmilag diplomáciai levelek. Tartalmilag nem is oklevelek: nem bizonyítéknak szánt jogi iratok, hanem oklevél 24formában kiállított levelek, melyek Magyarországnak a szentszékhez való pillanatnyi viszonyára vonatkoznak. Alakjuk, a hártya, írás, megfelelnek IV. Béla legegyszerűbb kiállítású okleveleinek s az írás csupán a pápa és király nevét jelölő siglát emeli ki s a dátum utolsó szavait ritkítja. Az oklevél következő formulaszerű részeit tartalmazzák: Imscriptio, az oklevél élén, mert a címzett a pápa, intitulatio, salutatio, és kettőben egy arengaféle.* A dátum 4-ben csak helyet és római időszámítással napot jelöl,* egyben (Sig. Aur. 61.), a római mellett a keresztény ünnep szerinti keltezés is megvan, míg három levélben (Sig. Aur. 58., 59., 60.), az anno dominit is kiírja (a Sig. Aur. 60., az uralkodási éveket is) A Sig. Aur. 62-ben corroboratio is van.
Sig. Aur. 58. = Theiner: I. 282–3. ll. és Sig. Aur. 62. - Theiner: I. 229–31. ll. Cum amor fidei ... fecerit funiculos longiores ...; Ut ex deuocione ... succedende nobis parentele ...
Sig. Aur. 55., 56., 57., 62.
Vagyis, míg a múzeumi két, illetőleg a zirci egy aranybullás oklevél, csakúgy, mint Imre és II. András vagy III. Béla aranybullás oklevelei a királyi kancellária által használatos legünnepélyesebb formákban kiállított, legnagyobb adományokat és jogokat megalapító privilégiumok, addig a vatikániak nemcsak, hogy nem privilégiumok, hanem még csak nem is oklevelek, formában pedig a legegyszerűbb magyar királyi okleveleket követik. IV. Béla tehát egész uralkodása alatt egyszerű levelekre is rá függesztette aranypecsétjét.
A pápához intézett vatikáni levelek bullái csupán a felfüggesztés módjában különböznek a privilégiumokétól. A privilégiumokon a pecsétek a plicán függenek, a vatikáni leveleken nem mindegyiken.
Ez utóbbiakon háromféle felfüggesztési mód különböztethető meg. Az egyik szerint – az aranybullás, illetőleg viasz kettőspecséttel ellátott privilégiumok módjára* – a plicán függ az aranypecsét, a másik szerint a levél jobbszélén s végül van egy levél, melynek közepén, mint annak idején, II. András alatt a viasz nagypecsétnél.* A plicára függesztett pecsétű leveleket a pápai kancellária rájegyzései «litterć patentesként» határozták meg, az oldalra és középre függesztett aranypecsétűeket «litterć, clausć»-ként. Ez a meghatározás – a pápai kancellária gyakorlata szerint – arra vonatkozott,* hogy a pecséttel lezárt okleveleket fel lehetett-e nyitni a nélkül, hogy a pecsétet, illetőleg fonalat, vagy a pergament megsértsék, vagy sem. És valóban, IV. Béla levelei közül a középen függő aranybulla fonatán látszik, hogy azt a felbontáshoz elvágták, minthogy a pecsét most fejjel lefelé lóg, míg az oldalt pecsételtek két szélén a hártya több helyen be van vágva, ami szintén a felbontáskor történhetett.
Ld.: Szentpétery: Turul, i. h. 8. l.
Szentpétery: u. o.
Ld.: ehhez Schmitz–Kallenberg: Die Lehre von den Papsturkunden. 211–12. ll. (Meister: Grundriss.)
Tartalmilag is különbség van a litterć clausć és litterć patentes közt. Az öt patens közül három követi megbízólevél, kettő egyházi stallumok betöltésére vonatkozó királyi javaslat, míg a három zárt levél kényes politikai kérdések részletes fejtegetése: kettő a balkáni keresztes hadjáratra, illetőleg Béla hódító terveire, egy Béla fiának a pápa unokahugával kötendő házasságára vonatkozik.
Az aranypecsétnek nem volt nagyobb bizonyító ereje, mint a viaszpecsétnek: IV. Bélánál szerepük jogilag egyforma. Az aranypecsét célja csupán a címzett kitüntetése, megtiszteltetése. Bélának elég oka volt a pápát egyszerű levelein is a legnagyobb megtiszteltetésekkel elhalmozni. Ezt parancsolta neki nemcsak a hatalma teljében tündöklő, legnagyobb pápái által kormányzott Egyház iránti vallásos tisztelete, hanem az is, hogy rá volt szorulva annak erkölcsi, sőt anyagi támogatására is.
*
Érdemes a szokatlan felfüggesztési módokra részletesebben kitérni. Az 1238-iki Sig. Aur. 60. sz. oklevélen a pecsét a hártya jobboldalán, valamivel a közép felett függ, kétféle világossárga selyemfonaton. A ráerősítés a következő módon történt: a pergamentet kétszer átlyukasztották, a két lyukon a selyemfonál két végét hátulról előre áthúzták, a hártya külső oldalán így keletkezett hurkon a fonatot megint áthúzták, az így egyesült fonat egy részét ezután szabadon hagyva, csomót kötöttek rá s a két végét egy kis, kétszer átlyukasztott aranylemezkén, keresztülhúzták. Most a pecsétet alkotó két nagy aranylemez közé tették a fonatot úgy, hogy a pecsét símult a felső csomóhoz. Ezután a két lemezt egy pánt segítségével összeforrasztották úgy, hogy a kis aranylemezke, a körirat keresztje fölött, rásímult a pántra. A selyemfonat a köralakú bulla átmérőjén keresztül haladva, a pánt alsó részén hosszan kilóg a bullából. A pergament jobb- és balszélén négy egymásnak megfelelő ferde bevágás-pár van, ami valószínűleg a levél felbontásával függ össze. A Sig. Aur. 62. sz. levelen az aranybulla szintén a hártya jobb szélén, de középen függ két vágáson és kétféle – vagy csak színehagyott – rózsaszín selyemfonaton, egyébként egészen az előbbinek megfelelő módon. Itt három, az előbbivel egyforma módon vágott bevágás-pár van a jobb- és balszélen.
A Sig. Aur. 61. sz. levélen 1245-ből, a hártya közepén van három vízszintes vágás az aranypecsét számára: a két egymás mellett lévő felsőn, 25a lila és fehér selyemfonatot hátulról előre áthúzták, két végét elől, a felsőkkel párhuzamos alsó vágáson keresztül visszahúzták és a hártya külsején keletkezett hurkon átdugták. Tovább követni a fonat útját nem tudom, jelenleg a pecsét fejjel lefelé lóg a selyemfonat azon részén, mely a többi aranybullából hosszan, szabadon kilóg, melynek végét valószínűleg szintén hozzákötötték a hurokhoz, úgy, hogy most ez tartja, míg a levél felbontásánál úgy látszik, a pecsétkörirat keresztje felett vágták el a selyemfonatot.
A patensekre ugyanúgy függesztették a bullát, mint a viasz kettőspecsétet: a plicára.
A körirat. Némileg eltér a pecsétrajzok fejlődésétől a köriratoké. Míg az ábrák fejlődésében az új mozzanatokat külföldi hatások hozták létre, addig a körirat, egyszer meghonosodván, minden idegen behatástól függetlenül alakult s élete csupán a hazai viszonyokból érthető.
Szent László pecsétjének* körirata elszigetelt jelenség, mint az egész pecsét. Forrását nem ismerem. Kálmán királyé a mintául szolgáló IV. Henrik-féle német pecsét köriratának felel meg. Colomannus dei gratia vngarorum rex.* Vagyis, mint az angol pecséten a király Anglorum rex, (II. Vilmostól, 1087-től I. Richárdig, 1199-ig), a francián Francorum rex (ősi cím, csak III. Edward változtatja átmenetileg Franciere 1339 után*), a németeknél Romanorum rex, úgy Kálmán is népe nevének többes genitivusával jelöli címét, annak ellenére, hogy oklevelein már ő is, sőt Szent László is nevezi magát az ország nevével rex Hungarie-nek is.*
U. o. 135–7. ll.
Fejérpataky László: Három királyi pecsét. 134–5. ll. Turul, 1892.
Wyon: i. h.
Ld.: Hóman B.: A magyar nép neve a középkori latinságban. 253–4. ll. (Történeti Szemle, 1917.)
Láttuk a fentebbi fejtegetések során, hogy mennyire konzervatív, lassú menetű a pecsét, mily messzire elmarad az ábráihoz mintául szolgáló pénzek fejlődése mögött. Evvel függ össze, hogy a körirat is csak II. Bélánál veszi fel az országnév genitivusát a nép-név helyére a király címébe.* Ugyanígy van a tartományok neveivel. Oklevelében már Kálmán nevezi magát Horvátország és Dalmácia királyának, a pecsétre azonban csak II. Béla véseti ezt a nevet is.* (Igaz, hogy II. Istvánnak pecsétje nem maradván meg, lehetséges, hogy már ő vezette ezt be.)
Fejérpataky: i. h. 137. l.
U. o.
III. István aztán – legitim trónöröklési joga hangsúlyozására – beveszi címébe, mint okleveleiben is a «Geyce regis filius» formulát, ami megmarad III. Bélánál is: lecsapódásaként a kor trónviszályainak, a senioratus és a primogenitura küzdelmének.* Ugyancsak III. Béla kibővíti a királyi címet «Rame»-vel, pedig ez a tartomány oklevelek nomen cum titulo-jában már II. Béla óta szerepel.* Imre aztán viasznagypecsétjén elhagyja a leszármazási formulát, míg aranybullájára III. Béla, illetőleg III. István viasznagypecsétjének köriratát veszi át, csupán avval a változtatással, hogy kiírja a királyok sorszármát, s a «dei gracia» formulát a «Bele filius», leszármazási formula mögé teszi, nyilván azért, hogy a pecsét két oldalára elosztott körirat a hátlapon a «dei gracia»-val kezdődjék s így az előlapon álljon a személyi meghatározás, a hátlapon országai felsorolása.
Megvan ennek megfelelője IV. István pénzábráin és felírásain, aki II. Bélára hivatkozik. Ld.: Hóman B. Pénztörténet. 240. l. és 1. jegyz.
Fejérpataky: i. h. 137. l.
II. András nagypecsétjén kettős körirat van: a külső kör az Imre nagypecsétjéről öröklött formula, a belső kör egyesíti III. Béla aranybullájának feliratát a leszármazási formulával – kitéve a sorszámokat is, ami Imre aranybullája óta állandósul. A tartományokat pedig kibővíti «Servie»-vel. Aranybullájának és viaszkettőspecsétének körirata egyforma. Az előlap tartalmazza egy sorban a nagypecsét külső köriratát, a hátlap egy sorban a belsőt. Harmadik viasznagypecsétjét megtoldja egy harmadik körrel, ez azonban elszigetelt eset maradt s a pecsét hitelességével függ össze.
IV. Béla viaszkettőspecséte és aranybullája, átveszi II. András e fajú pecsétei köriratát.
V. István az előlapra véseti két sorban a teljes királyi címet – az oklevelekből – még pedig a király nevét genitivusban a siglával jelölt «sigillum» mellett, a hátlapon a II. András–IV. Béla-féle hátlap köriratot: a király nevét itt is genitivusban a teljesen kiírt «sigillum» mögött.
IV. László ugyane formulákat alkalmazta, szintúgy III. András is, csupán a hátlapon változtatva meg a leszármazási formulát: minthogy örökösödési igényét nagyapjára, II. Andrásra vezette vissza, a pecsét köriratra is a nagyapára való hivatkozás lép, mint az ifjabb királyok pecsétére a «voluntate patris» és a «primogenitus».
Tehát a pecsét körirata az ábrától és külföldi behatásoktól függetlenül, önálló étape-okban az oklevelek nomen cum titulo-jához igazodik, ezeket követi a pénzábrák követésénél tapasztalt lassúságával.
Az Árpádok címét pedig hódításaik és trónviszályaik határozták meg.
*
Befejezésül álljon itt a köriratok felsorolása:
Szent László: † Sigillum Ladeslai Regis.
Kálmán: † Colomannus dei gratia vngarorum rex.
26II. Béla: † Bela d(e)i gr(acia) ... ie D ... Chorovatie rex.
II. Géza: † Geisa ... (dei gracia Hungarie Dalmacie Croatie rex)
II. Géza ólombullája: Sigillum Geise regis.
III. István : † Stefanvs d(e)i gra(cia) Geyce regis (fili)vs Vngar(ie Dalmacie) ac Crovaci(e) rex.
III. Béla: † Bela dei gracia (Gei)se regis filius Hungarie Dalmacie Crhoacie Rame(que rex).
Imre: † Hemericus d(e)i gra(cia) Hvngarie Dalmacie Croacie Rameque rex. Aranybulláján, előlap: † Henri(cus) tercii Bele regis filivs;
hátlap: † D(e)i gra(cia) Hvngarie Dalm(acie) Chroac(ie) Rameque rex.
II. András: viasznagypecsét, külső kör: † Andreas d(e)i gracia Vngarie Dalmacie Croacie Rame Servie rex.
Belső kör: Sigill(um) s(e)c(un)di Andree regis tercii Bele regis filii.
(Második és harmadik nagypecsét ettől csak abban különbözik, hogy több vagy kevesebb betűt ír ki s, hogy felveszi a «Galicie» szót is.)
Aranybulla és viaszkettőspecsét, előlap † Andreas [d(e)i gra(cia) Vng(ar)ie Dal(macie) Croa(cie) Rame S(er)vie Galic(ie) Lodomeriéq(ue) rex] hátlap: Sigillum secundi [Andree tercii Bele regis filii.] a szögletes zárjel jelöli a viaszpecséten hiányzó részt.
IV. Béla: kettőspecsét és aranybulla, csak a király neve változik II. András óta.
V. István: kettőspecsét, előlap, két sorban: † S. Stephani dei gracia Vngarie Dalmacie Crovacie Rame Servie Gallic–ie Lodomerie Cumanie Bulgarieque regis.
Hátlap: † Sigillum Stephani quinti quarti Bele regis filii.
IV. László: csak a király neve változott.
III. András: előlap olyan, mint IV. Lászlóé, a hátlapon a «filius» helyére «nepotis» lép.
Az ifjabb királyi pecséteken:
IV. Béláén: † Bela d(e)i gra(cia) et voluntate svi patris rex Hu(n)g(a)r(i)e.
V. István: előlap: † Sigillvm Stephani de ... cia regis et ... Hvngarie.
Hátlap: Primogen(itus) Bele qua(rti illu)stris regis Hvngarie.
BARTONIEK EMMA.
