Magyarország czímere. Uj czímertani elmélete alapján irta Horváth Sándor, magyar kir. országos levéltárnok. Budapest, 1921. Magya…
Magyarország czímere. Uj czímertani elmélete alapján irta Horváth Sándor, magyar kir. országos levéltárnok. Budapest, 1921. Magyar lap és könyvkiadó r-t. kiadása. 4-r. 39 l.
Nagyhangu reklám előzte meg e munka megjelenését, hirdetve az előfizetési felhivásban, hogy Horváth Sándor könyve «abszolut tudományos értékü» mű, «feltétlenül nyeresége a magyar tudományos irodalomnak» s benne a szerző «a czimertan eddigi merev és téves elméletei ellen tudományos meggyőződésének egész erejével» felvéve a küzdelmet, «a középkori czimertan teljes és helyes megértéséhez nyujt biztos alapot». Minthogy a kiadó gondoskodott róla, hogy az előfizetési felhivás s a könyv széles körökben elterjedjen, indokoltnak látszik, hogy a Turul hasábjain is foglalkozzunk vele s tájékoztassuk felőle azokat az érdeklődőket, kiknek a munkát megszerezni nem áll módjukban.
Horváth Sándor munkája voltaképen kis, 39 lapos füzet, mely, hogy többet mutasson, a papirnak csak egyik oldalára, ciceróval nyomatott. Leszámítva az illusztrácziókat, az üresen maradt térközöket s az egészen felesleges név- és tárgymutatót, a szöveg körülbelöl 20 lapra zsugorodik össze. A mi tartalmát illeti, a szerző azt képzeli és azt állitja magáról, hogy felfedezte a heraldika ősforrásait, s ezzel olyan kulcsot nyert, melylyel a középkori czimerek jelentéseit megfejtheti. Felfedezése fontosságának érzetétől eltelve fölényes kijelentésekkel tér napirendre a hazai és külföldi heraldikusok tudatlansága és tévedései fölött, kimondva többek között, hogy «Magyarország czimeréről eddigelé sokan és sokfélelépen irtak, csak helyesen és jól nem.» Itéletének megokolásába azonban nem bocsátkozik, csak alulirottra mér egy oldalvágást s felesleges 47módon, két lapon keresztül támadja Bal Jeromosnak komolyan nem is vehető kis munkáját («Magyarország czimerének eredetét és jelentését megfejti Bal Jeromos.» Lőcse, 1907.), melyben a magyar czimer képleges értelmét német szövegből akarta megfejteni.
Az az titkos kulcs, a melyet a heraldikusok eddig nem ismertek, nem egyéb, mint a Physiologus néven ismert, a kereszténység első századaiból származó s a középkoron át különféle szerkezetekben és különböző nyelveken elterjedt irat, mely az akkori naiv természetrajzi ismeretekhez képest, valóságos vagy képzelt állatok, növények és ásványok meseszerü babonás tulajdonságait leirva, azoknak vallás-erkölcsi allegorikus jelentését a Szentirásból vett szövegek segitségével magyarázza és belőlük erkölcsi tanulságokat von le. Hogy a középkori müvészetben és heraldikában megnyilvánuló jelképes ábrázolásnak egyik főforrása csakugyan a Physiologus volt, nem vonhatjuk kétségbe. A Physiologuson nem volt felfedezni való, minthogy ezelőtt is ismerték. Külföldön egész irodalma van, s mint másutt maga Horváth Sándor is beismeri, («A Physiologus, külön lenyomat az Ethnographia 1921. évfolyamából.» 1. l.) a hazai irodalom is tudott róla.
Az sem áll, hogy a heraldikusok egyáltalán nem használták volna. Példa rá épen Anthony v. Siegenfeldnek Horváth Sándor által is idézett s alapvetőnek mondott munkája: «Das Landeswappen der Steiermark»,* melyben részletesen foglalkozik a Physiologussal s a görög, kétféle latin, angolszász s kétféle ó-német Physiologusnak a párduczra vonatkozó részét a függelékben eredetiben közli is. Ugyanő felsorol még egyéb középkori természetrajzi munkákat is, melyek szintén forrásai voltak az állatsymbolikának. Horváth Sándornak tehát csak abban van igaza, hogy nálunk még nem használták a Physiologust czimerek jelképes értelmének megfejtésére s az ő érdeme, hogy a hazai heraldikusok figyelmét rá felhivta.
Forschungen zur Verfassungs und Verwaltungsgeschichte d. Steiermark. III. Bd. 1900.
Abból azonban, hogy a Physiologus vagy egyéb középkori munkák segitségével esetleg sikerül egyes czimereink symbolikus jelentését bizonyos valószinüséggel magyarázni, még korántsem következik, hogy minden czimernek van képleges jelentése, s hogy épen azt jelképezi, a mit a Physiologus tanit. A szerző e részben messze tullő a czélon s olyan utakra téved, a melyek a tudomány mesgyéjén már kivül esnek. Nevezetesen igy ir fenntebb emlitett czikkében: (A Physiologus. 4. l.) «Már az eddig rendelkezésemre álló források alapján állithatom, hogy ugy a külföldi, mint a hazai czimertan nem egyéb, mint keresztény vallás-erkölcsi jelképezés azon czélból, hogy részint követendő, részint pedig kerülendő, elrettentő példákat, typusokat, mintaképeket állitson a kitüntettek és a szemlélők elé. Vagy pedig, hogy a Szentirásból vett örökérvényü mondásokat, példabeszédeket juttasson az illetők eszébe, hogy ezzel állandóan a jó erkölcs követésére serkentsen». Ez a felfogás nála mintegy rögeszmévé válik, mely arra ösztönzi, hogy valláserkölcsi értelmet keressen olyan czimerekben is, ahol annak nyilvánvalóan semmi alapja sincs. Főforrása a Physiologus, de a hol ez felmondja a szolgálatot, ott egyéb állitólagos czimertani forrásokba is bele kapaszkodik, s nem riad vissza olyan gondolatfüzéstől sem, mely egyenesen megdöbbenti az olvasót. Hogy ez hová vezet, arra szomoru példát nyujt Magyarország és társországai czimereinek előttünk fekvő magyarázata. Lássuk tehát ezt röviden összefoglalva.
A magyar czimer jobboldali, vörös-ezüst csikos mezeje s Horvátország vörös-ezüst koczkás czimere a szerző szerint, mint minden mesteralak, Krisztus urunkat jelképezi. Kiindulva ugyanis abból, hogy az ó-szövetségi Szentirásban az Énekek Éneke (5. rész 10. vers.) allegorikus értelemben Krisztusra alkalmazza e szavakat: «Az én szerelmesem fehér és piros, választott ezrek közöl», ezzel már eldöntöttnek jelenti ki, hogy ez a vers a mesteralakok ősforrása, s hogy mindenféle mesteralak s bármelyik heraldikai szin egyaránt Krisztus urunkat jelképezik, a mit az is bizonyit, hogy Őt tanitványai «mester»-nek hívták, s hogy a mesteralakok a külföldi heraldikában Ehrenstücke, pičces honorables, honoraria scuti symbola vagy hieroglypha, icones fetiales s más hasonló elnevezésekkel is jelöltetnek. Bizonyitékul felsorakoztatja még a Physiologust is, mely szerint a párducz szintén Krisztus urunk jelképe, s előle a sárkány (= az ördög) barlangjába buvik és ott mint élettelen tömeg hever. Ezt a leirást a szerző betüszerinti értelemben ábrázolva látja a spanyol hg. Albuquerque család czimerében, melynek egyik változata aranynyal függönyzött zöld mezőben egy sárkányt s az arany függönyben mindkét oldalt egy-egy vörös czölöpöt tüntet fel. Párducz nem látható a czimerben; ebből tehát a szerző szerint az következik, hogy jelképileg van jelen; jelképe pedig nem lehet más, mint a vörös czölöp, s ezzel készen van az egyenlet: minthogy Krisztus urunk jelképe a párducz, a párduczot pedig helyettesiti a czölöp, tehát a czölöp, vagyis a mesteralak szintén őt symbolizálja.
Ezek után már nem lephetnek meg a magyar czimer többi részeiről adott magyarázatok sem; velük tehát röviden végezhetünk. Minthogy a Physiologus egy helyen a hegyre legelni menő szarvast a Krisztushoz menő lélekhez hasonlitja, Horváth Sándor 48minden további bizonyitás nélkül levonja a következtetést, hogy a hegy Jézus Krisztus, a hármas hegy pedig a Szentháromság jelképe; az arany korona az örök dicsőség jutalma, a kettős kereszt pedig az Ó- és Ujszövetség, Krisztus urunk tanitása, s ennélfogva a magyar czimerpajzs bal mezejét igy olvassa: «A Szentháronság és Krisztus tanitásában való hit jutalma az örök igazság, dicsőség, üdvösség.» A Dalmáczia czimerében látható három leopárdfő, természetesen nem jelenthet mást Horváth Sándor szerint, mint a Szentháromságot. Erdély czimerében a hét bástya szintén nem beszélő czimer (Sieben Burgen), hanem az Egyház s egyuttal a hét szentség jelképe; a vörös pólya pedig a Szentirást, az aranycsörü sas ismét Krisztus urunkat, a nap és félhold pedig a világ jó és balszerencséjét jelenti; tehát Erdély czimere azt példázza, hogy Krisztus, a Szentirás és az Egyház a világ jó és balsorsának erősségei. Szlavonia czimerében a két folyó – noha II. Ulászló maga megmondja a czimeres levélben – nem a Száva és Dráva, hanem az Ó- és Ujszövetségi Szentirás jelképe; s a nyestet sem mint Szlavonia régi jelvényét (antiquum eorum insigne), a hajdani nyestadó emlékét, hanem azért vette be II. Ulászló a czimerbe, hogy ezzel a szlavonoknak erkölcsi tanitást adjon. (A Physiologus ugyan nem nyestről, hanem menyétről szól; ez a kis különbség azonban a szerző előtt, úgy látszik, nem számit.) Sőt Fiume (Flumen) 1659. évi beszélő czimere a kétfejü császári sas (aquila imperialis biceps) lábai alól sziklán fekvő korsóból kiáradó folyóval szintén erkölcsi tanitást tartalmaz, t. i. hogy az élet tengerében Krisztus (a szikla s a kétfejü sas) és az ő tanitása (a korsó) képezi a hit erősségét és alapját (szintén a szikla.)
Mindez azonban nem komoly magyarázat többé, hanem puszta játék, és pedig Istennel s a legszentebb dolgokkal üzött méltatlan játék. Nem akarjuk kétségbe vonni a szerző jóhiszemüségét, ez ellen a felfogás és módszer ellen azonban tiltakoznunk kell. De legyen elég ennyi; csapjuk be a könyvet s tegyük el könyvtárunk zugába Bal Jeromos mellé.
Dr. Döry Ferencz.
