Egon Frh. v. Berchem. Siegel. Mit 152 Abbildungen. Berlin, 1918. Richard Carl Schmidt & Co. (Bibliothek für Kunst- und Antiquität…
Egon Frh. v. Berchem. Siegel. Mit 152 Abbildungen. Berlin, 1918. Richard Carl Schmidt & Co. (Bibliothek für Kunst- und Antiquitätensammler. Band 11.)
Annak az élénk és a történettudomány minden munkása előtt rendkívül örvendetes érdeklődésnek, a mely a német tudományos életben az utóbbi esztendőkben a történelem segédtudományai és közöttük nem utolsónak a sphragistica iránt megnyilvánult, nem vetett véget a világháború sem. A béke utolsó éveiben jelentek meg Ilgen és Ewald klasszikus munkái (ismertetésükét lásd: Turul. 1910. 95–96. l. 50és Turul, 1915. 52–53. l.), most pedig a világháború ötödik évében ismét egy új német pecséttani munka jelent meg a könyvpiaczon. Igaz, hogy ennek czélja elődeiétől különböző. Míg Ilgen és Ewald munkái a sphragistica hivatott művelőinek kívántak rövid összefoglalásul illetve kézikönyvül szolgálni, addig Berchem könyve a pecséttan gyakorlati szempontjait, különösen a pecsétgyűjtők igényeit tartja szem előtt. Művének ez a gyakorlati czélzata természetszerűvé teszi, hogy nem állítanak fel vele szemben tudományos igényeket, nem kívánnak tőle új eredményeket, de viszont joggal elvárhatják tőle, hogy helyes és megbízható vademecum gyanánt szolgáljon a sphragistica minden fontosabb kérdésében. Ennek az inkább praktikus szükségletnek azonban Berchem műve egyáltalán nem felel meg és így sem a tudományos, sem a gyakorlati követelményeknek meg nem felelvén, művét értéktelennek kell minősítenünk.
Első és főhibája, hogy az egész könyv módszeres tudományos felkészültség nélkül íródott. Meghatározásai nem elég szabatosak, ezért félreértésre alkalmasak. Kerülni akarván a szaktudományos szinezetet, sok olyan dolog magyarázatát mellőzi, a melyeket még kezdő gyűjtőnek vagy sphragisticusnak is ismernie kell. Művének már külső beosztása is elárulja a módszeresség hiányát, tizenhárom, a terjedelem szempontjából is nagyon különböző fejezetre oszlik, a melyekben az anyag csoportosítása meglehetősen szerencsétlennek és sokszor logikailag teljesen indokolatlannak mondható. Aránytalan az is, hogy a míg a pecsét külsőségeinek, művészettörténeti vonatkozásainak szenteli munkája legnagyobb részét, addig a pecsét jogi erejéről és az ezzel összefüggő kérdésekről mindössze három oldalon (v. ö. 15–18. l.) ejt néhány szót. Itt is, mint más helyütt is, azt a különben igen kényelmes, de tudománytalan eljárást választja, hogy az érdeklődöket Ilgen, Ewald, Bresslau, Erben és mások sphragistikai és diplomatikai munkáinak megfelelő helyeire utalja.
Egészen elhibázott eljárás az is, hogy a szerző hosszadalmasan, majdnem száz oldalon át közöl különböző pecsétfeliratokat, de minden jelentősebb ok, czél és rendszer nélkül. Ezzel tulajdonképen pedagógiai czélt kívánt szolgálni, gyakorlati úton bevezetni a kezdőt a különböző korok pecsétköriratainak olvasásába. A czél igen helyes, de a kivitel már kevésbbé elismerésre méltó. Nagy hiba már az is, hogy a szerző a pecsétképek közlésénél, amelyek néhol annyira elmosódottak, hogy a legenda alig vagy egyáltalán nem olvasható, nem követte Ewald példáját, a ki az elméleti részeket illusztráló ábrákat külön ábrákon bocsájtotta közre. Így alkalmat adott az olvasónak a pecsétek fejlődését az idők folyamán világosan szemmel kísérhetni. Berchem ezzel szemben szanaszét dobálja művében az ábrákat és folytonos ide-oda lapozásra kényszeríti olvasóit. Elegendő lett volna a pecséteket kisebbített, de éles képen külön táblákon adni, a legendák megfejtését pedig egy külön fejezetben a szöveg között közzétenni. E helyett majdnem száz oldalon át olvasunk különböző pecsétleírásokat és legendákat, a melyek így, jórészthiányozván az illusztráczió, semmit sem mondanak.
Berchem művének megírásánál csak a német pecséteket vette tekintetbe és ez magyarázza meg némileg, hogy a munkájához csatolt bibliographiában is mellőz olyan munkákat, a melyeknek pedig a specziális német sphragistica szempontjából is megvan a jelentőségük. Eltekintve attól, hogy magyar vagy magyar vonatkozású munkát egyáltalán nem említ, kihagyja a külföldi irodalomból F. Kugler művét Handbuch der Kunstgeschichte pedig épen ez hangoztatja először a pecsétek művészettörténeti jelentőségét vagy figyelmen kívül hagyja Demay munkáját Inventaire des sceaux de l’ Artois et de la Picardie, a mely számos császári pecsétet is közöl. Műve legvégén Berchem a legfontosabb pecséttani gyűjtemények jegyzékét adja, itt Budapest czímszó alatt megemlíti az Országos Levéltárt és az udvari kanczellária levéltárát olyan formában, mintha ez két önálló intézmény volna. A Nemzeti Múzeum vagy más testület, vagy magánosok gyűjteményei nincsenek megemlítve. A külföldi gyűjtemények sorából is hiányzik a valkenburgi (Hollandia) jezsuita kollegiumé, a melyet S. Stefan Bessel S. J. rendezett be és különösen művészettörténeti szempontból bír nagy értékkel.
Összegezvén a mondottakat, azt hisszük, hogy nem túlozunk, a mikor megállapítjuk, hogy Berchem műve elődeihez képest haladást egyáltalán nem jelent, sem Ilgen, sem Ewald munkáját nem teszi feleslegessé; azok nemcsal a szakemberek igényeit, de a gyűjtők gyakorlati követelményeit is sokkal jobban kielégítik, mint Berchem munkája, a melynek alaphibája a módszer hiánya. Ez a munka nem válik dicséretére az alaposságáról méltán híres német tudományosságnak.
Dr. Tóth László.
