3. A külső tulajdonságok.
3. A külső tulajdonságok.
Három fő fejezetre osztva ismertetjük ezeket: 1. szólunk az iróanyagról, annak alakjáról, nagyságáról s a vonalozásáról; 2. az irás karakteréről, a tintáról, 3. a pecsétről s a pecsételés módjáról.
a) Az iróanyag. Az irás elrendezése. Venczel és Ottó oklevelei, ép ugy mint III. Endre s I. Károly oklevelei az 1330-as évekig,* mind pergamentre vannak irva. A Venczel és Ottó kanczelláriájában használt pergament mindkét oldalán egyformán ki van dolgozva, az u. n. olasz hártyával ezek közt ép ugy, mint III. Endre oklevelei közt, nem találkoztunk.* A pergament alakja, nagysága, minősége igen különböző. 35A privilegiumok irására rendesen aránylag is nagyobb darabokat választottak, a patensek és zárt levelek irására kisebbeket. A legkisebb a V. 3: 7’5 x 16’5,* a legnagyobb meg V. 14: 48x63. A pergament alakja sem egyforma mindig, pl. V. 5 szövege majdnem négyzet alaku pergamentre iratott (29x30’5), O. 5-é pedig rendkivül keskeny pergament-lapra (18x50’5). Tehát valami egységes gyakorlatról e téren nem lehet szó, de az kitünik a közölt adatokból, hogy az u. n. chartć transversć-vel, vagyis azzal a typussal, melyben az irássorok a rövidebb oldallal futnak párhuzamosan, Venczel és Ottó oklevelei közt nem találkozunk: a sorok mindig a hosszabb oldal irányát követik.* Végül a pergament minőségét illetőleg annyit jegyzünk csak meg, hogy találunk kissé vékony s ép ezért romlékony pergamentre irott oklevelet is: ilyen pl. O. 3. Ez nem is maradt meg teljes épségben: a szöveges részén is vannak lukak, a pecsétet tartó selyemfonal a pergament egyrészét kiszakitotta. De a legtöbb az erős, vastag pergamentre irott oklevél (V. 15, különösen V. 14).
Fejérpataky L. paleografiai előadásai a budapesti egyetemen.
I. Károly 1303. évi privilegiuma olasz hártyára iratott (Dl. 1658.). Több oklevelét nem láttuk ilyen hártyán.
Steffens: Lateinische Paleographie cz. müvében használt jelzési mód szerint adjuk a pergament magasságát és szélességét.
Charta transversa III. Endre oklevelei közt egy 1291 jul. 3-iki (Muzeum Törzsanyag) s a cseh királyi oklevelek közt II. Wenzel 1304 május 21-iki oklevele; Wien, Haus, Hof- und Staatsarchiv.
A vonalozás s az irás elhelyezkedése szempontjából is van némi különbség a zárt levelek, patensek s ezekkel szemben a privilegiumok közt. Mig ugyanis az előbbiek pergamentjét, melyeknek külső kiállitására is kevesebb gondot forditottak, megvonalozni sohasem szokták, addig a privilegiumokon legtöbbször felfedezhetjük a vonalozás nyomait. S mig a litterć clausć és patensek szövege minden margó nélkül fut legtöbbször egyik oldaltól a másikig, s a pergament legfelső sarkában kezdvén az irást, sokszor a legalsó széléig folytatják, a privilegiumok irói jobbról, balról, fent és lent kisebb-nagyobb margót hagynak. V. 15 és O. 3 képez kivételt. V. 15 patens s mégis margót hagy irója mindenfelé, O. 3 meg privilegium, de vonalozás nyomát nem veszszük rajta észre.* A hol van vonalozás, ez mindenütt vak vonalak segitségével történik, ólom- vagy tintavonalakkal nem találkoztunk. De ezeket nem egyformán alkalmazzák az irók. V. 4, V. 5 s V. 6-on 3–3 vonal nyomát látjuk: két függőleges s egy vizszintes vonalét, melyek igen éles eszközzel huzattak meg. Az irássorok a függőleges sorok közét töltik ki, (sőt V. 6-ban néha tul is lépik az olvasóra nézve jobboldali vonalat), a legfelső sor pedig a vizszintes soron nyugszik. V. 9 hártyáján két függőleges vak vonal határolja a sorokat, ezek ép ugy, mint az előbbiek, metszik az egész hártyát, a vizszintesek azonban, melyek az irás fölött is láthatók s a lapnak szinte legaljáig terjednek, csak a két függőleges közt vannak meghuzva, igy az előbbieken a vizszintes is metszi az egész pergamentet. V. 14-en meg a baloldalon két párhuzamos függőleges vonal látható, a jobboldalon csak egy; a vizszintesek a legfelső sor alatt kezdődnek s az iráson tul is látszik egy-két vonal. Itt a legfelső vizszintes metszi a függőleges vonalakat, a többi a baloldali belsőtől a jobboldaliig terjed csupán. III. Endre okleveleiben is rátalálunk V. 9 s V. 14 vonalozási módjára,* V. 9-ére I. Károlyéiban is,* a V. 4 s társai vonalozási módja azonban, főkép az éles vonalozó eszköz alkalmazása cseh királyi oklevelekre emlékeztet.*
III. Endre privilegiumai közt is akad, melyen a vonalozásnak nincs nyoma (III. Endre 1291 jul. 10., Muzeum Törzsanyag, Dl. 1397.).
Dl. 1417. 34094., 1451., 1293 jan. 10. Muzeum. Törzsanyag.
1312 jun. 26. Kállay levélt.
II. Wenczel 1298 május 30., 1304 szept. 22. stb. Wien, Haus etc. Archiv.
Vonalozás szempontjából az O. 5 különösen figyelemre méltó. Egy függőleges vak vonal nyoma látszik a baloldalon, az irástól mintegy 0’5 cm távolságra s vizszinteseket is látunk ugy az irássorok felett, mint között. De a mint a függőleges vonalhoz nem alkalmazkodik a szöveg irója, ugy ezekhez sem; csak néha fut rajtok a szöveg, általában az irás sorai valamivel távolabb futnak egymástól mint a vonalak, sőt irányuk sem egyezik meg egymással teljesen. 36Tekintetbe véve azt, hogy a pergament bal szélén irás nyomai látszanak: egy sor betü lenyuló szárai, arra következtethetünk ebből, hogy a pergament felső szélét levágták. Talán megkezdték egy oklevél szövegét s valami okból nem fejezvén azt be, hogy a hártya alsó tisztán maradt része kárba ne veszszen, arra irták O. 5 szövegét. Minthogy a vak vonalak iránya megegyezni látszik a levágott irás sorának irányával, valószinü, hogy ezek az első szöveg számára készültek, a második szöveg számára nem huztak ujra vonalakat.
Az irás elrendezéséről általában megemlékeztünk már, de ezzel kapcsolatban még egy jelenséget kell megemlitenünk. Némelyik iró ugyanis arra törekszik, hogy az utolsó sort annak szövege teljesen kitöltse. Ezt rendesen azáltal éri el, hogy az utolsó sor szavai, esetleg betüi közé hullámvonalakat rajzol, pl. V. 9 irója.* Ugyanő a «nostri» szóban levő «st» ligatiót is széthuzza. V. 6 irója pedig az utolsó szavakat kissé távolabb irja egymástól s igy tölti ki a sort.
V. ö. Dl. 1475., 1491. I. K. 1312 jun. 26. Kállay levélt.
b) Az irás. Venczel és Ottó okleveleiben az u. n. gótikus cursivával találkozunk, mely ugy III. Endre, mint I. Károly okleveleiben általánosan használt irás volt. A cseh királyi oklevelekben is ezzel az irással találkozunk e korban, bár a codex-iráshoz hasonló irás is fellép itt.* Jellemzik, hogy a hosszu betük (pl. h, l, p) fel- vagy lenyuló szárait gyakran hurkokkal látják el, hogy ezáltal a ligatiók képzésére alkalmasabbá tegyék. De gyakoribbak okleveleinkben azok a betüformák, melyeknek szárai egyenes vagy hajlott vonásokkal vannak ugyan ellátva, de nem ligáltatnak a következő vagy megelőző betühöz. A töréssel ritkán találkozunk, de előfordul; pl. V. 5 «O»-ja az első sorban négy vonásból van összerakva, O. 5-ben a «K», «B», «R» egyik-másik példányában is érvényesül egy kissé, sőt O. 3 «R»-jei közül az egyikben szintén előfordul. A kisbetük közül a következők emlitendők meg: 1. «a», mely igen sokféle formában fordul elő, pl. egyik igen érdekes alakja a 8-as formáju is, mely a XIV. század irásaira nézve határozottan jellemző.* (Majdnem mindenik oklevelünkben találkozunk vele). 2. «h» szára gyakran a sor alá nyulik. 3. «r», melynek két főtipusa van, az egyenes, mely néha a sor alá nyulik, meg a kerek. Az előbbinek még három alakja fordul elő: a) egyenes fővonás, felfelé nyiló szög alatt egy kis mellékvonás járul hozzá s ezen még egy kis vonás (pl. V. 4, V. 5), b) a fővonáshoz már lent a soron járul egy hosszabb vonás, ugy hogy lefelé álló éket alkot a kettő (pl. V. 3, O. 4), c) a fővonás erősen jobbra hajlik s fent a kettős vonás, mint az elsőnél (pl. V. 5). 4. «s», melynek kerek formája áll rendesen a szó végén, bár néha a hosszu is előfordul (pl. O. 3); de megforditva: a kerek, illetőleg 6-os, 8-as formáju «s» a szóban, vagy szó élén is előjön. 5. «u», «v», melyek közül gyakran, bár nem következetesen, az előbbi a szóban, az utóbbi a szó élén áll; gyakori a v-nek kerek formája (pl. V. 6). A «b» formáju «v» s «bl» formáju «w» általában nem fordul elő, de az utóbbihoz hasonló (V. 14-ben) található. A nagybetük igen gyakoriak mindenféle szó élén, akár mondat elején áll az, akár nem. Félig-nagy betükkel is találkozunk, melyekről jól meg sem lehet állapitani, hogy maiusculák vagy minusculák-e? (Pl. «c», «n»). A nagybetük gyakran megnagyobbitott, diszitett kisbetük (pl. «D», «P»). A röviditési jelet gyakran egy ductussal irják a szó utolsó betüjével. Jellemzi ez oklevelek irását az ivkapcsolat fellépése is (V. 9, O. 3, O. 4 stb.).*
Pl. II. Venczel 1304 máj. 21. (Wien, Haus etc. Archiv.)
Steffens: i. m. XXI. l.
Ivkapcsolatnak nevezi Steffens (i. m. X. l.) azt a jelenséget, hogy a kerek betük «o», «p» stb. egymásba iratnak.
Még két jellemző vonást óhajtunk felemliteni: 1. a röviditések alkalmazásának következetlenségét, 2. a szóelválasztás tökéletlenségét. Az előbbire nézve jellemző V. 5 irása. A «con» szótagot rendesen kiirja, egy izben azonban a szokásos 9-es alaku röviditési jelt használja. Hasonlóképen jár el a szóvégi «rum» szótaggal; de ezt nem szokta egészen kiirni, hanem a «ru» fölé huzott kissé hajlott vonással röviditi, emellett azonban a 4-es formáju röviditési jelt is használja. VD iró meg a Christi szó röviditésénél jár el különféleképen: egyszer (V. 14-ben) «xri»-t irva ki, föléje röviditési jelt tesz, 37máskor (V. 9-ben) az «x» fölé egy «i»-t ir s ezzel jelzi ugyanazt a szót. A mi pedig a másik jelenséget illeti, erre nézve figyelemre méltó, hogy néha a prćpositiót egy szónak irják a következő szóval, pl. O. 4 irója «a multis»-t egy szónak irja, de ugyancsak ő az O. 5-ben Adalberti-t igy irja: «Ad Alberti», vagyis két szónak irja, a mi voltaképen csak egy. V. 6 irója meg többek közt az «in constantia» kifejezést irja egynek.
Külön kell megemlékeznünk azokról a betükről, melyeket az irók utólag rajzoltak meg a szövegben, de aztán lehetőleg diszesen és ékesen. Ezek csak a privilegiumokban fordulnak elő. Uncialis meg capitalis maiuscula betük. A privilegiumokban legalább is a király nevének kezdőbetüje diszes formában szokott előfordulni (V. 4, V. 5, V. 6, V. 9, O. 5), de sokszor nemcsak ez, hanem az átirt oklevél kezdőbetüje (O. 3), vagy az intitulatióban szereplő országnevek kezdőbetüi (V. 14), esetleg valamely formula kezdőbetüje is (O. 3) utólag megrajzolt diszes betüvel iratott.* Hogy ezek megrajzolása utólag történt, mikor már a szöveggel elkészültek, azt több körülmény bizonyitja: 1. III. Endre s I. Károly nem egy oklevelében láthatjuk, hogy az initialis vagy initialisok helye üres, tehát azokat utólag kellett volna megrajzolni, de e nélkül adatott ki az oklevél.* Erre ugyan Venczel és Ottó eredetijükben megvizsgált okleveleiben nincs példa, de ezekre nézve is levonhatjuk elég nagy valószinüséggel a következtetést, különösen, ha a következő körülményeket is figyelembe veszszük. 2. Ha Venczel és Ottó okleveleiben látható initialisok helyzetét megvizsgáljuk, látjuk, hogy néha kissé nagy, néha meg kissé kicsiny a határoló betük által szabadon hagyott tér. (Főkép V. 14-ben látjuk ezt.) Ezt csak az a tény magyarázza meg kellőképen, hogy a szöveget előre leirván, egyes kezdőbetük számára üresen hagytak egy kis helyet, de nem mindig jól számitották ki azt, hogy mennyire lesz szükség. 3. A betü diszitése kissé szabálytalan, nyilvánvalóan azért, hogy egy közeli betüt kikerüljön (O. 3-ban az inscriptio kezdő «O»-ján).
Hasonló eljárást találunk III. Endre (Dl. 1491. 34094., 1397. stb.), I. Károly (Dl. 1791., 1310. stb.) okleveleiben.
Dl. 1322. (két betü helye üres), III. Endre 1292. Muzeum. Törzsanyag. Dl. 1658., 1710., 34097. (két betü helye üres).
Venczel és Ottó oklevelein, a mint már emlitettük, más kéztől való javitás nyomait nem vettük észre. A szöveg irója néha maga javitja ki hibáját,* pl. VA V. 3-ban «conmetaneos et vicinos»-t irt ablativus helyett s az elsőt ki is javitja, az utolsó «o»-ból «i»-t csinálva. OB meg O. 5 irásakor leirta a «Dousa» nevet, de mivel eléje még a «magister» szónak kellett volna jönni: a leirt szót tintával elmázolja s pontokat helyez alája, a mi a törlés jele, utána pedig leirja a «magister Dousa» szavakat.
Ugyanezt látjuk III. Endre egyik oklevelén is (Dl. 1537), a világosabb tintával irt példány).
Interpunctióval is találkozunk Venczel és Ottó okleveleiben, de sok következetességet a pontok és vonások alkalmazásában sem találunk. Pontokat tesznek az irók gyakran az oklevélrészek végére, gyakran az intitulatio egyes szavai után, de egy-egy mondat, sőt szócsoport után is előfordul a pont. A vonásokkal bőkezübben szoktak bánni, pl. O. 7 igen gyakran használ vonást a szavak után, sőt pontos vonást is látunk nála. Az «i»-re rendesen vonást tesznek, bár ez nem egyszer elmarad, az «y»-ra, mely sokszor az «ii»-nek felel meg, különösen az utóbbi esetben két vonást is alkalmaznak, de van egy különös typusa, mely fölé csak egy pontot raknak az irók. Az elválasztó jel a szó első fele után meghuzott ferde vonás, bár ez néha el is marad.
A tinta szine, melylyel Venczel és Ottó oklevelei irattak, barna, még talán V. 5-ön látjuk a legvilágosabbat, O. 5 pedig szinte fekete tintával iratott.* Nagyon világos, szinte sárgás tinta, mint III. Endre s I. Károly némelyik oklevelén, ezeken nem fordul elő.*
A győri káptalan oklevelei közt is találunk hasonlót, pl. Dl. 1555.
III. Endre 1297 nov. 26. Muzeum. Törzsanyag, Dl. 1710.
c) A pecsét s annak megerősitése. Venczel és Ottó eredetiben megvizsgált oklevelein csupán a nagy pecsét nyomait láttuk, a gyürüs pecséttel nem találkoztunk sehol sem. A függő pecsétek mind az u. n. kettős pecsétek közé tartoznak, a rányomott pecsétek pedig, a mennyiben töredékük 38(V. 15) vagy nyomuk fennmaradt, a kettős pecsét előlapjával azonos formát mutatnak.
Venczel kettős pecsétje V. 4, V. 5, V. 6 s V. 9-en maradt fenn kisebb-nagyobb töredékben, V. 14 pecsétje pedig apró darabokra van törve. Ugy látszik V. Dep. 3-on* is elég ép pecsét lehetett, mikor a belőle készült kivonat szerzője kezében volt. A pecsét előlapján az uralkodó támlás trónon ülő alakja látható, fejét gazdagon leomló haja ékesiti; jobbjában, mely térdén nyugszik, a kormánypálcza, baljában, melyet balfelé (t. i.) heraldikailag) kinyujt, az ország almájával. A körirat egy gyürüben vette körül a képet. Tökéletesen egyik pecséten sem maradt fenn. V. 4 pecsétjének heraldikailag jobb szélén: «MACIE C». V. 5-én meg a felső heraldikailag jobb részen «IE» látható. A felirat valószinüleg igy hangzott: «Ladizlaus dei gratia Hungarie, Dalmacie Croacie, Rame, Servie, Gallicie, Lodomerie». A hátsó lapon czimerpaizsban hármas halomból kiemelkedő keresztet látunk. Tehát eltér nemcsak III. Endre, valamint I. Károly pecséteitől, hanem általában a királyok kettős pecsétjén IV. Béla óta előforduló czimerpaizsoktól, azokon ugyanis a kettős kereszt szabadon lebeg.* A körirat egy teljes s egy valószinüleg nem teljes gyürüben helyezkedett el. A külsőben levő betükből V. 4-en levő pecsét alsó heraldikailag baloldalán: «AGNIFIC» olvasható, a belsőben levőkből: V. 4-en a heraldikailag baloldalon: «ONIE R», a V. 5-ön a jobboldalon meg: «EGIS». A körirat szövege, ha egybevetjük a fennmaradt töredékeket a későbbi privilegiumok intitulatióival, megállapithatjuk, hogy a következő lehetett: «Cumanie Bulgarieque rex, magnifici principis domini Wencezlai Boemie et Polonte regis primogenitus».*
Az elveszett okleveleket (litterć deperditć) jelöljük e röviditéssel.
Csánki: Az uj magyar és közös czimerekről. Századok, 1916. évf. 6. l. De Fennena pecsétjén már előfordul (Pray: Syntagma de sigillis, X. tábla).
Ugy látszik, hogy Venczel, de még inkább Ottó pecséte köriratának specziális része a magyar királyságra való jogczimüket juttatja kifejezésre.
Ottó pecsétjét illetőleg szerencsésebbek vagyunk, mint Venczelét illetőleg, ugyanis egyik példánya teljesen épen fennmaradt (O. 1), mig egy másiknak töredéke van meg (O. 5). Előlapján a király trónon ülő alakja, fején nyilt koronával, jobbjában, mely térdén nyugszik, kormánypálczával, baljában, melyet balra kinyujt, az ország almájával. Két gyürüben veszi körül irás; a külső sorban: + OTTO · DEI · GRACIA · VNGARIE · DALMACIE · CROACIE · RAME · SERVIE · GALLICIE, a belső sorban pedig: LODOMIRIE · CVMANIE · BVLGARIEQ(ue) REX olvasható. Hátsólapján háromszögü reczézett paizsban félig lebegő hármas halomból nő ki a kettős kereszt. A körirat: + S(igillum) · PRIMI · OTTONIS · REGIS · VNGARIE · NEPOTIS · QVARTI · BELE · REGIS.
A pecsét ráerősitési módja szempontjából az okleveleket, mint már láttuk, három csoportra osztjuk: a litterć clausć, a patensek s a privilegiumok csoportjára. 1. A zárt levelekre a pecsétet a következőképen alkalmazták: 3 rétbe hajtották a pergament lapot s mind a hármat keresztül metszették két párhuzamos vizszintes vágással; ezekbe egy pergamentszeletet huztak, ugy hogy annak két vége a legfelső lapon kinyulott: ezekre erősitették a pecsét viaszát. A ki ezt a zárt levelet megkapta, egy merőleges metszéssel keresztül vágta a pergament két lapját, azon át a pergamentszeletet kihuzta s igy a pecsét megsértése nélkül elolvashatta az oklevelet (V. 3).* A harmadik lap széléhez ugyanis azt továbbra is odaerősitette a pergamentszelet. 2. A patenseknél a két párhuzamos vágást a pergament közepén rendesen függőlegesen vágták s ezekbe huzták be a pergament szeletet, mely a pecsét viaszát tartotta. Tehát ezeken a pecsét kivül a hártya közepén foglalt helyet (V. 15, O. 7).* 3. A privilegiumoknál a hártya alsó szélét visszahajtották, (ez az u. n. plica), s a kettős lapon át két vizszintes irányu metszetet vágta egy vonalban. Ezekbe selyemfonalakat huztak oly módon, hogy a selyem mindkét vége a külső lapon nyúlott ki. A két selyemfonalpamatot a plica alján egyszerü, vagy kettős csomóba kötötték* s azután néha sodorták,* 39vagy befonták,* de néha ezek el is maradtak,* majd ismét csomóba kötötték a szálakat.* Erre erősitették a pecsét viaszát, ugy hogy az alsó csomó a pecsét közepe tájára esett. A két fonalpamat, mely néha még igen hosszu,* vagy együtt nyulik ki a pecsét alján, vagy két részben lóg ki a viasz jobb- és baloldalán.*
V. ö. Dl. 1881.
V. ö. Dl. 1555., I. Károly 1314. Kállay levt.
Dl. 1327., 1783., 1784. stb. V. 4, V, 5, V. 6, O. 5 egyszerü, V. 9, V. 14 kettős csomóval.
Dl. 1491., 1710. 35033., II. Venczel cseh király 1286 decz. 25. Wien Haus etc. Archiv és V. 9, O. 5.
III. Endre 1297 jan. 21, Muzeum törzsanyag, I. Károly 1312 junius 26, Kállay levt. II. Venczel 1284 jan. 10, III. Venczel 1306 máj. 19. Wien Haus etc. Archiv és V. 5.
III: Endre 1295 febr. 14. Muzeum Törzsanyag. Dl. 1784. II. Venczel 1286 febr. 15. Wien Haus etc. Archiv és V. 4, V. 6, V. 14.
Dl. 1658. III. Venczel 1306 máj. 19. Ez természetesen csak ott állapitható meg, hol összetörött a pecsét.
III. Endre 1297 jan. 30. Görgei levéltár, Magyar Nemzeti Muzeum. Dl. 1784 és V. 4, V. 5, V. 6, V. 9 meg O. 5 is.
I. Károly 1312 jun. 26. Dl. 1754. II. Venczel 1286 decz. 25. Wien Haus etc. Archiv.
A selyem szine változatos: bizonyos szineknek következetes használatával, mint a német birodalmi kanczelláriában néha,* nem találkozunk. Rendesen kétféle szinü selyem tartja a pecsétet: piros és zöld,* meg világos-piros és sárga* selyem igen gyakran fordul elő e korban ugy a magyar királyi, mint a cseh királyi okleveles praxisban. V. 4, V. 5, V. 9-en az előbbi s O. 5-ön az utóbbi szinek láthatók. V. 14-en kék- és sárgaszinü a selyem. A kék szinnel bár ritkán, találkozunk II. Venczel és I. Károly oklevelein is.* Vannak e korban oklevelek, melyeken háromféle szinü selyem látható,* mint V. 6-on, hol zöld, lila, meg nehány sárga selyemszálon függ a pecsét. A lilaszinü selyem csak ezen fordul elő Venczel és Ottó oklevelei közt, de előfordul ugy III. Endre, mint I. Károly privilegiumain.*
Bresslau: i. m. (I. kiadás) 958. l.
Dl. 1383., 1537. (2 drb.), 1784., II. Venczel 1297 okt. 10., III. Venczel 1306 máj. 19. Wien Haus etc. Archiv.
Dl. 1481., 1417., 1710., 2574. II. Venczel 1301 szeptember 14. Wien Haus etc. Arch.
II. Venczel 1284 máj. 30. Wien Haus etc. Archiv ezen még vörös és sárga selyem is látható, I. Károly egy oklevelén pedig ép ugy, mint V. 14-én sárga selyem látható a kék mellett. Dl. 1783.
Dl. 1383., 1448., II. Venczel 1288 márcz. 25. Wien Haus etc. Archiv.
III. Endre 1291 jul. 20. (2 drb.) Muzeum Törzsanyag, I. Károly 1312 jun. 26. Kállay levt.
A magyar királyi okleveles gyakorlatnak megfelelően, csak szinezetlen viaszpecsétekkel találkozunk Venczel és Ottó oklevelein is.
Mindezek alapján kimondhatjuk, hogy apróbb eltérésektől eltekintve, Venczel és Ottó eredetiben megvizsgált oklevelei a külső tulajdonok tekintetében a magyar királyi okleveles gyakorlatnak felelnek meg, csupán a V. 4 s társai, meg V. 15* térnek el némileg attól.
Mig a Ladislaust a magyar kir. oklevelek rendesen «Lad»-dal röviditik, ez «Ladl.»-lal.
