ORTVAY TIVADAR 1843–1916.
113ORTVAY TIVADAR
1843–1916.
1843–1916.
Ortvay Tivadartól, örökre eltávozott másodelnökünktől, bucsuzunk, az ő felejthetetlen emlékének szenteljük e sorokat!
Nehéz a bucsu és fájó a veszteség, mely halálával társaságunkat érte. Az ő szerényen visszahuzódó, de minden tudományos esemény, törekvés iránt melegen érdeklődő nemes egyénisége mindenkinek tiszteletét és szeretetét megnyerte s nagy tudásáról, végtelen munkaszeretetéről és szorgalmáról is csak a legnagyobb elismeréssel és tisztelettel lehet megemlékeznünk.
Félszázados, sokoldalu és rendkivül termékeny irodalmi munkásságának eredményeiről hosszu volna e helyen beszámolni. Mint a csanádi egyházmegye papja nagy kedvet érezvén a tanitáshoz, néhány évi segédlelkészkedés után a lugosi főgimnázium tanára lett, majd magántanárrá habilitáltatott s 1873-ban a N. Múzeum régiségtárába került mint segédőr. Két év mulva azonban megvált ez intézettől s a pozsonyi jogakadémia történeti tanszékét foglalta el. Harmincz esztendeig tanitott itt fáradhatatlan lelkesedéssel s 1906-ban vonult nyugalomba.
Mikor pozsonyi tanszékét elhagyta, tisztelői összeállitották negyvenéves irodalmi működésének eredményeit: 261 czikket és munkát; de az a tiz esztendő is, a melyet nyugalomban töltött, a folytonos munka ideje volt s valóban csak halálos ágyán esett ki a toll a kezéből. Fáradhatatlan munkabirását s munkaszeretetét az jellemzi a legjobban, hogy az utolsó pillanatig dolgozott, s két hatalmas műve maradt halálával befejezetlen.
Nagy eredménynyel dolgozott az őskor, a római provincziális régiségek nehéz kérdéseinek területén és sok uj megállapitással gazdagitotta idevágó irodalmunkat; hazánk középkori vizrajzáról, egyházközigazgatási beosztásáról irt hatalmas munkái nélkülözhetetlen kézikönyvei a történetkutatóknak. A nagymultu Pozsony városában eltöltött három évtized sem mult el nyom nélkül tudományos érdeklődésében: a város történetével foglalkozó közleményeinek hosszu sora jelent meg az ottani lapokban, s páratlan szorgalommal gyüjtötte össze az anyagot e neves városunk rendszeres történetéhez s megkezdte a feldolgozás fáradságos munkáját is. A munka azonban, mely a város külső s belső történetét egyaránt a legszélesebb alapokon ismerteti, csonka maradt, az ujkori résznek csak első kötetéig, a XVI. század közepéig jutott el. Hasonlókép befejezetlen maradt Temesvár város és megye története is, melynek első kötete, az őskor, még 1896-ban jelent meg, a második pedig, a honfoglalásig terjedő rész, 1913-ban. Bizonyára Pozsony multjával való szeretetteljes foglalkozása forditotta figyelmét Mária királyné mozgalmas élettörténete felé s róla irt hatalmas munkáját a M. T. Akadémia ez évi nagygyülésén a Marczibányi-mellékjutalommal tüntette ki.
Igazgató-választmányunknak megalakulásától kezdve tagja volt s miután pozsonyi katedrájától megvált és Budapestre költözött, üléseinknek egyik legszorgalmasabb látogatója lett. A felolvasóasztalnál is helyet foglalt 1910-ben és 1912-ben, a mikor nagygyülésünkön Thaly Kálmánról és Pór Antalról mondott emlékbeszédet. 1910-ben választatott meg Társaságunk egyik másodelnökévé is.
A tudományos rajongó szeretete, a tudományos foglalkozásban való elmélyedés nyujtotta örömök kárpótolták őt mindazon méltatlan mellőzésekért, a melyekben, sajnos, többször része volt s azok tisztelete és szeretete feledtette vele ezeket, a kik az ő eredményes munkásságát, nemes egyéni kiválóságait értéke szerint megbecsülték.
Társaságunk őszinte fájdalma s gyásza kisérte őt utolsó utjára s emléke felejthetetlenül fog élni mindnyájunk szivében!
