Fontes Rerum Transylvanicarum IV. Akták és levelek Erdély- és Magyarország Moldvával és Havasalföldével való viszonyához. Gyűjtöt…
Fontes Rerum Transylvanicarum IV. Akták és levelek Erdély- és Magyarország Moldvával és Havasalföldével való viszonyához. Gyűjtötte és közrebocsátja: dr. Veress Endre. I. 1468–1540. Budapest. 1914. XII+339.
Már a kötet czíme is mutatja, hogy itt nagyon érdekes oklevéltárral állunk szemben.
Ezen oklevéltár keletkezésének történetét és a benne foglalt oklevelek közlési módját, lelőhelyét Veress a Bevezetésben mondja el.
Az oklevelek közlési módját illetőleg nem mindenben értünk egyet a közlővel. Nem helyeselhetjük például, hogy a közlő a nyomtatás és a nyomdai kiállitás tetszetősebbé tétele szempontjából «tökéletesiteni» igyekszik az okleveleket. Szerintem az oklevelek characteristicumait ilyen elvnek feláldozni nem szabad. Ha pedig az oklevélközlő «tökéletesit», pontosan meg kell mondania, hogy mit ért ezen, mit cselekszik e czímen az oklevél szövegével? Nem helyes az e, e uniformizálása ae-re, nem pedig azért mert ezek kort jelző és kort meghatározó jellegzetességek, a melyeknek oklevéltani, diplomatikai, irástani szempontból jelentőségük van. Az okleveleknek nemcsak történeti, de diplomatikai becsük is van, ennélfogva a paleografikus átirás legalább a középkori okleveleknél megtartandó volna.
Ha már takarékossági szempontból a Maiestas Vestra, a Serenissimus röviditve lett, a dominatio vestra-t és a vele járó czimzési sallangot is lehetett volna röviditeni, bár leghelyesebb: mindent lehetőleg kiirni.
Bécs, Budapest, Róma, Prága, Darmstadt, Drezda Krakkó, Lemberg, Simancas levéltárain kivül egész csomó magyarországi levéltár anyagából is meritett a szerző.
Nagy hálára kötelezett volna bennünket Veress ha az oláhországi levéltárakat, levéltárügyet és a történelmi forráspublicatiók dolgát részletesebben ismerteti, a mit a II. kötetben esetleg pótolni lehetne, feltéve, hogy azt a háboru teremtette viszonyok megengedik. 264. oklevelet és levelet közöl Veress e kötetben, a melyeknek főleg mohácsi vész utáni darabjai között nagyon sok politikai és nemzetközi jogi vonatkozása van. A kötet 1468-al kezdődik, pedig jobb lett volna előbbre nyulni, már a mű teljessége szempontjából is, hiszen Magyarország és Oláhország közt már jóval előbb is volt relatio.
Az oklevelek élén latin nyelvű regeszták vannak, a mi a kötet külföldön való használhatóságát mindenesetre emeli. A regeszták szabatosak, de némelyik tul rövid. Ilyen pl. a 45., a 40. számu oklevélé, a hol a dült betüs regeszta nem más, mint a jászóvári formulás könyvben olvasható formula rubruma, hozzá toldva a [] közötti rész. Igy van ez az 57., 77., 88. stb. számu oklevélnél is, ugy, hogy a jászóvári formuláskönyvből kiirt oklevelek rubrumaival mindenütt mostohán bánt el a közlő. A rubrum a szöveghez tartozik, azzal pedig ilyen önkényes tökéletesitést talán még sem lehet elkövetni.
Egy más kifogásolni való, hogy pl. a 2. számu oklevél voltaképen csak kivonata egy a Zichy-oklevéltár X. k. 442–43. lapjain közölt oklevélnek, a mely kivonatban az eredeti szöveg csak a pueritía sua szavaktól egészen a non dubitabat szavakig terjed. Ez azonban sehol megmondva nincsen. Idézőjelet sem látunk, etc.-val való jelzést sem, a miből a kivonatszerűség kitünne. A szöveg bevezető része közlő teljesen önkényes fogalmazása.
Ugyanez az eset a 3. számu oklevélnél is, és ilyen előfordulhat több is, mert a kötet körülbelül első 50 oklevelében nagyon sok a már kiadott szöveg.
Nem értünk egyet közlővel abban sem, hogy az Egregius, Reverendus, Magister, Vestra Dominatio, Fidelitas, Amicitia, Millesimo stb. szavakat nagy kezdő betüvel irja.
Mindezekkel azonban a világért sem akarjuk közlőt elkedvetleniteni, vagy hiábavalóan és oktalanul gáncsoskodni, mert ezek a kifogások a kötet nagy irodalmi és tudományos értékét nem kisebbitik és a közlő megbecsülhetetlen érdemeiből semmit le nem vonnak.
Szép és becses anyag az, a mit fáradságot nem kimélve mindenünnen összehordott és e munkájáért közlőt a legteljesebb elismerés illeti meg.
Az oklevelek szövegéhez – nagyon helyesen – a közlő jegyzeteket ad, s néhány oklevelet és a moldvaoláh oklevelek vizjegyeit facsimilében közli.
A kötet végén ötféle index van. Az első a levélirók és czímzettek, a második a levelek keltének helyét, a harmadik a források, lelőhelyek (levéltárak és könyvtárak), a negyedik a felhasznált auctorok, végül az ötödik a hely-, név- és tárgymutatót tartalmazza.*
Külön megemlítendőnek tartjuk a kötetből a 205. számu czímeres levelet, melylyel I. Ferdinánd 1535 jan. 20-án. Bécsben Drakulya László ősi czímerét megújitja. (Lib. Reg. I. No. 425.) Szerk.
Dr. Iványi Béla.
