Semigotha. Weimarer historisch-genealoges Taschenbuch des gesamten Adels jehudäischen Ursprunges. II. Jahrgang. Weimar, 1913. Kyf…
Semigotha. Weimarer historisch-genealoges Taschenbuch des gesamten Adels jehudäischen Ursprunges. II. Jahrgang. Weimar, 1913. Kyffhäuser-Verlag. 1009 l. – Semigothaisches Genealogisches Taschenbuch ari(st)okratisch-jüdischer Heiraten mit Enkel-Listen. III. Jahrgang. U. o. 1914. 609. l. 18 tábla.
A Semigotha első kötetének megjelentekor – az adatok nagyrészének kétes értékét látva – némi habozással fogtam ismertetéséhez.* Később azonban az a meggyőződés érlelődött meg bennem, hogy a Góthai Almanach köntösében jelentkező zsidó nemzetségi zsebkönyv mellett közlönyünk hallgatással nem mehet el. Ha valamely mü kiadói a tudományosság és szakszerüség látszatát akarják kelteni, a szakirodalomnak kötelessége arról tudomást venni s értékét megfelelő kritikával megállapitani. Ez a felfogásom késztetett akkori s jelen soraim megirására is.
Turul, 1912. 138. l.
Az ominózus sárgakönyv második évfolyama határozott haladást mutat az előzőhez képest. A zsidó eredetű nemesi családok most már csaknem teljes számban soroltatnak fel a közel kétszeres terjedelmüre nőtt kötetben. Egyedül a magyarországi zsidó bárók és nemesek száma mintegy százzal szaporodott ez évfolyamban. E mellett most már megbizhatóbb s részletesebb családfákkal is találkozunk, hogy csak nehányat emlitsünk a hatvani Deutsch, Groedel, Gutmann, Herzog s más családoknál.
Az ujonnan felvett családok közt azonban ismét több oly magyar család szerepel, a melynek semmi köze a zsidósághoz. Ilyenek pl. a magyarositott nevü, de eredetükben német s nem zsidó Rákosi (Kremsner), Tömöri (Schopper), Törlei, Szénási, továbbá a Geist s a szinmagyar csongrádi Forgó családok, a gazdálkodó Rákosiékat kivéve mind jómódu kereskedők és iparosok ivadékai, – de nem zsidók. A Forgó és tsa üveggyár tulajdonosának, a magyarositott nevü s valóban zsidóeredetü Forgónak semmi köze sincs a czégalapitó, csongrádi származásu, magyar Forgó Istvánhoz.
Az első kötetről irt ismertetésemben (Turul 1912. 138–142. l.) kifogásolt családok közül az állitólagos de nem bizonyitott kazár-kabar eredet alapján zsidónak sorozott hg. Koháry, gr. Sándor és gr. Zichy, br. Salamon, Cházár, alapi Salamon, Thury családokat, továbbá a szintén alaptalanul felvett hg. Eszterházy, gr. Crouy-Chanel, gr. Khuen-Héderváry, br. Baich, Tájai Pfeiffer és – a Bási Földváryak miatt zsidónak vélt – Bernátfalvi Földváry családokat e kötetben már nem találjuk. A szerkesztők nyilván belátták müvük kirivó felületességét s mindenesetre dicsérendő, hogy bevezetőül 67 lapon sorolják fel az I. évfolyamban tévesen felsorolt családokat, köztük több magyart is, igy a Bolza, Wickenburg, Wimpfen grófokat, Haupt-Stummer, Kochmeister és Schwarzer bárókat, az Altorjai Balázs, Bertalan, Czekélius, Schmóczer, Szontagh és Wolfenaui Wolf családokat.
Sajnos még mindig a zsidó családok közt látjuk a kétségtelenül örmény Ábrahám és b. Dániel, a szász Elischer és Flittner, a magyar Kabos és Kállay családokat.
Tévesen szerepel a müben Lánczy Leó is, mert ő – legalább tudomásom szerint – nem nemes.
A halvaszületett kazár-kabar-«judeo-magyar» elmélet még mindig kisért a könyvben, de már csak a gr. Kún, Balassa és Izsák családok szerepelnek a sorban e theória megmentésére. A herczegi és grófi családok zsidó eredetének czáfolata kinosan érintette a magyar főuri osztály elzsidósodását hirdető szerkesztőket, mert igy nem maradt egy zsidó eredetü magyar herczegi és grófi családjuk sem. E csorbát akarják tán kiköszörülni, a mikor erősen kérdőjelezve bár, de mégis – risum teneatis – gr. Apponyi Albert (l) és a gr. Erdődy család zsidó származásáról 50ábrándoznak. Az ősi Pécz nemből származó s családfáját a XIII. század első feléig megszakitás nélkül felvivő, Apponyiak és a XV. században paraszti sorból kiemelkedett s már a XVI. század elején, grófi rangra emelt Erdődyek eredetét folyóiratunk olvasói előtt nem kell magyaráznunk.
Kérdőjellel érdeklődnek derék szerkesztőink a Kriegshaber családnál, vajjon Darányi Ignáczot – aki tudvalevően szinmagyar, kecskeméti kálvinista családból származik s anyai ágon a Földváry, Bernáth, Szemere és más ősi nemes családok ivadéka – nem hivták-e Krieshabernek s nem zsidó-e? Nyilván összetévesztik családját az aradi, zsidóeredetü Darányi (Grizner) családdal.
A Semigotha szerkesztői, tekintettel arra, hogy több ezer példányban megjelenő zsebkönyvük a laikus közönséget könnyen megtévesztheti, kissé több kritikát gyakorolhatnának a hozzájuk beküldözgetett adatok fölött. Hogy mennyire hadilábon állnak a kritikával, mi sem mutatja jobban, mint hogy a Lafontaine család zsidó eredetét arra a régi ismert anekdotára alapitják, a mely azt beszéli el, mikép lett az élelmes Wasserstrahl gyufaárusból Hévizy kereskedő, majd Lafontaine bankár s végül a bankbukás után ismét gyufaárus – bocsánat, de a Semigotha igy irja (739 l.) – Pischer néven.
A III. évfolyamban szerkesztőink azokat az arisztokrata családokat sorolják fel a melyeknek egy vagy több tagja szerintük zsidó vagy zsidóeredetű családokból házasodott. E kötet genealogiai értéke vajmi kevés, fajpolitikai czélja világosan kidomborodik, ismertetése igy nem tartozik folyóiratunk keretébe. Annyit megjegyezhetünk, hogy megbizhatósága nagyon kétes, mert hiszen az I. és II. évfolyam téves megállapitásain alapszik.
nb.
