XIX-ik század.
XIX-ik század.
Dubraviczky Gábor és Egry Éva másik fia János szintén katonának állott: 1793-ban lépett be a Ferdinánd főherczeg nevét viselő huszárezredbe, majd később a Lichtenstein-huszárokhoz ment át, azonban itt is csak a káplárságig vitte föl. Mint ilyen vette nőül 1811-ben Troppauban Korsitzky Borbálát, egy kőfaragómester leányát.* Czirer József Fülöp tábori lelkész adja rá frigyükre az áldást, s ugyanő kereszteli meg 1812 febr. 10-ikén Troppauban első és egyetlen gyermeküket, Antal Jánost.* 1817 aug. 15-ikén lép ki a katonai szolgálatból, a melyben ekkor kapott obsitja szerint két hónap hiján 24 évet töltött.* Még ugyanez évben megujitja Egry György özvegyével azon zálogos szerződést, a mit még anyja kötött bakói birtokrészére vonatkozólag Egry Györgygyel, s auctió gyanánt megkapván Egry Györgynek Terbegeczen, Hont megyében lévő birtokrészét, maga is itt telepszik meg.* Igy ez ősi birtoknak egy része, a mely már a XVI-ik században Kóváry-jusson a Dubraviczkyak kezén volt, ismét egy Dubraviczky-birtokába jutott vissza. E mellett anyai jussori Ilinyben is kapott egy részbirtokot, a mit 1819-ben 1950 frtért adott zálogba.* 1822-ben inspectorságot visel Terbegeczen, s mint ilyen kéri Hont megye rendeit, hogy elődjét, Ns Szegezsdy Ádámot szoritsák számadásra.* Ugyanezen évben szintén Hont megye rendei előtt a Leszenyeiekkel pörlekedik.* 1825-ben végrendelkezik Terbegeczen, s meghagyja, hogy terbegeczi kis birtokrészét, 1 egész és 11/12 házhely, felesége és egyetlen fia Antal birják háboritatlanul; megemliti, hogy Szügyön egy félházhelye van zálogban, valamint Kóváron is Tihanyi Jánosnál. Meghagyja feleségének, hogy bár ő más valláson van, fiát, az akkor még csak 13 éves Antalt az igaz evangelikus vallásban nevelje.*
Csal. levt.
U. o.
U. o.
U. o.
U. o.
Hontmegy. levt. jk.
U. o.
Csal. levt.
Dubraviczky Jánosnak és Korsitzky Borbálának egyetlen fia maradt: Antal János, a kinek szereplése már nem terjedt községén tul. 1847-ben ugyanitt a nemesek hadnagya, majd 10 éven át a község birája volt,* a szabadságharczban pedig mint nemzetőr-káplár vett részt.* 1846-ban nagyanyja után kapott ócsai részbirtokát az ő megbizásából adja el rokona Tornyos Zsigmond.* 1850-ben bakói birtokrészét örökösen elcseréli az általa eddig is zálogos jogon birt terbegeczi birtakrészért.* 1851-ben pedig az atyja által elzálogositott ilinyi birtokrészt adja el örökösen.* 1855-ben hunyt el Terbegeczen.
U. o.
U. o.
U. o.
U. o.
U. o.
Dulraviczky Antal Tarcsányi Pál és Frecska Mária leányát, Máriát vette nőül Esztergályból, kitől két leánya és három fia maradt. A leányok közül az idősebb, az 1832-ben született Juliánna Terézia, a ki 1883-ban halt meg, Nyáry István terbegeczi kisbirtokos felesége lett, mig a fiatalabb az 1838-ban született Mária ugyanott Konkoly Lajoshoz ment nőül. A fiuk közül az 941848-ban született Imre Antal Terbegeczen gazdálkodik, s jelenleg a község birája s az állami iskolai gondnokság elnöke; nejétől Kovács Ilkától, Kovács Ferencz és Potholiczky Erzsébet leányától egyetlen fia született, a ki kiskorában elhalt. A legifjabb fiu, az 1853-ban született Antal szintén Terbegeczen gazdálkodik; Gyürki Gyürky Pál leányát Erzsébetet vette nőül Gyürkiből; egy leánya és egy fia van; leánya Anna, hajadon, fia Gyula, okl. gépész 1910-ben vette nőül Szegezsdy Ferencz és Konkoly Mária leányát, Erzsébetet.
A legidősebb fiu, az 1835-ben született Lajos szintén Terbegeczen gazdálkodott, biróságot és iskolaszéki elnökséget viselt, s ott él most is nyugalomban egyik fiánál. Ő Siroki és Egerfarmosi Egry Dániel és Andrássy Anna leányát Máriát vette nőül Garamkesziből, a kitől 12 gyermeke született, kik közül kettő kiskorában elhalt. Az életben levő három leány közül Vilma Ebeczken Borcsányi Jánoshoz, Emilia Kis-Kürtösön Petrovics Jánoshoz, a legifjabb pedig, Anna, Balassa-Gyarmaton Tót Gusztávhoz ment nőül. A fiuk közül az 1862-ben született Lajos – a ki a tanitóképzőintézetet végezte el – mint katona részt vett Bosznia occupatiójában s ott szerzett baja következtében hunyt el fiatalon, 20 éves korában. Az 1871-ben született Imre szintén 20 éves korában hunyt el 1891-ben. Az 1865-ben született János Vulkánban lakott, mint a bányatársulat könyvelője, majd Hidas-Kürtre költözött Pozsony megyében. Nejétől, Ottó Máriától, Ottó Ferencz és Kutasek Janka leányától nyolcz gyermeke született, a kik közül az 1893-ban született Mária 1909-ben Báthory Tamás határrendőrségi tisztviselőhöz ment nőül.
Dubraviczky Lajos és Egry Mária negyedik fia az 1867-ben született Gyulai Terbegeczen gazdálkodik, s vele lakik elaggott apja is. Ő unokahugát, Szegezsdy Ferencz és Konkoly Mária leányát Annát vette nőül, a kitől született három gyermeke a táblázaton látható. Az ötödik fiu az 1869-ben született Dániel, Vihnyén lakik s az ottani vasgyár alkalmazottja. 1895-ben vette nőül Midlár Bertát, kitől született hat gyermeke a táblázaton látható. A legidősebb fiu, az 1860-ban született Bertalan, a ki Plachy János és Stimmely Katalin leányát Máriát vette nőül, Czeriben gazdálkodik. Ugy ő, mint a legifjabb fiu Pál is, a ki Terbegeczen lakik s Cseklész István leányát, Máriát vette nőül, gyermektelenek.
*
A család másik ágából, Hotutinai Péter leszármazóiból, mint láttuk, Dubraviczky Péter és Kubinyi Polixéna öt fia terjesztette át a családot a XIX-ik századba, kik közül azonban Péter, mint emlitettük, 1827-ben gyermektelenül hunyt el.
Az öt testvér közül a legidősebbnek az 1834-ben elhunyt Antalnak feleségétől, Sarudi Battik Magdolnától négy leánya és három fia maradt. A leányok közül a legidősebb, az 1787-ben született Polixéna Ináncsi Ebeczky Sándorhoz ment nőül. A második, az 1790-ben született Anna, a ki 1852-ben halt meg, Nedeczei Ruttkay János felesége lett. A harmadik, az 1793-ban született Magdolna Fárádi Vörös Sándorhoz ment nőül s 1879-ben halt meg, mig a legifjabb leány az 1806-ban született Amália Nagybócsai Sárközy Ábrahám hitvese lett, s nagy kort érve mint özvegy 1891-ben halt meg.
A fiuk közül legkorábban hunyt el a legifjabb, az 1798-ban született Antal; felesége, Szandai Srétey Mihály 1804-ben született leánya Éva, korán özvegyen maradván, Iglói Szontágh Sámuelhez ment nőül s 1890-ben hunyt el. Egyetlen leányuk az 1828-ban született Juliánna, Iglói Szontágh Albert felesége lett s 1861-ben halt meg.
A legidősebb fiú, az 1791-ben született Károly, megyei szolgálatba lépett s 1820-ig a kecskeméti járás esküdtje volt, ekkor azonban állásáról lemondott* s megnősült. Alsómalatinai Malatinszky Ferencz és Domonay Katalin leányát, Ludmillát vette feleségül, a kit 1835-ben hagyott özvegyen. Gyermekei nem maradtak.
Pestmegye levt.
Dubraviczky Antal és Battik Magdolna második fia, az 1795-ben született László, katonai pályára készült s a nemes-testőrségbe lépett. Atyja halála utáni 1835-ben kilépett a katonaságtól s megnősült. Bibiti Horváth Gábor és Szubszky Mária 1810-ben született leányát, Piroskát vette feleségül s 1860-ban bekövetkezett haláláig Szelén gazdálkodott. Felesége őt jóval tulélte, 1876-ban hunyt el.
Dubraviczky Lászlónak és Horváth Piroskának 95négy leánya és két fia maradt. A leányok közül a legidősebb, az 1836-ban született Ilona Székhelyi Majláth Imréhez ment nőül 1858-ban. Az 1844-ben született Piroska 1865-ben Rákóczi Rákóczy Aladár felesége lett, de már 1867-ben elhunyt. A harmadik leány Mária, Székhelyi Majláth Istvánnak, Bars megye későbbi főispánjának lett a felesége, mig a legifjabb leány, az 1846-han született Erzsébet, Bellusi Baross Miklóshoz ment nőül 1870-ben s 1894-ben hunyt el.
Dubraviczky László és Horváth Piroska idősebb fia Imre, a ki 1838-ban született, katonai pályára lépett, de mint kapitány ott hagyta a szolgálatot s 1863-ban megnősült. Viczián Antal és Szilasi és Pilisi Szilassy Julia 1842-ben született leányát, Ilonát vette nőül, a kit azonban 1875-ben özvegyen hagyott. Házasságuk gyermektelen volt s özvegye másodszor Baranyagyepesi Kun Aladár felesége lett s 1911-ben halt meg.
Az ifjabbik fiu, László, 1848-ban született. Az alkotmányos élet helyreállta után megyei szolgálatba lépett s először az abonyi járás szolgabirája lett. Majd egy pár évre visszavonult a közélettől s gazdálkodott, de azután ujra visszatért a megyéhez s mint megyei jegyző Budapestre költözött. Mint a megye főjegyzője vonult nyugalomba az 1906. évi alkotmányválság idejében. Szilasi és Pilisi Szilassy György és Szilassy Borbála 1857-ben született leányát, Borbálát vette nőül 1874-ben, a ki sulyos szenvedés után 1911-ben hunyt el. Pár hónap mulva férje is követte őt a sirba. Házasságukból három gyermek született, kik közül kettő kiskorában elhalt. Borbála leányuk hajadon Margit-Erzsébet 1902-ben Somogyi Körmendy Ferenczhez ment nőül. Egyetlen fiuk, az 1879-ben született Imre-László a budapesti m. kir. államrendőrség fogalmazója s 1907-ben vette nőül Diodváraljai Miksa Máriát, Miksa Béla és Frievaldszky Katalin leányát.
Dubraviczky Péter és Kubinyi Polixéna második fia, György, Zólyom megye főpénztárnoka, mint láttuk, 1801-ben hunyt el; felesége, Schindler Amália, több mint 50 évvel élte őt tul s 1855-ben, 83 éves korában halt meg Tápió-Szelén. Gondos, erélyes asszony volt, a ki ugy nagyterjedelmü, több vármegye területén szétszórtan fekvő birtokai rendbentartására, mint gyermekei nevelésére is kiváló gondot forditott. Öt gyermeke közül az 1799-ben született Miklós kiskorában halt el. A legfiatalabb gyermek, az egyetlen leány, az 1800-ban született Otilia, előbb Galánthai Gáspár Imréhez, másodszor pedig Benedicty Györgyhöz ment nőül s másodszor is korán özvegyen maradt. 1873-ban hunyt el Tápió-Szelén. A három felnőtt kort ért fiu közül az 1789-ben született Dénes volt a legidősebb. 1806 október 13-ikán ir alá Debreczenben öcscsével, Simonnal együtt az öreg kollégium törvényeinek.* Két évet töltött itt, de az 1808-ik év végén katonának állott s 1809 jan. 13-ikán már mint a br. Alvinczy ezred kadétja ir édesanyjának Ciliiből.* Nemsokára a huszárokhoz lépett át s 1813-ban már mint a br. Frimont-ezred főhadnagya ir édesanyjának Bukovinából: Dragujestieből majd Ronchowból, ugyanezen év október havában pedig már Brüchesből.* 1814-ben Mainzban van, 1815-ben pedig a szövetségesek occupatiós seregével Francziaországba vonul s innen ir Lyonból öcscsének.* 1816-ban Colmár-ban állomásozik.* 1818 decz. 25-ikén XVIII. Lajos franczia király a becsületrend lovagkeresztjével tünteti őt ki; a franczianyelvü kinevezési okmány ma is megvan a család levéltárában.* Mikor e kitüntetést megkapta, Dubraviczky Dénes már kapitány volt s ezredével együtt Páduában feküdt; ugyanitt hunyt el pár hónap mulva váratlanul 1819 nov. 24-ikén. Itt is van eltemetve családjától távol az idegenben.
Debreczeni ref. főiskola anyakönyve.
Csal. levt.
U. o.
U. o.
U. o.
U. o.
Dubraviczky György és Schindler Amália második fia, Simon 1791-ben született. Mint emlitettük, bátyjával, Dénessel együtt 1806 okt. 13-ikán subscribál Debreczenben. De itt csak két évet töltött s 1809-ben, alig 18 éves korában már Bereg vármegye alispánja mellett találjuk joggyakorlaton. Innen ir édesanyjának márcz. 26-ikán Ardóról. Megirja, hogy Bereg vármegye az insurrectióban 92 huszárral és két század gyalogossal vesz részt s hogy azonban 96ezekre a saját határai védelmére szüksége van, mert a szomszéd Galicziában a lengyelek között parasztlázadás ütött ki s a felkelők, a hol csak megjelennek, gyilkolnak és gyujtogatnak. Zemplénbe már be is törtek s gróf Barkóczynak több faluját felégették s Bereg megye is segitséget kért ellenök Szabolcs, Szatmár és Ugocsa megyéktől. Megirja azt is, hogy Bereg megye, bár nagyobb, mint Zólyom megye, sokkal kevesebb insurgenst állitott, mint az, s hogy ennek az az oka, hogy itt nagyon felületesen intézik a fölkelés ügyét s csak az megy el, a ki akar, illetve a nagyobb birtokos csak annyi insurgenst állit, a mennyit akar. Igy pl. a «báró» (nincs megnevezve), a ki e megyében 597 Rh. frt jövedelmet vallott be, csak egy huszárt állitott és tart fenn, éppen úgy, mint ők Zólyomban 67 Rh. frt jövedelem után. Majd azt irja, hogy mennyire resteli, hogy ő maga egészséges fiatalember létére nem vehet részt személyesen a fölkelésben, mig nála sokkal idősebbek elmentek; de végre is megnyugszik anyja akaratában, a ki, minthogy legidősebb fia, Dénes már amúgy is a harcztéren van, nem akart tőle is megválni, illetve nem akarta őt is a harczba ereszteni s éppen ezért óhajtotta, hogy távolabbi megyénél vállaljon szolgálatot.*
Csal. lt.
1811-ben már nagybátyja, Géczy Péter mellett van joggyakorlaton; az 1812-ik évben pedig mint «vármegyei cancellista», vagy mint akkor nevezték, «kis követ», a pozsonyi országgyülésen van jelen Zólyom vármegye követe, báró Radvánszky mellett s innen ir több izben édesanyjának.* Pozsonyból Bécsbe is átrándul. Ugyanezen évben megszerzi ügyvédi oklevelét s azt Zólyom megyében kihirdetteti. Zólyom megye levt. jk. 435. l. 4 Pest megye levt. jk.* De már az 1813-ik évben Pesten találjuk, a hol öcscsével, a joggyakorlaton levő Imrével, együtt lakik, s Pest megye szolgálatába lép mint esküdt. Majd kiváltja nagybátyjától a még édesatyja által elzálogositott szelei birtokrészt s maga gazdálkodik rajta.
U. o.
Zólyom megye levt. jk. 435. l.
1818 márcz. 31-ikén a megye rendei a kecskeméti járás viczeszolgabirájává választják.* Az 1820-ik évi május 8-ikán és 9-ikén tartott tisztujitó széken már az első aljegyzőségre és a kecskeméti járás főszolgabirói állására is kandidálja az elnök, de Sárközy Imrével, illetve a régebbi főszolgabiróval, Zlinszky Antallal szemben kisebbségben marad s ujból viczeszolgabirónak választják meg.* De midőn 1825-ben Zlinszky Antal lemond állásáról, a nádor-főispán a főszolgabirói állásra a legközelebbi tisztujitásig Dubraviczky Simont helyettesiti, mint a ki már 12 év óta szolgálja kiváló buzgósággal a megyét.*
Pest megye levt. jk.
U. o.
U. o.
Nem sokáig marad a főszolgabirói állásban. Az 1829-ik év szept. 30-ikán a budai országházban tartott tisztujitó közgyülésen, a melyen a nádor-főispán feleségével és gyermekeivel, István és Sándor királyi herczegekkel és Hermina királyi herczegnővel együtt személyesen megjelent: «A II-ik All Ispányi hivatalra» – irja a jegyzőkönyv – «candidáltatnak: Szilassy László, Beniczky Ádám, Földváry Gábor és Dubraviczky Simon, kik közül szinte hosszabb vetélkedés után a többség által Dubraviczky Simon Úr Másod All-Ispánynak kiválasztatott.»*
Pest megye levt. jk. 1770. l.
Mint alispán természetesen Pestre tette lakását s többször nyilt alkalma József nádorral, mint a megye főispánjával érintkezni, a ki csakhamar nagyon megkedvelte őt. De mindinkább megkedvelték őt megyéjének rendei is, s 1830 aug. 3-ikán az ugyanazon év szept. 8-ikára összehivott országgyülésen Szentkirályi László szeptemvir mellé őt választják meg követül.*
U. o.
Úgy a rövid ideig tartó koronázó országgyülésen való szereplése, valamint különösen az 1831-ik évi cholerajárvány alkalmával kifejtett erélyes tevékenysége csak növelik népszerüségét s az 1832-ik év okt. 23-ikán tartott tisztújitó közgyülésen, mikor az első alispáni állás betöltésére került a sor, mint a jegyzőkönyv mondja: «Mindezek után Ő cs. kir. fő-Herczegsége az Első All-Ispányi Hivatalra e következendőket méltóztatott kegyelmesen kandidálni, u. m. Dubraviczky Simon, Sárközy 97Imre, Mérey László, Madarassy István és Beniczky Ádám urakat, kik közül nevezetesen kitetsző s minden kételkedést eloszlató általjános felkiáltással Dubraviczky Simon Úr Első All-Ispánynak kiválasztatott.»* Még inkább kitünt az iránta való általános bizalom és szeretet az alig egy pár hét mulva, nov. 10-ikén megtartott követválasztás alkalmával. A Nádor – mondja a jegyzőkönyv – «Annál fogva nem kandidatióképen, hanem csupán a dolog közelitése és a vélekedéseknek a mennyire lehet egyesitése tekintetéből egyedül propositióképen azok közül, a kikről tapasztalta, hogy irántuk a Megye Rendei bizodalommal viseltetnek, némelyeket megnevezni fog, fennmaradván egyébbaránt a Megye Rendeinek azon jussok, hogy a mennyiben bizodalmok a proponálandókon kivül másra hajolna, akarattyukat arra nézve nyilatkoztassák ki; mellynek következtében tisztelt cs. és kir. fő Herczegsége fentérdekeltek közül elsőbb is Megyebeli Első All-Ispány Dubraviczky Simon Urat emlitvén, a mint ennek nevét az egybengyült rendek meghallották, az eránta viseltető határtalan bizodalomnál s szeretetteljes tiszteletnél fogva, anélkül, hogy a többi Proponálandókat csak hallani is akarták volna, őtet, ugyanis Első All-Ispány Dubraviczky Simon Urat minden kételkedést kirekesztő egyesült akarattal Első követjeknek kikiáltották, a ki is ezen megkülönböztetést és a Megye Rendeinek ebbeli bizodalmokat a minden dolgaiban kitetszeni szokott szerénységgel megköszönte».*
Pest megye levt. jk. 2233. l.
U. o.
Követtársául a megye Pécsujfalusi Péchy Imre táblabirót küldte, a ki a megyét már az 1825-ik évi országgyülésen is képviselte, de a ki egy pár év mulva a megye liberális utasitásaival ellentétbe jövén, visszahivását csak azzal kerülte el, hogy 1835-ben állásáról önként lemondott. Helyébe ekkor a megye Dubraviczky Simon követtársául Fáy Andrást küldte ki.
Dubraviczky Simon az országgyülésen utasitásainak is megfelelően a liberális ellenzékhez csatlakozik s annak csakhamar egyik – a túlzásoktól mindég tartózkodó, de meggyőződése mellett alaposan érvelő – kiváló harczosa lesz. Élénk részt vesz a kerületi gyülések tárgyalásaiban s felszólal minden funtosabb tárgynál. Így mindjárt 1833 január 10-ikén a főrendiházi napló behozatalát sürgeti, jan. 11-ikén a tárgyalás sorrendjének megállapitásánál első helyre kivánja tenni az urbéri ügyeket. Febr. 20-ikán a vallási sérelmek, 21-ikén pedig az áttérések szabályozása tárgyában szólal fel. Ápr. 11-ikén hosszabb beszédet mond a vallásszabadság tárgyában. Majd jun. 11-ikén, midőn az alsó tábla a főrendeknek erre vonatkozó üzenetét tárgyalja, ujból felszólal s ugyanő válaszol jul. 4-ikén a fejérvári káptalan követének erre vonatkozó beszédjére. Az alsó tábla ápr. 12-ikén a «sérelmek összeszedésére», jul. 16-ikán pedig a Buda és Pest közötti állandó hid tárgyában kiküldött bizottságba őt is tagul választja.* Közben egy hónapra eltávozik az országgyülésről, de augusztus végén már ismét Pozsonyban van. Hogy mennyire népszerü volt már ekkor az országgyülési ifjuság előtt is, bizonyitja Kossuth Lajos levele, a melyben 1833 szept. végéről ezt irja br. Wesselényi Miklósnak: «Egy hónapi távolléte után szép munkásságának körébe visszatért köztiszteletü Dubraviczkynk is.*
Országgyülési napló.
Történelmi Tár 1902. 165. l.
A kerületi gyülések ekkor az u. n. úrbéri ügyeket tárgyalták, s a hosszu, több hónapi tárgyalásokban Dubraviczky Simon élénk részt vesz s, alig van olyan gyülés, a melyen fel ne szólalna s alapos tudásra és nagy jogi képzettségre valló fejtegetései a legtöbb esetben biztositják véleményének elfogadását.
Okt. 31-ikén az «Országgyülés rendbeszedéséről» lévén szó, sürgeti, hogy a főrendek köteleztessenek a személyes megjelenésre. Ugyane tárgyban szólal fel 1834 márcz. 4-ikén is, a mikor azt inditványozza, hogy mindenekelőtt «az országgyülés rendeztessék el.»
Ápr. 18-ikától május 22-ikéig a törvénykezés kérdésével foglalkoznak a kerületi gyülések s Dubraviczky Simon ezen tárgyalásoknál is majd minden gyülésen felszólal s mindig liberális szellemben. Így pl., bár maga buzgó evangelikus, máj. 15-ikén a protestans consistoriumok biráskodása tárgyában azt inditványozza, hogy a házassági válóperek tárgyalása a consistoriumok 98hatásköréből elvonatván, a világi törvényszékekre bizassék.
1834. október havától egész 1835 január végéig a főrendi üzenetek kapcsán ismét az úrbéri ügyeket tárgyalja az alsó tábla s ezek megvitatásánál megint Dubraviczky Simon a leggyakoribb szónok.*
Országgyülési napló.
Az országgyülésen kapja meg Bajza József és társai felhivását a Kisfaludy Károly emlékére leendő gyüjtésre; lelkes buzgósággal karolja fel az ügyet s követtársai és az országgyülési ifjuság körében 1562 frt 50 krt gyüjt e czélra.*
Az eredeti gyüjtő-iv a család ajándékából a Kisfaludy-Társaság birtokában van.
1835 jan. 26-ikán ismét sürgeti, hogy «a regalista mágnások a dietára parancsoltassanak». Résztvesz májustól juliusig a kisebb fontosságu ügyek tárgyalásaiban; aug. 5-ikén és 7-ikén pedig a vallásügyi sérelmekről, aug. 18-ikán és szept. 3-ikán pedig a szólásszabadság tárgyában mond nagyobb szabásu beszédet. 1835 nov. 17-ikén inditványt tesz a testi büntetések szabályozása tárgyában, decz. 10-ikén pedig azt javasolja, hogy a törvények kizárólag magyar nyelven szerkesztessenek.*
Országgyülési napló.
1836 jan. 2-ikán a miatt szólal fel, hogy Bod János ügyvéd a felségsértés puszta gyanujára idézés, kihallgatás és védelem nélkül tömlöczbe vettetett. Jan. 11-ikén pedig Közép-Szolnok, Kraszna és Zaránd megyék és Kővár vidéke visszacsatolását sürgeti. Márczius 9-ikén pedig kijelenti, hogy a mig a szólásszabadságon br. Wesselényi Miklós személyében esett sérelem orvosolva nincs: addig adót egyáltalában nem ajánl meg.*
Kossuth L.: Országgyülési tudósitások.
A hosszura nyult országgyülést az uj király, V. Ferdinánd, 1836 máj. 2-ikán rekesztette be, s ekkor Dubraviczky Simon is visszatért megyéjéhez.
Az országgyülés tárgyalásai alatt – mint láttuk – idejének legnagyobb részét Pozsonyban töltötte s alig volt olyan fontosabb tárgy, a melynek megvitatásában kiváló részt ne vett volna. Erős szabadelvü meggyőződés, tiszta, világos gondolkozás, alapos tudás és mélyreható jogi képzettség, önfegyelmezés és a tulzásoktól való tartózkodás jellemzik minden felszólalását. A szabadelvü ellenzék vezető férfiaival, így különösen Beöthy Ödönnel, Bezerédj Istvánnal, Deák Ferenczczel s követtársával, Fáy Andrással szoros barátságban állott, de emellett megőrizte önálló gondolkozását s nem volt mindenáron ellenzékieskedő. Igy pl. mindjárt az országgyülés kezdetén, a mikor a munkarend megállapitásáról volt szó, – a mely kérdésben különben úgy a kormánypárt, mint az ellenzék véleménye is megoszlott – melegen pártolta a kormány javaslatát s ő is elsőül kivánta kitüzetni az úrbéri ügyek tárgyalását. Ezen eljárása eredményezte, hogy habár, mint a nádor megyéjének alispánja kényes helyzetben volt ennek daczára sem habozott a legkényesebb kérdésekben sem kifejezni szabadelvü meggyőződését, de ezt mindig annyi tapintattal tette, hogy szilárd ellenzéki magatartásával sem vonta magára soha a nádor haragját.
Nemcsak hogy nem haragudott meg reá a nádor, sőt inkább kiválóan kedvelte s bizalmasává tette őt. A fontosabb megyei ügyek megbeszélése végett nagyon gyakran hivatta őt magához a budai várpalotába vagy Alcsuthra.* E bizalmas viszonyból érthetjük meg, hogy midőn a nádor – Bécsből jövő sürgetés folytán – Kossuth Lajosnak a «Törvényhatósági Tudósitások» kiadását s levél alakjában való szétküldését is megtiltja a király nevében, ez iránt kiadott rendeletét nem a megyéhez, hanem Dubraviczky Simon alispánhoz intézi, a ki annak végrehajtasával Zlinszky János központi főszolgabirót bizza meg. Kossuth a megyéhez fordul panaszával s a megye rendei törvénytelennek tartják a nádor parancsát, s rosszalják is az alispán és a központi főszolgabiró eljárását, de ez sem rontja le Dubraviczky Simon népszerüségét megyéjében s az 1836 nov. 3-ikán tartott tisztujitó széken «a karok és rendek egyes akarattal és általános felkiáltással Első All-Ispánynak ezen hivatalt eddig is dicséretesen viselt Dubraviczky Simon Urat választották el».*
Családi közlés.
Pest megye levt. jk.
Alispáni hivatala és követi tiszte mellett 99talál időt családja ügyeinek intézésére is. Édesanyja már 1816-ban teljhatalmu megbizottjának nevezi meg őt Zólyom megye rendei előtt* s megbizását megujitja 1820-ban.* Ettől fogva ő viszi édesanyja ügyes-bajos dolgait, hajtja be követeléseit, egyezkedik vagy pörösködik nevében.
Zólyom megye levt. 1024. k. 167–31.
U. o. 718. k. 182–107.
1836-ban Romhányról ir édesanyjának, a hol rokonánál; Géczy Eleknél járt és az édesanyját anyja, Géczy Terézia jussán nagybátyjai, a leszármazók nélkül elhalt Géczy Gábor és Imre s nagynénjei, Géczy Krisztina és Géczy Katalin Okolicsányi Mihályné után illető nógrádmegyei felfalusi birtok tárgyában egyezkedett.*
Csal. levt.
Megállapodnak, hogy az örökösödési kérdést köztük egy választott biróság döntse el s hogy ennek tagjai Hanzély Márton; Benyovszky Péter és Lissovényi László táblabirák legyenek.* A végleges egyezséget Felfaluban 1841 aug. 1-jén köti meg édesanyja nevében Dubraviczky Simon Tótprónai és Blatniczai Prónay Ferenczczel és Mihálylyal, Géczy Johanna fiaival, mint egyszersmind nagy bátyjaik meghatalmazottjaival, a melynek értelmében ez utóbbiak a felfalusi örökrész fejében 5000 Rh. forintot fizetnek özv. Dubraviczky Györgynének, Schindler Amáliának.*
Csal. levt.
U. o.
1827-ben, mint emlitettük, meghalt Dubraviczky Péter, a kinek egyenes leszármazói nem maradtak, csak két nevelt leánya, kiket végrendeletében szerzeményi javainak örökösévé tett. A nevelt leányok férjei, Szentmiklósi és Óvári Pongrácz Boldizsár és Károly azonban Dubraviczky Péternek összes javait birtokba vették. Ismét Dubraviczky Simon az, a ki unokatestvérei, illetve még élő nagybátyja, Antal nevében is pörbe fogja a Pongráczokat az ősi javak visszaszolgáltatása iránt. A pör végre 1836-ban egyezséggel ér véget s a Pongráczok 13,750 frtot fizetnek a Dubraviczky örökösöknek.*
U. o.
Nagybátyja, Antal, már elöregedett, majd 1834-ben meg is halt s ekkor ő volt családjának legtekintélyesebb tagja, a kihez a többi családtagok nemcsak a családot közösen érintő ügyekben, hanem magán ügyes-bajos dolgaikban is mindég bizalommal fordultak tanácsért és pártfogásért.
De a családot közösen érintő ügy is bőven akadt. Emlitettük, hogy mikor 1761-ben Dubraviczky Pál és Péter hat leánytestvérükkel megosztoztak, a leányok a szelei birtokból semmi részt sem kaptak. 1828-ban Dubraviczky Borbála, Alsó Draskóczi Morvay Andrásné leszármazói megujitják a még 1772-ben meginditott pört a szelei birtokból való részeltetés iránt. A pör 1830-ban egyezséggel ér véget, az egyezkedést ismét Dubraviczky Simon vezeti s az egyezség szerint a Szelén birtokos három férfiág összesen hétezer forintot fizet a Morvay örökösöknek.* Még előbb, 1829-ben ugyancsak Dabraviczky Simon kezdeményezésére kiegyeznek a fiági örökösök Dubraviczky Éva, Siroki Egry Dánielné és Dubraviczky Juliánna, Siroki Egry Mártonné örököseivel is, a kiket – bár ők ez iránt pört nem inditottak – a szelei birtokból éppen olyan juss illetett, mint a pört indító Morvay leszármazókat. E két ágnak 5–5 ezer forintot fizettek a szelei örökség fejében a fiági utódok.*
U. o.
U. o.
Az 1838-ik évi nagy árviz alkalmával csak egy héttel a katasztrófa bekövetkezte után tud magának időt szakitani, hogy édesanyját annak lefolyásáról értesitse. Elmondja 1838 márczius 23-ikán kelt érdekes levelében, hogy mint emelkedett a víz eddigi legmagasabb állásánál, az 1775-ik évinél majdnem egy egész öllel magasabbra s márcz. 15-ikén már a megyeház kapujában is oly mély volt, hogy 20–25 embert vivő dereglyék hajózhattak rajta. Elmondja, hogy több, mint 2000 ház dült össze, – igaz, hogy leginkább a külvárosokban – de a megyeház szomszédságában is összedült egy kétemeletes épület, s mintegy 8–900 ház van annyira összerepedezve, hogy azok ledőltétől is félni lehet. A vármegyeháznak u. n. régi része is annyira megrepedezett, hogy Földváry Gábor másodalispánnak ki kellett költöznie lakásából 100s a termekben szállásolta el magát. Leirja ezután, hogy a katasztrófa alkalmával br. Wesselényi Miklós, br. Prónay Albert, Pest megye administrátora, gróf Ráday Gedeon, br. Podmaniczky János és gr. Szapáry Ferencz és még többen valósággal versenyezve mennyire buzgólkodtak a mentés körül s több mint ezer ember életét mentették meg. Gr. Károly István és György és a közelben lakó földesurak pedig annyi élelmiszert küldtek az árvizkárosultaknak, hogy e tekintetben semmi hiány nincs. Elmondja, hogy a templomok is tele voltak menekültekkel, s hogy úgy az evangélikus, mint a református templomban a menekültek tüzet raktak s úgy melengették magukat. Elsorolja, hogy milyen óriási károkat szenvedtek a kereskedők, különösen Heckenast könyvkereskedő, a kinek csaknem egész – 80,000 forintra becsült – készlete tönkrement. Elmondja azután, hogy a király 20,000 forintot adott a nyomor enyhitésére, Sina 40,000-t, Rotschild 15,000-t s ezenfelül 400,000 frtot ajánlott fel kölcsön nyolcz évre 4% mellett. Megemliti végül, hogy megyéjének dunamelletti része is sokat szenvedett az árviztől s hogy naponkint több mint ezer kenyeret küld dereglyéken Ráczkeve és Kalocsa környékére.*
Csal. levt.
A megfeszitett erővel való hivatalos munkálkodás s az ezzel járó izgalmak aláásták egészségét, úgy hogy az 1839-ik év nyarán kénytelen volt gyógyulás végett hosszabb időre Karlsbadot felkeresni. Az akkori közlekedési viszonyok mellett még nagy utazás volt Pestről Karlsbadig s több napba került, a mig Pozsonyon, Bécsen és Prágán át odajutott. Innen több levelet irt édesanyjának és nővérének, beszámol kurájáról, kirándulásairól. Elmondja mindjárt első levelében, hogy átrándult Joachimsthalba az ottani bányaművek megtekintésére, a melyekről azt irja, hogy ezek a selmecziekhez vagy beszterczebányaiakhoz képest nagyon kisszerüek, a bányásznép pedig koldusszegény. Ugyanez alkalommal fölment a drezdai országut mellett az Érczhegység legmagasabb csúcsán, a szász határhoz közel fekvő Glorietthez, ahonnan, mint irja, gyönyörü kilátás nyilik Csehország nagyrészére s a szomszéd Szászországra.
Leirja a szász határhoz alig félórányira fekvő utolsó cseh községet, Gottesgab-ot, a melynek lakói – ellentétben a Joachimsthaliákkal – jómóduak, szépek és egészségek, habár itt már az éghajlat oly zord, hogy – mint tréfásan irja – az év háromnegyedrészében tél van, egynegyedrészében pedig hideg, úgy hogy a lakosok földmivelésre már nem is gondolhatnak, hanem marhatenyésztésből és csipkekészitésből élnek s a férfiak nagy része, mint született muzsikus, bejárja a világot s csak 3–4 év mulva tér vissza otthonába. Egy másik kirándulás alkalmával Ellbogenben a hires porczellángyárat tekintette meg.
Egy másik levelében leirja, hogy mintegy háromezer fürdővendég van Karlsbadban Európa, sőt a világ minden részéből. Megemliti köztük Paskievich varsói herczeget, a kinek 10 év mulva olyan végzetteljes szerepe volt hazánk történetében, továbbá Marmont-t, a hires franczia marsalt, az uralkodó Coburg herczeget, a dusgazdag Sina bárónét, a ki itt egész háztartást visz, s a kinek ő maga is többször volt vendége.
Egy későbbi levelében elmondja, hogy egy kisebb társasággal átrándult Marienbadba, majd Egerbe s innen Franzensbadba, a hol gr. Ráday Lászlónét látogatta meg. Ellbogen-en át tértek vissza Karlsbadba, s az egész kirándulás két napba került.
Kurája befejeztével egy kisebb társasággal nagyobb körutra indult. Legközelebbi levelét már Drezdából irja aug. 6-ikán. Elmondja ebben, hogy Karlsbadból aug. 1-sején indultak el s először is Teplitzbe mentek, a hol egy napot töltöttek. Teplitz vendégeinek száma is csaknem eléri Karlsbadét s éppen akkor a porosz király is ott időzött nővérével, Vilma németalföldi herczegnővel együtt. Teplitz anynyira tele volt vendéggel, hogy több szállodát végig kellett járniok, mig végre a Hotel de Russieban szállást kaptak. Aug. 3-ikán utaztak tovább s átmentek a culmi csatatéren, a hol megtekintették az elesett orosz és porosz harczosok emlékoszlopait, mig az osztrákokét hiába keresték, s ehelyett csak az itt megsebesült s később ennek következtében elhunyt Colorado Hyeronimus tábornok emlékét találták. Azután Tetschenbe értek az Elbe partján, a hol egy 101szerényebb szállodában ott találták a szász királyt és királynét, az özvegy bajor királynét és János szász királyi herczeget kiséretükkel együtt. Innen azután az Elbén gőzhajón utaztak tovább Drezdáig. Drezdában több napot töltöttek s alaposan megnézték a várost és műgyüjteményeit. Kirándultak Pilnitzre is, a királyi család nyaralóhelyére, a hová éppen akkor várták az osztrák anyacsászárné megérkezését.
Drezdából vasuton utaznak Lipcsébe, s érdekesen irja le első vasuti utazását, a mi akkor még hazánkban ismeretlen volt, s megemliti, hogy a 15 és fél mérföldnyi utat három óra alatt tették meg. Az ut a lipcsei csatamezőn vitt keresztül s egyik utitársuk megmutogatta a mezön az ellenséges hadak állását. Lipcsében több napot töltöttek, megnézték nevezetességeit s kirándultak a Gusztáv Adolf-emlékhez is, a mi két évvel ezelőtt készült el.
Lipcséből postakocsival utaztak tovább Weimarba, innen Gothán, Erfurton és Eisenachon át majnai Frankfurtba, Frankfurtból Mainzon és Stuttgarton át Münchenbe, innen Regensburgon át Linzbe. Linzből azután gőzhajón utazott haza.
Tervezett utazását meg kellett röviditeni, illetve gyorsabb tempóban végezni, mert megyéjének ügyei sürgették hazatértét. Pest megye ugyanis az 1839–40-iki országgyülésre gr. Ráday Gedeont választotta meg egyik követéül; minthogy azonban ellene a megyegyülésen mondott s az országgyülési ifjak elitélésében részt vett birákat hevesen támadó beszédje miatt a királyi fiscus becsületvesztési pert inditott: a kormány királyi rendeletet intéztetett a megye rendeihez s ebben meghagyja nekik, hogy más követet válaszszanak. A megye azonban a törvénytelennek tartott rendeletnek nem engedelmeskedett; ellene fölirt az országgyüléshez s csak annyit tett meg, hogy arra utasitotta Rádayt, hogy mig ügyében az országgyülés nem határoz, ne menjen Pozsonyba. Az országgyülésen az alsó tábla legelsősorban a «sérelmekkel» s ezek között gr. Ráday Gedeon ügyével kivánt foglalkozni, s ez esetben oly világos volt a törvénysértés, hogy e fölött még a főrendi tábla sem térhetett napirendre s csak a királyi előterjesztések elsőbbségét vitatta. Négy hónap telt igy el meddő vitatkozással minden hasznos munka nélkül s a kormány mindenképen szeretett volna menekülni a zsákutczából, a melybe jutott. Végre is a nádor tanácsára megtalálták a kisegitő módozatot. Ráday Gedeon önkéntes lemondatásával. Br. Prónay Albert, Pest megye administratora 1839 augusztus havában jelenti a nádornak, hogy Ráday Gedeont részint igéretekkel, részint fenyegetéssel sikerült rávenni a követi állásáról való lemondásra; azonban ekkor ujabb bonyodalmaktól tartottak, hogy t. i. esetleg a megye rendei majd nem akarják betölteni az így megüresedett követi állást; ezért sürgette úgy ő, mint a nádor is Dubraviczky Simon hazatértét.
Az első alispán siet a hivásnak eleget tenni s szept. 2-ikán, mikor a megye közgyülése gr. Ráday Gedeon lemondását tárgyalja, már ő is itthon van. Az ő népszerüségének s a nádor befolyásának sikerül keresztülvinni, hogy a rendek a lemondást elfogadják, sőt a pár héttel később tartott közgyülésen már utódját is megválasztják Dubraviczky Simon személyében.
E minőségében nov. 12-ikén jelenik meg először az országgyülésen s mindjárt aznap felszólal a katonai kihágások tárgyában. Általában most is mindvégig élénk részt vesz az országgyülés tárgyalásaiban s különösen 1840 febr. havában alig van olyan gyülés, a melyen fel ne szólalna. Febr. 25-ikén, mikor a királyhoz felterjesztendő sérelmeket tárgyalják, ő is elpanaszolja megyéje sérelmét, hogy t. i. a Helytartótanács Resetta nevü pesti censor utján elkoboztatta Pest megye azon nyomtatványát, a mit a «Jelenkor» melléklete gyanánt akart szétküldeni s a melyben hivatkozva a pozsonyi német lap azon hirére, hogy «a szerencsétlen országos ifjak a felségsértés elsőfokozatu vétségében marasztaltattak», a közönséget felvilágositani kivánta a megye, hogy «a felségsértés rémitő bünében fokozatokat nem ismer».
Április 1-sején az ujonczok felajánlása ellen megyéje részéről ünnepélyesen óvást tesz. Az ápr. 21–24-iki kerületi üléseket ő vezeti mint elnök. Ápr. 30-ikán pedig a közadók megajánlásának tárgyalásánál megyéje utasitásához képest kijelenti, hogy mindaddig, mig a sérelmek orvosolva nem lesznek, semmi adót sem ajánl meg s azután is csak az eddiginél jóval kevesebbet.*
Országgyülési jegyzőkönyvek
102Az országgyülés 1840 május havában véget ért s Dubraviczky Simon követtársával, Szentkirályi Móriczczal együtt terjedelmes nyomtatott jelentésben számolt be küldőinek az országgyülés lefolyásáról s ott kifejtett működésükről.
A következő év ismét a megyei tisztujitás éve volt. 1841 máj. 5-ikén, mint a jegyzőkönyv mondja: «Első All-Ispányságra kandidáltatnak Dubraviczky Simon, Simontsits János, Beniczky Ádám, Fáy Moyzes, kik közül az Első All-Ispányi hivatalt számosabb évek ólta az egész megye közönségének közmegelégedésére minden dicsérettel és serénységgel és fáradhatatlan szorgalommal viselt Dubraviczky Simon Ur Első All-Ispánynak ujonnan és általános többséggel elválasztatott».*
Pest megye levt. jk.
Hivatalos teendői mellett szivesen foglalkozik gazdaságával is. A szelei birtokrészt – mint már emlitettük – édesanyja beleegyezésével ő váltotta ki nagybátyjától, Antaltól, s mig a zólyom- és hontmegyei birtokokon édesanyja maga gazdálkodott másik fia, Imre, majd veje, Benedicty György segitségével, addig a Szelén kiváltott részen ő gazdálkodik, s azt részint örök vétel, részint zálogbavétel, vagy legalább bérlet utján évről-évre nagyobbitja. A mikor csak hivatalos ügyei engedik, kimegy Pestről Szelére s szeret itt – mint tréfásan irja – «meghuzódni hét szilvafája alatt». Ő veszi rá birtokos társait a tagositás keresztülvitelére is.
Kora előrehaladtával kezd belefáradni a sok felelősséggel és izgalommal járó első alispáni hivatalba s leveleiben többször kifejezi azon szándékát, hogy vagy nyugalmasabb állást kiván elnyerni vagy végkép visszavonul a hivataltól s csak gazdaságának és hozzátartozóinak él.
Daczára annak, hogy – mint láttuk – a legutolsó országgyülésen is a leghatározottabb ellenzéki és liberális állást foglalta el s a sérelmek orvoslásáig az adómegajánlást is megtagadta: a nádor mindég megtartja iránta jóindulatát, sőt annyira bizik higgadt megfontolásában és önálló jellemében, hogy midőn 1845-ben az administrátori állások betöltéséről van szó: Zólyom megye administrátorául őt ajánlja.* A kormány azonban nem akarta őt ilyen bizalmi és emellett exponált állásba helyezni, hanem a Magyar királyi Helytartótanács tanácsosává nevezi őt ki s mint ilyen válik meg diszes első alispáni állásától, a melyet az ország első megyéjének élén 13 évig viselt.
Szilágyi S.: Magyar Nemzet Történelme X. köt.
Ez állásban érte őt 1848-ban az első magyar felelős ministerium szervezése. Deák Ferencz, az uj igazságügyminister, a ki Dubraviczky Simont még a pozsonyi országgyülésekről ismerte és szerette, s a ki kellően méltányolta ott különösen az igazságügyi törvények megalkotásánál kifejtett működését: ministeriumába «osztályigazgató»-nak hivta meg öt. Dubraviczky Simon el is fogadta ez állást, de csak addig tartotta meg, a mig Deák állott az igazságügyministerium élén s mikor Deák visszavonult, betegeskedésére hivatkozva ő is lemondott állásáról. Nem érhette meg a szabadságharcz végét; utolsó hónapjait betegeskedve Budán töltötte. 1849 ápr. 24-ikén a fenyegető ostrom elől szelei birtokára akart vonulni, de alig ért ki kocsijával a városból, szélhüdés érte s hűséges inasa haldokolva vitte vissza lakására, a hol még aznap el is hunyt. Az akkori zavaros időben még csak értesiteni sem lehetett hozzátartozóit – édesanyját és nővérét – elhunytáról s temetéséről is hű inasa gondoskodott.
Dubraviczky György és Schindler Amália harmadik fia, Imre 1793-ban született s így atyja halálakor még csak nyolcz éves volt s nevelésének gondja egészen édesanyjára maradt. Alsóbb iskoláit a beszterczebányai ev. gymnasiumban végezte; primáriusnak 1809–10-re Selmeczre ment, majd egy évet – az 1810–11-ikit – a Debreczeni kollégiumban töltött. Ezután a jogi tanfolyamra Sárospatakra ment s ott a hires jogtanárnál, Kövynél lakott.* A jogi tanfolyamnak kitünő eredménynyel való elvégzése után még az 1812-ik év végén Zolnai Zolnay László zólyommegyei szolgabiró mellé ment joggyakorlatra, a ki mellet négy hónapot töltött; majd egynéhány hónapra Felső-Szemerédre ment Draskóczi és Jordánföldi Ivánka 103László hontmegyei szolgabiró mellé, s ugyanezen évben Hont megye fölesketi «becsületbül való esküdtjének.»* De az év végén már Pestre kerül s ott nagybátyja, Géczy Péter közbenjárására mint királyi juratust gr. Várkonyi Amadé Antal veszi maga mellé s ott eltöltött idejéről a legelismerőbb bizonyitványt állitja ki részére.* Egy ülésszakon át 1814-ben Matkovich István királyi ügyész oldala mellett működik, s 1815 junius havában kitünő eredménynyel teszi le az ügyvédi vizsgálatot s oklevelét még ez évben kihirdetteti Zólyom vármegyében.* Annyival is inkább, mert az üresedésben levő második aljegyzői állásra pályázni kivánt s ez iránt folyamodott is a főispánhoz.* A kivánt állást ugyan ezuttal nem nyerte el, azonban két év mulva, 1817-ben Zólyom megye is tiszteletbeli esküdtjévé választja,* majd, még ugyanezen évben a megyei alügyészi állást nyeri el,* 1820-ban pedig Zólyom megye tiszti ügyésze lesz.* 1821-ben édesanyja Zólyom megye rendei előtt Simon bátyja mellé őt is teljhatalmú meghatalmazottjává nevezi ki,* 1824-ben pedig Hont megye – ugyancsak Simon bátyjával együtt – táblabirájává választja.* 1825-ben Zólyom megye egyizben helyettes alispánjául küldi ki.* 1826-ban hunyt el váratlanul hivatalos tevékenysége közben s a megye rendei a főispánnal együtt fájdalmukat fejezik ki a haláleset fölött, intézkednek helyettesitéséről s bizottságot küldenek ki a hivatalos irások átvételére. A bizottság a legközelebbi közgyülésen jelenti, hogy a hivatalos iratokat a legnagyobb rendben találta s átadta a helyettesitő alügyésznek.*
Csal. levt.
Hont megye levt. jk.
Csal. levt.
Zólyom megye lvt. jk.
Zólyom megye levt. jk. 974. l.
U. o. jk. 462. l.
U. o. jk. 664. l.
U. o. jk. 338. l.
U. o. jk. 1289. l.
Hont megye levt. jk.
Zólyommegye levt. jk. 1084. l.
U. o. 3003–E. 205–30. és 707. E. 205. 79.
Dubraviczky Imre is éppen úgy, mint két bátyja, nőtelenül halt el s igy Dubraviczky György ágán fiutód nem maradt.
*
Dubraviczky Péter és Kubinyi Polixéna negyedik fia, István – mint láttuk – Kóváron települt le s ott is halt meg. Felesége Csejthey Juliánna sokkal túlélte őt s 1855-ben halt meg Kóváron. Házasságukból öt fiu és két leány ért felnőtt kort. A leányok közül egyik sem ment férjhez. Az idősebb, az 1801-ben született Johanna korán özvegyen maradt unokatestvéréhez, Dubraviczky Otiliához, Galánthai Gráspár Imre özvegyéhez költözött s majd, midőn Benedicty Györgygyel való második házassága után ujból özvegy lett, végkép nála maradt, segitett gyermekeit, majd unokáit fölnevelni s nagy kort érve unokaöcscsénél halt meg Tápió-Szelén 1892-ben, 91 éves korában. A másik leány az 1804-ben született Erzsébet-Ágnes szintén hajadon maradt s legidősb bátyjánál, Zsigmondnál talált családi otthont s szintén nagy kort érve, 84 éves korában halt meg unokaöcscsénél Karpa-Géczen.
Dubraviczky István és Csejthey Juliánna legidősebb fia, Zsigmond 1798-ban született nagyszülei házánál Csepen, Komárom megyében. Már 1814-ben joggyakorlatra ment Kesselkeői Majthényi Antal, Hont vármegye jegyzője mellé, a kinek oldalán 15 hónapot töltött el.* 1817-ben már Hont vármegye honoratus esküdtjének esketi föl.* 1822-ben megszerzi az ügyvédi oklevelet, a melyet úgy Hont, valamint Nógrád megyében még ugyanezen évben kihirdettet.* Ugyanekkor maga is Nógrád megyébe települ át, ugyanis innen vette nőül Lisznyai Damó Károly és Bajza Zsuzsánna leányát, Erzsébetet Varsányból, a kivel Puszta-Géczen és Karpa-Géczen kapott részbirtokot. Csakhamar Nógrád megye szolgálatába lépett; már 1825 szept. 2-ikán a megye rendei tiszteletbeli alügyésznek, 1828 okt. 16-ikán, s ujból 1832 szept. 19-ikén rendszerint való esküdtnek, 1836 jun. 20-ikán aladószedőnek, 1842 ápr. 7-ikén s ujból 1846 jul. 15-ikén megyei számvevőnek választják meg.* E közben 1830-ban Hont megye is táblabirái közé iktatja.* Hontmegyei kóvári birtokrészét 1840-ben 600 ezüst forintért 104zálogba adja testvérének, Péternek.* 1853-ban pedig testvéreivel együtt szelei birtokrészüket – a mely ekkor már 12 ezer forintban volt. Dubraviczky Antal örököseinek elzálogositva 4000 frt felülfizetéssel örökáron eladja nekik.* Az ötvenes években Balassa-Gyarmaton lakott, a hol a takarékpénztár pénztárnoka volt. Utolsó éveiben karpagéczi kis birtokán huzódott meg s itt halt meg 1876-ban 78 éves korában. Felesége nyolcz évvel élte őt tul s 1884-ben hunyt el.
Csal. levt.
Hont megye levt. jk.
U. o. és Nógrád megye levt. jk.
Nógrád megye levt. jkk.
Hont megye levt. jk.
Csal. levt.
U. o.
Dubraviczky Zsigmondnak és Lisznyai Damó Erzsébetnek három fia és egy leánya maradt. A leány, az 1830-ban született Etelka, Ruttkay Emil-Károlyhoz ment nőül Szalma-Tercsre s 1881-ben hunyt el.
A legidősebb fiu, Ádám, 1827-ben született. A szabadságharczban mint honvédhadnagy vett részt s a fegyverletétel után a besorozástól csak ugy menekült meg, hogy hosszabb ideig bujdosott a Cserhát erdeiben. Az alkotmányos élet helyreálltával atyja nyomdokait követve ő is megyei szolgálatba akart lépni; fel is lépett mindjárt az első tisztujitáson szolgabirónak, de idősebb, érdemes és teljesen vagyontalan ellenjelöltjével szemben visszalépett s a megyei közéletben csak mint megyebizottsági tag vett részt s 1890-ben bekövetkezett haláláig a saját, illetve atyja birtokán és bérleten gazdálkodott. A géczi birtokot atyja halála után, 1878-ban örökáron szerezte meg 12 ezer forinton édesanyjától. 1872-ben vette nőül Schleinitti Szojka Sámuel és Massa Fáni leányát, Szidóniát, a ki 1893-ban halt meg. 1879-ben született ikerfiaik kiskorukban haltak el, mig első leányuk, az 1873-ban született Gizella, 15 éves korában hunyt el. Három gyermekükért felnőtt kort: egy fiuk, Ádám, jelenleg közjegyző jelölt Budapesten, és két leányuk: Lujza és Erzsébet, ez utóbbi tanitónő Nagy-Erzsébet-lakon, Torontál megyében, az állami iskolában. A két leány szüleik után örökölt birtokrészét 1906-ban adta el Ivánka Ödönnek 48 ezer koronáért.
Dubraviczky Zsigmond és Lisznyay Damó Erzsébet második felnőtt kort ért fia, Károly 1833-ban született Puszta-Géczen. Felsőbb iskoláit Losonczon végezte; közhivatalt nem viselt, s csak gazdaságának élt. 1855-ben vette nőül Egerfarmosi Egry Gábor és Ruttkay Francziska leányát, Otiliát, a kivel a nógrádmegyei Bakón kapott részbirtokot; ezen és sógoraitól bérelt birtokon gazdálkodott. Gyermekei közül kettő ért felnőtt kort; az 1856-ban született Gábor községi jegyző volt Szügyön s itt halt meg fiatalon 1883-ban. Már ekkor nős volt; felesége Turóczdivéki és Nagypalugyai Platthy Ferencz és Vladár Constancia leánya, Ida 1890-ben hunyt el; egyetlen fiuk maradt, az 1879-ben született Árpád, a ki 1909-ben vette nőül Bellon Idát. A másik fiu, az 1858-ban született Zsigmond ma is él s gyenge szemei miatt csaknem egészen munkaképtelen; háromszor nősült s e házasságokból két gyermeke van; feleségei s gyermekei nevei a táblázaton láthatók.
Dubraviczky Zsigmond és Lisznyai Damó Erzsébet legifjabb fia, István 1835-ben született; a katonai pályára lépett s 1859-ben lett hadnagy s ugyanezen évben résztvett a solferinói ütközetben s ekkor tanusitott vitézségéért megkapta a katonai érdemkeresztet. A honsédség szervezésekor ő is ennek sorába lépett át s mint őrnagy vonult nyugalomba, de a nyugállományban alezredessé lépett elő. Mint nyugalmazott katonatiszt Pozsonyban lakott s itt halt meg 1911-ben. Csehországból nősült; felesége Wetzler Lujza volt, a ki négy évvel előtte, 1907-ben hunyt el. Gyermekeik nem maradtak.
Dubraviczky István és Csejthey Juliánna második férfikort ért fia, József 1800-ban született. Fiatalon a megye szolgálatába lépett: már 1820-ban «hitelteti meg Hont vármegye honoratus esküdtjének».* Az 1824-ik évi tisztujitáson «rendszerint való esküdtnek», majd «albiztosnak» is kandidálják, de mind a két állásnál kisebbségben marad* és csak 1830-ban választja meg a megye rendes fizetéses esküdtjének.* De nem sokáig viseli hivatalát; az 1831. évi nagy cholerajárvány idején még nagy buzgalmat fejt ki hivatalos teendőiben s a betegekkel 105való gyakori érintkezés daczára maga elkerüli a jarványt,* de 1833-ban hirtelen elhalt nőtelenül.
Hont megye levt. jk.
U. o.
U. o.
Csal. levt.
A harmadik felnőtt kort ért fiú, Péter 1803-ban született Kóváron. Iskoláit Pozsonyban végezte, ezután eleinte édesanyja mellett otthon, Kóváron gazdálkodott, majd br. Brudern Józsefnél lett tiszttartó. Az ő halála után 1835-ben Ságujfalun a br. Prónay birtokán tiszttartóskodott. 1840-ben ismét hazatért Kóvárra s Zsigmond bátyja örökrészét zálogbavette 600 ezüst forinton. 1856-ban már Homokterennén lakik s a község jegyzője lesz s mint ilyen halt el a hatvanas években. Lieszkovszky Ferencz tiszttartó leányát, Máriát vette feleségül, a kitől két fia maradt. Az idősebb fiu, az 1833-ban született Sándor, még 1857-ben 18 éves korában beállott a Haller-huszárok közé, s mint nyolcz évet kiszolgált katona 1865 febr. 27-ikén Wostitzban, Morvaországban nőül vette Wondra János és Hammel Éva leányát, Juliannát. Házasságukból két leány származott, a kisebbik gyermekkorában meghalt, az idősebbik, az 1865 nov. 16-ikán született Terézia-Erzsébet 1886-ban Nossek Ferenczhez ment nőül. Maga Dubraviczky Sándor Wostitzból pár év mulva eltünt s azóta nyomaveszett.
Dubraviczky Péter és Lieszkovszky Mária ifjabb fia, az 1847-ben született Gyula nőtelenül halt el.
Dubraviczky István és Csejthey Juliánna negyedik felnőtt kort ért fia, György-Dániel 1809-ben született. Az atyai kis örökségen csakhamar tuladva, ő is hányatott életet élt, mint Péter bátyja. Egy darabig ő is gazdatiszt volt, 1847-ben Megyeren ispánkodott, majd utibiztos lett s Abonyban települt le. Ugyanitt halt meg 1874-ben. Feleségétől, Szakál Annától – a ki 1817-ben született és 1888-ban halt meg – négy leánya és két fia maradt. A leányok közül a legidősebb, Róza-Emilia, nem ment férjhez; az 1842-ben született Anna Elefánty György felesége lett Czegléden; Erzsébet, a ki 1847-ben született, Bisz Alberthez ment nőül Püspökladányba, mig a legfiatalabb leány, Johanna 1785-ben Falussy Pál neje lett Tiszavárkonyban. Az idősebb fiu, az 1850-ben született Sándor, mint a közuti vasut alkalmazottja halt meg Budapesten; feleségétől, Király Teréziától, gyermekei nem maradtak. Az ifjabbik fiu, György-István 1854-ben született, gépész s jelenleg Kengyelen lakik. Feleségétől, Schafmayer Amáliától két fia született: György és Sándor.
Dubraviczky István és Csejthey Juliánna ötödik felnőtt kort ért fia, Márk-László 1811-ben született. Hont vármegye 1833-ban «hitelteti őt meg becsületből való esküdtjének».* Az 1836. évi tisztujitáson «rendszerint való esküdtnek», majd «albiztosnak» kandidálják, de kisebbségben marad, szintúgy az 1839. évi tisztujitáson is,* de 1845-ben a megye táblabirái közé iktatja.* 1862-ben hunyt el Gortván Gömör vármegyében. Feleségétől, Egyházasbásti Básthy Francziskától három leánya született, a kik a táblázaton láthatók.
Hont megye levt. jk.
U. o.
U. o.
*
Dubraviczky Péter és Kubinyi Polixéna legifjabb fiának, Bálintnak első házasságából született fia, Márk, – mint láttuk – kiskorában elhunyt. Második feleségétől br. Rüdt Vilmától két leánya és egy fia maradt. A leányok közül Amália Bönyi Iványos Károlyhoz, Karolina pedig Bőnyi Iványos Zsigmondhoz ment nőül. Az 1804-ben született fiu, Miklós, korán árván maradt s kiskorusága alatt vagyoni ügyeit nagybátyja, Antal intézte, mig nevelésére unokatestvérének, a nála 13 évvel idősebb Simonnak volt irányitó befolyása. A jogi tanfolyam elvégzése után azonban csak gazdaságának és családjának élt s a megye közéletébe nem folyt be; 1858-ban hunyt el. 1832-ben vette nőül Nagykörösről Jalsovai Jalsoviczky Mihály és Behárfalvi Nemes Johanna 1813-ben született leányát, Erzsébetet, a ki férjét sokkal tulélve 1888-ban hunyt el.
Dubraviczky Miklósnak és Jalsoviczky Erzsébetnek négy leánya és egy fia maradt. A leányok közül az 1835-ben született Piroska-Terézia mint viruló hajadon hunyt el 1854-ben. Az 1833-ban született Petronella 1856-ban dr. Szabó Mihályhoz ment nőül, de már 1857-ben meghalt. A harmadik leány, az 1839-ben született Antónia-Rozália dr. Bakos Miklós nagykőrösi orvos felesége lett, mig az 1840-ben született Izabella Vörös Károly törvényszéki biróhoz ment nőül.
106Dubraviczky Miklós egyetlen felnőtt kort ért fia, az 1842-ben született Elek-Miklós, a megyénél kezdte közszolgalatát mint szolgabiró. Majd a törvénykezés szétválasztásakor járásbiró, azután pedig a vallásalapitványi uradalom tiszttartója lett, s végül mint a m. kir. közigazgatási biróság itélőbirája vonult nyugalomba. 1891-ben megkapta a cs. és kir. kamarási méltóságot. 1870-ben vette nőül Vecseszéki Ferenczy Gergely és Kisjáczi Szeles Krisztina leányát, Viktóriát Kecskemétről, a ki 1892-ben csillagkeresztes hölgy lett. Házasságukból két leányuk maradt, Aranka és Mariska, ez utóbbit 1912 október havában vette nőül Inárcsi Farkas Ferencz, nagykőrösi földbirtokos.
BENKÓ IMRE.
