Tolna vármegye pecsétje.*
Tolna vármegye pecsétje.*
Szerző e dolgozatát a Her. és Gen.-Társaság 1913. szept. hó 25-én tartott ig.-vál. ülésén olvasta fel a vármegyei, budapesti és bécsi levéltárak adatai alapján részletesen megrajzolt megyetörténetbe beillesztve. Jelen közlemény azonban csak a pecsétre vonatkozó részleteket adja.
Megyei pecsétekről az 1550. országgyülés rendelkezett először s előirta, hogy azoknak a különböző alkalmatlanságoknak elkerülése végett, amelyek a vármegyékben eddigelé többször azért fordultak elő, mert a pecsétek bizonytalanok és ismeretlenek voltak, minden vármegyének legyen pecsétje, amelyet az alispánok meg szolgabirák, meg esküdttársaik pecsétei alatt szekrényben kell tartani.* Ezt megelőzőleg csak Hunyad-, Somogy- és Sáros vármegyéknek és Fogaras vidékének volt tulajdon pecsétje, a többiekben, így Tolnában is, a fő- vagy alispán s a szolgabirák pecsétjeit találjuk a megyei kiadványokon, de ezek nem voltak egyebek, mint tulajdonosaik családi pecsétei.*
1550: LXII. t.-cz.
Gábor Gyula: A megyei intézmény alakulása és működése Nagy Lajos alatt. Budapest, 1908 109–111. l. Tagányi Károly: Magyarország czimertára. Budapest 1880 21., 27. l.
Több vármegye – igy pl. Zala is – még 1550-ben kért és kapott is pecsétet. Egy későbbi forrás határozottan említi, hogy volt régi pecsétje Tolna vármegyének is, de mivel hosszú ideig szenvedett a török uralom alatt, a háborúk zavarai közt elveszett. Hogy ez milyen volt, 83nem tudjuk, a XVI. század közepe tájáról u. i. nagyon kevés megyei kiadványunk maradt meg, mert a vármegye nagyrésze török kézen volt már ekkor s bár végképen nem szakadt el Ferdinánd egész uralkodása idején, utolsó éveiben már csak foszlányai adóztak a magyar királynak s 1565-ben ezekkel is utoljára találkozunk.* Minthogy nagyon megfogyatkozott testében, Baranya-Tolna együtt emlittetik a megyék 1564-iki adóhátralékának kimutatásában s az 1564-iki dikális összeirásokban* és hatóságuk is közös volt ekkor már, mint azt egy 1563-iki oklevélben olvassuk.* E kiadvány zárlatán nem megyei pecsét, hanem családi pecsét van s így nincs kizárva, hogy az 1696-iki pecsétadománynak azon szavai, hogy volt a vármegyének pecsétje, de a török időkben elveszett, talán csak jóhiszemü, azonban minden alap nélkül való megokolás volt.*
Acsády Ignácz: Két pénzügytörténelmi tanulmány. Budapest, 1894 158. és 174. l.
U. o. 156. és Acsády I.: Magyarország pénzügyei I. Ferdinánd alatt. 1526–64. Budapest, 1888. 262. l. – Magyar Könyvszemle 1892–93 215. l.
«Nos Andreas Pernezy de Osthopan vicecomes et iudices nobilium comitatum Baroniensis et Tholnensis.» Datum in oppido Zygeth f. 2. p. p. f. Gregorii papć a. D. z 563. N. Múz. levt. Törzsanyag. Az 1563 ápr. 14-én Szigetvárt tartott sedrián az összegyűlt nemesek Baranyából s Tolnából voltak.
Várady Ferencz: Baranya multja és jelenje. II. k. I. 428. l. Baranya vm. 1694 okt. 10-én nyert pecsétet. (Lib. Rég. XXIII. 332. l.)
Buda visszafoglalása után Badeni Lajos őrgróf vette át a dunántúli és drávamelléki császári hadak vezérletét s szeptember 23-án már megvette Simontornyát, majd Pécset, Siklóst és Kaposvárt s evvel a török ellenállás e vidéken is meg volt törve.*
R. Horváth Jenő: Magyar hadikrónika. Budapest, II. k. – Szilágyi S.: A magyar nemzet története. VIII. k. 454. l.
Megindult ujra a megyei élet, de első éveiből csak egy-két elszórt adatot ismerünk, mert a vármegyei levéltár csak az 1696. évtől kezdve őriz iratokat s az első két-három évtizedből még ezek is nagyon hiányosak. Az 1696-iki alispánválasztásról s az ezt követő megyei harczokról már tisztább képet alkothatunk magunknak, de – sajnos – ez még mindig nagyon vázlatos, pedig épen nem szükölködnék érdekesebbnél-érdekesebb részletekben.
1696 február 10-én tisztujitó közgyülést tartott Tolna vármegye közönsége, amelyen Broderich András tolnai póstamestert és a tolnai katonai élelemraktár felügyelőjét választották meg alispánná. Első dolga volt, hogy a királyhoz pecsét-engedélyezésért folyamodott. Gyorsan elintézték Bécsben a folyamodványt, mert 1696 márczius 2-án – tehát megválasztatása után alig három hétre – Bécsben kelt diplomájával eleget tett Lipót Broderich kérésének.
Broderich azonban nem élvezhette nyugodtan méltóságát, mert hatalmas ellenzéki táborral találta magát szemközt, amely mindent elkövetett, hogy hivatalos működésében a szerinte törvénytelenül megválasztott alispánt megakadályozza. Nem látjuk teljesen tisztán a dolgokat, de valószinü, hogy a főispán, Radonay Mátyás, pécsi püspök erőszakkal választatta meg a megye közönségének ellenére a neki kedves német viceispánt.
Alig várták már Broderich és tisztviselőtársai, hogy kiteljék az esztendejük s 1697 febr. 5-én meg is tartották a valedictoriát. Broderich ellen rögtön szigorú vizsgálat indult meg, azon panaszok alapján, amelyet a vármegye közönsége nyujtott be ellene s azért is, mert a tolnai raktárban súlyos szabálytalanságoknak jöttek a nyomára.
Minthogy a vármegye pecsétjét lemondásakor nem adta át Broderich, hanem magával vitte, a magyar királyi udvari kancellária felszólította, hogy szolgáltassa azt be. Broderich azt felelte erre a kanczelláriának, hogy az ő és tisztviselőtársai leköszönése után tisztujitást nem tartottak, főispánja nincs a vármegyének, az 1559: LXII. t.-c. pedig ugy rendelkezik, hogy a vármegye pecsétjeit a törvényes alispánok, szolgabírák és esküdtek pecsétjével lepecsételt ládában kell tartani; minthogy tisztviselői nem voltak a vármegyének, ő nem tartotta tanácsosnak nem hites egyénnek átadni a pecsétet. Mivel a nádor arról értesítette őt, hogy a főispáni szék üresedése esetén úgy a pecsétnek, mint a varmegyei iratoknak őrzése az ország törvényei szerint őt illeti, neki fog kellenie a pecsétet is átszolgáltatnia.
1697 julius 12-én Bécsben kelt a kanczellária határozata, amelyet rávezettek Broderich kérvényének hátára s igy juttatták vissza hozzá. Ebben megismétli a kanczellária előbbi határozatát s meg is okolja: a vármegyének őfölsége, a magyar királyi udvari kanczellária utján engedélyezte a pecsétet s most, mikor nincsenek törvényes tisztviselői a vármegyének, a pecsétet a kanczelláriának, mint őfölsége közvetlen dicasteriumának kell átszolgáltatnia.
Broderich nem mert tovább ellenkezni s átadta a pecsétet, de kérte, hogy a kanczellária térítse meg neki azokat a költségeket, amilyekbe neki a pecsét kieszközlése került. Kéri egyben a kanczelláriát, hogy kérvénye hátán nyugtassa a pecsét átvételét. A kanczellária eleget is tett e kérésének s elismerte, hogy Broderich a pecsétet s a róla szóló királyi diplomát átszolgáltatta s egyben megjegyezte, hogy költségeinek megtéritéséről majd a vizsgálat befejezése után lehet szó. Minthogy azonban sem a pecsét, sem vele a diploma nem került elő, sem vele megpecsételt kiadványt nem ismerünk, nem tudjuk, milyen volt a czimeres pecsét.
84A vármegye azonban nem lehetett meg pecsét nélkül s azért még 1698-ban vagy 1699 elején új pecsétért folyamodott Lipóthoz. A pecsétkérő folyamodvány, melyet Tolna vármegye levéltára őriz, igy szól:
«Sacratissima Cćsarea Regiaque Maiestas, Domine, Domine nobis naturaliter clementissime. Maiestati Vestrć Sacratissimć humillime reprćsentare voluimus; qualiter egregius Andreas Brodericz his non ita dudum evolutis temporibus sine prćscitu et annuentia nostris, propria duntaxat auctoritate, certum pro comitatu nostro sigillum exsculpi et confici curans eodeum veluti vicecomes noster (qui tamen per nos nullatenus eotum etiam pro legitimo vicecomite nostro agnitus extitisset), in nonnullis sine prćscitu nostro, ne fors expeditis et emanatis prćiudiciasis, et damnosis, expeditionibus usus fuisset. Quem abu-um et ne fors exinde etiam imminens damnum et prćiudicium evitare volentes Maiestatem Vestram Sacratissimam veluti Dominum Dominum nostrum naturaliter clementissimum de genu humili nterpellamus, dignetur Maiestas Vestra Sacratissima ex innata gratia et clementia sua intuitu fidelitatis fideliumque servitiorum nostrorum hactenus prćstitorum et in futurum etiam pari fidelitatis et constantić fervore per nos prćstandorum sublato et cassato ae annullato antelato in prćindicium nostri per prćspecificatum Andream Brodericz fieri procurato sigillo (quod ut actu ubi lateat, in prćsentiarum rescire nequirimus) novum nobis sigillum seu arma iuxta subsequentem delineationem cum solito privilegio eatenus emanando clementissime conferre ne dedignetur. Quam Maiestatis Vestrć Sacratissimć clementiam humillinus promereri servitiis adnitemur, benignam prćstolaturi resolutionem.
Maiestatis Vestrć Sacratissimć humillimi perpetueque fideles subditi.
Universitas comitatus Tolnensis.*
A felségfolyamodvány bal sarkában foglal helyet, mint a cimerkérő folyamodványokon, a pecsét rajza. (Lásd 1. ábra.)
Kívül: Ad Sacratissimam Romanorum Imperatoriam ac Germanić, Hungarić, Bohemić etc. Regiam Maiestatem, Dominum, Dominum nobis naturaliter clementissimum, humillimum memorale introscripti comitatus Tolnensis.
Prćsentem instantiam Maiestati Vestrć Sacratissimć humillime recommendo. Paulus Esterházy.
Annuit excelsa cancellaria, ut expediatur cum cassatione prioris sigi li. Franciscus Somogyi.»
A nádor is figyelmébe ajánlotta Lipótnak a vármegye kérését s a király eleget is tett 1699 szeptember hó 1-én Bécsben kelt diplomájával a vármegye kérésének.* Elmondja ebben, hogy mily szép dolog az alattvalók ragaszkodása a fejedelemhez és szolgálata s mennyire erősiti a birodalmat, ha ezt nemcsak szivesen fogadja, hanem meg is hálálja; tekintve továbbá azt, hogy Esterházy Pál nádor is ajánlotta, eleget tesz Tolna vármegye kérésének. Megemlíti, hogy mivel hosszu ideig nyögött török iga alatt a vármegye s a háboruk zavarai közt elveszett a pecsétje, még Broderich alispán kérésére adott neki pecsétet, minthogy azonban őt nem ismerte el a vármegye közönsége törvényes alispánnak s a saját felelőségére készíttette el a pecsétet, azt megsemmisiti s ujat adományoz. Az oklevél a pecsét képét így írja le:
Orsz. Levéltár Lib. Reg. XXV. 213–214. l.
«Nempe sigilli ipsius figurć sphćricć seu rotundć fundum seu infimam partem tabulato rubro et candido marmore strato occupante super cuius meditullis divus Stephanus primus rex Hungarić aurei coloris regio throno insidens, toga rubra coeruleoque paludamento vestitus, dextra quidem regium sceptrum tenens, sinistra vero manibus ad genu deflexa aureum pomum contrectans; a summitate vero throni bini angeli facie ad invicem conversi regiam coronam capiti eius inponendam in ćre deportantes, a dextro demum eiusdem divi Stephani latere divus Emericus iuvenili figura rubram et 85viridem indutus togam et ducali pileo caput redimitus dextra ternos candidi lilii flores gestans; a sinistro tandem latere coronata insignia regni Hungarić apparere; circumferentiam denique ipsius sigilli hćc epigraphe: Sigillum Comitatus Tolnensis Anno 1699 circumdare visuntur.»
A diploma nem maradt meg, pontos rajzát nem ismerjük, de a leirás szerint s a róla készült pecsét képe után azonos volt a folyamodványon bemutatott képpel.
Ezt a pecsétet használta azután Broderich is, második alispánsága idején 1704–1712. Valószinüleg Győrben halt meg s a pecsét, melyet magával vitt, a káptalanhoz került, mert az 1712 november hó 18-án Szekszárdon tartott közgyülés elhatározza, hogy a győri káptalannak köszönetét fejezi ki a vármegye pecsétjének hű megőrzéséért; s az alispánnak kötelességévé teszik, hogy azt onnan mielőbb szerezzék vissza.
A hosszu használattól természetesen erősen megkopott az 1699-ben készült pecsét s mikor 1836-ban a vármegye ujat akart vésetni, a pecsét feliratát magyarral óhajtotta felcserélni. V. Ferdinánd 1836 szeptember 1-én kelt diplomájával* megengedte ezt s az uj, kevésbbé izléses pecsétnek felirata ez lett: TOLNAVÁRMEGYE PETSÉTJE MDCXCIX. MEGUJITTATOTT: MDCCCXXXVI.*
Eredetije Tolna vármegye levéltárában. Orsz. Levéltár Lib. Reg. LXVI. 449. l.
L. a 2. ábrát.
Dr. Holub József
